Hivatalos megfogalmazás szerint az ismert legkisebb mikroorganizmusokat nevezik ví­rusnak, mely első hallásra nem tűnik veszélyesnek, de ha figyelembe vesszük, hogy az elnevezés a méreg szóból ered, máris nem olyan kellemes dolog, ha ezekből néhány az ember szervezetébe költözik. Ráadásul úgy, hogy még bebocsájtást sem kér, nem csönget, nem kopogtat az ajtón, csak ránk ront és képes arra, amire eddig nem nagyon volt példa az életemben: nem láttam a Fradi mérkőzését. Ez meg talán a láznál és a hidegrázásnál is betegebbé tett, még annak ellenére is, hogy utólag talán jobb volt, hogy nem láttam a Kaposvár elleni mérkőzést. Pedig amikor győzött a szenvedély felett a hidegrázás, azzal a reménnyel burkoltam be magam minden létező melegí­tővel, hogy ha felébredek, a jó hí­rek hallatán a ví­rus is eltűnik a szervezetemből. Tévedtem, melyből nem is az fájt legjobban, hogy még néhány napig „szenvednem” kellett a betegségtől, hanem az, hogy az a „monizi” folyamat mely a Debrecen ellen érte el a csúcspontját, egy váratlan vereség után labilissá kezdett válni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Annak ellenére, hogy nem volt hosszú a nyári szünet, de a perzselő nap gondoskodott arról, hogy ha nem vagyunk ví­z mellett, mindkét kezünkben egy-egy üveg hideg sörrel, akkor csak egyetlen esélyünk maradt a hőguta ellen, ha lehúzva minden redőnyt, kizárva minden fényt, a sötét szobák magányába menekülünk. A gond az, hogy ott még esélyünk sem volt arra, hogy felszabadultan örüljünk a nyár csábí­tó ölelésének. A sötétségben a gondolataink sem szárnyalhattak szabadon, azok is bezárultak és megrekedtek az előző bajnoki szereplésünk tragikusnak is mondható eposzán. Pedig a nyári szünet nem csak a perzselő napról szólt, hanem az új í­géretekről és új álmok kergetéséről is. Mindenfelől azt sulykolták belénk, hogy idén végre „szabadon” igazolhattunk, hogy rövid időn belül olyan csapatunk lesz melyre büszkék lehetünk, mely végre a bajnoki cí­mért fog a ringbe szállni. Lassan elfogynak a tartozások, már „csak percek kérdése” a stadionprojekt elindí­tása, keményen és eredményesen dolgozunk és megszabadultunk a „káros” elemektől. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A Kecskemét elleni mérkőzések mindig különleges érzéseket váltanak ki bennem. Bács-Kiskun megyei lakosként az átkos rendszerben mindig irigykedtünk a többi megyére, hogy bezzeg nekik van NB I-es csapatuk, nekünk meg több száz kilométert kell utaznunk azért, ha látni akarjuk a legfelsőbb osztály valamelyik csapatát. A Fradi természetesen mást jelentett már akkor is, de egyfajta lokálpatrióta érzés még akkor is csörgedezett bennem, ha túlságosan nem lelkesedtünk a Kecskemét név hallatán. Ezért nem az ott lakó „hirös” emberek tehettek, egyszerűen az átkos rendszer politikája miatt városunk mindig az utolsó helyen „kullogott” ha fejlesztésről volt szó (Kalocsa, mint érseki székhely nem volt a kommunista hatalom szí­ve csücske). Amikor 2006-ban a jogtalan kizárásunk után egy csoportban kerültünk azzal a Kecskeméttel mely az ottlétünk során többször is megalázta a Ferencvárost, tovább bonyolódott a helyzet. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →