1912.IV.14. Magyarország – Németország 4:4

25.000 néző előtt — A magyar csapat gyászosan szerepelt. — A közönség tüntetett a válogató-bizottság ellen — Bodnár 3, Schlosser 1 goalt lőtt.

A harmadik magyar-német mérkőzés. A gazdag tavaszi szezon eseményei közepette szinte észrevétlenül jutottunk el a tavaszi mérkőzések legnagyobb attrakciójához, Magyarország és Németország válogatott csapatainak harmadik találkozásához. Alig vettük észre, hogy a terminus elérkezett, pedig a most döntésre kerülő küzdelem igen nagy jelentőséget rejteget magában. Az első két mérkőzésen ugyanis majd a magyar majd a német csapat nem szerepelt a legjobb összeállitásban, ez a harmadik találkozás lesz tehát hivatva a tulajdonképeni erőviszonyt megállapí­tani. Első alkalommal Budapesten eldöntetlen (3:3) volt az eredmény, az akkor szerepelt magyar csapat azonban korántsem volt a legjobb erőkből összeválogatva, a mit különben a mérkőzés után mindenki elismert. A múlt év decemberében Münchenben tartott reváns alkalmával viszont a német csapatot handicapelte meg a protekció. A németek azóta sokat okultak és a legutóbbi holland mérkőzésre már a játékosok tudását véve alapul, állí­tották össze válogatott csapatukat. Ugyancsak nagy gondot fordí­tottak a magyarok ellen küldendő tizenegy kiválasztására, bár az a körülmény, hogy a csapatból nehány jónevü délnémet játékos kimaradt, ezt a tényt megcáfolni látszik. Mindazonáltal a tavaszi nemzetközi mérkőzések eredményei után nagyfokú sovinizmus volna a magyar csapat győzelmét biztosra venni, jóllehet a mérkőzés honi talajon fog lezajlani. A németek a következő igen erős csapatot küldik ellenünk: Werner (Holstein, Kiel), Röpnack (Viktoria, Berlin), Hempel (Sp. Freunde, Leipzig), Ugi (VFB, Leipzig), Knesebeck (Viktoria, Berlin), Krauss (Jena), Wegele (Phönix, Karlsruhe), Jäger (Altona), Worpitzky (Viktoria, Berlin), Kipp (Stuttgart), Möller (Holstein, Kiel).

Ezzel szemben a magyar csapatot a húsvéti mérkőzések után fogja a válogató bizottság összeállí­tani. Szükségesnek tartjuk itt leszögezni, hogy válogatott training egyetlen egy sem volt, a mit magyarázhat ugyan, de semmi esetre sem menthet az a körülmény, hogy a játékosok a sok mérkőzéstől amúgy is eleget igénybe vannak véve. A bizottság munkája egyébként nem lesz túlságosan nehéz. A kapuban Domonkosnak nincs ellenfele, hátvédek tekintetében bő és kiváló anyag áll rendelkezésre. Rumbold, Payer, Révész, Csüdör, Szendrő, Hegyi, Feldmann egytől-egyig olyan kiváló erőt képviselnek, hogy bármelyik méltóan megállaná helyét. A fedezetsorban Biró helye biztos, a centerhalf helyére az ismét formába jött Károly aspirálhat első sorban, mellette még Hlavay I. jöhet számí­tásba, a ki a legutóbbi magyar—német matchen kiválóan látta el ezt a szerepet. Balfedezet dolgában azonban nem a legjobban állunk, talán még Takács beállí­tása volna a leghelyesebb. A csatársor jobb oldalára a tavaszi formák alapján igényt tarthatna a Weisz—Pataki pár, tekintettel azonban arra, hogy ők csak együtt tudnának igazán hasznos munkát kifejteni, a jobbösszekötő helyét azonban Bodnártól elvitatni nem lehet, meg kell hagyni a Sebestyén—Bodnár szárnyat a kiknek mindegyike kiváló egyéni játékos. A középcsatár kérdésében felesleges és hiábavaló minden vitatkozás. Mióta az angol Lane ügye tisztázódott, nála alkalmasabb embert keresni nevetséges volna, de találni különben sem lehet. A balösszekötő szerepe rég elintézett dolog, balszélsőnk ellenben alig van s Borbás mellett is mindössze az a körülmény szól, hogy Schlossernek megszokott partnere s bár szeszélyes játékos, reméljük, hogy ezen a mérkőzésen nem lesz alkalmunk ezt a tulajdonságát tapasztalni.

