2026.VIII.13. EL-selejtező: Górnik Zabrze – Ferencváros: 1-1

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Büntetőből szerzett találattal vezettek a lengyelek, öngóllal egyenlítettek a zöld-fehérek, a továbbjutáshoz pedig a szenvedős döntetlen is elég volt.
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 3. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a lengyel Górnik Zabrze otthonában, így 2–1-es összesítéssel továbbjutott a rájátszásba, ahol a török Trabzonsporral találkozik.

Nyilatkozatok:

A Ferencváros vezetőedzője, Borbély Balázs a zabrzei visszavágó előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy csapata az elmúlt napokban elsősorban az első mérkőzés tapasztalatait dolgozta fel, miközben természetesen a Górnik hétvégi bajnokiját is elemezte.

„Nem volt sok időnk, de eggyel több napot készültünk, mint általában. Elemeztük az első egymás elleni meccset, tudjuk, mit csináltunk jól és miben kell fejlődnünk. Mindent ugyan nem tudunk az ellenfélről, de van elég információnk, követtük a mérkőzését, tudjuk, hogy győzött, láttuk, milyen játékkal volt sikeres és milyen változásokat hajtott végre a kezdőcsapatban. Nehéz találkozóra számítunk, tisztában vagyunk vele, mi vár ránk. Taktikailag aligha lesz túl nagy változás a budapesti meccshez képest, de nyilván egygólos hátrányban vannak a lengyelek, ezért azzal kalkulálunk, hogy agresszívak lesznek, intenzív futballt erőltetnek az őket támogató szurkolókkal a hátuk mögött. Fel kell készülnünk minden eshetőségre, de vagyunk olyan tapasztaltak, hogy tudjuk kezelni a ránk váró kihívást.”

A csütörtöki kilencven – vagy akár százhúsz – perc az egész idény szempontjából jelentős lehet: a továbbjutással lényegében biztossá válna az őszi európai szereplés, azonban az FTC trénere nem akart belemenni abba a találgatásba, vajon miként változhat együttese kerete, ha biztos legalább az őszi Konferencialiga-szereplés.

„Mindkét klub tisztában van a téttel, ennek tudatában játszik majd. Nem szeretem a feltételes módot: meglátjuk, mi lesz, amikor már ott tartunk, a vezetőség pedig reagál majd a kialakult helyzetre.”

Jó hír, hogy ott van a keretben két középpályás, akik a tapasztalatukkal és tudásukkal rengeteget segíthetnek Zabrzéban a zöld-fehéreknek. A pálya tengelyében bővültek a szakmai stáb lehetőségei, hiszen Naby Keita és Nagy Ádám a Real Madrid elleni felkészülési találkozón már pályára lépett – és ne feledjük, Philippe Rommens pedig letöltötte az eltiltását.

„Naby Keita szerencsére visszatért a sérüléséből, a Real Madrid ellen már játszott, Nagy Ádámot pedig szintén ki tudtuk próbálni, félidős terhelést kapott. Mindketten készek a bevetésre, ám egy egész mérkőzést megítélésünk szerint még nem tudnak vállalni. Itt vannak velünk Lengyelországban, segíteni tudnak a csapatnak, és ne feledjük, hogy Philippe Rommensre is számíthatunk, visszatér az eltiltása után, ő is bevethető lesz a középpályán.”

Egy lengyel kolléga arról kérdezte a magyar rekordbajnok trénerét, milyen játékot szeretne látni a csapatától.

„Az egygólos előny jó pozícióba hozott minket a visszavágó előtt, de tisztában vagyunk vele, hogy nincs lefutva a párharc. A magunk játékát akarjuk játszani, de okos, intelligens, érett futballt szeretnénk bemutatni, amely sikerre vezet bennünket.”

A mérkőzés:

Európa Liga, 3. selejtező kör, 2. mérkőzés:

Górnik Zabrze — Ferencváros: 1-1 (1-0)
Zabrze, 19:00. 23.348 néző.
Vezette: Andrea Colombo (asszisztensek: Perrotti, Di Gioia; tartalékjv.: Rapuano; VAR: Valerio Marini; VAR asszisztens: La Penna – olaszok)

Górnik Zabrze: Schulze — Sácek, Janicki, Josema, Janza (Zmrzly, 89.) — Urbanski, Dietz, Paulo Bernardo (L. Sadílek, 79.) — Peter Federico (Ismaheel, 79.), Prekop, Khlan (Ikia Dimi, 89.)
kispad: Kania, Loska, Warczak, Bohniewicz, Liseth, Donio, Rakoczy
vezetőedző: Michal Gasparík

Ferencváros: Dibusz — Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu (Zohoré, 90+3.) — Corbu, Rommens (Nagy Á., 59.) — Zachariassen, Kanichowsky (Keita, 59.), Yusuf (O’ Dowda, 72.) — Joseph (Kodro, 90+3.)
kispad: Varga Á., Levi, Cirkovic, Nagy O., Varga Z., Lakatos Cs., Lisztes
vezetőedző: Borbély Balázs

Gól: Urbanski (45. – 11-esből) illetve Sácek (82. – öngól)
Sárga lap: — illetve Osváth (26.), Rommens (44.)

Továbbjutott: a Ferencváros, 2–1-es összesítéssel

Öt rendőrautó száguldott el a Zabrze külvárosában található szálláshelyünk előtti úton szerda este. Stábunkban rögtön felvetődött, talán balhé tört ki a Górnik és a Ferencváros szurkolói csoportjai között, de gyorsan elhessegettük a gondolatot: lengyel, magyar két jó barát, még akkor is, ha a zabrzei drukkerek inkább az Újpesttel szimpatizálnak.

Csütörtökön aztán érkezett a hír: nem volt alaptalan az aggodalmunk. A rendőrség szerda este 21.27-kor kapott bejelentést arról, hogy maszkos huligánok támadták meg a Zabrze központjában lévő pizzériát, amelyben magyarok is tartózkodtak. A támadók különböző tárgyakkal dobálták az éttermet, betörték az ablakait, a bentiek pedig elbarikádozták magukat. Sajnos személyi sérülés is történt: egy magyar drukker menekülés közben átugrott egy kerítésen, rosszul ért földet, eltörte a sípcsontját, kórházba került.

Orbán Anita külügyminiszter „megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak” nevezte a történteket; közölte, a krakkói főkonzulátus kapcsolatban áll a helyi rendőrséggel és a két klubbal, a lengyel hatóságok munkáját pedig magyar rendőrök is segítik.

Ilyen előzmények ismeretében kódolva volt, hogy parázs lesz a légkör csütörtök este az Ernest Pohl Stadionban, még akkor is, ha „csak” huszonháromezer néző váltott belépőt az egyébként huszonnyolcezres arénába az Európa-liga-selejtezős párharc visszavágójára. A déli lelátó egy részét azért zárta le az UEFA, mert a lengyel ultrák a megítélése szerint több határt is átléptek a Fenerbahce elleni BL-selejtezős meccsen – a szerdai eset tükrében élünk a gyanúperrel, a rasszista és diszkriminatív rigmusokat kántáló kemény mag rászolgált a büntetésre.

A szervezők egyébként nagyszerűen reagáltak a helyzetre, mivel rengeteg programmal kedveskedtek azoknak a gyerekeknek, akik az ultráknak fenntartott szektorokban foglalhattak helyet. Azzal együtt, hogy nem telt meg teljesen a remek akusztikájú létesítmény, pazar volt a hangulat, amely a kezdő sípszót megelőző feszült várakozás során akkor hágott a tetőfokára, amikor a helyi hegedűművész lángokat szóró hangszerével játszott el egy szurkolói dalra átírt világslágert (Belinda Carlisle: Heaven Is A Place On Earth) – persze olyan csapat játékosainak, akik néhány hónappal ezelőtt a Fenerbahce félelmetes otthonában főtáblás meccsen döntetlent játszottak, nem remeghetett meg a lábuk…

Még a téttől sem.

Merthogy azzal mindkét oldalon tisztában lehettek, hogy amelyik együttes kiesik, annak nehéz feladata lesz a Konferencialiga-rájátszásban a Monaco ellen.

Borbély Balázs, az FTC vezetőedzője ugyan a meccs előtt többször is elmondta, látott javítandó elemeket a játékban, különösebben elégedetlen aligha lehetett az egy héttel korábbi teljesítménnyel, hiszen mindössze egy helyen változtatott a Groupama Arénában 1–0-s győzelmet arató csapatán: Jonathan Levi helyett az eltiltását letöltő Philippe Rommens került be. Ezzel ugyanakkor a szerepkörök is módosultak: a belga középpályás Corbu Máriusz mellett játszott mélyebben, Gavriel Kanikovszki pedig Lenny Joseph mögött kapott szerepet, letámadásnál pedig időnként fellépett a haiti válogatott csatár mellé.

Amíg a Groupama Arénában kifejezetten veszélyes volt az FTC a széleken, Zabrzéban a hazaiak bontottak többször a vonalak mellett. Két perc sem telt el, amikor Osváth Attilát átjátszották, a pontos beadás után Erik Prekop rosszul fejelt a labdába. Mindkét szélen próbálkozott a Górnik, amely annak a lehetőségét is kereste, hogy a középhátvédjei révén az ellenfél védelme mögé lője a labdát. Peter Federico és Makszim Hlan pályára küldése jó döntésnek bizonyult a lengyelek szakmai stábjától, a két szélső sebességével és cselezőkészségével megizzasztotta a ferencvárosi védőket – az egy az egyben többször megvert Osváth Attila fölösleges szabálytalanság miatt kapott sárga lapot, amit alighanem azért követett el, mert nem akarta, hogy ismét átjátsszák.

Az első félidőben ugyan a kapus Philipp Schulzénak csak egyszer kellett (pózolva) védenie Philippe Rommens szabadrúgásánál, ez nem jelenti azt, hogy a Ferencváros támadásai időnként ne hordoztak volna veszélyt magukban. Ezúttal viszont nem voltak pontosak a beadások, és nem sikerült kihasználni az átmeneteket labdaszerzést követően, ritkán alakult ki belőlük lövőhelyzet.

A félidő legvégén jött a hideg zuhany: a csúnyán benézett szögletvariációt követően Philippe Rommens szabálytalansága miatt tizenegyeshez jutott a Górnik, amelyet Kacper Urbanski révén értékesített – egálban voltak a csapatok, de a lengyelek kerültek lélektani előnybe.

Fel kellett pörögniük a második félidőre a ferencvárosiaknak, az lehetett ugyanis az ember érzése, hogy a Górnik jobban akarja a továbbjutást. A házigazda rakkolós játéka azonban nem kedvezett a magyar csapatnak, amely többször is visszahúzódni kényszerült a védőharmadába, és ha labdát szerzett, egyszerűen képtelen volt végigvinni az akciót – a kirobbanó formában lévő Lenny Joseph szédítő sebessége ellenére szinte eltűnt a lengyel védők gyűrűjében.

Az utolsó fél órára Borbély Balázs beküldte Naby Keitát és Nagy Ádámot. Szükség volt mindkét rutinos futballistára, hiszen a Górnik egyre inkább játékba lendült, kezelni kellett a pályán a fokozódó nyomást. A két érkezőnek be kellett melegednie, de miután belerázódtak, a Ferencváros némiképpen kiszabadult a szorításból: hosszabb ideig tudta tartani a labdát, időnként az ellenfél tizenhatosához is felért, és a 78. percben helyzetbe is került, Lenny Joseph betalált, ám az olasz játékvezető szerint szabálytalanul fért a labdához…

Nem kellett azonban sokat várni az újabb magyar gólra, jobban mondva lengyelre, mert cseh légiósuk, Michal Sácek Cadu szögletét és Zachariassen csúsztatását követően a saját kapujába juttatta a labdát. Akármilyen szerencsés is volt az egyenlítő találat, ez senkit sem érdekelt, a Ferencváros futballistái valósággal kicsattantak az örömtől – ők is érezték, óriási lépést tettek a továbbjutás felé vezető úton. Két perccel később Lenny Joseph el is dönthette volna a párharcot, ám Philipp Schulze nagyot védett a lövésénél, majd Zachariassen találta el a kapufát.

Szerencsére az újabb lengyel rohamok már nem vezettek eredményre, így a Ferencváros óriási küzdelemben kibrusztolta a döntetlent, ami azt jelenti, hogy ismét ott lesz valamelyik európai kupasorozat ligaszakaszában, sorozatban immár a nyolcadik idényben – már csak az a kérdés, hogy az Európa-ligáéban vagy a Konferencialigáéban, amiről a Mohamed Szalahot, a nyáron a Liverpooltól Törökországban igazoló egyiptomi csatárklasszist is alkalmazó Trabzonspor elleni rájátszásos párharc kimenetele dönt (az első meccs a jövő héten lesz Törökországban, a visszavágó azt követően, Budapesten).

Zabrzéban ugyan nem játszotta a legjobb meccsét az FTC, sokszor szenvedett, beszorult a kapuja elé, és az egyéni teljesítmények sem voltak minden esetben megfelelőek, a klubnál aligha érdekel ez bárkit is, hiszen immár biztos az őszi szereplés az európai kupaporondon!

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A mérkőzés után Borbély Balázs értékelte csapata teljesítményét, és elmondta, ezúttal az eredmény fontosabb volt a mutatott játéknál. A Ferencváros vezetőedzője nem tagadta, hogy csapata játéka, különösen az első félidőben, elmaradt attól, amit szeretett volna látni.

„Nyilván egy ilyen fontos mérkőzésen fontosabb maga az eredmény, mint a játék. Tisztában vagyunk vele, hogy a játékunk nem volt optimális, főleg az első félidőben. Most nagyobb hangsúly volt az eredményen” – fogalmazott Borbély Balázs.

A szakember szerint az első ötven percben elsősorban az agresszivitás és az intenzitás hiányzott a Ferencváros játékából.

„Nem voltunk eléggé intenzívek és agresszívak, kevés párharcot nyertünk meg, valamint kevés lepattanó labdát szedtünk össze. Emiatt a hazai csapat többet birtokolta a labdát, és kontrollálni tudta a mérkőzést.”

Borbély úgy érezte, a cserék hozták meg a fordulatot a játék képében. Elmondása szerint azért nyúlt bele viszonylag korán a csapatba, mert középen nem érezte elég határozottnak az együttest.

„Úgy éreztem, nem vagyunk elég agresszívak, labdabiztosak és meggyőzőek középen. A becserélt játékosok nagyon jól szálltak be, és a dupla csere után megváltozott a játék képe. A párharcok aránya átbillent a mi oldalunkra, agresszívebbek, intenzívebbek és veszélyesebbek lettünk.”

A Ferencváros végül rögzített helyzetből talált be, Borbély pedig külön kitért Kristoffer Zachariassen szerepére is.

„Nem azt mondanám, hogy van Zachariassen-faktor, hanem van egy olyan játékosunk, aki akkor is küzd, harcol, rengeteget fut és védekezésben elvégzi a piszkos munkát, amikor nem megy neki optimálisan a játék. A gól pedig valahogy mindig benne van. A labda megtalálja, talán azért is, mert amit ő beletesz a futballba, azt vissza is kapja tőle.”

A vezetőedző összességében elégedett lehetett a párharc végkimenetelével.

„Úgy gondolom, a két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább.”

Michal Gasparík: Nem erre készültünk

– Közel állt a csapata a továbbjutáshoz, mi hiányzott hozzá?
– A visszavágó előtt a Ferencváros volt az esélyesebb, de a pályán ez nemigen látszott. Kiválóan kezdtük a mérkőzést, helyzeteket dolgoztunk ki, jobban játszottunk, és megérdemelten szereztünk vezetést. A második félidőben aztán kiegyenlítettebb lett a játék képe, a kapott gól pedig mindent megváltoztatott. A Bajnokok Ligája selejtezőjében, a Fenerbahce ellen is a szögletek kivédekezésével gyűlt meg a bajunk, ezúttal is ez lett a vesztünk. Sajnálatos, hogy nem tanulunk a hibáinkból.

– Milyen a hangulat az öltözőben?
– A játékosok és a szakmai stáb tagjai is levertek, nem erre készültünk. Én azonban úgy vélem, hogy büszkék lehetünk magunkra. Igen, két párharcot is elvesztettünk a nemzetközi kupákban, de kemény ellenfeleket kaptunk, és a szerencse sem állt mellénk. Úgy érzem, ezúttal mi voltunk a jobbak, mégis a Ferencváros jutott tovább.

– A Konferencialiga rájátszásában a Monaco vár csapatára. Megint egy nagyon kemény ellenfél…
– Amikor a sorsolás nehézségeiről beszéltem, erre is gondoltam. A Monaco ellen sem mi leszünk a favoritok, ennek ellenére mindent megteszünk a továbbjutásért. Az első mérkőzésre hazai pályán kerül sor, aminek örülök. A sérültjeink is remélhetőleg felépülnek, és több olyan játékos visszatér, akivel eddig nem tudtam számolni.

„Mi mást mondhatnék Kristoffer Zachariassenről: hihetetlen a pali! Az előző idényben is rengeteg fontos pillanatban megvillant, és bár ezúttal nem ő szerezte a gólt, összehozta az egyenlítést. A végsőkig küzdöttünk, túllendültünk azokon a periódusokon, amikor pánikoltunk, és megmentettük ezt a párharcot – várjuk a rájátszást az Európa-ligában!” – fogalmazott Bamidele Yusuf, a Ferencváros szélsője.

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

„A Górnik tragédiája! Odaveszett a lengyelek El-esélye” – írja a legnépszerűbb lengyel sportportál, a Meczyki. Kiemelik, hogy sokáig a hazaiak támadtak, de a befejezéseknél hiányzott a pontosság, aztán tizenegyesből összejött a vezető találat. A portál hozzáteszi, hogy a szünet után sem vett vissza a tempóból a Górnik Zabrze, ám az első játékrészhez hasonlóan a lövések ezúttal sem voltak elég pontosak, ezt követően egy peches öngóllal továbbjutott a Ferencváros. A lengyelek így az AS Monaco ellen játszanak a Konferencialiga főtáblájáért.

„Nem is tudom, mit mondjak, tényleg nem. Üres a fejem. Úgy gondolom, az egész mérkőzést kézben tartottuk. Nehéz… a rögzített helyzetek nagyon fontos elemei a mai labdarúgásnak” – nyilatkozta Erik Janza. A lengyelek csapatkapitánya így folytatta: „A mérkőzés előtt azt mondtuk, hogy ez egy másfajta Górnik lesz, mint Budapesten. Minden tökéletes volt, volt intenzitás, magas presszing és rengeteg remek kombináció. Több alkalommal is megvolt az esély a második gólra és véleményem szerint akkor eldőlt volna a meccs.”

Fakt is a hazaiak balszerencséjét emelte ki. A lengyel portál tudósításában megemlíti, hogy a lelátón az UEFA büntetése miatt gyermekcsoportok is ültek, de így is a Górnik volt fölényben. „A Górnik Zabrze ledolgozta a hátrányt, de peche volt” – írják, továbbá megemlítik, hogy a bemelegítés alatt a csapatot tulajdonló Lukas Podolski is feltűnt. A hazai szurkolók a vezető gól után a „még egyet, még egyet” rigmust skandálták, de Dibusz Dénes több szép védést is bemutatott. Végül hozzáteszik, hogy a Ferencváros egyenlítése után mindkét csapatnak volt esélye a második gólra, azonban végül maradt az 1–1-es döntetlen, ami a magyar csapat továbbjutását hozta.

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – írja címében a sport.pl, amely szerint ugyan a Zabrze volt az esélytelenebb a párharcban, de minden esélye megvolt a továbbjutásra. „Hazai pályán egyértelműen jobbak voltak a magyaroknál, így joggal bánhatják a búcsút.” Megemlítik továbbá, hogy a Górnik legutóbb 2018 júliusában nyert meccset az európai kupaporondon. A lengyel portál is kiemeli Dibusz védéseit, s azt, hogy a Ferencváros leginkább a védekezésre koncentrált és ez a büntető után sem változott. A lengyeleknek összejött a második gól, ám pechükre rossz kapuba, így a Fenerbahce elleni BL-selejtezőhöz hasonlóan ezúttal is 1–1-es hazai döntetlen után 2–1-es összesítéssel búcsúztak.

Rzeczpospolita röviden számol be a Górnik búcsújáról. A lengyel portál úgy fogalmaz, hogy Michal Sácek szerencsétlen mozdulata megfosztotta a hazaiakat a hosszabbítás lehetőségétől.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Górnik Zabrze hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111101010ejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5′
    VÉGE
    VÉGE! A Ferencváros hátrányból felállt és 1–1-es döntetlenre végzett a Górnik Zabrze otthonában. A zöld-fehérek így már biztosan ott lesznek az Európa-liga vagy a Konferencialiga ligaszakaszában. Az FTC ellenfele a Trabzonspor lesz az El-selejtező utolsó körében. Köszönjük a figyelmüket!

    90+3′
    CSERE
    Joseph helyére Kodro érkezik.

    90+3′
    CSERE
    Még kettőt cserél a Ferencváros. Cadu helyére Zohore áll be.

    90′
    Minimum négy perc hosszabbítással zárul a rendes játékidő.

    89′
    CSERE
    Janza helyére Zmrzly érkezett.

    89′
    CSERE
    Kettőt cseréltek a lengyelek. Hlan helyére Ikia Dimi helyére állt be.

    88′
    Veszélyes helyzet
    KAPUFA!! Corbu emelte át a labdát a hosszún érkező Zachariassenhez, aki becsúszva a bal kapufát találta el.

    87′
    Veszélyes helyzet
    Janza jobbról végzett el szögletet, a visszafelé mozgó Josema hét méterről tisztán fejelt, Dibusz védett.

    86′
    Urbanski robogott el a jobb szélen majd remekül centerezett, Nagy Ádám hatalmasat mentett az érkező támadó elől.

    84′
    Veszélyes helyzet
    Kontrázhatott a Ferencváros, Joseph a támadás végén 12 méterről lőtt kapura, Schulze védett.

    83′

    Fotó: Árvai Károly

    82′
    Öngól
    GÓÓÓÓÓÓL! EGYENLŐŐŐŐ!!! Joseph csúsztatása után egy védő hátáról került az alapvonalon túlra a labda, így szögletet lőhetett a Ferencváros. Cadu balról ívelte középre a labdát, melyet Zachariassen fejelt kapura. A kapu közepébe tartó labdát Schulze bravúrral védte, de a menteni igyekvő Sácek testéről a kapuba pattant a labda. 1–1!

    82′
    Osváth beadása után Joseph hét méterről csúsztatott a kapu fölé.

    79′
    Hazai szabadrúgással folyatódott a játék, nem sokáig vizsgálták Joseph szabálytalanságának megtörténtét.

    79′
    CSERE
    Bernardo helyére Sadílek érkezett.

    79′
    CSERE
    Kettőt cseréltek a hazaiak. Peter helyére Ismaheel állt be.

    78′
    VAR
    Cadu ívelése után Joseph betalált, de a játékvezető szabálytalanság miatt érvénytelenítette a gólt.

    73′
    Corbu passza után Joseph 25 méterről csúnyán a kapu mellé lőtte a labdát.

    72′
    CSERE
    Cserélt a Ferencváros. Yusuf helyére O’Dowda állt be.

    71′
    Nehéz pillanatokat él most át a Ferencváros, szinte végig a zöld-fehérek kapuja előtt zajlik a játék az elmúlt percekben.

    69′
    Ferencvárosi labdavesztés után iramodtak meg a hazaiak, Hlan vezette középen a labdát majd 22 méterről blokkba lőtt.

    62′
    Cadu beadása megpattant egy védő lábán és a kapu irányába tartott a labda, de Schulze résen volt és védeni tudott.

