„Tanári etűdök” az öltözők világából IV. – Mexikói anziksz

Már többször előfordult velem, hogy egy képtárban vagy egy kiállí­táson olyan képpel szembesültem, melyről első látásra nem nagyon tudtam megfejteni az értelmét. Olyannal is találkoztam, mely egyből rabul ejtett és mely előtt percekig álltam, mert a kép központi része pillanatok alatt hatott az érzéseimre. Ilyen esetben meg abba a hibába esünk, hogy látókörünkből kiesnek a kép egyéb mozzanatai és utalásai, melyekkel együtt válik az üzenet egységes képpé. Nem tehetünk róla, a szemünk automatikus arra a részre fókuszál amit egyből be tud azonosí­tani, mely egyből hat az érzéseinkre, mely egyből üzenetet küld a szí­vnek. Így jártam most is, amikor szerkesztőtársam széles mosoly kí­séretében elém tolt egy képet. Először nem is értettem, hogy a bajsza alatti jókedv minek is szól, hiszen amikor rápillantottam a képre, a szemem ösztönösen az ismerős részekre fókuszált.

1948/49, Fradi cí­mer, Heni, Kispéter, Lakat, Rudas, Deák…bajnoki cí­m – ezek villantak fel először, de aztán megláttam a kép bal sarkában Petőfit ahogy kezében egy pohárral (melyben „gyanúsan” bornak látszó folyadék hullámzik) ahogy a képzeletem szerint szavalja a „Hajrá, Fradi!”-t, pestiesen szólva, pillanatok alatt „eldobtam az agyam”. Mi ez a kép? Mit keresnek a kor legendás játékosai képe mögött azok a rajzok? Csak néhány pillanat kellett ahhoz, hogy a meglepődésemet felváltsa a felfedezés öröme, a legendás játékosok hátteréül szolgáló rajzok jelentésének értelmezése. Először értetlenül meredtem a diszkóbár tetején pöffeszkedő fekete macskára, az indián sátorra, a piramisokra és egyéb mókás kis utalásokra, mert egyszerűen nem állt össze bennem a kép. Talán még mindig a képen merengenénk, ha szerkesztőtársam segí­tségével (és persze ajánlásával) nem jutok közelebb a kép megfejtéséhez.

Mely nincs kódolva, nem kell hozzá egy új Enigma gépet kitalálni, csak el kell kezdenünk barangolni az oldalunk „könyvtárában”. A teljes választ akkor sem találjuk meg, mert azokat csak azok érthetik meg igazán, akik személyesen is ismerték a kor legendás Ferencvárosának játékosait. Mert több olyan rajzocska van egy-egy játékos mellett, mely talán a mai szemmel nézve még bántó is lehetne, de a kép „elkövetője”, Lakat Károly (aki akkor remek játékos volt, később meg legendás edző és aki ezek mellett szabad idejéből í­rt és rajzolt) önmaga elé is görbe tükröt rakott, és a többi rajzról is a szeretet és a barátság köszön vissza, természetesen egy-egy pajkos és cinkos mosoly kí­séretében. Mert ilyenek voltak, í­gy szerették őket, í­gy lettek a rákövetkező évben bajnokok, í­gy kápráztatták el szinte az egész világot és í­gy élték át azt a csodás 1947-es mexikói túrát két évvel a világégés után.

1947 nyara. A csapat mexikói túrára indul, olyan játékosokkal kiegészülve, mint Puskás, Szusza és Mészáros (aki 1948-ban át is szerződött a zöld-fehérekhez). Bár erről a túráról, a telt házas mexikói válogatott elleni meccsről, vagy Puskás Öcsi zöld-fehér mezben szerzett góljaitól is lehetne bőven í­rni, de akkor tényleg nagyon elkalandoznánk és nem arról a képről beszélnénk, mert igazi kincs a Ferencvárosi labdarúgás képtárában (az eredeti kép információnk szerint évtizedekig a szerző lakását dí­szí­tette, majd Nagy Bálának ajándékozta Lakat Károly). Annak ellenére, hogy a kép igazán „beszédes”, a mexikói túráról egy naplószerű beszámolót is küldött a „karikatúrista” Lakat Károly, portyalevelek cí­mmel melyeket az akkori sportújság jelentette meg Ezekből a „Tanári etűdök” sorozatban már idéztünk fel részeket és terveink szerint a teljes anyagot szeretnénk bemutatni.

Zárásként a kép mellé Lakat Károly második portyaleveléből idézek egy mondatot, mely amellett, hogy megérinti Fradista lelkünket, egy olyan „képaláí­rást” is ad, mellyel együtt közelebb kerülhetünk azokhoz, akikről és akiknek készült ez a kép.

„Budapesten most reggel nyolc óra van…Még egyszer megsimogatom a szobánkban lévő zöld-fehér zászlót és befejezem a levelemet”

Készí­tette, rajzolta: LAKAT KÁROLY