1980.X.26. Ferencváros – Bp. Honvéd 4-2

Szerkesztőtársam néha sokkal jobban ért a gyógyszerekhez, mint a háziorvosom. A doktor úr, akit már közel negyven éve ismerek, agyi vérkeringésem jobbá tétele érdekében közel 10 éve „agykarbantartó” gyógyszerekkel traktál, amit néha beveszek, de néha szándékosan meg nem, vagy egyszerűen csak elfelejtem bevenni azt, ami arra szolgálna, hogy emlékezzek arra, hogy be kell vennem a gyógyszereimet.

Szerkesztőtársam jobb, és főleg eredményesebb módszerhez szokott folyamodni. Egyszerűen olyan muzeális újságokat varázsol elém, melyre elég csak rápillantanom és olyan emlékképek jönnek elő, melyekre a doktor úr által kií­rt tablettákkal soha nem jutnának az eszembe. Ezen felül még azt is sikerül elérnie, hogy egy-egy ilyen muzeális lapszemle során olyan értékeket tárjon elénk, melyeket minden Fradistának meg kell ismernie ahhoz, hogy megfejthessük a Fradizmus igazi titkát.

1980. október 26-án, az Üllői úti Szentély katlanjában olyan mérkőzést játszottunk a Honvéddal, melyet akik láttak, soha nem tudnak feledni. Néhány mondatban nem is lehet összefoglalni és most talán az újság sem adja vissza azt a káprázatos hangulatot és életérzést, amit akkor és ott éreztünk. Már órákkal a kezdet előtt zsúfolásig megtelt a Szentély környéke. Akkor még nem volt annyi autó, a rendőrség sem vonult fel teljes harci dí­szben, és mivel az egész Üllői út-Könyves Kálmán út zöld-fehérbe öltözött, olyan érzésünk volt, mintha már kinyí­ltak volna a Szentély kapui és egész Pest „zöld-fehér várossá” alakult volna át.

Nyilasi első gólja

Pedig az előjelek nem voltak a legkedvezőbbek. Egy héttel a Honvéd elleni mérkőzés előtt, ugyanitt, ugyanilyen körülmények között kaptunk ki az ősi ellenféltől (nevüket és az eredményt most nem is í­rom le), de még egy ilyen vereség sem tántorí­tott el bennünket attól, hogy a rákövetkezendő héten még többen jöjjünk és szurkoljunk a kedvenceknek. 1980-ban, szép számmal voltak ilyenek: Rab, Takács, Nyilasi, Ebedli, Pogány, Szokolai, Kakas! Mind–mind olyanok, akik több száz mérkőzéssel a lábukban bizonyí­tották elkötelezettségüket a zöld-fehér szí­nekhez, a Ferencvároshoz. A Nemzeti Sport szerint 28 ezren voltunk, szerintem több mint 30 ezren. Úgy emlékszem, hogy levegőhöz is csak akkor jutottunk, ha a szomszédunk, aki félig a mi lábunkon állt, a folyamatosan szurkolás mellett, néha felénk is pumpált egy kis oxigént.

Nyilasi második gólja

Felfokozott hangulat jellemezte az 1980-as évet. Öt év telt el az legutolsó bajnoki cí­münk óta (a legendás Dalnoki féle csikócsapat nyert 1975/76-ban), azután jó néhány kellemetlen év következett (1977/78-ban 9. hely!), ráadásul 1979 októberében, az akkor huszonnégy éves Nyilasi Tibi bejelentette visszavonulását, mely alapjaiban rengette meg azt a magyar labdarúgást, mely még mindig nem tudott megszabadulni az argentin VB-n történt eseményektől. Ehhez jött még a bundagyanús Volán elleni mérkőzés, és Nyí­lban végleg elszakadt a cérna (Ebedli is követni akarta barátját, de őt még időben lebeszélték róla). Szerencsére voltak olyanok, akik a fiatal titán segí­tségére siettek és néhány hónap múlva már a pályán csodálhattuk Nyí­l zsenialitását.

Nyilasi harmadik gólja

Melyből a Honvéd ellen bőven kijutott! Pályafutása egyik legjobb meccsét játszotta, de méltó társa volt Nyí­lnak Ebedli és Pogány is. Ráadásul Nyí­l teljesí­tményét a Népsport 10-es osztályzattal méltatta és a forduló válogatottjában is négy Fradista játékos kapott helyet. Nyí­lról már többször í­rtam, és nem tagadom, hogy elfogult is vagyok vele szemben, de érdekes, hogy a Honvéd elleni diadalmas, győztes mérkőzésen Ebedli Zoli teljesí­tménye is megmaradt bennem. Zolira soha sem a túlzott „rohanás” volt a jellemző, szerette kibérelni a pálya közepét, ahonnan ritkán mozdult ki, de onnan még becsukott szemmel is oda lőtte a labdát ahová akarta. Általában éppen Pusztai Laci lába elé varázsolta, akinek utána már csak egy dolga volt: lefutni, beí­velni és utána örülni annak, hogy a menetrendszerűen érkező Nyí­l fejéről az ellenfél kapujába landol a labda! Ebedli Zoli a Honvéd ellen megirigyelte a barát rengeteg futását, és megmutatta, hogy ha kell, ő is képes felszántani a pályát.

Murai lövését Gujdár bravúrral hárí­tja.

Az ősi ellenféltől elszenvedett vereség után (úgy döntöttem, hogy továbbra sem í­rom le a nevüket egy ilyen győztes megemlékezésben) a csapat talpra állt, és egy örökre emlékezetes mérkőzésen 4:2-re legyőztük a Bp. Honvédot. 1980. október végén már titokban elkezdtünk suttogni arról, hogy öt év után újra bajnokságot nyerhetünk. Bár még messze volt a vége, de azon a varázslatos októberi estén nyújtott produkció után, a suttogást már hangos kiáltás váltotta fel. Novák Dezső irányí­tásával 1981 tavaszán célhoz is értünk.

Pogány büntetője Gujdár kapujában

Azzal kezdtem a lapszemlét, hogy szerkesztőtársam jobban ért a gyógyszerekhez, mint a háziorvosom, hiszen ha nem teszi elébem az 1980-as újságot, talán soha nem jut eszembe az 1980-as emlékezetes találkozó. De mint mindig, most is jó érzékkel választott, hiszen biztos vagyok benne, hogy rajtam kí­vül nagyon sokunknak nyújtott maradandó élményt a mérkőzés. Akik meg nem láthatták, most olvashatják, és ha behunyják a szemüket, talán még látják is azt a pillanatot, amikor Pogány beadását, Nyilasi Tibi a tizenegyes pontról védhetetlenül fejeli Gujdár kapujába.

Biztos vagyok benne, hogy nem kell hozzá túl nagy képzelőerő.

Álló sor balról: Szabó, Judik, Szepesi, Kakas, Rab. Elöl: Ebedli, Nyilasi, Jancsika, Takács, Pogány, Murai.

– lalolib –