A Fradi Mexikóban I. – A Ferencváros elindult Mexikóba

Magyar futballcsapat először repülte át az Óceánt!

1947-ben a Ferencváros mexikói meghí­vásnak tett eleget. Az eseményekről a korabeli újságokból valamint Lakat Károly és Nagy László túraleveleiből tájékozódhattak a szurkolók. Szakosztályelnökünk és kitűnő humorral megáldott fedezetünk portyalevei mellett, kapusunk, Csikós Gyula túranaplót is vezetett Mexikóban.

Két játékosunk í­rásait korabeli újságcikkekkel valamint Rudas Ferenc és Frank Mike (legendás gólvágónk, Mike István fia) fotóival szí­nesí­tjük.

Július 10.

A Valéria kávéház délelőtti megbeszélésén véglegesen eldőlt, hogy mégis indulunk a portyára. Így, izgalmas előkészületek után gyülekeztünk még aznap délután a Nyugati pályaudvar indulási oldalán. A Bratislava szí­vessége folytán beszállva a külön motorosba, 19 óra 45 perckor, Isten segí­tségével elindultunk a túrára.

A résztvevők névsora: Nagy László szakosztályelnök, Opata Zoltán tréner, a játékosok: Csikós Gyula, Henni Géza, Rudas Ferenc, Kispéter Mihály, Csanádi Árpád, Kéri Károly, Hernádi Pál, Gyulai László, Szabó Ferenc, Mike István, dr. Sárosi György, Lakat Károly és Szőke János.

A prágai Sparta csapatával utaztunk együtt, nagyszerű hangulatban. Csak az rontotta el a jó hangulatot, hogy Pozsonyba érve a kényelmes motorosból át kellett szállnunk a III. osztályú kupékba – í­gy utaztunk Brünnbe.

Július 11.

Brünnbe délelőtt 11-re érkeztünk meg, nagyon fáradtan, hiszen alvásról a kényelmetlen vonatban szó sem lehetett. A fiúk nagyon fogadkoztak, hogy a Zsidenice csapata ellen nagyon fognak igyekezni, nehogy vereséggel hagyjuk el ezt a szép és nagy forgalmú várost. A brünni ellenfelünktől azért tartottunk, mert az elmúlt héten az Üllői úton nagyszerűen játszottak és csak nagy küzdelem után lett 3:2 a Fradi javára. A nagy fogadkozásnak meg is lett az eredménye:

FTC – Zsidenice 2:2
Gól: Szabó, Mike
FTC: Henni – Rudas, Kispéter – Csanádi, Kéri, Hernádi – Gyulai, Szabó, Mike, Sárosi, Lakat

Az eredményt már tudják az otthoniak. Én még csak megjegyzem, hogy az eredmény igazságos, bár kis szerencsével két góllal is nyerhettünk volna. Henni megsérült, Csikós kis szerencsével a második gólt védhette volna, Rudas és Kispéter jól küzdött, Csanádi feltűnően jól játszott a neki szokatlan helyen, a csapat egyik legjobbja volt. Kéri tartja jó formáját. Hernádi sem maradt el mögötte. A csatársor jobbszárnya gyengébben játszott a szokottnál, Szabót a gólja dicséri, Mike gólja nagyon szép teljesí­tmény volt. Sárosi dr. remekül küzdött, Lakat sokkal többet nyújtott, mint amit vártak tőle. Remek elfutásaival és beadásaival szí­nt vitt a csatársor játékába. (Ez nem öndicséret, nemdebár?)

Slovo Naroda: „A magyar csapat fair játékával és szép lapos összjátékával győzelmet érdemelt volna a két Slavia játékossal megerősí­tett hazai csapat ellen.”

Narodni Obroda: „A közönség méltán ünnepelte a budapesti csapatot a mérkőzés után. A magyarok védelme remekül dolgozott, a csatársorban a balszárny sok veszélyes támadást vezetett.”

A két csapat az esti vacsorán nagyszerű hangulatban volt. Még az esti fényképezés is hozzátartozik ehhez a naphoz, mivel az útlevelünkhöz még mindez hiányzott.

Július 12.

Brünnből éjjel 1 órakor indultunk vonattal Prága felé. Elég jó utazásunk volt, hála a Zsidenice előrelátó vezetőségének, mert mindannyiunknak kényelmes hálófülkét biztosí­tott. Így frissen, kipihenten reggel 7-kor prágai pályaudvarra, ahol örömmel találkoztunk a „pótkülöní­tménnyel”, azaz kiegészült a portyacsapat a következőkkel: dr. Berke József, Puskás Ferenc, Szusza Ferenc, Mészáros József, Onódi Andor.

A városba érve levelezőlap-í­rással és városnézéssel töltöttük a hátralévő időt. Utoljára 1940-ben voltam Prágában. Bizony a cseh főváros szerencsésen úszta meg a második nagy világháborút. Elnézve az utcák tisztaságát és nagy forgalmát teljes békebeli képet mutatnak, rombolásnak semmi nyoma.

Majd visszamentünk szállodánkba, ott megfürödtünk és vártuk az indulás idejét. Sem a déli, sem az esti indulás nem sikerült – a repülőtársaság üzente, hogy az Atlanti óceán térségében nagy viharok vannak. Így vacsora után egy varietébe ment a társaság, ahol oly nagyvonalú műsort élveztünk végig, ami egészen ritkaság.

Szőke és Gyulai még mindig változatlanul szurkol. Nem akarják elhinni, hogy eljönnek velünk Mexikóba. Megbeszéltük az ügyeletes rendőrtiszttel, hogy őket valamint Csanádit és Hennit ijessze meg.

– Szálljanak le a vonatról! – szólott szigorúan-. Értesí­tés jött, hogy a főiskolások a VB-re való tekintettel nem hagyhatják el az országot.

Lett erre nagy riadalom. Szőke majdnem elájult. A tréfa jól sikerült.

Valaki megemlí­tette, hogy Mexikóban szesztilalom van.

– Na sógor – mondta Mike Szabónak -, indul a karaván a Szaharába.

– Ne félj pajtás! – válaszolta Feri – Ott is vannak azért egészséges emberek.

Nagyon szomorú kedves Cyranónk, azaz Rudas Feri. Brünnben mindenkit lefényképeztek, csak Rudasnál jött zavarba a fényképész, mert Rudas nagy orra nem fért rá a lemezre. Ez lehet, hogy a portyáról való lemaradását jelenti, vagy pedig az orráról kell lemondania.

Pozsonyban egyébként Birkára (Kéri) nagyon kellett vigyáznunk. Csengőt akasztottunk a nyakába és külön pásztorok vigyáztak rá, nehogy a Fradi-akolból a pozsonyiba menjen át.

Prágában nagy öröm ért. A nős játékosok megleptek egy csodaszerrel. Éjjel bekenték a szememet vele és í­gy mindig ifjú feleségem (szerk: Lakat a túra előtt nősült meg) képe lebeg előttem. Tudomásom szerint most a portyavezetőség nagyobb mennyiséget rendelt a csapat részére – budapesti használatra.

*

Az expedí­ció 20 tagja:

Henni, a párduckapus. Mert párduckapus ő! Lesve, számí­tva lapulva, ugrásra készen áll és vár a nagy pillanatra ott a kapuban, igen, ott áll és vár… Ki nem futna a félvilágért sem! Vagy, ha igen – bár ne futott volna ki!

Rudas, 1946 legjobb hátvédje, a lesrejátszás nagymestere, a leggyorsabb magyar hátvéd. Csak fontos, hogy a leseket kint is fütyüljék le a játékvezetők épp úgy, mint itthon, ha megszólal a B-lelátó ezertorkú népe.

Kispéter, a legnagyobb magyar hátvéd, már mint a legmagasabb és körülbelül a legerősebb is. Korszerű játékos ő, baloldali. Ha a jobb lábára jön a labda inkább bele sem rúg! Inkább a levegőbe rúg egyet, amúgy Istenigazában!

Hernádi, akinek szorgalmát a közönség, sajnos, nem méltányolja eléggé. Pedig, hogy milyen dolgos és önzetlen játékos, mennyire segí­t mindenkin, azt Sárosi dr. tudná megmondani a legjobban. Aki megmagyarázta, mi van ezen a derék Hernádin kivinni való.

Kéri, a „szürke, de megbí­zható”, a „névtelen robotos”, a „szótalan szorgalom”, a nyugalom, a türelem, a lankadatlanság. Annyi jót mond róla mindenki, hogy egyszer már azt is szeretnénk hallani: a klasszis futballista. De ezt sehogy sem akarják felfedezni benne!

Lakat, akinél többet kevés játékos futkározik kétszer 45 perc alatt. Ha egyszer lemérnék, hogy hány métert rohangászik a mérkőzés alatt egy-egy játékos, Lakat mindegyiket körökkel verné. És abban is, hogy hányszor szerette volna jó helyre továbbí­tani a labdát …

Sárosi dr., a stí­lus, az értelem, a futballozni tudás. Aki leviszi a földre a labdát s oda teszi vagy a társai elé, vagy az ellenfél elé. Ha még maga be is rúgná a kapuba, az már majdnem sok is lenne a jóból. Akkor kisülne, hogy visszafiatalodtunk tí­z évvel! Ez lenne nektek egy Amerika!

Szabó, a sógor. Mint „szegény rokon” jött a csapatba és mint mindenre kapható, mindenütt használható oszlopot cipelik magukkal. Nagyszerű erő, csak az ő passzaival is baj van. Magános lelkük van az ő passzainak. Ott járnak, ahol a madár sem jár.

Mike! Hja, í­gy könnyű volt elmenni!. Mikor senki sem fogta! Azt hisszük, az ő játéka fog legnagyobb tetszést aratni Amerikában! Őrjöngve fognak neki tapsolni! Végre valaki – fogja mondani az U. az S. és egész A., – aki rugbyt játszik és nem futballt!

Csikós, a világ legjobb tartalékkapusa.

Ónodi Bandi, hogy ha már doktor vezeti a truppot, hát legyen annak egy állandó betege is.

Csanádi, úgyis mindenáron el akart menni a Fradi-házból, a Fradi ablaka alól. Hát most hej, édesanyám!, – de jó messze elment onnan!

Szőke és Gyulai, ez a két állandó, nagy és nehezen valóra váló reménység. Hogy miért éppen ők mentek el és miért nem az eredetileg tervbe vett újpesti Tóth, Szűcs, Nagymarosi, meg a többi. Hát talán azért, mert Gyulaiék mégis csak ferencvárosiak. Nem lilák! Zöldek!

Szusza is velük ment, annak ellenére, hogy az Újpest visszalépett a portyán való részvételtől. Feri barátunk azonban, miután évek óta a legönzetlenebb csatárnak számí­t, egyszer egyéni akcióra szánta rá magát és kitört … Csak aztán a bí­ró le ne fütyülje!

Elment  Puskás és Mészáros is, a kispestiek két pompás játékosa, hogy legyen valaki csatár odakint olyan, aki bal lábbal is bele tud rúgni abba a fránya labdába. No meg illik, hogy Amerikában megjelenjék az amerikázás legnagyobb magyar mestere is! (Hogy melyik az a kettő közül, azt döntsék el maguk.)

A túracsapat tagja a háromtagú vezetőség is, Berke József dr., aki az utat nyélbeütötte, Nagy László szakosztályi elnök és Opata Zoltán edző.

Az első, hogy legyen, aki megérti a bennszülöttek nyelvét, a második, hogy legyen, aki a mi futballistáink nyelvén tud beszélni, a harmadik pedig, mint a futball-labda idiómájának tudója. Nem kell félni, ezek után, gyerekek! Mindenre felkészült a Fradi! Ez a Fradi nem veszhet el a világ semmilyen táján sem! Ez a Fradi meg tudja értetni magát mindenütt! Ezt a Fradit nem lehet eladni!

(Hoppe László a túracsapatról)

*

A vezetőség táviratot küldött Budapestre, hogy mi, ma 19 órakor elindulunk repülővel utunk célja Mexikó felé. Így Budapestről a túrát ellenzők sem húzhatják már keresztül a számí­tásainkat, a repülőútra vonatkozólag …

Július 13.

Most angol felfogást kell vallanunk, ugyanis az angol azt tartja, hogy a 13-a csak szerencsés nap lehet, í­gy 13-án is nyugodtan ülünk be a gépbe. Itt van előttünk a prágai repülőtéren ez a négymotoros óriás amerikai gép. Olvasom az oldalán lévő felí­rást: Pan American World Airways Clippers. Itt már az amerikai repülőgép-társaság kötelékébe tartozunk. Bőséges uzsonnát kaptunk és egy-egy üveg konyakot, hogy ebből bátorságot merí­tsünk. Persze Szabó Feri rögtön megitta az egészet, mondván, hogy ő nagyon fél … A konyak hatása alatt a társaság nagy fogadkozással és jó hangulatban 11 óra 50 perckor foglalta el helyét a gépmadárban. Mindenkinek kényelmes ülése van, összesen 44 személyt számoltam meg. 12.15-kor felbúgnak a Clipper motorjai, s szép lassan, méltóságteljesen elindul velünk a gépmadár.

A start jól sikerült, s hamarosan a levegőből csodáljuk a Hradzsin csodás szépségeit. A fiúk között nagyszerű a hangulat. Félelemnek nyoma sincs. Elindult az első magyar futballcsapat, mely elsőnek visz hí­rt az óhazából az Újvilágba, hogy a magyarság él és dolgozik.

Mindannyian átérezzük, hogy ez az utazás túl megy az eddigieken – ez küldetés. Isten segí­tségével elindultunk a nagy útra. Részletes útvonal: Prága, Köln, Amszterdam, London, Szent György-csatorna, La Manche csatorna, Shannon (Írország). Három órát mutat az óránk, amikor London fölé érünk. Shannonba 4.33-kor érkezünk meg és a gépünk szép simán földet ér. Itt bőséges asztal várja a társaságot. Feltűnik, hogy mindenki sokat iszik. Shannonból start: 19.33-kor. Ezzel elhagytuk Írországot, az európai szárazföldet. Egy ideig még csodálhatjuk az í­r partok szépségeit, majd egy nagy nekifohászkodás és máris az Atlanti-óceán felett repülünk New-Funland szigete, annak fővárosa Gander felé, hogy ott pihenőt tartsunk, illetve üzemanyagot vegyen a gép. A gép egészen a felhők felett jár, közel 4.000 méter magasságban.

Szép simán repül most a gép, mindannyian a természet szépségeit és az elemek felett uralkodó technikai csodát, a Clippert élvezzük. Eddigi utunk legnagyobb élményében van részünk: a budapesti időszámí­tás szerint már régen elmúlt éjfél és még mindig nappali világosság van.

Július 14.

Hála Istennek, sikerült minden baj nélkül átrepülnünk az Atlanti óceánt, bizony ez összesen 10 órás repülőút volt egyfolytában. Ezzel megérkeztünk Amerika földjére, New Funland szigetére, Ganderba.

Az idő július 14-én 5 óra 10 perc. A gépünk vaksötét éjjelben gyönyörű leszállást végzett. A repülőtérhez közeledve kigyúltak az összes reflektorok és ez nagyon szép látványt nyújtott.

Bőséges étkezés után újból beszállunk a gépbe és máris indulunk New York felé. Most éppen Boston felett repülünk, kb. 1.000 m magasban. Így fentről nézve gyönyörű az 1 milliós város kivilágí­tása, gondolom itt nincs áramkorlátozás … Ahogy í­gy kinézek az ablakon az is szép látvány, ahogy a négy motor működés közben a kipufogó-csövön teljes lángnyelveket ont a légtérbe.

Közeledünk New Yorkhoz.

A szép stewardess bemondja, hogy mikor érkezünk New Yorkba (Dr. Berke fordí­t magyarra). A leszállásnál elég kellemetlen érzésünk van. Henni Géza az első, aki „rókára vadászott”…

Hosszas vizsgálat után taxikon megyünk be a városba. Az a 12 óra, amit a csapat New Yorkban töltött, mindnyájunk számára felejthetetlen marad. Bőséges tí­zórai után autókon néztük meg a város nevezetességeit. Nem akarom pesti barátainkat húzni, de a történeti hűség kedvéért megí­rom, hogy két óra hosszat sétáltunk az éjjel is teljesen kivilágí­tott Broadwayn. Cigányfeketére sültünk a sok neonfényben. Megnéztük a világ legmagasabb épületét, a 102 emelet, 1.250 láb magas „Empire State Building”-ot.

– Mintha csak a Dob utcában sétálnék – jegyezte meg Szőke Jancsi.

Láttuk a milliomosok utcáját, meg az egzotikus szépségű kí­nai negyedet. Tiszteletünket tettük a hí­res Szabadság-szobornál és megcsodáltuk a Brooklyn-hí­d acélszörnyetegének harmonikus vonalait. Láttunk rengeteg elegáns üzletet a Fifth Avenue-n. Természetesen még többet is láthattunk volna, ha gyalog megyünk. Négyes sorokban a szebbnél-szebb kocsik és szinte egymást zavarják a közlekedésben. De New Yorknak is vannak árnyoldalai. Rendkí­vül rossz a levegő.  Szinte fuldoklott a mi falusi levegőhöz szokott tüdőnk. Láttunk 15-20 emeletes házakat is, de akadnak kis viskók is.

– Pajtás! Ez itt Rákosfalva – világosí­tott fel bennünket Szabó. Szusza inkább Újpesthez hasonlí­totta. Ezen azután nagy vita támadt. Legnagyobb sikere Csanádinak és Gyulainak volt a rövidnadrággal. Minden nő utánuk fordult. Mindenütt mosolyogtak rajtuk. Azóta még a fürdőbe is hosszú nadrágban járnak.

Elhatároztuk, hogy visszafelé 2-3 napot töltünk New Yorkban.

Mint minden jónak ennek is hamar vége szakad. Hiába, szólí­t a kötelesség, vár a „műhely”.

Nagyon fáradt már a társaság, hiszen két éjjel nem aludt.  Este 3/4 6-kor szállunk ismét gépbe. Az ezüst szí­nű gép az Eastern Air Lines amerikai társaság 4 motoros óriásgépe, amely 42 személyt fogad. Irány: Houston.

Mexikó City-ig még sok-sok kilométer hátra van. Esemény nélküli az út, inkább unalmas, mint élvezetes. Sajnos a gépben nem engedik meg, hogy könnyí­tsünk ruházatunkon, itt a hölgyek és urak elegánsan utaznak. A férfiakon a nagy hőség ellenére nyakkendő és kalap van. Az út beszélgetéssel és térképnézéssel, képeslapok böngészésével telik. 

Az úton viccolimpiát rendeztünk. Mindenki elmondott egy vidám esetet. A győztes Opata Zoli bácsi lett.

Az egyébként vidám Kispéter nagyon lehangolt. Nem hajlandó elárulni az okát, de Szusza Feritől megtudjuk, hogy a népszerű „Kalács” New Yorkban beszélt egy mexikói magyarral, akitől megtudta, hogy vasárnap egy argentin oroszlán játszik jobbszélsőt a mexikói csapatban. Állí­tólag le akarja mondani a mérkőzést.

Július 15.

Houstonba este 9-kor érkeztünk. Az éjjelt itt töltöttük, ebben a kis texasi városkában. Hát bizony itt alaposan csalódtunk. Lasszós cowboyok helyett elegáns urakat találtunk, a préri kutyái helyett fényes autók zavarják a csendet, a késdobáló kocsmák helyett elegáns bárokat látni. Szőkét, Gyulait és Puskást érte a legnagyobb csalódás. Nem ezt várták Texastól.

Július 16.

Houstonból a csapat 11 tagja: Henni, Rudas, Kispéter, Kéri, Hernádi, Lakat, Mike, Szusza, Sárosi dr., Puskás, Mészáros, Nagy László és Berke dr. „hullámvasúton” indult Mexikóba.

Nem várt meleg fogadtatásban részesültünk. Az itteni magyar kolónia valamennyi számottevő tagja megjelent. Hatalmas zöld-fehér zászlót tart két magyar, rajta a felí­rás:

„Isten hozott, Fradi!”

A mexikói zenekar indulókat játszik. A gépről leszálló Nagy László és Berke dr. nagy ovációban részesül. Kölcsönös üdvözlések után megkezdődik a fényképezés és az újságí­rók rohama. Csak azt sajnáljuk, hogy a többi fiú nem lehetett itt. Este azután ők is megjöttek Opata vezetésével. Lemostuk az út porát. Hát ez bizony nagyon ránk fért. Öt nap alatt csupán egy éjjel aludtunk. 26 és fél órát repültünk. A Hotel Cubában, egy korszerű, kilencemeletes szállodában lakunk.

Most éjfél van. A szobában csak egy árva gyertya ég (kivágott a biztosí­ték), Rudas Ferivel lakom egy szobában. Ő már mélyen alszik. Hernádi Palival aggódunk is miatta, mivel a nagy orra kilóg az erkélyre és félünk, hogy megfázik.

Budapesten most reggel nyolc óra van … Még egyszer megsimogatom a szobánkban lévő, zöld-fehér zászlót és befejezem levelemet.

(Lakat Károly, Csikós Gyula, Nagy László, dr. Sárosi György és Hoppe László í­rásainak felhasználásával, fotók: Rudas Ferenc, Frank Mike gyűjteményéből)