2006.III.17. Ferencváros – ZTE: 2-2
Mészpont és pontosztozkodás
Nagy csata után döntetlen: nem látott kifejezetten jó meccset a közönség, ám a négy gól kárpótolhatta volna a szurkolókat – csakhogy három is büntetőből esett.
Ferencváros – ZTE: 2-2 (1-1)
Üllői út, 4.297 néző, vezette: Fábián Mihály (Ortó, Márkus)
Ferencváros: Kemenes – Balog Z., Tímár, Botis, Leandro – Szalai (Takács Á. 58., Fitos 70.), Lazic, Tőzsér, Laczkó Zs. – Jovánczai, Bajevski (Erős G. 70.)
vezetőedző: Gellei Imre
ZTE: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők V., Csóka, Vasas – Molnár B., Józsi (Nagy L. 73.) – Peric, Sebők J., Koplárovics (Kaj 65.) – Bogunovic (Montvai 46.)
vezetőedző: Szentes Lázár
Gól: Jovánczai (16., 61. – mindkettőt 11-esből) illetve Sebők V. (19. – 11-esből), Peric (59.)
Sárga lap: Balog Z. (18.) illetve Vasas (60.), Molnár B. (66.)
Egy éve Gellei Imre, a Ferencváros vezetőedzője még a másik kispadon foglalt helyet, így alaposan ismeri az egerszegi játékosokat. Mi több, negyedszázada éppen a ZTE-nél kezdte meg karrierjét az élvonalban, tehát rengeteg élmény fűzi őt mostani csapatának ellenfeléhez, ám aligha nosztalgiázott sokat ezen az estén. A Fradi veretlen, amióta ő irányítja, eltávolodott a kiesés széléről, és egy újabb győzelemmel szerette volna tovább erősíteni a pozícióját. Az egy hete Pápáról három pontot elhozó csapatban most kezdőként lépett pályára az akkor csereként remekül játszó Szalai Tamás és Alekszandar Bajevszki, ami azt sejtette, hogy a Ferencváros hazai pályán az első perctől fogva irányítani akarja a játékot.
Ehhez képest eleinte a ZTE kezdeményezett többet. Jobbára az egerszegiek birtokolták a labdát, kényelmesen és sokat adogatva igyekeztek megközelíteni a hazai kaput, bár ezzel a jól szervezett ferencvárosi védelmet nem állították nehéz feladat elé. A Fradi viszont azonnal felpörgette a ritmust, amint megszerezte a labdát, amellyel a társak a két gyors éket keresték, ők pedig a szélek felé mozdulva próbáltak rést találni a vendégek védekezésében, és ezek a próbálkozások már jóval több veszélyt rejtettek magukban. A házigazda meg is szerezte a vezetést, de Tímár Krisztián buta hibája után a vendégek ugyancsak büntetőből egyenlítettek, és így gyorsan elolvadt a hazai előny. Derekas küzdelemmel, de lényegében eseménytelenül teltek a percek a szünetig, egyik fél sem tudott igazán nehéz perceket okozni a másiknak.
A második félidő úgy kezdődött, hogy két perccel a folytatás után Fábián Mihály megszakította a mérkőzést. A ZTE egyenlítése után a gólszerző Sebők Vilmos csendre intette a hazai szurkolókat, akik ezen annyira felháborodtak, hogy a védő durvább szidalmazásába kezdtek, és ez már sok volt a bírónak.
A kényszerszünet után langyos, kocogós iramban futballoztak a csapatok és helyzetet továbbra sem tudtak kidolgozni. Aztán Darko Pericet őrizetlenül hagyták a ferencvárosi védők, aki önfeledten ünnepelte a gólját, de ezúttal is gyorsan érkezett az egyenlítés, a Fradi tizenegyesből válaszolt. Ezt követően a percek múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a ZTE cseppet sem volt elégedetlen az egy ponttal, a vendégek csak ritkán vállalkoztak előretörésekre, inkább a biztonságnak szentelték a figyelmüket. A Ferencváros sokkal ambiciózusabb volt, lelkesen, ugyanakkor rengeteg hibával játszott, és próbálkozásait ezért sem kísérhette szerencse. A hajrában szinte csak a házigazda támadott, de nem volt esélye a gólszerzésre a rutinos, s a döntetlent biztosan őrző Zalaegerszeg ellen. Végül is a pontosztozkodás igazságosnak mondható.
Percről percre:
4. perc: A jobbösszekötő helyéről Tőzsér ívelt be bal lábbal szabadrúgást. A kapu elé élesen becsavart labdáról középen Tímár éppen csak lemaradt, így az a túlsó kapufa mellett úgy hagyta el a játékteret, hogy középen senki sem ért hozzá.
5. perc: Laczkó hozta fel a bal oldalon a labdát, egy csel után középre passzolt Tőzsérhez, aki az átvétel után tolt egyet a labdán, majd 25 méterről, bal lábbal, nagy erővel a kapu fölé lőtt.
12. perc: A lassan kibontakozó támadás végén Vasas ívelt be jól a ferencvárosi kapu elé, Sebők József pedig a tétlenkedő Botis mellől, nyolc méterről a kapu fölé fejelt.
16. perc: A pálya közepén Szalai hozta fel nagy lendülettel a labdát, a 16-oshoz érve hosszan tolta meg, amely így Bajevszki elé került. A macedón támadó háttal a kapunak jól beállt a labda elé, a szerelni próbáló Sebők Vilmos a lábát találta el. Tizenegyes! A büntetőt Jovánczai jobbal a jobbra elvetődő Varga Zoltán mellett a kapu közepébe lőtte. 1–0
19. perc: A bal oldalról Sebők József ívelt be jobb lábbal szabadrúgást. A kaputól hét méterre Sebők Vilmos próbált meg fejelni, ám Tímár hátulról két kézzel lerántotta, a játékvezető pedig ezúttal is a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Sebők Vilmos jobb lábbal laposan a jobb alsó sarokba lőtte. 1–1
39. perc: Tímár passzolt Bajevszkihez, aki, miután egyetlen zalaegerszegi védő sem volt a közelében, kapura fordult, majd 19 méterről bal lábbal kapura lőtt, a pattogós lövést Varga Zoltán könynyedén hárította.
48. perc: A ferencvárosi közönség folyamatosan szidta Sebők Vilmost, s Fábián Mihály játékvezető megállította a játékot. Két perc szünet után folytatódhatott a mérkőzés.
51. perc: A jobb oldalról Sebők József ívelt be jobb külsővel, középen Tímár szorongatásából Montvai ki tudott szabdulni és előrevetődve a jobb oldali kapufa mellé fejelt.
59. perc: A bal oldalról Koplárovics ívelt be, a labda útjába azonban egy védő belelépett, így az a magasba perdült. A lehulló labdát Józsi próbálta megszelidíteni, ám a meglehetősen ügyetlen mozdulat után az éppen az érkező Peric elé került, aki futtából 13 méterről jobb lábbal a hosszú, jobb alsó sarokba lőtt. 1-2
61. perc: A jobb oldalon Takács Ákos tört be a tizenhatoson belülre. A ferencvárosi középpályást Vasas hátulról kézzel kibillentette, a játékvezető pedig ezúttal sem habozott, újabb büntetőt ítélt a Ferencváros számára. A tizenegyest Jovánczai jobb lábbal a bal alsó sarokba lőtte. 2-2
90. perc: A középpályáról Erős paszszolt a leshatáron álló Jovánczaihoz, aki egyedül törhetett kapura, a játékvezető azoban les miatt, tévesen, megállította a támadást. Az már más kérdés, hogy a ferencvárosi támadó aztán jobb lábbal 15 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.
Bizonyítvány:
Kemenes Szabolcsnak nemigen akadt dolga, a gólokról nem tehetett. A védelemben találjuk a mezőny legjobbját, Sorin Botis átjátszhatatlan volt, remekül játszotta meg a labdákat, és gyakran választott elegáns megoldásokat. Tímár Krisztián az első vendéggól előtt hibázott. Laczkó Zsoltnak akadtak szép megmozdulásai, de gyakran észrevehetetlen volt. Alekszandar Bajevszki jól kezdett, de aztán nem sok vizet zavart, ellentétben Jovánczai Zoltánnal, aki értékesített két tizenegyest.
A ZTE kapusának, Varga Zoltánnak sem kellett megmutatnia, mit tud. Sebők Vilmos magabiztosan és higgadtan futballozott, biztos pontja volt a védelemnek. Vasas Zoltánt gyakran átjátszották, és a Fradi egyenlítő gólja előtt is ő szabálytalankodott. Darko Pericet a gólja és egy-két ügyes megoldása dicséri.
Nyilatkozatok:
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Szentes Lázár röviden, míg Gellei Imre hosszabban értékelte a látottakat.
– Nagyon gyengén futballoztunk. Elviselhetetlen játékot mutattunk be, ezt már közöltem a csapatommal is. Csalódott vagyok – mondta Szentes.
Ezt követően Gellei Imre vette át a szót.
– Tisztában vagyok azzal, hogy a közönséget csak jó játékkal, győzelmekkel lehet visszacsábítani a stadionunkba. Márpedig ez célunk, de biztosan lesznek olyan szurkolók, akik bosszankodnak majd azon, hogy – bár veretlenek maradtunk – hazai pályán egy pontot szereztünk. De azt tudomásul kell venni, hogy a ZTE télen nagyon megerősödött, játékosállománya sajnos jobb a miénknél, ráadásul még kulcsemberünk, Lipcsei Péter is hiányzott. A Zalaegerszeg jelenlegi játéka arra épül, hogy villámgyors, támadó szellemű játékosai – akikből öt is volt a pályán – könyörtelenül kihasználják azt, ha az ellenfél kinyílik, erről tavasszal három csapat is tudna mesélni… Nagyon komoly taktikai csata folyt a pályán, és bár szerettünk volna győzni, biztosan állíthatom, hogyha kinyíltunk volna, nem biztos, hogy az egy pont is meglett volna, holott nekünk minden pontra szükségünk van. Így is „kinyíltunk” jópárszor, és ha az adódó lehetőségeknél az utolsó fázisban nem kapkodunk, akkor sikerrel járhattunk volna.
Gellei Imre arra az újságírói kérdésre, hogy miről „diskurált” Fábián Mihállyal a kezdőkörben, a következőket mondta:
– Csak azt kérdeztem meg, Balog Zoltán miért kapott sárga lapot azért, mert a pályán lévő két labda közül az egyiket kirúgta a játéktér mellé. A játékvezető tájékoztatása szerint ezt túl erősen tette meg… Én magam azonban nem kívánok a játékvezetővel foglalkozni, és a játékosaimat is megkértem erre, úgy érzem, ezt figyelembe is vették, mert jól láthattuk például a tavalyi kupadöntőben is, mire vezet az, ha egy csapat a bíróval foglalkozik.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Jó iramú, változatos találkozón 2-2-es döntetlennel zárult a Ferencváros – ZTE találkozó, így mindkét gárda veretlen maradt tavasszal. A játékvezető, Fábián Mihály főszereplője lett a meccsnek: a két jogosan megítélt büntető mellett ellenünk ítélt egy “véleményes” tizenegyest, míg a mezőnyben számos párharc során látott “egyedül” ő szabálytalanságot – teljesen indokolatlanul. A döntetlen egyébként reálisnak mondható, hiszen mindkét csapat sokat tett a győzelemért, a változatos találkozó csupán a hajrára “laposodott” el valamelyest.
Ferencváros – ZTE: 2-2 (1-1)
Üllői út, 4.390 néző, vezette: Fábián (Ortó, Márkus)
Ferencváros: Kemenes – Balog Z., Tímár, Botis, Leandro – Szalai (Takács Á. 57., Fitos 70.), Lazic, Tőzsér, Laczkó – Bajevski (Erős 70.), Jovánczai
Zalaegerszeg: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők V., Csóka, Vasas – Peric, Molnár B., Józsi (Nagy L. 73.), Koplárovics (Kaj 65.) – Sebők J., Bogunovics (Montvai 46.)
Gól: Jovánczai (16., 63. – mindkettőt 11-esből) illetve Sebők V. (20. – 11-esből), Peric (59.)
Sárga lap: Balog (19.) illetve Vasas (62.), Molnár (66.)
A mieink kezdték jobban a mérkőzést, támadásaink befejezésébe azonban rendre hiba csúszott. Aztán a 16.percben a Bajevski ellen elkövetett szabálytanaság után megítélt büntetőt Jovánczai értékesítette, s szerzett ezzel vezetést (1-0). Alig néhány perccel később már 1-1-et mutatott az eredményjelző – a játékvezető közreműködésének (is) “köszönhetően”: a vendégek jogtalan tizenegyesét Sebők Vilmos értékesítette (1-1). Több gól az első játékrészben már nem esett, így 1-1-nél fordultak a csapatok.
A folytatásban együttesünk játszott mezőnyfölényben, mégis a ZTE szerzett vezetést Peric révén (1-2). Néhány perc múlva A Takács ellen elkövetett igen súlyos szabálytalanságot követően tizenegyest végezhetett el együttesünk, amelyet – ismét – Jovánczai értékesített (2-2). Bár mindkét oldalon akadtak helyzetek, a hajrában nem zörrent meg a háló egyik oldalon sem, így a vége 2-2 lett.
95
Fábián játékvezető lefújta a találkozót. A vége 2-2.
91
Fábián játékvezető újabb súlyos tévedése: Laczkó fordult be a védője mellett, Kocsárdi azonban szögletre mentett. Az egyértelmű sarokrúgás helyett Fábián szabadrúgást ítélt kifelé. Sokadik teljesen indokolhatatlan döntése volt ez a találkozót rendkívül gyengén vezető Fábián Mihálynak.
90
Öt perc hosszabbítás következik.
89
Erős ugratta ki remek ütemben Jovánczait, támadónk lövése a kapufa mellett suhant el, a játékvezetőú azonban már közben – les címén – lefújta az akciónkat.
74
A pályán lévő játékosaink neveiből való következtetéssel ellentétben nem egy csatárral játszunk – hanem hárommal. Jovánczai mellé a jobboldalon Fitos, a balon Laczkó zárkózik fel.
73
Józsit Nagy váltotta a vendégeknél
70
Kettős csere a mieinknél: a tizenegyesünknél megsérült Takács helyén Fitos folytatja, míg Bajevski helyett Erős kap lehetőséget.
69
Tőzsér harcolt ki magának lövőhelyzetet, 24 méterről célba vette a kaput, a lefele hulló labda a kapu tetején kötött ki.
68
Bajesvki „tűnt el” gyanús körülmények között a tizenhatos előtt, Fábián játékvezető azonban elmulasztotta befújni a jogosnak tűnő szabadrúgást.
66
A játékvezető megsértéséért Molnár Balázs kapott sárga lapot.
65
Támadó helyett középpályás folytatja a vendégeknél: Koplárovicsot Kaj váltotta.
63
Egyenlítettünk! Takács húzta meg a jobboldalon, és tört be a büntetőterületen belülre, Vasas azonban olyan szabálytalanul választotta el őt a labdától, hogy játékosunk gyakorlatilag „kirepült” a pályáról. Taki percekig tartó ápolás után folytathatta a játékot.
Közben a jogosan megítélt büntetőt Jovánczai végezte el. Támadónk higgadtan lőtt a bal alsó sarokba.(2-2)
61
Leandro tört be a tizenhatoson belülre, úgy tűnt, Kocsárdi fellökte őt, az esettől 3 méterre álló Fábián játékvezető azonban nagy megdöbbenésre továbbot intett.
59
Hiába a mezőnyfölényünk, vezet a ZTE. Egy baloldali beadást követően Peric kilőtte a kapu jobb alsó sarkát.(1-2)
57
Szalai nagy taps közepette hagyta el a pályát. A helyén Takács folytatja.
56
Sebők József lőtt kapura keményen 24 méterről, Kemenes azonban magabiztosan védte a középre tartó labdát.
49
Fábián a mérkőzés folytatására megfelelőnek ítélte a légkört, így újra útjára indulhatott a labda.
47
A szurkolók füttyszóval kísérték a tizenegyese után őket provokáló Sebők Vilmos megmozdulásait.
47
Fábián játékvezető a bekiabálások miatt félbeszakította a mérkőzést.
46
A vendégek cseréltek a szünetben. Bogunovics helyén Montvai folytatja.
46
Elkezdődött a második játékrész.
45
A Koriközpontban sajnos 3-2-re vezetnek a dunaújvárosiak.
45
Káposztásmegyeren eközben zajlik jégkorong csapatunk negyedik mérkőzése a bronzéremért.
A találkozó állása 2-2
45
A csapatok 1-1-es állásnál vonulnak pihenőre – nem mellékesen az igen gyengén teljesítő, és hibáival a mieinket sújtó Fábián játékvezető révén…
45
Vége az első félidőnek.
39
A mezőnyben továbbra sem azonos mércével ítél Fábián játékvezető. A két oldalon előforduló, egészen hasonló eseteket a mieinknél többynire lefújja, míg a vendégeknél elengedi.
38
Ismét letámadtuk a vendégeket; Bajevski 18 méteről kapura fordult, ballal azonban nem igazán jól találta el a labdát, így azt Varga magabiztosan fogta.
36
Tőzsér ugratta ki Szalait a védők mögé belőtt labdával, Szalai kivárta, míg pattan egyet a labda, majd kapura lőtte. A veszélyesen lefele tartó labda fél méterrel ment a kapu mellé.
35
Leo beadása után Botis csúsztatott jócskán a vendégek kapuja mellé.
34
Kocsárdi harmadszor rántotta le Laczkót – és harmadszor sem kapott ezért sárga lapot…
32
Tímár kényszerítőzött Bajevskivel, a visszakapott labdát védőnk kapura lőtte, az azonban kifele csavarodott, így másfél méterrel a felső sarok mellett suhant el.
26
Fábián játékvezető hibát-hibára halmoz – és azokkal rendre a Ferencvárost sújtja. Laczkó lépett volna ki igen előnyös helyzetben, Kocsárdi azonban egyértelműen lerántotta játékosunkat. A bíró sárga lap felmutatása helyett továbbot intett.
21
Sebők a gól után provokálta a ferencvárosi szurkolókat, akiknek ez érthetően nem tetszett.
20
Ajándék tizenegyessel egyenlített a ZTE. Fábián Mihály egy percen belül két megmagyarázhatatlan ítéletet is hozott.
Először érthetetlen okból tizenegyest ítélt a vendégeknek; ezt követően a pályára berepülő labdát az oldalvonalon túlra visszarúgó Balognak sárgát adott labda elrúgásért.
A ZTE büntetőjét Sebők Vilmos értékesítette a labdát a kapunk jobb alsó sarkába helyezve. Kemenes rajta volt a lövésen, ám nem érhette el. (1-1)
16
Vezetünk! Szalai szerzett labdát, majd egy csel után Bajevskihez továbbított, támadónkat azonban a vendég védők buktatták a tizenhatoson belül. Fábián játékvezető tizenegyest ítélt. A labda mögé Jovánczai állt, aki magabiztosan lőtte a jobbra vetődő Vargát becsapva a kapu közepébe a labdát.Ezzel 1-0.
13
Laczkó kapott labdát a baloldalon, majd 27 méterről nagy erővel célbe vette a kaput. A labda veszélyesen ívet a kapu felé, végül azonban kevéssel a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát.
12
Vasas csaknem negyven méteres ívelése után Sebők József ugrott fel fejelni, a labda jócskán a kapunk fölé ment.
10
Egy szép támadás végén Balog kapott labdát, középre ívelte, a Bajevskivel felugró védő azonban tisztázott. A kipattanó Tőzsérhez került, aki 17 méterről jobbal célba vette a kaput, a középre tartó, pattogós lövést Varga védte.
7
Bajevski szerzett labdát, és a saját térfelünkről megindulva csaknem 40 méteren át vezette. Támadónk közben két játékost is kicselezett, már csak Csóka mellett kellett volna elvinni a labdát, hogy helyzetbe kerüljön, ám az egerszegi védő végül szerelte őt.
5
Jovánczai passzolt Tőzsérhez, akinek a tizenhatoson kívülről leadott ballábas lövése után a labda két méterrel a kapu felett hagyta el a játékteret.
3
Tőzsér lépett volna ki a jobboldalon, ám Vasas visszarántotta őt. Fábián játékvezető szabadrúgást ítélt, amelyet a sértett végzett el, beadását Tímár csúsztatta mintegy két és fél méterrel a kapu mellé.
1
Csapatunk zöld-, a zalaegerszegiek kék szerelésben játszanak.
1
A vendégek kezdték a mérkőzést. A mieink a Springer-szobor felöli kapura támadnak.
.
A csapatok most vonulnak ki a pályára.
.
A mérkőzés játékvezetője Fábián Mihály lesz. Munkáját Ortó Gyula és Márkus Tamás segíti.
.
A ZTE immár négy és fél esztendeje nyeretlen az Üllői úton.
.
Tétmérkőzésen először véd az Üllői úton Kemenes Szabolcs.
.
Három sárga lap miatt nem léphet pályára a mai találkozón Lipcsei Péter valamint Bognár Zsolt. A csapakapitányi karszalagot Balog Zoltán viseli majd.
.
A csapatok már a pályán melegítenek.
.
Együttesünk Kemenes-Balog, Tímár, Botis, Leandro-Szalai, Lazics, Tőzsér, Laczkó-Bajevski, Jovánczaiösszeállításban kezdi a mérkőzést.
A kispadon Szabó K., Budovinszky, Erős, Fitos, Horváth D., Takács és Szálkai vár bevetésre.
.
Ez lesz csapatunk idei első tétmérkőzése hazai pályán, az Üllői úton.
.
Köszöntjük Szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzése.