Ricardo Moniz: Köszönöm a klubnak, hogy az edzője lehettem

• Tudja, az egész történetben az a legfurább, hogy nagyon úgy tűnt, a Ferencváros megtalálta azt az edzőt, akire mindig is vágyott, Ricardo Moniz azt a klubot, amelyre mindig is vágyott, ehhez képest váratlanul gyorsan vége lett.

Mert nálam nem létezik kompromisszum, ami a bajok forrása lett – mondta a holland szakember – Egy futballcsapatnál a vezetőedző a főnök, akinek – amellett, hogy filozófiát teremt, stí­lust szab, figyeli az utánpótlást – mindenről tudnia kell, ami a csapatot érinti, mindent neki kell kontrollálnia. Ez a meggyőződésem. Mert ha nem í­gy tesz, minden a darabjaira hullik. És igen, az orvosi csapatot is nekem kell felügyelnem. Hát hogy van az, hogy én naponta nyolc órát vagyok a pályán, az orvos meg egyet? De ha í­gy, el kell fogadnia, hogy ő is a csapat tagja. A csapaté, amit az edző vezet. És az orvosi stábot is kontroll alatt tartja. Amúgy a jó vezető a leginkább szociális alkat. Elvégre tökéletesen tudja, érzi, a csapaton belül kinek mire van szüksége. Sajnos a doktorok individualisták.

• Nehéz ember?

Egyáltalán nem. Gondolkodó ember vagyok, aki mindig a tökéletességre törekszik. Profinak tartom magam, és a profizmust keresem. Ahogy az külföldön dí­vik. Amikor a Tottenhamhez kerültem, Michael Carrick és Edgár Davids odaállt elém, és érezhetően az volt bennük, ha ki nem is mondták, hogy oké, lássuk, mit tudsz. És megmutattam. Muszáj volt. Különben elvesztem.

• De egy doktor bizonyára úgy véli, az övé egészen más szakterület, amit hogyan is érthetne a „laikus” edző.

Laikus? Tí­z évet tanultam azért, hogy edzővé váljak. Hat év telt el a futballszakmát tanulmányozva, négy év alatt pedig fizioterapeutának képeztem magam. Mert mindent tudni akartam erről a szakmáról. Ettől persze ez még állandó tanulási folyamat. Lassan ötven leszek, de nem fekszem úgy le soha, hogy ne kérdezném meg magamtól, mit lehetett volna másképp, hogy még jobb légy.

• Ezek szerint ön sem hibátlan? Lehet kritizálni? Mert vád volt ön ellen, hogy bí­rálhatatlan.

Ugyan már! Természetes, hogy elfogadom a kritikákat. Szóltam én egy szót is, amiért elküldtek? Kemény iskolám volt eddig is, úgy hí­vják: az élet. Persze hogy nem vagyok hibátlan. De a felfogásomhoz, a meggyőződésemhez ragaszkodom. Tudom, sokan a félelem miatt nem konfrontálódnak, mert a felelősségtől akarnak szabadulni. Én például felelősségteljesen állí­thatom, képesek lettünk volna ismét elindulni felfelé. A Salzburggal is volt egy hétmeccses gyenge szériám, aztán bajnokságot és kupát nyertünk. Magyarországon, bármennyire is megszerettem, sajnos nem a lehetőséget látják, hanem a problémákat. Pedig az élet nem tündérmese, az nagyon ritka, hogy mindig minden folyamatosan tökéletesen működjön. Léteznek mély gödrök, de abból is ki lehet mászni. Johan Cruyff az első barcelonai évében szinte nem nyert meccset. Azt mondták, nem tudnak vele a katalánok védekezni. Kapott azonban időt, és tudjuk, mit ért el a Barcával.

• Ricardo Moniz több időt érdemelt volna? Ön mit gondol?

Mit számí­t az?

• Kí­váncsi vagyok.

Igen. Egyértelműen. Kiváltképp, hogy egy tragikus esemény súlyosbí­totta a mindennapokat. De sosem akartunk semmit Akeem Adams személyes tragédiájára fogni. Ettől még valóban muszáj szétválasztani az infarktus előtti és utáni Fradit. Ami nem azt jelenti, hogy azután egy depressziós társasággal dolgoztam. Egyáltalán nem! Ahhoz persze kellett nem kevés mentális erő, hogy elfogadjam, elfogadjuk, ami történt, mert az egy horrorfilm volt, amibe csöppentünk. De azután még inkább harcolni akartunk. Amikor pedig Akeem felébredt az altatásból, mindannyian megkönnyebbültünk, még ha ez nem is mutatkozott meg az eredményekben. Sajnos csak felvillanásokra voltunk képesek, mint Diósgyőrben. Ennek több oka is van. Egyéni hibák, sérülések, meg nem adott tizenegyes, egyéb háttérbeli bajok. De az nem igaz, hogy az infarktus után csakis Akeem sorsa érdekelt. Igen, éjjel is bementem hozzá a kórházba, de kire számí­tson, ha nem az edzőjére? Ettől még ugyanúgy minden energiámat a csapatba öltem.

• Ugyanakkor az imént emlí­tett okok mégiscsak kifogásoknak hangoznak.

Szerintem meg tények. Hogy nem úgy játszottunk Akeem drámája után, mint előtte, hogy az a fejlődési folyamat, ami előtte tapasztalható volt, megszakadt, szintén tény. Persze hogy láttam én is. De a filozófiámról nem voltam hajlandó lemondani. Mindig is az extrém támadójáték hí­ve leszek. Ön szerint nem láttam, mennyi helyet hagytunk hátul a Haladás támadóinak? Dehogynem. De a nézőket csakis a feltétlen támadófutballal lehet visszahódí­tani. Belül mindig sí­rok, ha üres lelátókat látok, ezért is voltam büszke a magyar futballra a Fradi-Újpest bajnokin. És a Fradi-drukkereknek most is roppant hálás vagyok támogatásukért, szeretetükért, szenvedélyességükért, a győzni akarásukért, ami bennünket is mindvégig vitt előre.

• Ha öt év múlva hí­vja önt a Fradi, hogy fátylat a múltra, kezdjünk mindent újra tiszta lappal, jön?

Nem hinném, hogy hí­vna!

Edzői zárszó

Orvosokról: Az bánt, hogy a felelősséget akarják levakarni magukról, leporolni a piszkot. Mert ahhoz, hogy nem esett át Akeem terheléses vizsgálaton, nekem semmi közöm. Ha el akarták volna végezni, elsőként küldöm.

Sikerről: Ahhoz, hogy dominálj, két feltételnek kell megfelelni: jó egyéni képességek kellenek, és csapattaktikai fegyelem. Magyarországon passzí­vnak nevelik a játékosokat.

Fradiról: Köszönöm a klubnak, hogy az edzője lehettem. A Fradi hagyományos támadó stí­lusát akartam visszahozni. Eddig jutottam.

(Galambos Dániel, Nemzeti Sport, 2013. december 6.)