mexikói túra
A képek mesélni is tudnak
Amikor 1826-ban, Joseph Nicephore Niepce 8 órás expozícióval elkészítette a világ első sikeres és maradandó fotóját, valószínűleg nem gondolta, milyen örök emléket hagyott az utókorra. Az ember, amikor fényképezik, az a vágy hajtja, hogy kimetsszen egy szeletet a világból, amelyet ő lát, hogy megosszon velünk valamit képein keresztül saját magából is. Az elkészült kép általában nem csak egy alkotás, vagy egy elképzelt álom, hanem maga a valóság. A képeknek lelkük van, és mint a tükrök mutatnak vissza alkotójukra, örömeire, érzéseire. Az emberen keresztül meg utal a korra, és megpróbálja megértetni a jövővel, hogy honnan is jöttünk és merre tartunk.
A képek mesélni is tudnak. Ha nem csak nézni akarjuk őket, hanem meg is látjuk bennük azt, amit üzennek nekünk, sokkal közelebb kerülhetünk a múltunk megértéséhez. Erre a fotósok által már régen mondott igazságra tegnap jöttem rá. Úgy robbant belém a felismerés, hogy ezek után, ha egy képet a kezembe veszek, biztos, hogy más szemmel fogom nézni. A visszajelzésekből eddig is tudtuk, hogy sok olyan olvasónk van, akik határainkon kívül élnek. Vannak köztük olyanok, akik véletlenül, a „guglin” keresztül találtak adatokat édesapjukról, nagyapjukról a honlapunkon és azután vették fel a kapcsolatot szerkesztőségünkkel.
Frank Mike-Mayer, Mike István fia is így találta meg édesapja adatlapját a honlapunkon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Fradi New Yorkban I. – Az állhatatos Mr. Cox
Az Egyesült Államokban az európai futballt, a „soccer”-t nemigen ismerik és kedvelik. Náluk a baseball meg a rugby járja. S ahogy ez a két játék nem tud meghonosodni Európában, ugyanúgy nehéz a ,”soccer” útja az Államokban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hazaérkezett a Fradi a mexikói portyáról
Opata Zoltán túrabeszámolója: Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Fradi Mexikóban (és New Yorkban) VI. – A Ferencváros kényszerleszállása
Augusztus 15.
Délután a szokott időben nem tudtunk repülni, mert az egész térségben óriási ciklont jelentettek. Így este 7-kor vonatra ültünk és elfoglaltuk a hálófülkés helyeinket a „préri-vonaton”.
Nagy László elnök úr korát meghazudtoló fürgeséggel mászott a felső fekhelyre, mivel a mexikóiak „elfelejtettek” létrát tervezni a „préri-vonathoz”. Életemben most hallottam először, hogy magyar ember a MÁV-ot dicsérte … Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Fradi Mexikóban V. – Szusza mesterhármasával verjük a mexikói Fradit
16 óra 15-kor volt az indulás – éppen egy kitörőben lévő vihar idején. Nagyon komor, fekete felhők gyülekeztek az égen, bizony féltünk ennek láttán a gépbe ülni. Mikor a magas hegyláncolat fölé ért a gépünk, egyszeriben „gyorscsárdást” kezdett velünk járni. Bizony nagyon kellemetlenül éreztük magunkat. Végül minden baj nélkül érkeztünk a fővárosi repülőtérre. Este „otthon” a Club Espanában vacsoráztunk és utána lefekvés volt. A fiúk fáradtak a zsúfolt műsortól, így semmiféle meghívásnak nem tettünk eleget. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Fradi Mexikóban IV. – „Műsorunk fénypontja, az állatkert”
Augusztus 1.
Másnap délelőtt Zapipan-ban voltunk kiránduláson. Itt megcsodáltuk az eredeti indián népművészet remekeit. A naivabb fiúk skalpokat és embercsontokat akartak vásárolni. Időközben a légi utat jól „lehengerelték” s így sima út után érkeztünk este fél nyolckor „haza”, Mexico Citybe. Csupán Henni …
Augusztus 2.
Délelőtt néhányan viziten vettünk részt. Ezek a magyaroknál tett látogatások a sportszerűség kárára voltak, hiszen „szárazon” nem úsztuk meg sehol sem …
A Fradi Mexikóban III. – Puskás mesterhármasa
A napunk teljes pihenéssel telt el. Csak egy kis vásárlásra mentünk ki az utcára, mert ma kibírhatatlannak éreztük a hőséget. A Club Espanában töltöttük a nap legnagyobb részét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Anekdoták: Puskás Ferenc
Ultimó
Mexikói túrán vett részt a Ferencváros, de hogy megerősítse csapatát, kölcsönkérte Puskást, Szuszát és Mészárost. Akkoriban a dél-amerikai labdarúgás eldorádója Mexikó volt. A legjobb brazil, perui, kolumbiai, uruguayi játékosok sereglettek ide, hihetetlenül nagy volt a futball iránt az érdeklődés, de ami a fő csáberőt jelentette: jól is fizettek.
A Ferencvárosnak tehát fel kellett kötnie a fehérneműt, ha azt akarta, hogy ne hozzon szégyent a magyar labdarúgásra. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Fradi Mexikóban II. – Az első mérkőzés
A Fradi Mexikóban I. – A Ferencváros elindult Mexikóba
1947-ben a Ferencváros mexikói meghívásnak tett eleget. Az eseményekről a korabeli újságokból valamint Lakat Károly és Nagy László túraleveleiből tájékozódhattak a szurkolók. Szakosztályelnökünk és kitűnő humorral megáldott fedezetünk portyalevei mellett, kapusunk, Csikós Gyula túranaplót is vezetett Mexikóban.
Két játékosunk írásait korabeli újságcikkekkel valamint Rudas Ferenc és Frank Mike (legendás gólvágónk, Mike István fia) fotóival színesítjük. Egy kattintás ide a folytatáshoz....