1970.XII.?. ? – Ferencváros ?:?

„December 4-én Cuzcóba utaztunk, amely 3600 m magasan fekszik. Itt két mérkőzést kellett volna a tervek szerint játszani. Csak az elsőre került sor, de az is csak edzőmérkőzés jelleggel, mert ilyen magaslaton, ami számunkra utólag derült ki, sporttevékenységet folytatni érdemben nem lehet. A találkozó úgy zajlott le, mint egy jégkorongmérkőzés: a játékosokat 15—20 percenként kellett cserélni, mert a teljes végkimerülés határán voltak. Még egy érdekesség: a helyi plakátok úgy hirdették a mérkőzést, hogy az első európai csapat Cuzcóban!”

(Csanádi Ferenc edző túrajelentéséből)

„Másnap rögtönzött kis gyűlésen döntöttük el, hogy lejátsszuk a mérkőzést. Itt, ilyen klí­májú tájon még egyetlen európai csapat sem játszott. Hát, mi sem fogunk egyhamar. Ez minden volt, csak labdarúgó-mérkőzés nem.

Jégkorong szisztéma szerint tí­zpercenként cseréltünk, s minden ötödik percben el akartunk ájulni. A focibemutató azért sikeres volt, s másnap már derűs epizódok is akadtak…”

(Albert Flórián)

A Ferencváros mérlegéről Rákosi Gyula beszélt: — Hat mérkőzés, két győzelem, három döntetlen, egy vereség. Úgy érzem, méltóan képviseltük a magyar labdarúgást. Nagyon fárasztó túra volt.

(Rákosi Gyula)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK