1988.XI.19. Vasas – Ferencváros 2-3
Az első játékrészben a Ferencváros ugy kezdett, hogy egyszerüen állva hagyta riválisát, de később az angyalföldiek fokozatosan fölénybe kerültek, forditottak, s hogy mégis a vendégcsapat szerezte meg a három pontot, az a Vasas taktikai hibája, hiszen 2:1-es vezetése után azt hitte, csakis védekezéssel őrizni tudja előnyét.
Fischer Pál:
– Ki lesz az ősz bajnoka?
– Szerintem egészen egyértelmü, hogy az MTK-VM várja majd az élről a tavaszi 15. fordulót.
– A szerdai athéni 0:3 után (azon a barátságos válogatott találkozón debütált a görögök ellen) nem lehet éppen jó a hangulata…
– Nem lehettek illuzióink, hiszen alig volt közös edzésünk. Ennek ellenére azt állitom, hogy nincs okunk kétségbeesésre. Ami a hangulatomat illeti: nem sokkal rosszabb, mint máskor.
– A Vasas sokak szerint ,,mumusa,, a Ferencvárosnak. Szombaton a Fáy utcában mi lesz az eredmény?
– Előttem ismeretlen ok miatt valóban nem tul előkelő a mérlegünk az angyalföldiekkel szemben. Most is nehéz találkozóra számitok. Főként annak tudatában, hogy várhatóan két Vasas-védő, Mészöly és Balog is az én őrzésemmel lesz megbizva. Igy azután nehéznek igérkezik a legutóbbi zalaegerszegi három gólom megismétlése… Ha elhoznánk legalább két pontot a Vasastól, akkor nyugodtan készülhetnénk az őszi idényzáróra, s ugy a Veszprém ellen otthonunkban jelentős győzelemmel bucsuzhatunk. Mivel tavasszal mindig jobban megy a zöld-fehér csapatnak, a „második felvonástól” igen sokat remélek.
*
Ferencváros – Vasas 3:2 (1:2)
Fáy u., 13.000 néző, v.: Győri
Vasas: Babócsy – Zentai, Mészöly, Balogh, Csorba – Kecskés, Pecha, Duró – Zvara, Szabadi, Claude (Komjáti 19.)
Ferencváros: Józsa – Vaszil, Pintér, Limperger, Keller – Nagy Zs. (Strausz 91.), Bánki, Kincses – Páling (Dzurják 91.), Fischer, Dukon
Gól: Kincses (4.), Páling (66.), Fischer (82.) illetve Pecha (37.), Szabadi (46.)
Sárga lapok: Dukon (91.), Fischer (85.) illetve Mészöly (3.), Kecskés (61.), Komjáti (73.), Pecha (80.)
Kiállítva: Pecha (87.)
Jók: Keller, Nagy Zs., Bánki, Fischer, Kincses illetve Balog, Pecha, Kecskés
A ferencvárosiak a találkozót megelőző nyilatkozatokban arról emlékeztek meg, hogy a Fáy utcában általában „zimankós” csatákban volt részük eddig. Nos, ahogyan a vendégek kezdtek, az ezeknek az előzetes véleményeknek alaposan ellent mondott. Óriási lendülettel egyszerüen állva hagyták a Vasast az első percekben. Előbb Mészöly szedett össze gyorsan egy sárga lapot, mert leteritette Fischert, majd a Vasas tanácstalanságát jelezte, hogy a 4. percben védelme képtelen volt feltartóztatni Kincsest. A középpályás Bánkitól kapott remek labdát, és mintegy 12 méterről laposan vezetést szerzett a zöld-fehéreknek. Az 1:0 után is az Üllői utról érkezett labdarugók kezdeményeztek többet, gyorsabban és veszélyesebben, de Fischer, a góllövőlista éllovasa a legtöbb esetben két testőrt is kapott. Ez pedig sok volt neki. Két fiatal támadótársa, Páling és Dukon jó kezdés után kevés megjátszható labdát adott középre. Az első husz perc egyértelmü vendégfölénye után a Vasas egyre jobban lábra kapott, ritmust váltott, és nagyobb akarással küzdött. Egy-egy magas Zvara-beadás zavarba hozta a középső ferencvárosi védőket, Pintér és Limperger is gyakran hibázott. A félidő hajrájában egy jobboldali beadás Szabadin megcsuszott, Pecha a lehető legjobb helyen tartózkodott, igazitott egyet a labdán, és a bal alsó sarokba guritott. Már letelt a rendes játékidő, amikor Komjáti a jobboldaról magasan ivelt keresztbe a baloldali partvonalnál felfutó Pecha elé, aki remekül tálalt a nagy lendülettel berobbanó Szabadi lábára, s a középcsatár hat méterről a kapu jobboldalába guritott.
Fordulás után a Ferencváros nagy iramot diktált, és a 63. percben Kincses 16 méterről alig lőtt mellé. A Vasas derekasan védekezett, különösen a szikrázó Fischer-Mészöly, illetve Fischer-Balog összecsapások, párharcok jelentettek látványosságot. Ahogy teltek a percek, egyre inkább igy lehetett megfogalmazni a kérdést: a fokozatosan saját kapuja elé kényszerülő Vasas birja-e a nyomást. A 66. percben nemleges válasz született erre a kérdésre. Fischer közelről leadott lövését ugyan Babócsi oldalra tolta, de a berobbanó Páling öt méterről a hálóba kotorta a labdát. A Ferencváros nem akarta a büntető rugásokra hagyni a bajnoki pontok elosztását, tovább rohamozott. A 81. percben a jól cselező Dukont Balog elkaszálta a büntetőterületen belül. Fischer 11-esét Babócsi először kiöklözte, de a továbbrohanó ferencvárosi középcsatár fejese a kapu baloldalába került. A hátralévő időben Győri játékvezető kezéből kicsuszott az események irányitása, nem tudta megtorolni a főleg a Vasas-labdarugók részéről elkövetett szabálytalanságokat. A 91. percben Szabadi lövését Józsa csak naagy nehezen tudta megszeliditeni.
Rákosi Gyula: – Fergeteges támadásvezetések, hallatlan nagy iram és mindjárt egy szép akciógól! Ettől kezdve fokozatosan „leült” a csapat, a fiúk kényelmesebben játszottak a szükségesnél – és a Vasas vezetést szerzett. A mieink szünet után határtalan lelkesedéssel kezdtek, mindenki nagyon akarta a győzelmet. Sok volt a futás, egymás segítése lendületes játékkal párosult. Idegenben értékes 3 pontot szereztünk.
Az NB I. állása:
1. MTK-VM 14 8 4 1 1 25-16 33 pont
2. Bp. Honvéd 14 7 4 – 3 19- 9 29
3. Ferencváros 14 9 1 – 4 24-19 29
4. Videoton 14 9 – 1 4 33-13 28
5. Tatabánya 14 7 2 2 3 19-16 27
6. Vác 14 6 3 1 4 21-19 25
7. Rába ETO 14 7 1 1 5 21-17 24
8. Békéscsaba 14 5 1 2 6 20-18 19
9. Haladás 14 5 1 2 6 17-22 19
10. Zalaegerszeg 14 3 3 3 5 17-17 18
11. Siófok 14 5 – 3 6 17-20 18
12. Veszprém 14 3 3 2 6 9-17 17
13. Pécs 13 3 2 3 6 18-21 16
14. U. Dózsa 14 3 – 3 8 20-23 12
15. Dunaújváros 14 1 3 2 8 13-29 11
16. Vasas 14 2 1 3 8 18-35 11
Góllövőlista:
11 gólos: Fischer (Ferencváros)
10 gólos: Petres (Videoton)
8 gólos: Fodor (Bp. Honvéd), Jován (Videoton)
7 gólos: Szabadi (Vasas), Pölöskei (MTK-VM)
6 gólos: Kiprich (Tatabánya), Kámán (ZTE), Kvaszta (Békéscsaba)
ez a Népsport megvan nekem.(itt és az arcanumon sincs) átküldtem a info@tempofradi.hu-ra de a „postaláda megtelt”