1995.IX.9. Ferencváros – Vasas Casino Vigadó 0-2

A 90 perc során a Vasas játékosai mindössze három helyzetet tudtak kialakí­tani a zöld-fehér kapu előtt, abból azonban két gólt értek el. A házigazdák mezőnyfölényben játszottak, ám ez kevés volt az üdvösséghez.


Ferencváros – Vasas Casino Vigadó 0-2 (0-2)
Üllői út, 6.000 néző, V: Vágner

Ferencváros: Hajdu – Hrutka (Schultz 32.), Telek, Kuznyecov – Vincze O., Albert (Vincze G. 65.), Lisztes, Nyilas – Zavadszky, Kuntic, Kopunovic (Fatusi 73.)

Vasas Casino Vigadó: Sáfár – Mónos, Juhár, Jessy – Geress, Máriási, Galaschek, Szilveszter, Simon – Jován, Gricajuk

Gól: Gricajuk (41.), Máriási (44.)
Sárga lap: Hrutka (26.), Fatusi (86.) illetve Jessy (21.)
Jók: Schultz illetve Máriási, Szilveszter

A szokásos mérkőzés eleji ismerkedő percek jócskán elhúzódtak, az első negyedóra eseménytelensége és unalmas játéka már-már felbőszí­tette a közönséget. A 20. percig kellett várni az első kapura is veszélyes akcióra, amikor Zavadszky fejelt Liszteshez, aki a 16-oson belül tisztán levette mellel a labdát, majd 12 méterről a jobb sarok mellé lőtt. Négy perccel később a mezőnyfölényben játszó Ferencváros veszélyeztetett újra: Vincze O. 30 méterről meglőtt, kemény szabadrúgása adott munkát Sáfárnak. A 26. percben ismét Vincze O. vállalkozott, ezúttal Nyilas gurí­tott elé, de lapos labdáját a Vasas kapusa ismét biztos kézzel hárí­totta. Az angyalföldiek továbbra sem tudtak elkeveredni a zöld-fehérek kapujáig, nyomasztó hazai fölény jellemezte a játékot, bár ez a legkevésbé sem volt nevezhető látványos labdarúgásnak. Mindkét együttes gyakran vétett bosszantó hibákat, az elképzelés hiányzott a játékból. A 34. percben Nyilas jobboldali beadása után Kopunovic fejelt a léc fölé. Két perc múlva az első, szemre is tetszetős akciót vezette a Ferencváros: Albert vitte fel a labdát, majd Zavadszkyt indí­totta, aki középre adott, de Kuntic fejese elkerülte a kaput. Már a közönség is a második félidőtől várta a feltámadást, amikor a 41. percben nagy meglepetésre megszerezte a vezetést a Vasas. Máriási kényelmesen cselezgetett a jobb oldalon, miután senki nem támadta őt, beküldte a labdát a 16-oson belülre, Gricajuk pedig nyolc méterről, egyből a jobb sarokba lőtt (0-1). A házigazdákat hidegzuhanyként érte a gól, de fel sem ocsúdtak még, amikor újra a piros-kék együttes játékosai ölelkeztek újabb találatot ünnepelve. A 44. percben ugyanis Máriási 18 méterről nagy gólt rúgott a bal felső sarokba (0-2).

Fordulás után a Ferencváros a hátrány ledolgozását kí­sérelte meg, összehasonlí­thatatlanul nagyobb iramot diktálva, mint az első játékrészben. Mindjárt a 46. percben óriási kapu előtti kavarodásból szerezhettek volna gólt a zöld-fehérek, de a vendég védőknek végül sikerült felszabadí­taniuk. Ugyanebben a percben Kuntic iratkozhatott volna fel a góllövők közé, ha Juhár becsúszó lába az utolsó pillanatban nem szól közbe. A házigazdák nem hagyták annyiban, továbbra is egykapuztak, de a térfelükre szorult piros-kék játékosok higgadtan őrizték az előnyt. Az 57. percben Kuntic gurí­tott vissza a 16-oson belül Nyilas elé, aki azonnal lövésre vállalkozott, de Sáfár látványos vetődéssel szögletre tolta a labdát. Tí­z perccel később ismét a szerb idegenlégiós került gólhelyzetbe, azonban Nyilas szabadrúgásból elé tálalt labdáját fejjel a kapu mellé küldte. A 70. percben az a ritka eset fordult elő, hogy a Vasas birtokában, de a Ferencváros térfelén gurult a labda. Szilveszter lesgyanús helyzetben kapott átadást a jobb szélről, közeli lövését Hajdu lábbal védte. A Ferencváros játékosai a felzárkózás reményében továbbra is elkeseredetten rohamoztak, de már fáradni látszottak. Tí­z perccel a mérkőzés vége előtt, Márton partjelző jelezte Vágner játékvezetőnek, hogy a nézőtérről megdobták, í­gy a sí­pmester kilátásba helyezte a mérkőzés idő előtti befejezését. Hosszas huzavona után azonban folytatódott a játék, de a gólképtelenségtől egyre idegesebb ferencvárosiak már nem tudtak módosí­tani az eredményen.

Az NB I. állása:

1. Csepel SC 6 4 2 – 13- 7 14 pont
2. MTK 5 4 1 – 12- 3 13
3. Vác FC-Samsung 6 4 1 1 15- 9 13
4. BVSC-Dreher 6 4 1 1 7- 3 13
5. DVSC-Epona 6 3 2 1 8- 6 11
6. Ferencvárosi TC 5 3 – 2 9- 5 9
7. Stadler FC 5 2 2 1 9- 7 8
Győri ETO FC 6 2 2 2 9- 7 8
9. Vasas Casino Vigadó 6 2 2 2 9- 9 8
10. Újpesti TE 5 2 1 2 5- 6 7
11. Parmalat FC 6 2 – 4 8-13 6
12. Kispest-Honvéd FC 4 1 1 2 4- 4 4
13. Zalaegerszegi TE 6 1 1 4 7-12 4
14. Pécsi MFC 6 2 – 4 6- 9 3
15. Békéscsabai EFC 6 – 1 5 5-15 1
16. Haladás VSE 6 – 1 5 4-15 1

(Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága három büntetőpontot levont a PMFC csapatától, mert a Pécsi MFC – BVSC-Dreher (0-2) mérkőzésen Dienes jogosulatlanul szerepelt a baranyaiaknál.)

Góllövőlista:

5 gólos: Baranyi (Csepel SC)
4 gólos: Hamar (MTK), Borgulya (Vác FC-Samsung)
3 gólos: Szarvas (Békéscsabai EFC), Arany (DVSC-Epona), Dárdai (Pécsi MFC), Nicsenko (Stadler FC), Preisinger (Zalaegerszegi TE)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK