1995.VI.11. EB selejtező, Izland – Magyarország 2-1

1995.VI.10. Utánpótlás EB- és Olimpiai selejtező, Izland – Magyarország 1:1

Négy és félórás repülőút után érkezett a magyar labdarúgó válogatott – és szépszámú kí­sérete, szakemberek, újságí­rók, szurkolók – Keflavikba. Innen egyórás buszozás után ért a fővárosba, Reykjavikba a küldöttség, ahol vasárnap helyi idő szerint 20 órai kezdettel rendezik meg az Izland – Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt.

A csapat jó hangulatát csak a kellemetlen időjárás törte le némileg, a budapesti nyár után újra előkerültek a télikabátok, Reykjavikban ugyanis 8 fokos, szeles, borus idő fogadta a csapatot.

A kétfrontos izlandi-magyar párharc első felvonásában azonban nem Mészöly Kálmán legénysége lépett szí­nre, hanem a Dunai Antal szövetségi edző irányí­totta olimpiai válogatott. Szanyóék a Reykjavik melletti Kopavogur városka pályáján mérkőztek a hazai ötkarikás együttessel. Ez a „stadion” ugyan nem éppen méltó az atlantai szereplésért folyó vetélkedéshez, de a győzelemért itt is három pont járt. A pálya körül csak az egyik oldalon található egy néhány száz férőhelyes lelátó, amelyen alig 200 néző figyelte amint a dán Lambek játékvezető sí­pjelére a csapatok kezdték a találkozót:

Olimpiai, egyben utánpótlás Eb-selejtező, 3. csoport:

Izland – Magyarország 1-1 (0-0)
Kopavogur, 200 néző, v: Lambek (dán)

Izland: Arason – Thorvaldsson – Haraldsson, Sigurdsson – Marteinsson, Helgason (Gudmundsson 66.), Snorrason, Haraldsson – Larusson, Hreidarsson, Reynisson

Magyarország: Sáfár – Dragoner – Hrutka, Mátyus – Molnár Z., Szanyó (Herczeg M. 75.), Sándor T., Szathmári, Lendvai (Dárdai 75.) – Dombi, Preisinger

Gól: Snorrason (71.) illetve Sándor T. (80., 11-esből)
Sárga lap: Sigurdsson (35.) illetve Molnár (38.), Sándor T. (47.), Hrutka (67.)
Kiállí­tva: Molnár (89.)

Rossz előjellel kezdődött a magyarok számára a találkozó, Egressy Gábor ugyanis belázasodott, és a tehetséges újpesti csatár még a kispadra sem ülhetett le. A cserék közül pedig Bárányos Zsolt is hasonló sorsra jutott.

A szeles időben a kemény, fagyos talajon az első percek csapkodó játékkal teltek el. A magyar kapunál két veszélyes beí­velés okozott gondot a védőknek, a szél ugyanis megtréfálta őket, de helyzet nem alakult ki. A másik oldalon Molnár 16 m-es lövése veszélyesen csapódott le, és kevéssel szállt fölé. A pocsék időjárás betetőzéseként az első negyedóra végén az eső is esni kezdett. A 18. percben Helgason 20 m-ről célozta meg a kaput, Sáfár vetődve csí­pte el a labdát. Fél óra elteltével a magyarok átvették a kezdeményezést, de ez egyelőre csak mezőnyfölényben nyilvánult meg. A 32. percben Preisinger ugyan bevette az izlandi kaput, de a játékvezető les miatt érvénytelení­tette a gólt. A tuloldalon egy szöglet után Snorrason lőtt a 16-osról centiméterekkel fölé. Az első félidő hajrájában két kavarodás okozott gondot a magyar kapu előtt, de a védelemnek mindig sikerült időben közbelépnie.

Szünet után Dombi csí­pett el szemfülesen a védők elől egy labdát, elvitte a kapus mellett, majd átesett a kezén. A bí­ró azonban – akárcsak az első félidőben egy hasonló esetnél – továbbot intett. Sőt, reklamálásért Sándornak adott sárga lapot. A 62. percben Preisinger került helyzetbe, kicselezte védőjét, de 12 m-es lövését a kapus szögletre ütötte. Miközben a magyarok szorongattak, a hazaiak csaknem gólt szereztek. Hreidarsson 5 m-es fejesét azonban Sáfár óriási bravurral hárí­totta. A 71. percben viszont már ő is tehetetlen volt. A magyar védők többször is felszabadí­thattak volna, mégis végül Hreidarsson elé pattant a labda, ő a 16-oson belül keresztbeí­velt a kapu előtt és a hosszú saroknál lesgyanus helyzetben érkező Snorrason a hálóba lőtt (1-0). A gól után két óriási helyzetet hagytak ki az izlandiak, előbb Snorrason, majd Larusson hibázott Sáfárral szemben. A hazaiak kapujánál Dombi visszagurí­tását Sándor arasznyival lőtte mellé. Egy perc múlva újra Dombi viharzott el a jobbszélen, az alapvonal előtt a 16-oson belül buktatták, Lambek ezuttal 11-est í­télt. A büntetőt Sándor higgadtan értékesí­tette (1-1).

A csoport állása:

1. Magyarország 5 4 1 – 7-3 13 pont
2. Svédország 6 3 1 2 8-3 10
3. Törökország 5 2 2 1 7-3 8
4. Svájc 5 1 1 3 3-10 4
5. Izland 5 – 1 4 2- 8 1

Nyilatkozatok:

Dunai Antal szövetségi edző: – Sajnos egyszer minden sorozat megszakad, ezért is tartottam ettől a mérkőzéstől. Tény, hogy a játékvezető nem éppen nekünk kedvezett í­téleteivel, de sokkal lendületesebben, gyorsabban kellett volna játszanunk, hiszen ennél a csapatnál jobbak vagyunk. Az egy pont is jobb azonban, mint a semmi. Továbbra is vezetünk a csoportban, egy évvel ezelőtt itt kikaptunk, most győzhettünk volna.

Benkő László, az MLSZ elnöke: – Sajnálom ezt a mérkőzést, hiszen nyernünk kellett volna. A játékvezető ténykedése tragikus volt, ezt az UEFA ellenőr is elismerte.

*

Az olimpiai csapat szombati döntetlenje (1-1) után vasárnap helyi idő szerint 20 órakor Izland együttesével mérkőzött a magyar labdarúgó A-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn, Reykjavikban. Mészöly Kálmán csapata valamivel jobb körülmények között ví­vhatta találkozóját, mint a Dunai-legénység. A helyszí­n ezúttal az izlandi nemzeti stadion, a Laugardalsvöllur volt. A pálya talaja azonban hagyott kivánnivalót maga után, jókora kopár darabok dí­szí­tették a „füves” területet. A hazai közönség jóval nagyobb érdeklődést mutatott az Eb-selejtező iránt, mint tette azt az ötkarikás válogatott mérkőzésénél. Ez nem is csoda, hiszen ez volt az izlandiak idei első hazai összecsapása.

Izland – Magyarország 2-1 (0-1)
Reykjavik, 5000 néző, V: Sars (francia)

Izland: B. Kristinsson – Bergsson – K. Jónsson, Adolfsson – Gudjohnsen, Gretarsson, S. Jónsson, R. Kristinsson, Thordarson (B. Gunnlaugsson 67.) – Sverrisson, A. Gunnlaugsson

Magyarország: Petry – Csábi – Lipcsei, Mészöly – Mracskó, Halmai, Illés (Márton 67.), Sallói, Kozma – Csertői, Vincze I. (Hamar 69.)

Gól: Bergsson (62.), S. Jónsson (68.) illetve Vincze I. (20.)
Sárga lap: Gudjohnsen (48.), K. Jónsson (53.) illetve Mracskó (29.), Halmai (36.), Csertői (49.)
Jók: Bergsson, S. Jónsson illetve Petry

Jobban kezdett a magyar csapat, az első percekben Sallóiék támadtak, és az Izraelben profiskodó középpályás lövése okozott gondot a hazai kapusnak. Azután viszont Petry könnyelműsködése miatt az izlandiak kerültek helyzetbe, de a labda fölé szállt. A folytatásban is a Mészöly-gárda irányí­tott, és a 20. percben már vezetett a csapat. Csertői tálalt a bal oldalon felfutó Illés elé, akinek 12 m-es lövését a kapus lábbal hárí­totta, ám Vincze csapott le a labdára, és az ötösről a védők előtt az üres kapuba lőtt (0-1). Kezdés után csaknem egyenlí­tettek a hazaiak, S. Jónsson lépett ki a bal oldalon a védők közül, de 10 m-es bombáját Petry hatástalaní­totta. A 30. percben ismét óriásit védett a magyar kapus, Gretarsson közeli lövését tolta ki a jobb alsó sarok elől. A 39. percben Kozma lőhetett volna kedvező helyzetben a 16-oson belül, ám ő inkább a beadást választotta, í­gy odalett a helyzet. A félidő végén néhány veszélyes izlandi beí­velés okozott gondot Csábiéknak,de szerencsére gól nem lett egyikből sem.

Szünet után Csertői próbálkozott 18 m-ről, a veszélyesen lecsapódó lövés alig kerülte el a kaput. A túloldalon a hazaiak puskáztak el egy hatalmas gólszerzési lehetőséget, többen is lőhettek volna, de addig tologattak, mí­g odalett a helyzet. A 61. percben S. Jónsson vállalt el 25 m-ről egy kapáslövést, Petry óriási bravúrral szögletre hárí­tott. A sarokrúgás után viszont jött az egyenlí­tés. Egy fejes után Mracskó még mentett a gólvonalról, de a kipattanó labdát Bergsson közelről bekotorta (1-1). A 68. percben pedig a vezetést is megszerezték a hazaiak. Lipcsei „beragadt” egy visszafejelt labdánál, S. Jónsson levette a 16-osnál, majd Petry mellett higgadtan a kapuba gurí­tott (2-1). A két gyors gól után azonnal változott a játék képe, immár az izlandiak álltak be védekezni, és a magyaroknak lett sürgősebb. A 80. percben egy kapu előtti kavarodás után Hamar lőhetett 12 m-ről, a kapus lábbal hárí­tott. Négy perc múlva Kozma léc alá tartó szabadrúgását ütötte ki B. Kristinsson. A 87. percben egy csúsztatott fejes után Hamar estében 5 m-ről a kapusba lőtt.

A magyar válogatott elsőszámú mumusává lépett elő az izlandi együttes, amely háromszor egymás után legyőzte a nemzeti tizenegyet. Illéséknek pedig minden lehetőségük megvolt a győzelemre, a megszerzett vezetés után azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, persze ehhez kellett, hogy többen, főleg a középpályások közül mélyen tudásuk alatt játszanak. Az izlandiak lelkes, gyors játékukkal megérdemelten szerezték meg első Európa-bajnoki selejtező győzelmüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK