Tolonics Sándor
Ifiválogatott jobbszélsőnk egyetlen bajnoki mérkőzésen szerepelt az első csapatban 1957-ben.
Ugyanezen év nyarán tagja volt az ausztrál túrán résztvevő ferencvárosi alakulatnak is.
Rövid pályafutásának érdekessége, hogy nem szerepelt vesztes csapatban, sőt tíz mérkőzéséből kilencszer győztesen hagyhatta el a pályát.
Később játszott az öregfiúk között is.
Emlékezetes… sorozatomban az 1957. június 8-i Honvéd elleni meccsre visszatekintve a következőket írtam:
„Tolonics vékony kis emberke volt, de elég gyors, a fakóban biztató teljesítményt nyújtott, és most kíváncsiak voltunk, hogy mit nyújt most.”
„A Népsport tudósítása Gulyás, Gerendást és Oroszt emelte ki, ám énbennem elsősorban a kis Tolonics fürgesége maradt meg, ahogyan többször is elhúzott a jobb szélen.”
Őszintén szólva nem értem, miért nem játszott többször a nagycsapatban. Bár akkor még nem volt csere.