Reméljük különben azt is, hogy a bizottság meg fogja találni azt az összeállí­tást, amely — a mi a fő, a magyar szí­nek győzelmét eredményezi.

(Sportvilág, 1912. április 8.)

A német-magyar mérkőzés. Vasárnap lesz a harmadik alkalom, hogy a német birodalom válogatottjai összemérik erejüket a mieinkkel. Mentül jobban közeledett a nagy mérkőzés határideje, antul lázasabb izgalom kaparintotta meg az emberek lelkét. Eleintén tutira vették nálunk a mérkőzést, most azonban sötét kétely szállotta meg a sziveket.

A birodalmi válogatott Hollandiában ugyanis 5:5 arányú eredményt ért el. Berlin csapata pedig ugyancsak eldöntetlenül játszott az osztrák válogatottnak majdnem megfelelő bécsi csapattal. Két ily kitűnő előtréning után kerül sorra a magyarok elleni reváns, amelynek bekövetkezését a német sajtó biztosra veszi.

A német csapat összeállí­tását maguk a németek igen sikerültnek tartják. A csapat ez: Werner (Holstein, Kiel)—Röpnack (Viktoria, Berlin), Hempel  (Sportrfeunde, Leipzig)—Ugi (VFB, Leipzig), Knesebeck (Viktoria, Berlin), Krausz (Zeiss, Jena)—Wegele (Phönix, Karlsuhe), Jager (Altona, Hamb.),Worpitzky (Vikt., Berlin), Knipp (Sporti., Stuttgart), Möller (Holstein, Kiel).

A felsorolt játékosok közül a december 17-iki müncheni magyar—német mérkőzésen Hempel, Ugi, Knesebeck, Wegele és Worpitzky vett részt.

A magyar csapat összeállí­tása a következő: Domonkos (MTK)—Payer (FTC), Csüdör (MTK)—Bí­ró (MTK), Bródy (FTC), Takács (Törekv.)—Sebestyén (MTK), Bodnár (MAC), Koródy (FTC), Schlosser (FTC), Borbás (FTC)

A mi csapat összeálitásunkat a szokott skandalum kiséri. Csak azt nem érti meg az ember, hogy mikor kezd már majd a lármázó publikum szégyenkezni azon, hogy mindig torka szakadtából sikoltozik a válogatás ocsmányságán, utóbb pedig mindig megbékül. Hiszen elvégre férfiak a sportemberek is, és az ilyen gyerekes heccet meg lehet csinálni négyszerötször. De mindig! Az egy kicsit sok.

Három hely áll sortüz alatt.
1. A centercsatár helye. Bizonyos, hogy Koródy nem mutatta a régi formáját az angolok ellen. Szembe állí­tható vele Lane és Tóth. Lane-t jobbnak tartjuk Koródynál. De mert egy ideiglenesen Magyarországban tartózkodó angol játékos, helyeseljük a bizottság elhatározását. Még ha letelepülő emberről volna szó, szemet lehetne hunyni. De egy ma itt, holnap ott élő embert nem tekinthetünk magyarnak. Tóth lesántult. Több olyan csatár pedig nincs, aki Koródit — még igy is — megközelí­thetné.
2. A centerhalt helye. Itt Károlyt állí­tják szembe Bródival. Tagadjuk, hogy jogosan. Láttuk Bródit vasárnap az angolok ellen: bí­rta az iramot s megint a régi jó volt. Károly pedig a régi formáját az idén soha nem tudta kiadni. Hlavayról is beszéltek. Az Bródival — szerintünk — össze nem hasonlí­tható. Kürschnerről lehetett volna legtöbb joggal beszélni, az meg — szegény — szintén lesántult.
3. A balhalf helye. Talán ez az egyetlen sebezhető pontja a válogatásnak. Takács nemelég gyors, nem elég jól helyezkedik és könnyen durvul nemzetközi mérkőzéseken is. Ezt tapasztaltuk Párisban. Tény azonban, hogy a helyettesei között sincs kimondottan jobb, a válogatás tehát itt sötétben kellett, hogy folyjon.

Viszont a német csapat összeállí­tását sem tartjuk szerencsésnek. Most hetvenhetedszer mondjuk el, hogy a délnémetek jobbak, mint az északnémetek. Már pedig délnémet csak azért is egyetlen hí­rmondó van közöttük, mert a porosz gőg nem tűri, hogy az osztrák zsánerű délnémet (az Aushilfs-deutscher) nála valamiben különb.

Ez a torzsalkodás majd megszüli a maga férges gyümölcsét. Mi biztosra vesszük a magyar csapat győzelmét és szomorú örömmel konstatáljuk, hogy a legnagyobb fát is megtudja rágni a visszavonás férge. Ez is vigasztalás kis Magyarországnak.

MLSz. Kivonat a bí­rák bizottsága 1912. évi április hó 5-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. (…) Az 1912. évi április 14-iki német-magyar szövetségi mérkőzésre a bizottság határ birákul Havas Lajost és Vámos Somát kiküldötte.

(Nemzeti Sport, 1912. április 14.)

1912. április 14., *16:00, Budapest, Üllői út, Magyarország — Németország 4:4 (1:4)
vezette: Hugo Meisl (osztrák), határbirók: Havas Lajos, Vámos Soma
nézőszám: 25 000
Magyarország: Domonkos (MTK) — Payer (FTC), Csüdör (MTK) — Bí­ró (MTK), Bródy (FTC), Takács (Törekvés) — Sebestyén (MTK), Bodnár (MAC), Koródy (FTC), Schlosser (FTC), Borbás dr. (FTC)
Németország: Werner (Holstein, Kiel) — Röpnack (Viktoria, Berlin), Hempel (Sp. Freunde, Leipzig) — **Krogmann (Holstein, Kiel), Ugi (VFB, Leipzig), Krauss (Zeiss, Jena) — Wegele (Phönix, Karlsruhe), Jäger (Altona, Hamburg), Worpitzky (Viktoria, Berlin), Kipp (Sporti., Stuttgart), Möller (Holstein, Kiel)
Gól: Schlosser (9.), Bodnár (59., 65., 75. – 11-esből) illetve Möller (14.), Worpitzky (15.), Jager (23., 41.)
A válogató bizottság összetétele: Iszer Károly, Lázár József, Löwenrosen Károly, Malaky Mihály, Szüsz Hugó
Szövetségi kapitány: Herczog Ede

A válogató bizottság ritkán munkálkodik, de ha néha-néha mégis erre kerül a sor, hát munkájának nyomában minden alkalommal olyan kavarodás, olyan felzúdulás keletkezik, hogy szinte helyesebb lenne, ha soha életjelt sem adna magáról. Távol áll tőlünk bármiféle módon is meggyanúsí­tani a válogató bizottság tagjait, de csupán tényként szögezzük le, hogy az utolsó négy öt esztendőben kivétel nélkül minden alkalommal úgy végzi feladatát e bizottság, hogy az mindenkor arculcsapása valamely logikának vagy rendszernek és mindenkor a közohajjal ellenkezik. Nem tudjuk mi ennek az oka, de látva ennek esetről-esetre való megismétlését önkéntelenül is eszünkbe ötlik egy közismert adoma a rabbiról és ama bizonyos szavazóról, a ki az ő contra szavazatával akadályozta meg a rabbi egyhangú megválasztását és midőn a rabbi megkérdezte, hogy miért szavazott ellene, hát azt felelte, — ha ő is a többivel szavazott volna, akkor se a rabbi, se senki más nem tudta volna meg, hogy ő is a világon van. Talán a válogató bizottság is úgy okoskodik, hogy ha ő nem szül minden alkalommal olyan csodabogarakat, a melyek a szemibe szállanak mindenkinek, hát a világ nem is tud az ő létezéséről.

Akárhogy is van, tény az, hogy e kóron segí­teni kell. Minden alkalommal felhangzik a kí­vánság, hogy a válogatás módját reformálni kell, de a nagy felbuzdulás rendszerint elalszik a match elmúltával, különösen, ha az a match reánk nézve kedvező véget nyer. És itt van a baj. A válogató bizottság ugyanis, ha bárminő fércmunkát is végez, a csapat győzelme esetén gúnyos mosollyal a maga érdemének vindikálja a dicsőséget, a győzelem pedig elfeledtet minden reform akciót. Pedig nem találunk a magyar sporttársadalomban egyetlen komoly férfiút sem, — még a válogató-bizottság különben tiszteletreméltó tagjai között sem, a ki a válogatás jelenlegi módját helyesnek találná. Hol késik tehát a vasakaratu reformátor? Az egész magyar sporttársadalom és a nagy közönség is hálás lenne a mostani beteg rendszer orvoslásáért.

(Sportvilág, 1912. április 15.)

Meisel szereplése a német-magyar mérkőzésen fölöttébb tanulságos volt. Eleintén a magyarok iránt való jóakarattal legkevésbbé sem volt vádolható. Magyarán: húzott a németeknek. Mikor azonban a négy potya-gólt s a magyarok megrökönyödését látta, fölülkerekedett benne az igazságérzet és azt lehet mondani, hogy a magyar csapattal érzett. — Annyira látta, hogy az eredmény a valóságos formának kész arculcsapása.

(Nemzeti Sport, 1912. április 21.)

Takácsot, a Törekvés egyedüli representatióját, a magyar-német mérkőzés előtt ugy festették le a sporthirlapok, magánosok és egyéb sportfaktorok, mint a kontinens és Magyarország legdurvább és legerőszakosabb játékosát. Mindenki féltette tőle a német csontok épségét, mindenki már előre sajnálta a messziről jött fiukat, akiket a sors különös rosszakarata Takácscsal hoz majd összeköttetésbe.

Látva Takács vasárnapi játékát, a rossz nyelvek mindjárt készen voltak véleményükkel. Szerintük ugyanis Takács annyira megijedt saját hí­rétől, hogy dehogy is bántott volna meg egy németet. Oly finoman játszott, hogy még a labdához sem nyúlt, amelyik véletlenül egy német lába előtt táncolt. Ha mégis elfogta némelykor a buzgóság, akkor nagyot rúgott a levegőbe; ez legalább nem panaszkodhatik a durvasága ellen.

*

A válogató bizottság bomlása. A német—magyar mérkőzés epilógusa gyanánt Iszer Károly, a válogató bizottság elnöke és Szüsz Hugó bizottsági tag tisztségükről lemondottak. Jóllehet a lemondás senkit sem lepett meg és annak okai mindenki előtt kézen fekvőek, mégis megkérdeztük a nevezett urakat, hogy mi indí­totta őket lemondásuk benyújtására.

Iszer Károly, mint azt a szövetségnek megí­rta, meggyőződött arról, hogy a válogató bizottság mostani tagjai clubjukban viselt exponált állásuknál fogva természetszerűleg nem alkalmasak erre a fontos funkczióra és a történtek a legnagyobb mértékben igazolták felfogásának helyességét. A válogatás nyomán támadt felzudulás után sürgönyileg hivatta össze a bizottságot és tartva a bekövetkezettektől, kérte a tagokat még két nappal a mérkőzés előtt, hogy a csapatot változtassák meg. Kérése azonban süket fülekre talált. Ez adta meg a közvetlen impulzust a lemondásra és tisztségét addig nem is fogja újból vállalni, mí­g a mai állapot meg nem változik.

Szűsz Hugó már a válogatás után azonnal elhatározta, hogy lemond, ennek bejelentését azonban szándékosan hagyta a mérkőzés utáni időre. Egyébként már régen az a véleménye és eljárásával épen ezt akarta dokumentálni, hogy a válogatott csapat összeállí­tását nemcsak exponált clubemberekkel, de egyáltalán bizottsággal sem szabad végeztetni. A clubokban is csődöt mondott ez a rendszer, szakí­tson hát vele a szövetség is. A válogató bizottság azért megmaradhat, de csak véleményezési joggal a csapatot azonban egy ember állí­tsa össze: a szövetségi kapitány.

*

Malaky Mihály és Goldscheider Miksa a Nap munkatársa között a német-magyar mérkőzéssel kapcsolatban lovagias ügy kerekedett, amely azonban a segédek határozata alapján a bí­róság elé terelődött.

(Sportvilág, 1912. április 22.)

Érdekes számok. A magyar—német válogatott mérkőzés tisztán 15289 korona 47 fillért juttattott a szövetség pénztárába. A bevétel 24346 korona 10 fillér, a kiadás pedig 9056 korona 63 fillér volt.

(Sporthí­rlap, 1912. április 29.)

*Pesti Napló, 1912. április 14.
*Pesti Napló & Budapesti Hí­rlap, 1912. április 16.