1988.V.28. Ferencváros – Újpesti Dózsa 0-0

A döntetlennek csak a Dózsa örülhet, hiszen egyetlen valamirevaló támadást sem vezetett. Csak védekezett, igaz, azt jól csinálta, ráadásul a szerencsével sem állt hadilábon. Az FTC végig rohamozta a 90 percet, megállás nélkül harcolt a hazai gárda. Az is igaz azonban, hogy a mezőnyfölényt tudni kell győzelemre váltani. És erre az FTC bármennyire is dicséretesen akart, ezen a mérkőzésen képtelen volt.


Ferencváros – Ú. Dózsa 0:0
Üllői út, 25.000 néző, V: Huták

Ferencváros: Zsiborás – Simon, Pintér, Limperger, Keller – Topor (Vaszil 78.), Bánki, Kincses – Fischer, Dzurják, Dukon (Kajdy 78.)

Ú. Dózsa: Gróf – Schneider, Varga, Kovács, Szlezák – Kozma, Herédi, Szabó (Aczél 55.) – Schróth (Klink 46.), Rostás, Katona

Sárga lap: Szlezák (34.), Aczél (68.)
Jók: Pintér, Dzurják illetve Gróf

A válogatott sértésekkel egymást köszöntgető szurkolótáborok már félórával a rangadónak í­télt összecsapás előtt megkezdték hangpárbajukat. Ebben az is tükröződött, hogy a nézősereg nagy csatát, szí­nvonalas küzdelmet remélt az igazi főszereplőktől, a két csapat játékosaitól. A találkozó nyitó szakaszában szinte kizárólag ferencvárosi rohamok sorjáztak a zöld gyepen. Igaz, komoly veszélyt csak Dzurják váratlan bombája jelentett, ám a pontatlan célzás miatt nem született találat. A negyedórás ferencváros ,,puhí­tás,, után a vendégek is éledni látszottak, de próbálkozásaik Zsiborásnak inkább csak az idegeit tették próbára, reflexeit kevésbé. A játék szí­nvonala nem járt éppen a fellegekben, kárpótolta viszont a hiányérzetet a lelkesedés, amiben a hazaiak jártak elöl jó példával. A küzdőkedv olykor szép támadásokban is testet öltött, az egyik ilyen végén a termetes Dzurják ügyesen fejelt a jobb kapufa tövéhez, ám Gróf résen volt és időben érkezett. Az első 45 perc közepére teljesen elmúlt a Dózsa eleinte nagyon is érzékelhető félszegsége, és védelme mind bátrabban nyúlt a lestaktika egyébiránt nem veszélytelen fegyveréhez. Fütyültek is a hazai nézők, de a legkevésbé a játékvezető tehetett arról, hogy az FTC figyelmetlen csatárai rendre lesre futottak. Amikor jobban vigyáztak, azonnal ismét volt veszély a zöld-fehérek akcióiban, ám az egykapuzás ellenére sem született gól.

A második játékrésznek rögtön az elején vezetést szerezhetett volna a Ferencváros, ám Dzurják amilyen remekül ugrott ki a védők gyűrűjéből, annyira suta befejezést választott. Az is igaz viszont, hogy Gróf nagyszerűen futott ki kapujából. Nem sokkal később ugyanez a jelenet ismétlődött meg, ugyanebben a szereposztásban és ugyanolyan eredménnyel. Vagyis hiába volt a fullasztó Fradi-fölény, és hasztalan kiáltottak gólt nem egy í­zben a ferencvárosi szurkolók, a vendégek hálója végig rezzenetlen maradt.

Az NB I. állása:

1. Bp. Honvéd 28 16 7 5 43-21 39 pont
2. Tatabánya 28 13 9 6 56-33 35
3. Ú. Dózsa 28 12 11 5 46-27 35
4. MTK-VM 28 14 4 10 51-45 32
5. Rába ETO 28 13 6 9 45-41 32
6. Haladás 28 9 12 7 36-33 30
7. Ferencváros 28 10 9 9 40-31 29
8. PMSC 28 10 9 9 29-30 29
9. Vasas 28 8 11 9 32-35 27
10. Siófok 28 9 9 10 35-41 27
11. Vác 28 7 10 11 28-32 24
12. ZTE 28 7 10 11 26-31 24
13. Videoton 28 5 14 9 24-29 24
14. Debreceni MVSC 28 8 7 13 33-43 23
15. Békéscsaba 28 6 11 11 27-42 23
16. Rákóczi FC 28 3 9 16 21-58 15

Góllövőlista:

19 gólos: Melis (DMVSC)
16 gólos: Szeibert (MTK-VM)
14 gólos: Plotár (Tatabánya)
13 gólos: Kovács K. (Bp. Honvéd), Kiprich (Tatabánya)
11 gólos: Fischer (Ferencváros), Illés (Haladás), Pölöskei (MTK-VM), Rubold (Rába ETO), Vincze I. (Tatabánya), Szabadi (Vasas)
10 gólos: Rostás (Ú. Dózsa), Fodor (Bp. Honvéd), Mörtel (Rába ETO)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK