2000.X.16. Ferencváros – Nyírség-Spartacus: 2-0
A Ferencváros egy büntetőből szerzett góllal, és egy szatírába illő öngóllal nyert, s ezzel otthon tartotta a 3 pontot a kapu előtt teljesen indiszponált Nyírséggel szemben.
Átadták a Ferencváros labdarúgó stadionjának új beléptetőrendszerét, amely lehetővé teszi a szurkolói nyilvántartás vezetését. A videohálózat kiépítése 2001 első negyedévére várható.
A 74 millió forintos beruházáshoz – melynek kivitelezéséről közbeszerzési eljárással döntöttek – a klub vezetése nem kért pénzt a hazai labdarúgásnak kiutalt 21 milliárdos állami támogatásból.
Az Angliában és a tengerentúlon már bevált rendszer forgókapuit kilenc helyen, négyes csoportokban helyezték el, így egyidejűleg 36 személy léphet be a létesítménybe.
A hamisítás ellen vonalkóddal és hologrammal ellátott jegyeket, bérleteket a bejáratnál végig kell húzni az elektromos leolvasón, amely jelzi, hogy a belépő érvényes, már használt vagy másik kapuhoz szól.
A hétfőn, a Nyírség elleni mérkőzésen bemutatkozó rendszer az ősz folyamán kísérleti jelleggel működik. A januárban kibocsátandó új bérletek miatt a kapuk csak jövőre üzemelnek „élesben”, kiegészülve a 18 millió forintos videokamera-hálózattal.
(2000. október 10.)
*
Labdarúgó NB I, alapszakasz, 12. forduló, A-csoport:
Ferencváros – Nyírség-Spartacus 2-0 (1-0)
Üllői út, 3.000 néző, V: Makai
Ferencváros: Németh G. – Balog Z., Cheregi, Dragóner, Nagy N. – Földvári (Gyepes 40.), Gera (Halgas 60.), Csiszár, Vén (Kardos 74.) – Horváth P., Tóth M.
Nyírség-Spartacus: Celeszki – Lilik, Szatke, Nagy S. – Turóczi, Dican, Kondora (Gerliczki 86.), Balogh I – Fülöp, Novák (Károlyi R. 67.), Kulcsár (Bessenyei 74.)
Gól: Horváth P. (9. – 11-esből), Kondora (56. – öngól)
9. perc: Vén cselezgetett a nyíregyházi kaputól 10 m-re, Szatke elhúzta a ferencvárosi középpályás lábát, 11-es. A megítélt büntetőt Horváth P. a jobb sarokba gurította (1-0).
32. perc: Fülöp cselezgetett a bal oldalon, lövését Németh G. kiütötte, a labda Novák elé pattant, aki ismételhetett, de 10 m-ről, tiszta helyzetből a vetődő Némethet találta el.
56. perc: baloldali ferencvárosi szögletrúgás után nagy kavarodás támadt a Nyíregyháza kapuja előtt, végül Gyepes lövése Kondora fején irányt változtatott, és a meglepett Celeszki mellett a kapu közepében kötött ki (2-0).
58. perc: Fülöp használta ki a ferencvárosi védők ügyetlenkedését, kicselezte Németh Gábort is, de kissé kisodródva az oldalhálóba lőtt.
Az NB I. A-csoportjának állása:
1. Lombard 12 7 4 1 25-15 25
2. Dunaferr 12 6 5 1 30-17 23
3. Matáv Compaq Sopron 12 6 1 5 20-21 19
4. Ferencváros 12 5 3 4 21-19 18
5. Győri ETO 12 5 2 5 17-18 17
6. Kispest-Honvéd 12 2 5 5 16-20 11
7. Haladás 12 2 4 6 13-22 10
8. Nyírség-Spartacus 12 3 – 9 8-18 9
Góllövőlista:
10 gólos: Vincze I. (Lombard)
8 gólos: Kenesei (Győri ETO), Tököli (Dunaferr)
5 gólos: Csernijenko (Nyíregyháza), Horváth P. (Ferencváros), Kovács A. (Lombard), Sira (Matáv Sopron), Zavadszky (Dunaferr)
4 gólos: Nagy L. (Győri ETO)
3 gólos: Alex (Haladás), Faragó (Kispest-Honvéd), Lengyel (Dunaferr), Nagy T. (Dunaferr), Nelio (Haladás), Nicsenko (Dunaferr), Plókai A. (Kispest-Honvéd), Somogyi (Matáv Sopron), Tóth Mihály (Ferencváros)
Vélemény, hozzászólás?