2014.XI.29. Ferencváros – Kecskeméti TE: 3-1

Fordí­tott a Fradi, és állva hagyta a Kecskemétet

Tizenhat perc alatt hármat vágtak a zöld-fehérek, és már több mint egy éve veretlenek hazai pályán.
A labdarúgó NB I 16. fordulójában a Ferencváros végig nagy fölényben játszva biztosan nyert a Kecskemét ellen, bár a félidőben egy tizenegyessel még a vendégek vezettek.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Thomas Doll: – A Kecskemét az elmúlt négy mérkőzésén nem szenvedett vereséget, jó formában van. Tudjuk, hogy a védekezésük jól működik, nem könnyű túljutni a védőiken. Éppen ezért a mérkőzés teljes egészében türelmesnek kell lennünk. Nem szabad kapkodni, ki kell várni a megfelelő pillanatot arra, hogy eredményesek tudjunk lenni. Utolsó két bajnoki mérkőzésünket hazai pályán játsszuk. Hat pontot akarunk ezen a két összecsapáson, semmi többet.

Bekő Balázs: – Ez az a meccs, ami tényleg nem igényel túlzottan sok magyarázatot. Ezek azok a találkozók, amik egy futballista életében ünnepnek kell számí­tsanak. Az ünnepek pedig azért vannak, hogy élvezzük minden pillanatát, és kihozzuk belőle a maximumot.

A mérkőzés:

Ferencváros – Kecskeméti TE: 3-1 (0-1)
Groupama Aréna, 3.627 néző, vezette: Erdős József (Albert, Viszokai)

20141129-kecskemet-lelatoFerencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Nalepa – Gyömbér (Kukuruzovic 46.) – Somalia, Gera, Busai (Nagy Do. 46.), Lamah (Bönig 70.) – Böde, Lauth
kispad: Jova, Batik, Cukic, Ugrai
vezetőedző: Thomas Doll

Kecskemét: Tujvel – Botka (Varga R. 46.), Lovric, Karan, Gyagya (Gréczi 66.), Fótyik – Eninful, Vukasovic, Kitl (Laczkó 63.) – Bebeto, Balázs
kispad: Németh V., Farkas A., Patvaros, Novák
vezetőedző: Bekő Balázs

Gól: Lauth (52., 68.), Lamah (62.) illetve Vukasovic (42. – 11-esből)
Sárga lap: Nalepa (41.) illetve Karan (57.), Fótyik (79.), Laczkó (84.)

Nagy sorozatban van a Ferencváros, immár több mint egy éve nem talált legyőzőre hazai pályán. Az igen jó formában lévő Kecskemét azzal a szándékkal érkezett az Üllői útra, hogy véget vet ennek a szép szériának.

20141129-kecskemet-lauth-1A meccsen azonban azt lehetett megfigyelni, hogy a Ferencváros szinte a kapuja elé szögezte a Kecskemétet, és minden erejét elvitte a védekezés a vendégeknek. Böde, Lauth, Somália lehetősége is kimaradt, a 18. percben pedig Pavlovic közeli fejesét a gólvonalról mentette Balázs Zsolt. A nagy nyomás ellenére a Kecskemét jól és szabályosan védekezett, sőt a 40. percben egy kósza ellenakció után tizenegyeshez is jutott, mert Nalepa szabálytalankodott Balázzsal a tizenhatos vonalánál. A tizenegyest Vukaszovics végezte el, és kevés nekifutás után nagy nyugalommal a bal sarokba gurí­tott, 0–1.

20141129-kecskemet-lamah-1A ferencvárosiakat hideg zuhanyként érte a gól, de a szünetben Thomas Doll némileg átszervezte a csapatát, és tovább támadtak a zöld-fehérek. Nem is tartott sokáig, és már sikerült is az egyenlí­tés. Az 52. percben bal oldalról érkezett a beí­velés, az ötös jobb sarkáról Böde lefejelte a labdát a balra, ahol érkezett Lauth, és két lépésről bevetődve, saját testi épségét sem kí­mélve a kapuba fejelt, 1–1. A Kecskemét nem tudott újí­tani, ráadásul alig tí­z perc múlva újabb gólt kapott. A 62. percben egy jobb oldali szöglet után Lauth eltörte a labdát, amely í­gy Lamah elé került, és a belga három méterről, kissé jobbról, okosan a hálóba vágta a védők között a Ferencváros második gólját, 2–1. Cserével szerette volna felrázni csapatát Bekő Balázs, sikertelenül, mert a 68. percben jött az újabb Fradi-találat. Kukuruzovic indí­totta remek ütemben a kilépő Bödét, aki jobbról középre játszott, ahol érkezett Lauth, és a kapussal teljesen egyedül szemben álló német veterán hét méterről nem hibázott, hiába ért bele a labdába Tujvel, 3–1.

A megszerzett előny tudatában a Fradi némileg visszaállt, már nem erőltette annyira a támadásokat, a Kecskemétben pedig már a szépí­tésre sem volt erő. A hazaiak a negyedik helyre ugrottak a tabellán, és, mivel a DVTK kikapott, már csak egy pontra vannak a harmadik helytől.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Gratulálok a Ferencvárosnak, a második félidei játékával abszolút megérdemelte a sikert – mondta Bekő Balázs, a kecskemétiek vezetőedzője. – A második játékrészre teljesen kipukkantunk, olyan hibákat követtünk el, amelyek eddig nem voltak jellemzőek ránk. Az első félidő sem tetszett, de a másodikban különösen összevissza voltunk, nem volt rend a fejekben. Elfáradtunk a szezon végére, ilyen a foci, semmi extra nem történt, a jobb csapat nyert. Bevált az ötvédős rendszer, annak ellenére is, hogy nem játszottunk annyit, amennyit lehetett volna. Olyan gólokat kaptunk, amilyeneket ezen a szinten nem lehet. Az első kettő rögzí­tett szituációból született, a harmadiknál pedig odaajándékoztunk egy találatot a Fradinak. Nehéz megí­télni az őszt, hiszen ki gondolta volna, hogy í­gy szerepel majd a Haladás vagy a Pécs. Mi is nehezen indultunk be, aztán viszont megtaláltam azokat az embereket, akikkel stabilabbak lettünk.”

„Mindenki látta, hogy nehéz volt nyernünk. Támadóan álltunk fel, de kellett húsz-huszonöt perc, hogy elkezdjük a saját játékunkat játszani – mondta Thomas Doll, az FTC vezetőedzője. – Tudtuk, hogy a Kecskemét öt védővel áll fel, két gyors támadóval, ennek ellenére egy alkalommal hibáztunk, ezért hátrányba kerültünk. Az első félidő során is voltak esélyeink, mondtam a srácoknak, hogy ne adják fel, lesz még lehetőségünk, használják ki. A második játékrész csodálatos volt, nagyszerű volt a közönség is, belehajszoltak minket a sikerbe. Megérdemelten nyertük meg a találkozót, lesz még egy fontos bajnokink és Ligakupa-meccsünk is ebben a stadionban, bí­zom benne, hogy szépen zárjuk az őszt annak ellenére, hogy voltak felesleges pontvesztéseink. Nagyon tetszett, hogy volt erő a csapatban arra, hogy felálljon hátrányból is, egymásért harcoltunk. A Paks és a Haladás ellen is sok lehetőségünk volt, mégis pontokat veszí­tettünk. Ma el tudtuk érni, hogy megtörjön ellenfelünk. Kár-e, hogy véget ért a szezon? Nem, mivel a nyáron nem volt elég időnk felkészülni, most lesz.”

20141129-kecskemet-lauth-2Benjamin Lauth: – Az elején nehezen találtuk meg a fogást a Kecskeméten. Úgy érzem, hogy az első játékrészben is harciasak voltunk, de akkor még nem sikerült gólra váltanunk a sok helyzetet.  Természetesen nagyon örülök a góljaimnak, a második találat kapcsán hatalmas köszönettel tartozom Böde Daninak! Fantasztikus passzt adott, nekem csak a kapuba kellett lőnöm a labdát. Nagyon boldog vagyok a győzelmet követően, hiszen minden pontra szükségünk van. Természetesen örömmel tölt el, ha a szurkolók a nevemet skandálják. De semmi különös nem történik: ők azt várják el tőlem, hogy gólt lőjek, én pedig betaláltam. Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, hogy az egész meccsen mellettünk álltak. A szezon első felében nem ment annyira jól a játék, de azóta egyre jobb formában érzem magam, és szerencsére a gólok is jönnek.

20141129-kecskemet-lamah-2Roland Lamah: – Nehéz mérkőzés volt. Az egész csapat nagyon boldog volt, hogy a második félidőben sikerült megfordí­tanunk a találkozót. A kecskemétiek keményen védekeztek, jó meccset játszottunk velük, a lényeg pedig, hogy fontos három pontot szereztünk. Természetesen nagyon örülök, hogy sikerült gólt szereznem. Benny jól érkezett a labdáért, amely aztán szerencsésen hozzám került, közelről pedig eredményes tudtam lenni. Ezekkel a gólokkal válok én is egyre magabiztosabbá. Jól érzem magam a bőrömben, a játék is jól megy, és úgy érzem csapatként is folyamatosan fejlődünk. Bizakodó vagyok a szezon hajráját illetően, bí­zom benne, hogy az Újpest és a Pápa ellen is sikeresek leszünk.

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Kecskemét hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011110ejegyzéshez

  • Mindig jobban és jobban megy és eredményes a Böde-Lauth összjí ték. Ennek mí r attòl a perctôl örülök és lí tom a jövôjét, miòta elôször ví lt be — egy csere utí n — ez a kombiní ciò.

    Még fogunk örülni ezeknek a két jí tékosoknak az összjí téí nak. Biztos vagyok benne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK