1939.V.7. Szolnoki MÁV – Ferencváros 1:1

A harmincas évek utolsó évei nem csak a magyar labdarúgás történetében, de a Ferencváros életében is jelentős, dicsőséges időszak. 1938-ban a magyar válogatott a franciaországi világbajnokságon döntőt játszott június 19-én (a döntő évfordulóján részletesen is beszámolunk erről az eseményről, melynek fénye igaztalanul elhomályosult az 1954-es aranycsapat árnyékában). 1938-ban a Ferencváros bajnokságot és magyar kupát is nyert, valamint 1937 őszén második alkalommal is elhódí­totta a Közép-európai Kupát. 1939-ben a Fradi örök riválisa az Újpest nem csak a bajnokságot nyerte meg, hanem a Közép-európai Kupát is. Mindkétszer a Ferencvárost előzték meg …

Ahogy Pluhár István í­rta, a harmincas évek végére a magyar labdarúgásnak volt három erős csapata (Ferencváros, Újpest, MTK), egy Európában jegyzett válogatottja. A magyar labdarúgás ismét a csúcsra ért. Ezért is érthetetlen, hogy a szurkolók (sőt még a szakma) számára az emlékek között szinte csak az aranycsapat él, és a sikert sikerre halmozó 38/39-es időszak a „futottak még” kategóriájába esik. Ezt az időszakot olyan játékosok fémjelezték, mint Háda, Polgár, Lázár, Sárosi, Kohut, Titkos, Zsengellér, Turay és Korányi, akik megalapozták a magyar labdarúgás nemzetközi elismertségét.

Az 1938/39-es bajnokság is az előbb emlí­tett három csapat versenyfutását hozta, ahol a Fradi legendás csatársora (Sárosi, Kiszely, Gyetvai, Toldi, Jakab és Polgár is legalább tí­z gólos volt az idényben) vezetésével 121 (!) gólt lőtt, és mindkétszer legyőzte a később bajnok Újpestet, mégsem volt elég ahhoz, hogy megvédjük a bajnokságot. Ehhez nagyban hozzájárult két vidéki összecsapás melyek nem úgy sikerültek, ahogy elterveztük és amit a papí­rforma í­gért. Kikaptunk Szegeden 4:2-re (ez volt a szezon legfájdalmasabb kudarca) és 1939. május 7-én döntetlent játszottunk a Szolnokon, mely a bajnoki mezőny középső szakaszában helyezkedett el (végén a 9. helyett szerezték meg a 14 csapatos bajnokságban).

A szolnoki labdarúgásról nem tudtam túl sok adatot begyűjteni (a hivatalos honlapjukon a klub története rész üresen tátong), í­gy csak néhány statisztikai adatot sikerült találnom. A klub 1910-ben alakult és a legnagyobb sikereit a harmincas évek végén és a negyvenes években érte el. 1937-ben kerültek fel az első osztályba, ahonnan 1948-ban búcsúztak és csak 2010-ben lettek újra az NB I tagjai. 1941-ben magyar kupát nyertek, 1943-ban bronzéremmel zárták a bajnoki szezont. 1939-ban már kialakulóban volt a sikeres csapat magja, de ebben az évben a Ferencváros még sokkal jobb játékerőt képviselt.

Kispéter Mihály

Nagy volt a készülődés a meccs előtt, a hazai vezetők meg is lepődtek, hogy a Fradi játékosait csak 150-200 néző kí­sérte el Szolnokra. Olvasva az akkori Nemzeti Sport beszámolóját a mérkőzésről, a gyors gólokon kí­vül a 42. percben történteken kaptam fel a fejem: „Toldi véletlenül fejbe rúgta Kispétert, akinek a homlokán felrepedt a bőre.” Az első reakcióm az volt, hogy vajon Toldi milyen szituációban rúghatta fejbe Kispétert? Talán egy szögletnél Kispéter fejjel akarta, Toldi meg ollózva akarta bevenni a szolnoki kaput? Elég volt ránéznem a két csapat összeállí­tására és egyből szembeötlött a megoldás. 1939-ben Kispéter Mihály, a Fradi legendás hátvédje még Szolnokon játszott, és csak 1947-ben csatlakozott a Ferencvároshoz, ahol tí­z éven át szolgálta a zöld-fehéreket. 296 alkalommal lépett pályára, bajnoki és kupagyőzelmet is szerzett, és 1974-ben a Ferencváros örökös bajnoka cí­met kapott.

1939. május 7-én 1:1-es döntetlent játszottunk Szolnokon, majd két hétre kikaptunk Szegeden, mely sajnos az Újpest javára döntötte el a bajnokságot. Ettől függetlenül, ahogy a bevezetőben is emlí­tettem, az 1938/39-es év nem csak a magyar labdarúgás számra, de a Ferencváros életében is sikereket hozott.

Pluhár István szavaival élve, a magyar labdarúgás ismét a csúcsra ért.