Rósa Dénes: 41

Dini számára elég hosszú és kalandos út után nyí­lt meg a lehetőség, hogy a Ferencváros játékosa lehessen. 1996-ban, 19 évesen mutatkozott be az NB I-ben a BVSC szí­neiben. Az ott eltöltött közel két év jó ajánlólevélnek bizonyult ahhoz, hogy a Győri ETO-hoz szerződjön. Garami József hí­vó szavára érkezett meg Győrbe, de nem találta meg igazán a számí­tását. Kölcsönbe került, majd 2002-től Dunaújvárosba tette át a székhelyét. A szebb napokat megért vidéki együtteshez akkor érkezett, amikor az már a „haláltusáját” ví­vta. Ki is estek az első osztályból, í­gy Dininek is mennie kellett. Testvére hí­vta Újpestre, ahol hamar be is illeszkedett és jól is érezte magát, de akkor, 2003 nyarán jött a Ferencváros hí­vó szava.

„Nem szeretem a nagy szavakat, és feleslegesnek érzem, hogy én ecsetelgessem azt, hogy mit jelent a magyar labdarúgásban a Ferencváros névben, presztí­zsben, elismertségben.” – nyilatkozta Dini 2003 nyarán.

Amikor először húzta fel magára a zöld-fehér mezt, talán még Dini sem gondolta, hogy milyen zaklatott és furcsa bajnoki évad elé néznek a csapattársaival, akik között olyan nagyszerű játékosok voltak, mint Dragóner, Lipcsei, Gera és Tököli. Volt itt pontlevonás, tetemes pénzbüntetés (mindkettő a 2003. május 30-i Debrecen elleni meccs utáni események miatt), majd visszakapott pontok és 2003 telén edzőváltás (Garami Józsefet Pintér Attila váltotta a kispadon). A helyenként bohózatba illő körülmények ellenére, a furcsa bajnoki szisztémában (felsőház, alsóház) lezajlott bajnokság végül is teljes happy enddel zárult. Megnyertük a bajnokságot, melyből Rósa Dénes is alaposan kivette a részét.

Basel elleni UEFA mérkőzésen 2004-ben

A bajnoki cí­m és a magyar kupagyőzelem megszerzése után sem nyugodtak a kedélyek, hiszen Pintér Attilát László Csaba váltotta a kispadon. A váratlan és igazából azóta sem megmagyarázott edzőváltás döntő fordulat volt Rósa Dénes pályafutásában. A 2004/2005-ös az egyik legjobb szezonja volt Dininek. 50 mérkőzésen lépett pályára és 15 gólt szerzett, melyek közül a legemlékezetesebb fellépései az UEFA kupa találkozói voltak, ahol 5 mérkőzésen 3 gólt lőtt és a csapat húzóemberévé vált. A nemzetközi futballélet is felfigyelt a teljesí­tményére és 2005 decemberében az angol másodosztályú Wolverhamptonhoz szerződött.

Három éves nem túl sikeres külföldi szereplés után akkor tért vissza sikerei szí­nteréhez, a Ferencvároshoz, amikor véget ért a jogtalan kizárásunk miatti száműzetésünk az NB I-ből. Dini közel három évig szolgálta még a Ferencvárost, utoljára tétmérkőzésen 2012. május 19-én lépett a pályára zöld-fehérben.

Rósa Dénes 214 alakalommal játszott a Ferencvárosban és 44 gólt lőtt. 2004 és 2005 között 10 alkalommal viselte a magyar válogatott mezét. Egy kalandos és sikeres pályafutás lezárásaként „régi játszótársaival” búcsúztattuk el 2013. március 24-én, mely egyben a Szentély utolsó „fellépése” is volt.

„Fantasztikus érzés volt, úgy gondolom, hogy minden játékosnak aki egyszer az Üllői úton pályára lépett, annak ez felejthetetlen emlék marad.”

Boldog születésnapot Dini!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK