1997.III.8. Kispest-Honvéd – Ferencváros 0-2
Igen gyengécske 90 percet mutatott a két gárda, mely közül a kapura veszélyesebb zöld-fehérek jogos diadallal távozhattak a szigetről.
Kispest-Honvéd FC – Ferencváros 0-2 (0-1)
Csepel, 13.000 néző V: Juhos
Kispest-Honvéd FC: Vezér – Hahn – Plókai A., Farkas A. – Dubecz, Urbányi (Plókai M. 78.), Bárányos, Tarlue, Moses (Jovanovic 54.) – Tóth M., Cipf (Gabala 74.)
Ferencváros: Szeiler – Milovanovic – Szűcs M., Hrutka – Nyilas, Korol, Miriuta, Jagodics, Nagy N. (Schultz 46.) – Zavadszky, Horváth F.
Gól: Nyilas (19. – 11-esből), Zavadszky (64.)
Sárga lap: Urbányi (35. perc) illetve Nyilas (45.), Zavadszky (68.), Milovanovic (69.)
Jók: Plókai A. illetve Szűcs M., Miriuta, Horváth F.
Az 1944-es hadibajnokság során, majd a második világégést követően gyakorta előfordult, hogy a Kispest más pályára kényszerült rendezőként, ezen a szombaton a Bozsik-stadion felújítása okán jött el „házigazdának” a XIX. kerületi legénység.
Az első meglepetést Varga Zoltán, a ferencvárosiak vezetőedzője okozta azzal, hogy a hivatalos, az újságíró-páholyban kiosztott összeállítási listára az ukrán gólvadász Igor Nicsenkót íratta fel, a szőke csatár mégsem szerepelt, mert bokasérülése miatt végül még a kispadra sem ültette őt le a hozzá hasonlóan szőke Varga. Így azután Oleg Korol húzta fel magára a 11-es számú ferencvárosi dresszt.
A „rávezető” időszakban a zöld-fehérek voltak gyorsabbak, Hahn és az előtte biztosító két védőtársa nem panaszkodhatott munkanélküliségre. A másik oldalon Bárányos igyekezett osztogatni, de a két kispesti ék meglehetősen semleges körzetben mozgott, nehéz volt őket megjátszani. A 14. percben Hahn menteni igyekezett, közben Vezér kiindult, a labda egy méterrel csúszott ki szögletre a felső kapufa fölött. A 19. percben Farkas A. a 16-oson belül harcolt Zavadszkyval. Farkas – Juhos szerint – taszított egyet Zavadszkyn. A bíró 11-est adott, a büntetőt Nyilas úgy lőtte a bal sarokba, hogy Vezér nagyon közel járt a hárításhoz (0-1). A Honvéd ellencsapásokkal kísérletezett, a „vendégek” lestaktikával hatástalanítottak. A 24. percben Horváth F. 18 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt. Szép lassan laposodott a színvonal. A kispestiek árnyalatnyival aktívabbakká váltak, de nem jobbakká. Ami a Ferencvárost illeti, nos, ők sem érdemeltek szépségdíjat, folyamatosan „eresztettek le” szünetig. Igaz, legalább vezettek.
Nem sok plusz-elszántsággal vérteződött fel a pihenő során a piros-fekete gárda, hiszen – bár próbálkozgatott, nem vitás – színtelen-fazontalan játékkal folytatta. Az 58. percben Urbányi csípős erejű, éles lövését Szeiler elvetődve kiütötte. A lagymatag játszadozást egy mintaszerű ferencvárosi akció feledtette némileg. A 64. percben Miriuta kapott labdát a bal oldalon, remekül ívelt középre, Zavadszky hatméteres fejesét nem tudta hárítani Vezér, a labda a kapu jobb oldalába vándorolt (0-2). Egy perc múlva Horváth F. térült-fordult, majd 17 méterről ballal irtózatos erővel eltalálta a felső léc alsó lapját. A labda a gólvonal előtt ért földet, kisvártatva Vezér mentett. Ismét unalom lengte körül Csepelt, amikor a 88. percben Vezér messze kikalandozott kapujából. Nyilas habozás nélkül emelt 36 méterről, labdája a bal külső kapufáról csúszott mellé. Ezen a találkozón csak egyszer volt jogos a taps. A mérkőzés előtt, amikor Puskás Ferenc, az egykori magyar „Aranycsapat” kiválósága kisétált ahhoz a kapuhoz, mely mögött a Honvéd-futballisták melegítettek.
Az NB I. állása:
1. MTK FC 19 17 1 1 52-13 52 pont
2. Ferencváros 19 15 2 2 44-22 47
3. Újpesti TE 19 13 4 2 42-19 43
4. Vasas Danubius Hotels 19 13 2 4 30-14 41
5. DVSC-Epona 19 8 6 5 33-21 30
6. Kispest-Honvéd FC 19 9 3 7 26-26 30
7. BVSC 19 8 4 7 25-19 28
8. Győri ETO FC 19 7 4 8 23-29 25
9. Vác FC 19 6 5 8 24-28 23
10. Zalaegerszegi TE FC 19 7 1 11 18-33 22
11. Haladás VFC 19 5 6 8 22-22 21
12. III. ker. TVE 19 4 8 7 24-32 20
13. Videoton FC-Fehérvár 19 4 6 9 21-26 18
14. Békéscsabai EFC 19 5 3 11 22-37 18
15. Csepel SC 19 3 7 9 28-34 16
16. Siófoki Bányász 19 4 4 11 16-35 16
17. Ecker-Stadler FC 19 4 3 12 13-29 15
18. Pécsi MFC 19 2 5 12 15-39 11
Góllövőlista:
16 gólos: Illés B. (MTK FC)
14 gólos: Sándor T. (DVSC-Epona)
12 gólos: Ilea (DVSC-Epona), Nicsenko (Ferencváros), Szanyó (Újpesti TE)
10 gólos: Kenesei K. (MTK FC), Kovács Z. (Újpesti TE)
9 gólos: Fodor T. (Győri ETO FC)
Vélemény, hozzászólás?