1988.X.29. Ferencváros – Videoton 2-1
A Videoton játékosainak egy-egy megmozdulásával ugyan igazolta jó hirnevét, de érthetetlenül félénk játékfelfogásával nem lehetett esélye egy pont megszerzésére sem. A Ferencváros lendületes, bár nem tul szép játékával ledarálta ellenfelét.
Rákosi Gyula:
– Néhány napja nagy port vert fel a Rákosi-ifjabb Albert ügy. Most már nyugalom van?
– Az ugynevezett ,,ügy,, idejében sem volt nálunk idegesség, de még ügy sem – hangzott a válasz. – Ifjabb Albert közölte velem: önként távozik a második csapathoz, mert egy edzés előtt nem értett egyet velem. Ezt elfogadtam. Most ott edz, ahova menni akart. Emiatt édesapjával, idősebb Albert Flórián szakosztályigazgatóval nincs nézeteltérés közöttünk. A csapat hangulata kitünő. Igaz, fájó volt a Tatabánya elleni vereségünk, de már az öltözőben arról beszélt a csapat, hogy a Videoton ellen kiköszörülik a csorbát a játékosok. Ezzel tartoznak hüséges nézőiknek, akik a tatabányai 1:2 után is ezzel köszöntötték őket: ,,Szép volt, fiuk,,.
– A Videoton még a Tatabányánál is nehezebb rivális, vélhetően ezzel is tisztában vannak
– Ez igy igaz, de emiatt nem aggódunk. Jó mérkőzés lesz. A Videoton aligha vonul majd a maga épitette védőbástyák mögé, nem ,,bekkelni,, érkezik hozzánk. Fiatal, lendületes csapat, élvezetes csatával lephetjük meg azokat, akik eljönnek stadionunkba. Rákosinak ,,mindössze,, az összeállitás okozott gondot. Pintér kisebb sérüléssel küszködött, Simonnak légzési zavarai vannak (talán az influenza miatt), és Keller bokája is fáj.
Kaszás Gábor: – Én pontosan ugyanazt várom a mérkőzéstől, mint Rákosi Gyula. Ráadásként csak egyet hadd kivánjak: sportszerüséget a pályán. Az Üllői uton minden csapatnak meg kell küzdenie a sikerért. Mi meg fogunk küzdeni a három pontért, igérem.
* * *
Ferencváros – Videoton 2:1 (1:0)
Üllői út, 15.000 néző, v: Varga S.
Ferencváros: Józsa – Limperger, Pintér, Keller – Vaszil, Nagy Zs., Bánki (Vajda 76.), Kincses – Fischer, Dzurják (Páling 67.), Dukon
Videoton: Petry – Végh, László, Németh, Horváth – Máriási (Sallói 49.), Emmer, Csucsánszky, Petres (Gyenti 65.) – Jónás, Jován
Gól: Bánki (17.), Fischer (70. – 11-esből) illletve Gyenti (89.)
Sárga lap: Pintér (18.), Bánki (41.)
Jók: Józsa, Kincses, Fischer illetve Csucsánszky
Üllői uti rangadóhoz képest meglepően foghijas nézőtér várta a csapatokat, de ezen, a hét eseményeit ismerve nincs mit csodálkozni. A Ferencváros a szokott lendülettel próbálta döntésre vinni a dolgot: amikor a 17. percben Keller labdáját Dzurják egy ügyes mozdulattal Bánki elé sarkalta, s a középpályás a kapufa és Petry érintésével a hálóba lőtt, ugy tetszett, az FTC fölényesen legyőzi az ősz meglepetés-csapatát. Sőt, a 22. percben tovább növelhette volna előnyét a hazai együttes, de Horváth a Videoton ötösén kilökte a labda alól Fischert. Varga játékvezető azonban nem itélt büntetőt. A fehérvári gárda a továbbiakban csaknem egyenrangu ellenfél lett. Csucsánszky feltünően technikásan irányitott, s helyzeteik is akadtak a vendégeknek, de az igazi önbizalom, támadókedv hiányzott a játékosokból.
Azt is meg kell jegyezni, hogy az iram, a szinvonal kivánnivalót hagyott maga után, viszont a szünet után már ezekre az összetevőkre sem lehetett panasz. Aztán a teljesen fölöslegesen összehozott 11-es – Petry kapus és László középhátvéd „összmunkája” eredményezte Dukon buktatását – megpecsételte a fehérváriak sorsát. Pedig Jónás előtt a 74. percben óriási gólszerzési lehetősége nyilott, majd nem sokkal később Jován is megszerezhette volna az első Videoton-találatot. Ám mindketten hibáztak. A hajrában aztán, közvetlenül a lefujás előtt Gyenti csukafejessel szépitett, de ez már nem osztott, nem szorzott, a Ferencváros megérdemelt győzelmet aratott.
Rákosi Gyula: – Hallatlanul nagy iramú mérkőzésen lelkesen játszottak a fiúk. Sok jó és szép támadás jellemezte produkcióinkat. Ami gond: változatlanul nem fogunk szorosan embert, és mindig sok az eladott labda. E győzelem fő hőse Józsa Miklós! Bravúros dolgokat produkált, ezt a meccset csak vele nyerhettük meg.
Az NB I. állása:
1. MTK-VM 12 7 3 1 1 23-15 28 pont
2. Bp. Honvéd 12 6 3 – 3 17- 9 24
3. FTC 12 7 1 – 4 17-15 23
4. Videoton 12 7 – 1 4 26-12 22
5. Tatabánya 12 6 1 2 3 17-15 22
6. Rába ETO 12 6 1 1 4 16-14 21
7. Vác 12 5 2 1 4 19-18 20
8. Siófok 12 5 – 3 4 15-14 18
9. Haladás 12 5 1 1 5 17-20 18
10. ZTE 12 3 3 2 4 15-13 17
11. Békéscsaba 12 4 1 2 5 17-14 16
12. Veszprém 12 3 3 1 5 7-13 16
13. PMSC 12 3 2 2 5 16-17 15
14. Vasas 12 2 1 3 6 16-28 11
15. U. Dózsa 12 2 – 3 7 16-21 9
16. Dunaújváros 12 – 3 2 7 9-25 8
Góllövőlista:
8 gólos: Fodor (Bp. Honvéd)
7 gólos: Jován (Videoton), Fischer (FTC)
6 gólos: Szabadi (Vasas), Petres (Videoton), Pölöskei (MTK-VM)
5 gólos: Handel (Rába ETO), Kiprich (Tatabánya), Balogh G. (Vác), Kvaszta (Békéscsaba), Balog T. (MTK-VM), Kámán (ZTE), Schaffer (Haladás)
Vélemény, hozzászólás?