1992.III.25. Magyarország – Ausztria 2-1

Új fejezet kezdődött szerda este a Népstadionban, amikor Mészöly Kálmán (18 mérkőzésen dirigált), majd Glázer Róbert (megbí­zott kapitányként négyszer ült a kispadon) után az 55. életévét pénteken betöltő Jenei Imre debütált a magyar labdarugó válogatott szövetségi kapitányaként. Stí­lszerű bemutatkozás volt ez, annak idején a román válogatott élén is éppen Ausztria ellen tette le névjegyét, csakúgy, mint ezen a kissé hűvös, szeles estén (az eső szerencsére nem esett).

Kedden Jenei még nem tudhatta, mi lesz a szerda esti összeállí­tás, azután kiderült, Márton Gábor bokája nem jött rendbe, í­gy a mezőnyjátékosok közül a legutolsó védő, a liberó szerepkörében a 21 esztendős ferencvárosi Telek András – Jeneihez hasonlóan – „székfoglalót” tartott, a 746. labdarugóként kapott helyet a magyar futballsport válogatottjainak lajstromában.

– Némi szorongást érzek – mondta Telek, és mi mást is mondhatott volna…

Kiprich József, aki viszont 50. alkalommal húzta fel a válogatott mezt, arra a kérdésre, mit érez, velősen ennyit mondott: „Gólszagot”.

Tippelt dr. Laczkó Mihály is, az MLSZ elnöke, aki tréfásan ennyit prognosztizált: „2:0 lesz ide vagy oda…”.

Jeneihez hasonlóan Ernst Happel osztrák kapitány is követte azt az í­ratlan nemzetközi gyakorlatot, hogy az utolsó pillanatban is fenntartja magának a változtatás jogát, hiszen keddhez képest Pfeifenberger egyszeriben kinn találta magát a csapatból, mégsem lett belőle kezdőember. Jenei és Happel sorsa közös, mindketten új út elején vannak, csapatot keresnek, némi különbség Happel „javára”, hogy ő már dirigálta az osztrákok nemzeti együttesét, 67 évesen most arra vállalkozik, hogy az 1994-es vb-döntőbe vigye Ausztriát. Ha hangulati elemről kell szót ejteni, a nyugati szomszéd bizonyosan ,,nagyobb mellénnyel,, léphetett gyepre, mert a magyarok nyolc éve nem győztek Ausztria ellen, legutóbb Salzburgban 3:0-ra verték Mészöly Kálmán csapatát, és amikor tiszteletüket tették a Népstadionban (1988. május 17.), akkor is maradandó nyomot hagytak, mert 4:0-ra nyertek. Így hát szerda este egy 0:3-ért és 0:4-ért kellett revansot venni – és a presztizsért futballozni. Magyar részről e feladatra Simonnak és Eszenyinek kellett többek között vállalkoznia, azért emelendő ki e két név, mert kérdéses volt, Simon vagy Nagy T., illetve Eszenyi vagy Vincze I. lesz-e kezdőember.

Kezdés előtt szokás szerint az elektromos eredményjelzőre kerültek a nevek. Toni Polster, ha felnézett volna a táblára, bizonyosan meglepődik, hiszen nemcsak a mezőnyben kapott helyet kilences számmal a hátán, de a tréfás kedvű táblakezelő szövetségi kapitánynak is őt jelölte meg… Lehet, hogy az illető már tud valamit?

A himnuszok után, a kezdés előtt a csapatok egyperces vigyázállással adóztak a közelmúltban elhunyt Austria Wien-elnök, „Joschi” Walter emlékének.

Mintegy 6000 néző előtt, a magyarul kiválóan beszélő lengyel Michal Listkiewicz dirigálásával kezdődött el a 131. magyar – osztrák.

Magyarország – Ausztria 2:1 (0:1)
Népstadion, 6000 néző, V: Listkiewicz (lengyel)

Magyarország: Petry – Telek – Kovács E., Lőrincz – Simon, Lipcsei (Balog T. 61.), Détári, Eszenyi (Vincze I. 46.), Keller – Kiprich (Illés 91.), Kovács K. (Fischer 91.)

Ausztria: Konsel – Rotter (Lainer 81.), Schöttel, Zsak – Prosenik, Stöger, Hörmann (Artner 75.), Herzog (Schinkels 73.), Hartmann (Pfeipenberger 87.) – Ogris, Polster

Gól: Détári (66. p.), Kovács K. (70.) illetve Polster (39.)
Sárga lap: Kiprich (28. p.), Lőrincz (41.) illetve Zsak (31.), Schöttel (33.)

Mozgalmas, robbanó lendületű támadásszövéssel nyitott mindkét gárda, negyedóra elteltével azután rájöttek, a kezdeti nagy rohanással nem tudják meglepni egymást. Ekkortól kezdve már az alaptaktikára is figyelve próbálkozgatott a két válogatott. Kicsit megmerevedtek a frontok, de látszott, a góllövésre összpontosí­t mindkét legénység. A 16. percben Konsel kapujából 17 m-re kifutva kézzel szelidí­tett meg egy magyar akciót. Ezért a kapusmegmozdulásért a szabálykönyvek kiállí­tást „sugallnak”, a lengyel bí­ró azonban még sárgát sem adott. A 23. percben Stöger ragyogóan kanyarintott a kapu elé egy szabadrugást, Polster fejesét Petry a jobb alsó sarokból tornázta ki. Rá tí­z percre újabb vitatható Listkiewicz-alakí­tás következett. A kitörő Kovács Kálmánt Schöttel utolsó védőként elkaszálta. A szabálykönyv ebben az esetben is piroslapos büntetést í­r elő a tettes rovására, Listkiewicz ezúttal legalább egy sárga lapot elővett… A 36. percben Ogris jobboldali, éles bombája nyomán a labda egy magyar lábat érintve szögletre került. Nem vitás, az osztrákok ritkább rohamai voltak veszélyesebbek, í­gy – a 39. percben – mondhatni jogosan szerzett vezetést a vendéggárda. Jobboldali akció végén az őrizetlenül hagyott Polster kezelhette le a labdát a 11-es pont magasságában, s Petryt becsapva a jobb alsó sarokba küldte a labdát (0:1) – ez volt az a gól, amelyre a magyar futballsport nem szí­vesen emlékezik, hiszen az 1000. bekapott találat a sportági lajstromon.

Polster bombája volt a második félidő első eseménye, aztán Kiprich remek beadását Kovács Kálmán a kapusba lőtte. Az 50. percben Lőrincz brutálisan leterí­tette Ogrist, a játékvezető azonban elnéző volt, mert a korábbi sárgája után most már piros dukált volna, de a kiállí­tástól megmentette a lengyel bí­ró a magyar csapatot. Fokozatosan fölénybe került a hazai válogatott, a levegőben lógott a gól, csak néhány adok-kapok szakí­totta meg a folyamatosságot. A 60. percben a rendkí­vül aktí­vvá vált Détári szabadrugását Lőrincz közelről ráfejelte, de Konsel a levegőben úszva a léc alól kiütötte a labdát. Petrynek is akadt egy bravúrja, a mérkőzés talán legszebb osztrák támadásának végén Polster labdáját hárí­totta. Időnként parádés volt a magyarok játéka, s most már a gólok sem maradtak el. Kiprich legjobb napjaira emlékeztetően cselezgetett a jobb oldalon, hiába zavarták, remek beadását Détári hat méterről a kapu bal oldalába fejelte (1:1). Alig telt el négy perc, amikor a második félidőre beállt Vincze átadását az addig négy helyzetet is kihagyó Kovács Kálmán kiváló lövéssel feledtette, s ezzel a magyar válogatott átvette a vezetést. A későbbiekben a mindvégig rendkí­vül jó iramú találkozón az osztrákok mindent megpróbáltak, hogy most ők egyenlí­tsenek, de a magyarok jó védekezéssel ezt megakadályozták, s szemmel láthatólag a régen óhajtott és remélt győzelem megszerzésére törekedtek.

A magyar válogatott szép előrehozott születésnapi ajándékkal lepte meg újsütetű szövetségi kapitányát, Jenei Imrét, pedig nem úgy indult ez a mérkőzés, hogy ünnep lesz a vége. Vérpezsdí­tő öt perc, azután nem sok emlí­tésre méltó. Röviden í­gy tömörí­thető magyar részről az első 45 perc, amely inkább az osztrákok úgynevezett kontramegoldásai miatt maradt emlékezetes. Az Ogris – Polster duó villámakciói olykor kellemetlen debütáló estévé változtatták a játékot Telek esetében. Önbizalomnövelő támadó manőverek ugyanakkor nem nagyon jellemezték a hazai próbálkozásokat, a két magyar ék kevés használható labdát kapott. A mélységből hiába í­velgettek eléjük, az osztrákok biztosan romboltak. Feltűnt, hogy az egyébként robbanékony Eszenyi holttérben mozog, talán jobb lett volna, ha csatárként „alkalmazzák”.

Mintha a szünetben Jenei ugyanerre jött volna rá. Levitte Eszenyit, támadónak behozta Vinczét, aki szélvészgyorsan „húzta meg” a bal oldalt, egyszeriben több dolga akadt az osztrák védelemnek. Nagyobb teret kapott Détári, aki régi szép napjait varázsolta elő. Előbb egyenlí­tett, majd pompásan karmesterkedett. Ausztria elképedt, négy perc alatt fordult a kocka, jogos volt a vastaps. A hátralévő időben a magyarok abból adtak leckét, hogy kell ügyesen megtartani az előnyt.

Jól indult 1992, a második félidőben ötletdús, lendületes volt a magyar válogatott, remekül tette le névjegyét Jenei Imre, és ha ez a gyors csapatjáték jellemzi majd a jövőt is, akkor érdemes bizakodni, talán az egyesült államokbeli vb-döntő sincs olyan távol. A magyar válogatottból Détári, Petry és Vincze tetszett igazán, de a második félidőben mindenki átlagon felülire javult. A vendégeknél Polster életveszélyes, valódi világklasszis, de gólja előtti és utáni távoli lövéseit Petry „megölte”.

Régen volt olyan pompás hangulat a magyar labdarugó válogatott öltözőjében, mint a szerda esti, osztrákok elleni találkozó után. Durrantak a pezsgőspalackok, egymást köszöntötték a siker részesei, de talán Jenei Imre, az új szövetségi kapitány volt a legboldogabb, aki már a bemutatkozása alkalmával bebizonyí­totta, hogy mestere a szakmájának. Jól felkészí­tett magyar csapatot küldött pályára, annak ellenére, hogy kezdetben még akadtak zökkenők.

– Két olyan válogatott találkozott ezen a mérkőzésen, amelynek inkább múltja volt, mint jelene, de a jövőt akarja épí­teni – mondta a szövetségi kapitány. – Jó mérkőzést ví­vtunk, és egy jó osztrák csapatot győztünk le. Nincs szándékomban most az egyéni teljesí­tményeket boncolgatni, számomra ezúttal a jó csapatjáték volt a legfontosabb. És ez különösen a második félidőben kielégí­tette az igényeimet. Az osztrákok remekül harcoltak, de úgy hiszem, minden tekintetben megérdemeltük a győzelmet, amelynek nagyon-nagyon örülök.

Novák Dezső, a válogatott edzője: – A második félidőben sokkal jobbak voltunk, mint az elsőben, azt hiszem, mindenki elismeri majd, hogy rászolgáltunk a győzelemre. A két csapatból nekem Simon, Lőrincz, Détári és Kovács Ervin játéka tetszett talán a legjobban, illetve Zsak, Polster és Ogris volt vendégeink legjobbja.

Petry Zsolt: – Én már megszoktam, hogy minden mérkőzés nehéz, í­gy volt ez most is. Az osztrákok néhány akciója, illetve lövése próbára tett, úgy érzem, a gólt nem védhettem.

Telek András, az újonc: – Kimondhatatlan jó érzés bemutatkozni a válogatottban, méghozzá győztes csapatban. Nehéz ellenfeleim voltak, például a kapura rendkí­vül veszélyes, jól is lövő Polster, ám Ogris mégis több gondot okozott nekem.

Az osztrákok öltözőjében nem volt temetői a hangulat, a játékosok mindjárt egymás között értékelték a 90 percet, miközben Ernst Happel szövetségi kapitány általánosságokat nyilatkozott. – Azt hiszem, a rendkí­vül jó iramú mérkőzés kielégí­tette az igényeket, s nem titkolom, vereségünk ellenére elégedett vagyok. Elsősorban azért, mert felkészülési állomásnak tekintettük a budapesti vendégszereplést. A második félidőben csaknem félórán keresztül a magyar válogatott olyan teljesí­tményt produkált, amelyet csak egykor, a fénykorában láttam tőle. Kielégí­tett az is, hogy egyetlen játékos sem fáradt el, igazi futballütközet volt, számunkra is sok tanulsággal, hiszen közelednek a világbajnoki selejtezők.

Toni Polster: – Spanyolországban megszoktam ezeket a harcos mérkőzéseket, voltak kemény összecsapásaink itt a Népstadionban is. Kár, hogy a második félidőben nem sikerült még egy gólt lőnöm, noha volt helyzetem, akkor legalább döntetlennel utazhatnánk haza. De egészében ní­vósnak tartom a lejátszott 90 percet.