Talán Rudas Feri bácsit kellene megkérdezni, hogy játszottak-e valaha Bezdánban??? ’41-ig kizárt, ’42-43 lehet esélyes … ’44-ben már biztos nem, 1 héttel a német megszállás után … Nem lehet, hogy egy Újvidék-Fradi bajnokival kötötték (volna) össze??? Látszólag lényegtelen, de a történelemhez (történelmünkhöz) tartozik … azt tudom, hogy a Fradi alig pár éves volt, de kialakult az az alapelv, hogy, mint az ország (a NAGY ország!) legnépszerűbb csapata, a lehető legtöbb városban /faluban megfordul … akkor még nem volt internet és kábel-TV … szerintem, a visszacsatolások (visszaszerzések) után ez különösen fontos lehetett … más kérdés, hogy nem egy forrásból olvastam, a vh. kitörése után (Magyarország vonatkozásában: ’41. áprilisától) minden vonalon napi 1 pár vonat közlekedett … a többi a frontra ment :-((( lehet, hogy ezért maradt el végül a Bezdán – Fradi? T. Szerkesztőség! Rudas Feri bácsi ’41-ben már a nagycsapat tagja volt … 1,5 éve még Gyetvai Laci bácsit is meg lehetett volna kérdezni 🙁
Utánanéztem az Oklevéltani Naptárban. Gyümölcsoltó Boldogasszony állandó ünnep, március 25. 1942-ben szerdai, 1943-ban csütörtöki, 1944-ben szombati napra esett.
1942. március 22-én az Üllői úton játszottunk a Csepel (WMFC) bajnoki (0:0), 29-én a Latorca utcában a Nagyvárad (NAC) ellen bajnoki (3:1); 1943-ban március 25-én az Üllői úton a BSZKRT ellen Magyar Kupa (2:0) 1944-ben március 26-án az Üllői úton az Újpest ellen (2:1) bajnoki meccset játszottunk. Tehát 1942 biztosan kiesik.
próbáltam katolikus naptárban utána nézni, hogy Gy.oltó Boldogasszony napja melyik évben esett márc. 25-re … teljes sikertelenség …

http://hatsofuves.blog.nepsport.hu/archives/2015/04/20/A_meggyalazott_futballpalya/