1911.XII.17. Németország – Magyarország 1:4

A müncheni győzelem

A magyar csapat győzött 4:1-re. (Félidő: 2:0).

A II. magyar-német szövetségi mérkőzés. Az 1909. év április 3-iki találkozás óta több í­zben próbáltuk már a német válogatottakat Budapestre hozni, hogy az elmaradó cseh-magyar mérkőzéseket pótoljuk velük, de a németek mindannyiszor arra hivatkoztak s — tegyük hozzá — teljes joggal, hogy a magyarok tartoznak előbb nekik revánsot adni s csak azután lehet szó arról, hogy ők ismét Budapestre jöjjenek. Végre a MLSz vezetői is belátták, hogy a reváns kötelessége minket illet s a II. magyar-német mérkőzés szí­nhelye igy München lett, a művészetek s a jófajta bajor sör hazája.

Az első mérkőzés eredménye után bizony nem valami vérmes reménységgel nézünk a vasárnapi találkozás elé. Akkor is azt hittük, hogy a németek, akiknek oly sok erős csapatból van alkalmuk válogatni, nem lesznek képesek összjátékot produkálni; mert természetszerűleg a jó egyéni játékosokat teszik be a csapatba. De tévedtünk. A németek kombinációra alapí­tott összjátéka sokkal szebb, sokkal tökéletesebb volt, mint az összeszokottnak vélt magyar csapaté. Általános volt akkor a vélemény, hogy a német csapat jobb volt mint a magyar s tisztán balszerencséjének köszönhette, hogy a mérkőzés eldödtetlen (3:3) maradt. Hogy igy lesz-e ez Münchenben is, azt persze előre nem tudhatjuk. A véletlen játéka, hogy az első találkozáson résztvett magyar játékosok közül hét most is fog játszani s csak Szendrő, Bródy, Gorszky, Krempels helyén fog Csüdör, Hlavay, Payer és Bodnár szerepelni. Az erőviszony tehát sokat nem változott; csupán Bodnár szereplése jelent több gólt a magyar csapatnak, Hlavay és Payer pedig egy kis visszaesést a halfsorban. Most már a németektől függ, hogy el tudják-e érni e körülbelül hasonló erős csapattal szemben is azt az eredményt, amelyet először. Az bizonyos, hogyha nem is sikerült most úgy a német összeállí­tás, mint első alkalommal, még sem lehet sokkal rosszabb, mert a sok németországi játékos közt az első XI. mellett mindig van még tizenegy XI., amely csak árnyalatokban lehet rosszabb. Az eredmény tehát a legnagyobb mértékben bizonytalan s éppen nem osztjuk azok véleményét, akik a matchet biztosra veszik. Sőt mi a halfsort nem tartjuk oly jónak, hogy evvel a matchet megnyerhessük. Tisztán a backeken, illetve a csatársor szerencséjén fog múlni tehát a match sorsa.

A magyar csapat összeállí­tása: Domonkos—Rumbold, Csüdör—Biró, Hlavay, Payer—Sebestyén, Bodnár, Koródy, Schlosser, Borbás. Tartalékok: Kertész II. és Weinber.

A német csapat tavalyi eredményei: Svájc ellen 6:2, Belgium ellen 1:2, Svédország ellen 5:3, Anglia ellen 2:2, Hollandia ellen 1:2. Most ősszel: Ausztria ellen 1:2, Svédország ellen 1:3.

(Sport-Világ, 1911. december 16.)

A német—magyar mérkőzés ma zajlik le Münchenben. Úgy a magyar, mint a német csapaton az utolsó pillanatban változtatást kellett eszközölni. Bródy nem mehetett ki s Payer kiutazása is kétes, mig a németeknél a bal hátvéd változott. A végleg es csapatok:

Magyarország: Domonkos—Rumbold, Csüdör—Biró, Hlavay, Payer (esetleg Weinber)—Borbás, Schlosser, Korody, Bodnár, Sebestyén.
Németország: Bork—Könen, Hempel—Ugi, Knesebeck, Hunder—Wegele, Hirsch, Worpitzky, Förderer, Thiele.

A mérkőzésen Alfonz bajor herceg, Wesner bajor kultuszminiszter s a müncheni osztrák—magyar nagykövet is jelen lesznek.

(Nemzeti Sport, 1911. december 17.)

1911. december 17., *13:45, München, *Männer Turnverein-pálya, Németország — Magyarország 1:4 (0:2)
vezette: Hugo Meisl (osztrák)
nézőszám: 5 000
Németország: Bork — Könen, Hempel — Ugi, Knesebeck, Hunder — Wegele, Hirsch, Worpitzky, Förderer, Thiele
Magyarország: Domonkos (MTK) — Rumbold (FTC), Csüdör (MTK) — Biró (MTK), Hlavay (NSC), Payer (FTC) — Sebestyén (MTK), Bodnár (MAC), Kertész II. (MTK), Schlosser (FTC), Borbás dr. (FTC)
Csere: Domonkos h. Biró (71., majd Domonkos visszaáll)
Gól: Worpitzky (48.) illetve Sebestyén (24.), Schlosser (43., 74.), Bodnár (66.)
A válogató bizottság összetétele: Iszer Károly, Fehéry Ákos, Lázár József, Malaky Mihály, Szüsz Hugó
Szövetségi kapitány: Herczog Ede

A müncheni győzelem. Az év lassan lezáródik, mint a haldokló szeme. És a dicsőséghez évhöz méltó befejezésül odasorakozik a müncheni diadal. 1911 január 3. Páris, — 1911. december 17. München. Két végső stáció. Azzal együtt, ami közbül van, Magyarország footballsportja megverte Franciaországot, a német birodalmat, Ausztriát, Olaszországot és Svájcot; szóval az egész kontinenset.

Nem vagyunk emberei az öndicsőitgetésnek. Főképpen nem szeretjük házi használatra bebeszélni, hogy mennyivel különb náció vagyunk a többieknél. Túl kell már hogy legyünk a turi-kanász hottentotta önhitségnél, amelyik úgy énekli, hogy:

„Csöpög a hajamról a zsir,
Egész világ rólam beszil.”

Külömbek, nem külömbek, azt lehet firtatni; de hogy Magyarország ez a kis széttagozott elerőtlenedett Balkán izű alakulat a nemzetek divatjában: a sportban, tehát a modern kultúrában kiverekette magának az egyenrangúságot a legjobb nyugati nemzetekkel, azt európai szemmel nézve, nem lehet többé tagadni. Ami ezért dicsőség jár, azzal ne fukarkodjunk tehát se a játékosnál, se a vezetőknél, se a közönségnél.

Íme, legyőztük tehát a nagy Németországot is. Mi olyan jó naiv emberek vagyunk, a vad emberek mind azok. Előáll itt nekünk Meisel, ez a mit allan Salben geschmirt osztrák és nagyképü ravaszsággal beadja egy egész országnak, hogy a mieink csak idehaza tudnak győzni. Valahogy úgy akarja ő ezt a külföldnek bekenni, hogy idehaza van egy ordí­tozó csürhe, amelyik villogó nemzeti fehérneművel a végsőkig doppingolja a különben ügyetlen footballistákat. És vagyunk olyan naivak, hogy beugrunk a nyitott osztrák rongyos esernyőbe. Csakhamar szállóigévé lesz a Meisel fondorkodása és Münchenben kell felébrednünk arra, hogy igenis a mi legjobbjaink Antaeus nélkül is tudnak győzni.

Jellemző a magyar ügyefogyottságra, hogy még ezután a lecke után is tovább hiszünk Meiselnek. Kiadta a jelszót Münchenben, hogy az osztrág vereség is, meg a német vereség is szerencse műve volt. És ime, a derék magyar lapok hasábszámra tárgyalják a magyarok szerencséit és a németek jobbságát. Valóban, Meisel meg lehet elégedve; vállon veregetheti hű Magyarországját.

Mi egyszerűen hivatkozunk a Nemzeti Sport előző számaira, ahol meg volt í­rva, hogy a müncheni győzelem nem kétséges és oda lehet vinni egy pár tartalékot is tanulni. Mondtuk ezt pedig azért, mert van szemünk. Nem papí­rforma átszámí­tással dolgoztunk, hanem láttuk a német csapatokat oda haza is dolgozni; ismerjük a magunk embereit is és az összehasonlí­tásból a magyarok győzelme kétségtelennek tetszett előre is.

Megint az az eset ismétlődött, ami az osztrák—magyar mérkőzés után. Mi lekicsinyeljük magunkat, a Münchener Nachrichten pedig: ez a legkiválóbb délnémetországi lap föntartás nélkül jobbnak í­téli a magyarokat és elhalmoz bennünket dicséreteivel.

Nevetséges is szerencséről meg efélékről beszélni. Az osztrákok klasszissal jobbak a német footballistáknál; akkor mi az osztrákok egyenrangú partnerei miért kell, hogy örüljünk a szerencsének? Az ellenvélemény csupa föltevésekkel dolgozik. Ha Hirsch a maga helyén dolgozott volna, ha az a két kapufélfa két gól lett volna, ha Borck helyet más lett volna a kapus, ha Worpitzky akkor el nem csúszott volna. Ezek mind gyerekes beszédek. Ennél sokkal több joggal mondhatnánk, hogy ha Budapesten játszottunk volna és ha Kóródi lett volna a center, akkor 10:0-ra vertük volna meg a németeket, sokkal kevesebb „ha“ mellett.

Egyszerűen jobbak vagyunk és punktum. A különbség az energia differencia, vagyis a faji sajátság. — A magunk kapuját elszántabban védjük, mint a német és az idegen kaput elszántabban támadjuk, mint a német. Ezt nem tudják utánnunk csinálni, pedig ez minden. A játéktudásban nincs különbség, de a lelki erő dönti el — a harcot.

Áttérve a részletekre, megállapí­thatjuk, hogy a győzelmet igen megnehezí­tette Kertész II. a centerben. Ő nem is csatár és pl. Tóth (NSC) sokkal hasznosabb lett volna Korody helyén. Sem nem goallövő talentum, sem a a kapcsot a két szárny között nem tudja megadni. Az ő beállí­tásával a csatársor két részre szakadt és elkülöní­tve dolgozott. Guerilla modorban vagy a jobb két ember dolgozta fel a labdát a kapuhoz, de ha baj fenyegetett, nem volt center, aki a túlsó oldalra tegye át a küzdelmet. A csendes MTK csatár-modort vitte bele a küzdelembe is. A mezőnyben kiváló volt, de a kapu előtt gyenge. Ez volt az egyik első súlyos hendikepje a magyar csapatnak. A másik Domonkos vállsérülése, amit itthon kapott és amiről nem tudta, hogy még mindig meg van. A kapott gaol ennek tudható be, mert könynyen védhette volna.

A Hlavay beállí­tása nem volt hendikep. Tudtuk, hogy Hlavay kiváló erő és ha talán kevésbé mozgékony, mint Bródy, de labda elvételei kiforrottabb stylusuak és főképp leadásai jobban segí­tik elő a támadást. Pontos passzai és kitöréses adogatásai az a magasabb klasszis, a mely ellentéte a csapkodásnak és őt Károly utódjává jelölik.

Volna még egy-más megjegyzni valónk Borbásra. Az, hogy külföldi turnén ő nem az a klasszis, ami idehaza. Szembetűnően árt neki az utazás, meg a klima és étrend változása. A mellett külföldön több nyersességet megengedhetnek ellene, amit az ő finom játéktudása szenved meg.

Mindenek elismerésével Rumboldot illeti meg a pálma. Angol bekk nagyságára nőtt meg Münchenben. Amit ott művelt, azt még magyar bekk nem produkálta. Talán még szerencséje volt, hogy Csüdör betegen dolgozott, igy alkalma volt megmutatni, hogy mit tud egy Rumbold a négyzeten.

A többieket hova dicsérjük? Sebestyénről megint kiderült, hogy ahol nem imerik, ott példátlan sikereket arat és hogy igazságosak legyünk, tegyük hozzá, hogy amióta megint ambí­cióval és rendszeres életmóddal dolgozik, azóta nagyot lendült. Payer és Biró a régi hasznosak voltak. Schlosser és Bodnár, magyarok csillagai, mint a kurucok mondanák, pont azok voltak, akik kellett, hogy legyenek.

*

Az öt ferencvárosi reprezentatí­v Münchenből egyenesen Berlinbe utazott, ahol csatlakozik a csapat többi részéhez és megkezdi körútját.

(Nemzeti Sport, 1911. december 24.)

A müncheni győzelem. A magyar válogatott labdarugócsapat fényes győzelmével ismét emelkedett tekintélyünk a külföld előtt — s talán idehaza is ott, ahol a testedzősport nagy nemzetközi értékéről és hasznáról még mindig nincsenek meggyőződve teljesen. Legalább ezt bizonyí­tja sok oly körülmény, amelyből látjuk és tapasztaljuk, hogy sok helyütt még mindig nem foglalkoznak a magyar testneveléssel és testedzéssel oly szeretettel és oly komolysággal, mint azt ez a nagy horderejű és fontos ügy megkí­vánja. No de, ha még nincs is minden teljes rendben, majd kiví­vják azt derék labdarugóink, atlétáink, ví­vóink, tornászaink s mindazok, akik a hazai mostoha körülmények között is emberfölötti munkássággal és ügyszeretettel fáradoznak azon, hogy minden téren haladjunk és az elsők közé kerüljünk.

(Sport-Világ, 1911. december 23.)

Huszonötödször játszott dr. Borbás Gáspár a magyar válogatottban. Mivel huszonötödik játéka a müncheni mérkőzés volt, a MLSz. nem tudta az idegenben kellően megünnepelni, s igy visszatérése után készül a kitűnő balszélső jubileumát megülni.

(Sport-Világ, 1912. január 6.)

*Pesti Napló, 1911. december 19.