Sztáredző a Fradiban

Az ukrán Sergei Rebrov lett a Ferencvárosi Torna Club vezetőedzője. A szakember köszöntőjében egyértelműen megnevezte első komoly célját.

– Minden csapatnál, ahol eddig dolgoztam, az első hely és a jó nemzetközi szereplés volt a cél, ez itt, a Ferencvárosnál sincsen másként. Nem szeretnék í­gérgetni, de azon leszek, hogy minél jobb eredményt érjek el, és a bajnokság végén odaérjünk a Fradit megillető első helyre. Köszönöm elődöm, Thomas Doll munkáját, jó helyzetben vehetem át a csapatot, amely az első öt meccséből négyet megnyert – mondta első Fradi-sajtótájékoztatóján Rebrov.

Bemutatás

Játékosként:

Sergei Rebrov 1990-ben került a Sahtar Donyeckhez, majd két év múlva szerződtette az ukrán futball zászlóshajója, a Dinamo Kijev.

A 18 éves támadó hamar meghatározó tagja lett a kék-fehér együttesnek, a 90-es évek végén pedig már nem csak Ukrajna, hanem egész Európa rettegett a Rebrov és Andrij Sevcsenko alkotta csatárduótól. Rebrov 8 év alatt 8 bajnoki cí­met nyert a Dinamóval, a Bajnokok Ligájában pedig az 1998/99-es idényben elődöntőig jutott az együttessel. Egy szezonnal később a selejtezőben lőtt két gólját is figyelembe véve 10 találatig jutott a BL-ben, í­gy a góllövőlista élén végzett holtversenyben Raullal, Rivaldóval és Mario Jardellel.

Rebrov 2000-ben az angol Premier League-be, a Tottenham Hotspur csapatához igazolt, első idényében 9 gólt szerzett. A londoniaknál bekövetkezett edzőváltás után a támadó kiszorult a kezdőcsapatból, í­gy két évet a török Fenerbahcénál töltött kölcsönben, amellyel bajnoki cí­met is nyert.

Rebrov végül a Tottenham városi riválisánál a West Hamnél kötött ki, majd 2005-ben hazatért a Dinamóhoz, amelyet ismét a csúcsra vezetett. Utolsó szezonjait játékosként az orosz Rubin Kazanyban töltötte, a csapatot története első két bajnoki cí­méhez segí­tette.

Rebrov máig az ukrán bajnokság történetének legeredményesebb játékosa 123 góllal. Hazája nemzeti csapatában 75 alkalommal lépett pályára, és 15 gólt szerzett, köztük Ukrajna történetének első vb-selejtezős gólját Észak-Írország ellen. A támadó tagja volt Ukrajna eddigi egyetlen vb-csapatának: 2006-ban egy góllal járult hozzá a negyeddöntős szerepléshez.

Edzőként:

Játékos-pályafutása befejeztével Rebrov visszatért legnagyobb sikerei helyszí­nére, és a Dinamo Kijev tartalékcsapatának másodedzője lett. Rebrov fokozatosan lépdelt felfelé a ranglétrán, 2014-ben az első csapat vezetőedzőjévé nevezték ki.

Irányí­tásával a Dinamo 5 év után visszaszerezte a hazai trónt a Sahtartól, veretlenül lett bajnok az együttessel, mí­g az Európa Ligában a legjobb nyolc közé vezette az együttest. A kijevi csapat a francia Guingamp-ot, majd az angol Evertont is búcsúztatta, mielőtt az olasz Fiorentina megálljt parancsolt Rebrovéknak.

A 2015/16-os idényben a Dinamo megvédte bajnoki cí­mét, mí­g a Bajnokok Ligájában a portugál Portót és az izraeli Maccabi Tel-Avivot megelőzve a legjobb 16 közé jutott csoportjából. A Dinamo kispadján elért sikereknek köszönhetően Rebrov 2016 februárjában a clubworldranking.com rangsorában az előkelő 14. pozí­ciót foglalta el. Ugyanezen a listán Rebrov jelenleg a 47. helyen áll, vagyis a világ legjobb 50 trénere között jegyzik az FTC új vezetőedzőjét.

2017-ben a Dinamo Kijev nem hosszabbí­totta meg a már klublegendának számí­tó Rebrov szerződését, aki a szaúdi Al Ahli trénere lett. A dzsiddai csapattól kevesebb mint egy év után távozott, mostantól pedig már a Ferencváros vezetőedzője.

Rebrov segí­tője a spanyol Alberto Bosch lesz, aki 2014 és 2017 között a Dinamo Kijev utánpótlásedzője volt. Bosch korábban az Espanyol, majd a Dnipro csapatánál dolgozott, az elmúlt idényben pedig az orosz élvonalbeli Ahmat Groznij másodedzője volt. A 31 éves szakember a Ferencváros és Rebrov kedvéért hagyja ott a Groznijt.

Névjegy:

Sergei Stanislavovich Rebrov
Születési idő, hely: 1974. június 3., Horlivka (Szovjetunió, ma Ukrajna)

Csapatai játékosként: Sahtar Donyeck (1990-1992), Dinamo Kijev (1992-2000), Tottenham Hotspur (2000-2004), Fenerbahce (2002-2004, kölcsönben), West Ham United (2004-2005), Dinamo Kijev (2005-2008), Rubin Kazany (2008-2009)
Sikerei játékosként: 9-szeres ukrán bajnok, 7-szeres Ukrán Kupa-győztes, Ukrán Szuperkupa-győztes, török bajnok, 2-szeres orosz bajnok, BL-gólkirály, ukrán gólkirály

https://www.youtube.com/watch?v=01OTj-Ux_gk

(fradi.hu)

2 hozzászólás a(z) Sztáredző a Fradiban bejegyzéshez

  • „…Minden csapatnál, ahol eddig dolgoztam, az első hely és a jó nemzetközi szereplés volt a cél, ez itt, a Ferencvárosnál sincsen másként. Nem szeretnék í­gérgetni, de azon leszek, hogy minél jobb eredményt érjek el, és a bajnokság végén odaérjünk a Fradit megillető első helyre…”

    Persze ebben a kijelentésben van némi Bors a bùcsùzò Doll edzô orra alí  is (nemzetközi szereplés) a folytatí sa meg az, amit mi mindanjian nagyon szeretünk hallani, hogy „…a Fradit megilletô elsô helyre…”)

    Most nem lí tom a vezetôségben azt a Moniz irí nt érzett, de még visszatartott „elfogyott türelem” érzetet Dollal szemben.

    Megitélésem szerint Doll-t a Fradi vezetôsége mí r nem tudta az MLSz tí madí sai ellen megvédeni (Malmö, tippek). Mí sképp még mindig a Fradi edzôje lenne.

    Ami talí n eleinte Doll ellen egy kicsit bevett engem, az a Moniz szemben „gyors tùladí s”-t illeti.

    Mí r akkor kitudòdott, hogy Doll a „siker” embere fog lenni, hiszen a „siker” ní la a legfôbb Volt.

    Rebrov azonban megköszönte Doll munkí jí t (Volt is mit, hiszen jòl összerakta a csapatot).

    Vele szemben egy kicsit rokonszenvesebb vagyok mí r ezért az elején.

    Ô is ví sí rra viszi a sají t bôrét.

    De még nem tudni, hogy milyen í ron.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK