1957.VII.13. Austria Wien – Ferencváros 1:3

„Vajon sikerül-e? Gondolnak-e ránk otthon? — Ilyen gyötrő gondolatok közepette ültem le a kispadra a tartalékjátékosokkal együtt. Nem szólunk egymáshoz, Csak a szemekből kivillanó elszántság árulja el, hogy egyet gondolunk, egyet akarunk: Győzni!

A zöld-fehér fiúk a kezdeti idegeskedés után hamar megnyugszanak. Lábról-lábra vándorol a labda. Úgy, ahogy az a nagy könyvben van. A lila-fehérek megzavarodnak. Most fiúk. Most kell őket meglepni. Mintha hallaná a tanácsot Fenyvesi. A 10. percben Kertész szélsebesen lerohan a szélen. Elhagyta már Swobodát. Befelé kanyarodik, lő! Nem! Átadja a túlsó oldalon berohanó „kis fekete ördögnek” és Tüske nem hibázik. Bravó Tomi! Bravó, Tüske! Így kell ezt csinálni. Óriási tapsorkán jutalmazza a szép akciót. A zöld-fehér fiúk boldogan ölelgetve egymást vonulnak a kezdéshez. S ezalatt az eredményhirdető táblán megjelenik: Ferencváros—Austria 1:0.

No, ez már mindjárt jobban fest! A fiúk továbbra is kezükben tartják az irányí­tást. Nagyszerű az összjáték. Élvezet nézni a szellemes adogatást. A 20. percben járunk, amikor a lila-fehérek váratlanul egyenlí­tenek. Ilyenkor bizony a fradisták rendszerint megzavarodnak. De most mégsem! Magabiztosan adogatnak, majd egyszercsak Fenyvesi megugrik, nyomban meredek előreadást kap Orosztól, és Ondreischka már csak a hálóból kotorja ki a labdát. Ismét vezetünk, 2:1! Most már nincs megállás. Az újabb gól szárnyakat ad a fiúknak. Most éppen Kertész fut a jobbszélen. Egyedül tör a kapu felé! Elhagyja a teljes osztrák védelmet! Még 20 méter, még 15, még … De mi történt? Kertész combjához kap, leáll, s a labdát a bécsi kapus kényelmesen felszedi. Ezt se gondolta volna! Kertész fájdalmas arccal biceg le a pályáról. A szokásos — mondja keserűen. Mit lehet tenni? Jöjjön a csapat jolly-jokere, Láng Karcsi! Sok idő azonban már nincs, félidő.

Izzadtan, de egy cseppet sem fáradtan vonul a csapat az öltözőbe. Kertész sérülése komoly. Nem játszhat a második félidőben. — Fiúk! Ezt is el kell viselni! Most még elszántabban kell játszani! És a fiúk nem í­gérgetnek. Az elszántság azonban kiviláglik a szemekből: itt ma győznünk kell! A kissé megilletődött Friedmanszky helyett Borsos fut ki a második félidőben. A játék még jobb, mint az előbb. Vilezsál egyre másra küldi támadásba Fenyvesit. Borsos és Orosz ördöngös cselei összezavarják a lila-fehér védelmet. Láng nagyszerűen széthúzza a mezőnyt. No és hátul? Mátrai és Dalnoki a most feljavult Ombódival sziklaszilárdan állja Baumgartnerék próbálkozásait. A 75. percben végleg eldől a mérkőzés: Láng okos passzát Orosz elegánsan lövi az osztrák kapuba és ezzel 3:1! Az utolsó negyedórában a ragyogó erőben lévő zöld-fehér fiúk szinte összetörik az Austriát. Iskolajáték folyik a pályán! Odahaza talán már a fáklyákat is meggyújtanák. De itt csak az elismerés tapsa adja a játékhoz a kí­sérőzenét. És amikor Harrison játékvezető a mérkőzés végét jelzi, a ferencvárosi fiúk boldogan ölelkeznek össze. Legyőztük a nagy riválist!”

(Csanádi Árpád)