    59′
    CSERE
    Rommens helyére Keita érkezett.

    59′
    CSERE
    Kettőt cserélt a Ferencváros. Kanikovszki helyére Nagy Ádám állt be.

    57′
    Bernardo cselezgetett a bal szélen majd középre passzolt Prekop irányába, aki ezúttal sem találta el jól a labdát a tizenegyespont magasságában.

    54′

    Fotó: Árvai Károly

    50′

    49′
    Veszélyes helyzet
    Peter centerezett Corbu mellől, középen Prekop érkezett a labdára, de rosszul találta el azt, így a lövés a kapu mellé szállt.

    48′
    Kicsiben elvégzett szöglet után Janza tolta jobbról befelé a labdát majd 19 méterről lőtt, Dibusz védett.

    46′
    Második félidő
    Folytatódott a mérkőzés. Csere nem történt a szünetben.

    45+3′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    45+3′
    VÉGE
    Vége az első félidőnek! Egy büntetőből szerzett góllal a Górnik Zabrze a játékrész hajrájában kiegyenlített a párharcot.

    45′
    Minimum egy perc hosszabbítással zárul az első félidő.

    45′
    11-es
    GÓÓÓÓL! Urbanski végezte el a tizenegyest és higgadtan a jobb alsó sarokba gurított. 1–0!

    44′
    Sárga lap
    Tizenegyes! Egy balról érkező beadás után Rommens rántotta le ellenfelét az ötös előtt. Az FTC középpályása sárga lapot is kapott.

    43′
    Az oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást a hazai csapat. Urbanski a labdát egyből kapura tekert, Dibusz a bal felső sarok elől tolta szögletre a labdát.

    40′
    Zachariassen lekészítése után Kanikovszki lövése megpattant egy hazai védő lábán, a labda szögletre vágódott.

    39′
    Cadu és Yusuf játszott össze egymással majd előbbi lőtt 19 méterről a bal felső sarok mellé.

    37′
    Veszélyes helyzet
    Eladta a labdát a Ferencváros, mellyel Hlan iramodott meg. Hlan Prekophoz passzolt, aki éles szögből kapura lőtt, Dibusz lábbal, nagy bravúrral védett.

    33′
    24 méterről végeztek el szabadrúgást a lengyelek, Janza lövése a sorfalról vágódott le.

    30′

    Fotó: Árvai Károly

    26′
    Sárga lap
    Osváth rántotta vissza Hlant, sárga lap.

    23′
    Veszélyes helyzet
    Rezdült a hazai háló, de Yusuf lövése csak az oldalhálót zörgette meg.

    20′
    Sácek passza után Josema 30 méterről, ballal próbálkozott lövéssel, a labda a kapu mellé szállt.

    16′
    Hlan tört be balról Osváth mellett majd 17 méterről, jobbal a kapu mellé tekert.

    13′

    Fotó: Árvai Károly

    9′
    21 méterről végzett el szabadrúgást a Ferencváros. Rommens jobb felső sarokba tartó lövését Schulze tornázta oldalra.

    7′
    Az elmúlt hétvégén mindkét csapat pályára lépett, de csak a Zabrze játszott bajnokit, a Radom otthonában 3–1-re nyert. A Ferencváros a Real Madrid ellen játszott felkészülési mérkőzést és 2–1-es vereséget szenvedett.

    2′
    Janza kerülte meg lendületből Osváthot majd a rövid sarok irányába ívelt. Az ott érkező Prekop öt méterről csúsztatott a kapu mellé.

    2′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    1′
    A lengyelek fehérben, a ferencvárosiak feketében játszanak.

    1′
    Elkezdődött a mérkőzés. A Ferencváros indította útjára a labdát.

    A párharc továbbjutója az El-selejtező utolsó körében a török Trabzonsporral mérkőzik majd, a vesztes a Kl-selejtező utolsó körében a francia Monacóval csap össze.

    Köszöntjük Önöket! A Ferencváros a hazai 1–0-s győzelem után az idegenbeli visszavágón harcolhatja ki a továbbjutást a lengyel Górnik Zabrze ellen. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2027. január 9.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK