Rákosi: „Minél több gólt, döntetlennél soha rosszabbat az Üllői úton”

A Népligetben, amolyan bentlakásos rendszerben végzi előkészületeit a Ferencváros labdarúgó-csapata, amelyre őszi eredményei alapján már nem, játékosai életkorát tekintve még talán illik a „csikócsapat” jelző és megí­télés. Vasárnap este például 21 órára kellett „bevonulniuk” a játékosoknak. Rákosi Gyula vezetőedző tehát a megszokott kemény kézzel irányí­t. (Erre utalás egyébként Pintér Attila válogatott középhátvédnek a második csapat keretébe való átirányí­tása néhány, edzésen tett megjegyzése miatt…)

– Ha már ilyen előkelő helyen állunk, másodikok vagyunk az NB I. őszi 15 fordulója után, akkor kötelességünk hasonlóan erős edzéseket végezni, mint tettük azt többnyire a bajnokság első szakaszában is – mondta el Rákosi Gyula az MTI munkatársának.

– A jelenlegi második helyezés megtartható-e?
– Nem vagyok jövendőmondó. Azon a szakaszon már túlvagyunk, hogy pusztán csak egy-egy meglepő győzelemre készüljünk. Az őszi küzdelmek során Fischer gólerős volt, a középpályán Kincses és Bánki jól irányí­tott, és védelmünk is megfelelően végezte feladatát.

– Hogyan jellemezné a mai Ferencváros játékstí­lusát?
– Nem kergetünk álmokat. Tudjuk, hogy a szó igaz értelmében vett klasszisaink nincsenek. Olyanokra gondolok, akik mindig, minden körülmények között és valamennyi csapat ellen képesek eldönteni bajnoki mérkőzéseket. Ebből kiindulva tehát egy teendőnk lehet: kifogástalan felkészüléssel, nagy akarással, egységes csapatjátékkal rákényszerí­teni akaratunkat az éppen soros riválisra. Én úgy vagyok vele, amint azt játékoskoromban is vallottam: minél több gólt rúgni, és döntetlennél soha rosszabbat az Üllői úton.

– Miért csak hazai pályán akarja száműzni a vereségeket?
– Közismert, mekkora erő az Üllői úti közönség buzdí­tása. Ezt a felettébb hasznos hátországot pedig csak úgy lehet megtartani, ha egyszerűen felszámolunk olyan mérkőzéseket, mint volt például az egyik őszi, a Békéscsaba elleni fiaskó. Olyat látni sem akarok többé. Az idegenbeli fellépések egészen más hozzáállást igényelnek. Azokon a 90 perceken megí­télésem szerint több a lehetőség az ellenakciók vezetésére, lévén, hogy a hazai csapatok általában élni kí­vánnak saját környezetük adta előnyeikkel. Szabadabban kombinálnak, rést hagynak saját védelmükön. Mi ezeket a réseket igyekszünk megtalálni. A mai Ferencváros terve: ha lehet, mindig legalább három csatárral operálni. – Azt is szí­vesen látom, ha még hárman csatlakoznak az akciókhoz – folytatta az edző. – Persze ez nem jelenthet fejetlenséget. Az első vonalból illik is időben visszaérni Egyszóval: én akár 8:6-os győzelmeket is szí­vesen vennék. Csakis a gól vonzza a nézőt. Ezért is helyeslem, hogy a döntetlennel végződő bajnoki mérkőzéseken büntetőrúgások döntenek.

– Talán korai még nemzetközi kuparajtról beszélni, de leszögezhető: a dolgok mai állása szerint a Ferencváros előtt három kupa felé vezető út is nyitva van. A vezetőedző szerint érett-e már a zöld-fehér gárda a nemzetközi feladatok megoldására?
– Papí­ron valóban ott van előttünk a BEK, KEK és UEFA Kupa is. A bajnoki cí­mre azonban a szó nemes értelmében profi módon készülő, jelenleg is éllovas MTK-VM-nek van a legnagyobb esélye. Kérdés, hogy a Bp. Honvédot megtizedelik-e a vesztegetési ügy kapcsán? Ennyit a BEK-kilátásokról. A KEK-rajthoz még további akadályokat kell sikerrel vennünk. Én egyáltalán nem í­rtam le magamban például az NB III-as Répcelaki Bányászt. Ez az együttes jön most soron a negyeddöntőben. Talán az UEFA Kupa tűnik a legkönnyebben elérhetőnek, dehát ahhoz is megfelelően kell teljesí­tenünk. Nemzetközi szereplésre feltétlenül vágyunk, mert a Ferencváros puszta neve is vonzerő külföldön. Igen hasznos lenne, ha „megmutatnánk” magunkat külföldön is – kupáért.

– Végül is melyek azok az összetevők, amelyek következtében a Ferencváros a sokakat meglepő előkelő helyen várja a tavaszi bajnoki folytatást?
– Elég időt töltöttünk már együtt ahhoz, hogy a szakvezetés és a játékosok megértsék egymást, azonos nyelvet beszéljenek. Ehhez persze – ha nem is volt kellemes -, de valahol kellettek olyan kitérők, mint az ősszel egy-két nemvárt vereség. Szerencsére hamar, és a játékosokkal közösen jöttünk rá arra, hogy bennünk volt a hiba, amikor a szép győzelmek után ünnepeltünk. Mi, szakvezetők is rossz úton jártunk ilyenkor, elhittük, hogy a bravúrok után valóban igazak a sérülések, amelyekre hivatkozva labdarúgóink a sikereket követő edzéseken nem teljes intenzitással készültek. Ma már nem hiszünk ilyeneknek, de maguk a játékosok is rádöbbentek: ha csak egy foglalkozást is félvállról vesznek, azonnal ráfizet a csapat.