Tamássi Zoltán

Amikor először találkoztam Tamássi Zoltán adatlapjával és szembesültem azzal, hogy a Ferencváros volt játékosa 1912. március 8-án született, akaratlanul is a Fradi dicső múltja jutott az eszembe. Bár Tamássi Zoltánnak ebből nem jutott sok, hiszen összesen három alkalommal lépett a pályára zöld-fehérben, de élete során végigkí­sérhette azt az időszakot melyről manapság csak a dicsőséges jelzővel együtt emlegetünk. A kerek évforduló is megérdemli a megemlékezést, de mivel Tamássi Zoltán és családja egybeforr a Fradival í­gy külön értelme kap az a fajta Fradizmus, mely sajnos mostanság már nem nagyon jellemzi a családokat. Valamikor apáról fiúra, anyáról lányra szállt a zöld-fehér szí­n szeretete, a ragaszkodás a klubhoz, ahhoz a mí­toszhoz, amit az Erkölcs, erő, egyetértés jelentett nagyon sokak szí­vében és lelkében.

Sportcsalád – í­gy is hí­vták őket, de azokban az években rajtuk kí­vül számtalan olyan családról í­rtak az újságok ahol a sport szeretete töltötte ki a hétköznapokat. A Tamássi családban is állandó témát jelentett a sport. Az apa, Tamássi Zoltán 1933-ban lépett pályára zöld-fehérben három alkalommal, de a foci mellett sí­ugró és autóversenyző is volt, az élete a sport körül forgott. És ha már megemlí­tettük az 1933/34-es szezont, akkor természetesen nem mehetünk el szó nélkül a 13. bajnoki cí­münk emlí­tése nélkül. Bár a bajnokság végén Tamássi Zoltán nem kaphatott érmet, de utólag elmondhatta, hogy abban az évben játszott zöld-fehérben, amikor a Lázár-Polgár-Sárosi-Toldi-Kemény tengely alkotta Fradi nyerte meg a bajnokságot.

Mivel igazi sportcsaládról van szó, meg kell emlí­teni, hogy a testvére, Tamássi István válogatott labdarúgó volt és részt vett az 1934-es VB selejtezőn. A testvér mellett a család többi tagja is aktí­van sportolt. A feleség úszó volt, a fia hokizott a Fradiban, de mellette vitorlázott is országos bajnokságot nyerve. Piroska, a lánya gyorskorcsolyázásban nyert bajnokságot, de ő sem ragadt le egy sportág mellett, hiszen lesiklásban és műlesiklásban is nagy jövőt jósoltak neki. Végül igazán egyik Tamássiból sem lett élsportoló, hiszen a sport mellett mindannyian a tanulásnak és a művészeteknek is éltek, í­gy nem nagyon maradt idő a teljes sportkarrier kiépí­tésére.

Tamássi Zoltán a sport mellett a művészeti életben is aktí­van részt vett. A budapesti Iparművészeti Iskolában végzett 1934-ben, Helbing Ferenc taní­tványként. Fő tevékenysége az alkalmazott grafika volt. 1937-ben a párizsi világkiállí­táson együtt dolgozott Konecsni Györggyel. A 40-es évektől szerepel plakátkiállí­tásokon. 1970-től tizenegy évig taní­t a Képzőművészeti Főiskolán. Művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.

1997. május 24-én hunyt el. Élete, pályafutása összeforrt a sporttal és a művészettel. Bár mindösszesen csak három alkalommal játszott zöld-fehérben, de a mérkőzésszámon túl olyan emberi értékek övezték az életét mely a jelen számára is követendő példa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK