1913.X.26. Magyarország – Ausztria 4:3

A XXII-dik magyar—osztrák mérkőzés

Magyarország győz 4:3 (3:1)

Több mint 30.000 néző

A magyar válogatott csapat.

A szerencsének jelentős szerep jut a footballban. De nemcsak a mérkőzésen, hanem a mérkőzés előkészí­tésében is. Sokszor a szerencse dolga egy uj játékos kipróbálása, sőt maga a csapatösszeállí­tás is. A footballintézőkben bámulatosan kifejlődött a válogató érzék. S ez nem is csoda. Állandóan a csapatukkal foglalkoznak, ismerik a játékosok egész természetrajzát, hangulatát, kedvét és kvalitásait és mégis sokszor tévednek. Még a footballintézők is rászorulnak a csapatösszeállí­tásnál Fortuna istenasszony mosolyára.

Mit mondjon akkor a Sporthirlap, a melynek egész sereg csapata van, (mert valamennyit fiaként szereti)? S a melytől mégis azt várja a közönség, hogy útmutatást adjon a válogatásra. Bizony a Sporthirlap éppen úgy rá van utalva a szerencsére, mint a válogató bizottság, sőt még jobban, mert a válogató bizottság éber szemmel figyelte a tegnapi mérkőzéseket is, mig a Sporthirlapnak nyomdatechnikai okokból mellőznie kellett a vasárnapi seregszemlét.

Lehet, hogy az alábbi kommentárok jórésze megdőlt tegnap. Változnak a formák, változnak a vélekedések is. Szeretnők, ha erre gondolna a közönség, ha a Sporthirlap valamelyik kommentárjának nem volt vasárnap szerencséje.

íme a mi véleményünk szombaton este a magyar válogatott csapat összeállí­tásáról.

— Kezdjük a kapuson. Zsák fenomenális képességei közismertek és ha nem jön közbe a sérülése, még csak szóba sem kerülhetett volna más kapus neve. De egy tréningen szenvedett sérülése mint azt az FTC—,33“ FC mérkőzés mutatta, nagyon visszavetette őt képességeinek kifejtésében és ez adott okot más kombinációk feltevésére. A „33“-oknak csütörtökön az MTK elleni tréningjén régi nagyságában tündöklött már Zsák és ha tegnapi szereplése a III. kerület ellen azt mutatta, hogy teljesen fitt, úgy a kapuskérdés minden további vita nélkül el van döntve. Ellenkező esetben Knapp a jogos aspiráns Ginzery előtt.

A hátvéd posztjának kérdésében Rumbold kiváló klasszisához nem fér szó. Ha nem is csillogtatta teljes tudását az eddigi bajnoki mérkőzésekben, a válogatott csapatban bizonyára tudásának legjavát fogja nyújtani. Sokkal nehezebb feladat a balhátvéd kijelölése. Eddig Payer volt a bizalom letéteményese, de őszi szereplése ellentétben áll régi hí­rnevével. Rúgásai bizonytalanok, nélkülözik is a szokott erőt és minden céltudatosság nélküliek. Kapcsolásai pedig — mint legutóbb az MTK—FTC mérkőzésen is — sokszor a kezdetlegesség jellegét viselték magukon, szóval nincsen reprezentativ formában. De ki kerüljön a helyére ? A kérdés egészen nyí­lt, mert a többi elsőosztályu csapatokban szereplő balhátvédek közül egy sem mutatott olyan formát, hogy se szó, se beszéd a válogatott csapatba bekerülhessen. Csüdör az FTC ellen mutatott javuló formát, Szendrő prágai jó szereplése ellenére távol van igazi formájától, Kovács Elemér (NSC) még nem esett át az igazi tüzpróbákon, Bakos talán, de csak talán megállná a helyét válogatott csatársor ellen is, Révész pedig, a ki mindkét lábra egyenlően játszik, nem váltotta be eddig a hozzáfűzött reményeket. Visszagondolunk azonban a magyar kombinált csapatnak tavaszszal a Sunderland ellen tartott mérkőzésére, a melyben Kőszeghy brilliánsul állta meg helyét a balhátvéd posztján. Kőszeghy ma is kitűnő tormában van, a mit az őszi összes mérkőzéseken bebizonyí­tott. Az ő beállí­tása bizonyára közmegelégedéssel találkoznék. Hacsak tehát a válogatóbizottság nem konstatálta a tegnapi mérkőzéseken valamelyik jelöltjének nagyszerű formajavulását, úgy Kőszeghy a legjobb választás.

A halfsorral könnyebben végzünk. Biró Gyula a jobb half helyén „hors concours”, versenyen kí­vül áll. Vágó szintén biztos jelölt, mert Blum szerencsétlen balesete őt is nélkülözhetetlenné teszi a csapatban. A centerhalf helyén Hlavay a jelöltünk és a Károly játékával való összehasonlitás után ki is fog derülni, hogy miért. Három szempontból kell elbí­rálnunk a halfjátékos képességét. A csatársort támogató, tehát támadóhalf és a védelmet segí­tő, tehát védőhalf játékának a szempontjából. Mindkettőnél pedig — és ez a legfontosabb kelléke a vérbeli centerhalfnak — a kitartása, az abszolút fitt kondí­ció szempontjából — Nos, mindahárom szempont Hlavay javára billenti a mérleget. Hlavay brilliáns labdatechnikája képessé teszi őt arra, hogy a labdákat minden helyzetben elfogja és kapásból továbbadja annak, a kinek szánta. Károly first eláss labdatechnikája sokszor káprázatos dribblingjeiben nyilvánul meg, a mi azonban centerhalfjátékosnál teljesen felesleges, sőt néha ártalmas, mert visszatartja vele, sőt direkt megakasztja a lendületbe jött támadást. Hlavay tehát meggondoltan és céltudatosan takarékoskodik az erejével (azért tűnik fel játéka lassúnak és vontatottnak a laikus előtt), Károly feleslegesen pazarolja az erejét és í­gy hamarabb elkészül vele. A védőjátékban egyik sem adhat előnyt a másiknak! Hlavay mellett főleg csak az szólna, hogy a rendes csapatjátéka folytán annyira össze van most játszva a két szélső Halffal, hogy az ellenfél kifárasztását célzó törekvésében úgyszólván csatárjátékot produkál. A harmadik szempont, a stamina pedig nagy előnyöket biztosit Hlavaynak Károlylyal szemben, a kinek Bródyval való rivalizálása közben éppen ezt a hátrányát hangoztatták a válogatásban mértékadók. A fejesjátéknak mindkettő nagymestere, de még Károly inkább csak az erős és messzirevivő fejpasszokra helyezi a fősulyt, addig Hlavay inkább a művészi, valósággal, a kóklerséggel határos fejeléssel tűnik ki. A lövőképesség tekintetében pedig a mindkét lábra játszó Hlavay az eredményesebb játékos. Mindezek megfigyelésere pedig a legalkalmasabb a 7:1-re végződött MTK—BAK-mérkőzés volt. A fentebb összehasonlí­tás kétséget kizáróan Hlavayt tolja előtérbe. Bródyt ezúttal kombináción kí­vül hagytuk.

Hátravolna még a csatársor. A jobbszélső helyére a szezon eleje óta kitűnő formában játszó, nagyszerűen futó, centerező és lövő Dobó kerül elsősorban kombinációba. A BTC sikeres támadásának ő a rugója. A többi aspiráns elveszti mellette az esélyét. Leginkább még Taussig és Weisz közelí­tik még játéktudás dolgában, mig Rácz csak harmadsorban jöhetne számí­tásba. A jobbösszekötő helyére később fogunk visszatérni és töltsük be előbb a center helyet Patakyval és a balösszekötőt Schlosserrel. Ezek felett vitának még csak helye sincs. A válogatott balszélsőre, bárki is legyen az, nem gondolhatunk a nélkül, hogy Borbás neve ne jusson eszünkbe. De ezúttal — sajnos — ki kell kapcsolnunk őt mindenféle kombinációból, mert egyelőre családi kötelékei tartják vissza a sportszerepléstől. Ezen a helyen számbavehető jelölt Hlavay II, Mészáros és Klein. Elsőrangúan szerepelt azonban már ezen a poszton, különösen legutóbb a „33“-ok elleni mérkőzésen. Tóth is az FTC jobbösszekötője. Tóthot tehát két helyen lehet kombinációba venni és pedig a bal szélen és a jobbösszekötő helyén. A balszélen akkor, ha nála jobb kvalitású játékos nem akad és a jobbösszekötő helyén, ha a balszélső kérdése megnyugtató megoldást nyer. Az emlí­tett játékosok közül Mészáros, bár nagykvalitásu játékos, sokszor keltett csalódást indolens és kényelmes játékmodorával. Őt tehát nem vesszük be a mi jelöltjeink listájába. Kleinnél nem tételezhetjük fel azt a rutint, a melyet ily gigászi küzdelem megkövetel. Viszont nagyon bí­znánk a fiatal Hlavayban, a ki legutóbb a TTC és a MAFC elleni mérkőzésen mutatkozott be igen előnyösen. Villámgyors lefutása és erős centerei valóban imponáltak, ugy hogy nyugodtan biznók rá nemzeti szí­neink képviseletét. Ha tehát ő kerülne a balszélre, megmaradhatna Tóth megszokott partnere mellett a jobbösszekötő helyén. De ha a válogatóbizottság mégis Tóthot szemelné ki balszélsőnek, akkor az ő helyét éppen oly jól látná el akár Kertész II., akár Horváth Ferenc a „33“ FC centere. Bodnárt – sajnos — ki kell ezúttal hagyni a számí­tásból, nemcsak mert katonai szolgálata Nagyváradon tartja, hanem mert egyébként is igen távol van régi formájától, attól a formájától, a melyben a válogatott csapat nélküle elképzelhető is alig volt.

A válogatott csapatot tehát a fentiek alapján í­gy képzeljük: Zsák—Rumbold, Kőszeghy—Biró, Hlavay, Vágó—Dobó, Tóth, Pataky, Schlosser, Hlavay II.

*

Schuhmacher angol biró vezeti október 20-án az osztrák—magyar mérkőzést, miután osztrák szövetség az MLSz által megnevezett bí­rák közül őt fogadta el. Schuhmacher az angol birák-bizottsága titkára és igen nagy, a hí­rneve az angol sportkörökben. Ő vezette többek között két évvel ezelőtt az English Cup döntőjét is.

(Sporthí­rlap, 1913. október 20.)

Vámos és Schubert lesznek a magyar—osztrák mérkőzés határbirái. A bí­rák bizottságának  tagjai között megejtett sorsolás eredménye ez a döntés.

*

A közönség a válogatott mérkőzésen. Az október 26-iki osztrák—magyar mérkőzésre a Labdarugó Szövetség idejében megtesz minden olyan előkészületet, amely a közönség elrendezéséhez szükséges. A külön e célra alakult vegyes bizottság e héten osztotta be a pálya hatalmas nézőterét, melyen körülbelül 30.000 embernek biztosí­tott kényelmes nézőhelyet. E beosztás szerint a Hungária-úti pálya nagy tribünjén 450 fedett páholyülés, 418 támlásszék és 1656 számozott ülőhely lesz. Vagyis a nagytribünön az utolsó öt lépcsősor kivételével kizárólag számozott helyek lesznek. Az utolsó öt sor és a tribün két oldalán lévő hatalmas lépcsőszárnyak alkotják az eddigi tribünhelyet, ahová a rendes tribün jegyekkel lehet menni. Lesz azonkí­vül 420 korzó páholyülés és 650 számozott hely a korzón. A korzópáholyok nem a futópályán lesznek, hanem a korláton belül a korzó- és tribünpáholyok közötti részen, a korzóülések pedig a magytribünnal szemközt levő oldalon és a fordulóban. Az eddigi állóhelytribün ezúttal rendes tribünbely lesz és állóhely gyanánt a két szélen levő lépcsős terrasz fog szolgálni. Tí­zezer ember fér el ezeken a lépcsős terraszokon. Hogy a közönség elhelyezkedésében zavar ne álljon be, számos uj bejárót nyitnak, amelyeknek beosztását a szövetség kellő időben közzé fogja tenni.

(Sportvilág, 1913. október 20.)

A magyar válogatott csapat. A M. L. Sz. intéző-bizottsága hétfőn éjjel állí­totta össze a magyar válogatott csapatot. Október 26-án, tehát a következő tizenegy játékos, áll ki az osztrák csapat ellen: Dürr (Törekvés)—Rumbold (FTC), Kőszeghy (BTC)—Biró (MTK), Hlavay (MTK), Vágó (MTK)—Dobó (BTK), Kertész II. (MTK), Pataki (FTC), Schlosser (FTC), Tóth (FTC). A tartalékcsapatot í­gy állí­totta össze a bizottság: Knapp (MTK)—Hegyi (TTC), Szendrő (BTC)—Kertész (BTC), Károly (BAK), Rudas (BAK)—Weisz (FTC), Boris (Törekvés), Rácz (MTK), Schaffer (BAK), Gálos (BAK).

Bécsből táviratozzák egyidejűleg, hogy az osztrák szövetség a következő csapattal áll ki: Plhak (Floridsdorf)—Dietrich (Rapid), Tekusch I. (WAF)—Cimera (DFC), Brandstetter (Rapid), Tekusch II. (WAF)—Bauer (Rapid), Merz (DFC), Schwarz (WAF), Fischera (WAF), Krzal (Rapid).

(…) A magyar csapatnál a kapuban Dürr helyett Zsák, Kőszeghy helyett pedig Szendrő fog játszani. (…) A bécsi csapatnál az eredetileg beválasztott Fischera helyett Grundl (Rapid) fog balösszekötőt játszani. (…)

Biró: Schumacher (Anglia). Határbirák: Schubert és Langfelder.

(Budapesti Hí­rlap, 1913. október 21. & Pesti Napló, 1913. október 22. & 26.)

1913. október 26., 14:30, Budapest, Hungária út, Magyarország — Ausztria 4:3 (3:1)
vezette: Schumacher (angol), határbí­rók: Schubert M. Ferenc, Langfelder Ferenc
nézőszám: 30 000
Magyarország: Zsák (FC 33) — Rumbold (FTC), Szendrő (BTC) — Bí­ró (MTK), Hlavay (MTK), Vágó (MTK) — Dobó (BTC), Kertész II. (MTK), Pataky (FTC), Schlosser (FTC), Tóth (FTC)
*Ausztria: Plhak (Floridsrorf) — Dietrich (Rapid), Tekusch I. (WAF) — Cimera (DFC), Brandstatter (Rapid), Tekusch II. (WAF) — Bauer (Rapid), Merz (DFC), Schwarz (WAF), Grundl (Rapid), Krzal (Rapid)
Gól: Kertész II. (2., 25.), Hlavay (39.), Pataky (68.) illetve Schwarz (28.), Merz (79.), Dietrich (83. – 11-esből)
A válogató bizottság összetétele: Havas Lajos, Langfelder Ferenc, Löwenrosen Károly, Malecki Román, Oprée Rezső
Szövetségi kapitány: Herczog Ede

A Wagner-serleg. A vasárnapi mérkőzéssel végleg eldőlt a Wagner-serleg sorsa. Itt pompázik immár az MLSz tanácstermében ez az osztrákok alapí­totta dij. Szomszédaink ezúttal kitettek magukért. 400 koronába került ez az aranyozott ezüst serleg, amely egyike a legszebb vándordí­jaknak. A serleg felszentelése is megtörtént a mérkőzés utáni banketten, ahol szinültig töltötték pezsgővel, s dr. Dobák Emil alelnök felszentelő beszéde után az összes jelenlevők itták belőle.

(Sportvilág, 1913. november 3.)

Érdekes számok. A magyar—osztrák válogatott mérkőzés elszámolását a pénteki tanácsülésén terjesztette elő Minder Frigyes pénztáros. A jelentésből kitűnik, hogy e mérkőzés bruttó bevétele 37.951 korona volt, mig a kiadások összege 14.679 korona 36 fillért tett ki. Érdekesnek tartjuk felsorolni a nagyobb kiadásokat. Pályabér 7590.20, 1% biztosí­tás 227.80, személyzet 473.—, ácsmunkálatok 700.—, zene 175.—, a bí­ró költsége 639.96, rendőrség 306.—, az osztrák csapat útiköltsége 501.—, nyomtatvány 279.—, bankett 1333.20, hirdetések 543.— korona. A tiszta jövedelem eszerint 23.271 korona 64 fillér volt. Mindenesetre tekintélyes összeg egy mérkőzés után!

(Sportvilág, 1913. november 17.)

Ezüst Wagner-plaketteket kapnak azok a magyar játékosok a szövetségtől, a kik a Wagner-mérkőzéseken részt vettek és segí­tettek pontot szerezni. Az osztrák játékosoknak bronzplaketteket ad az MLSz.

(Sporthí­rlap, 1913. november 17.)

*Illustriertes (Österreichisches) Sportblatt, 1913. november 1.