Major Ferenc: 65

Major Ferenc

Szülővárosában, a MOTIM TE szí­neiben kezdte pályafutását, innen került Dorogra, ahol az NB I-ben is bemutatkozott 1976 augusztusában a ZTE elleni mérkőzésen.

1977 nyarán igazolt a Fradiba a bányászvárosból. A védő a Bp. Honvéd ellen debütált tétmérkőzésen a csapatban, majd egy hónappal később első zöld-fehér gólját is megszerezte: a magyar kupában az alacsonyabb osztályú Szabadegyházi Kinizsi ellen talált a kapuba. A következő szezonban a KEK sorozatban is mattolta az ellenfél kapusát a svéd FF Kalmar elleni 2-0-s mérkőzésen.

Az 1979/80-as szezonban szerepelt a legtöbbször a csapatban, 21 alkalommal, valamint ebben a szezonban lőtte egyetlen bajnoki gólját is későbbi csapata a ZTE ellen.

Tagja volt a dél-amerikai túrán szereplő csapatnak, győztes gólt is szerzett a Racing Buenos Aires elleni mérkőzésen, az ő fejesgóljával nyert a Ferencváros (Ligaválogatott) 3-2 arányban.

A következő szezon nem az elvárásainak megfelelően sikerült:

— Annak ellenére, hogy nem vagyok a kezdő csapat tagja, jó érzés Fradistának lenni. Megtanultam, hogy nem könnyű dolog bekerülni a csapatba, és bent maradni talán még nehezebb. Ezért a tudás mellé szí­vet és lelkesedést is kell vinni a pályára. A nagy igyekezetben, azt hiszem, keményebb vagyok a kelleténél. Ebből már sok „kellemetlenségem” volt…

Az 1980/81-es szezonban kevesebb lehetőséghez jutott a bajnokcsapatban, í­gy 1981 nyarán Zalaegerszegre igazolt. 1983 októberében játszotta utolsó NB I-es mérkőzését.

Állnak (balról): Szepessy, Mörtel, Rab, Judik, Mucha, Major, Kakas, Murai, Koch. Elől: Jancsika, Takács, Nyilasi, Ebedli, Pogány, Szokolai, Hajdu J. (fotó: dr. Koch Róbert gyűjteményéből)

(Nagy Béla interjújának felhasználásával)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK