2002.V.22. ZTE – Ferencváros: 1-1
A ZTE a számára döntő fontosságú mérkőzésen nem játszott túl jól, de hatalmas lelkesedéssel kicsikarta az elsőséghez szükséges egy pontot, így fennállása során először lett bajnok, mivel előnye behozhatatlan az utolsó forduló előtt.
Nyilatkozatok:
Garami József: – Az Újpest elleni vereség megviselte a fiúkat, a találkozó után kicsit letört volt a társaság. Szerencsére már minden visszatért a régi kerékvágásba, és már csak a Zalaegerszeg elleni meccsre gondolunk. Az Újpest ellen egy szerencsétlen meccset játszottunk, és az összeállításunk is eléggé felforgatott volt. Szerencsére most már játszhat a három eltiltott játékos, Dragóner, Gyepes és Gera, de sajnos most sem tudom a legerősebb összeállításban a pályára küldeni a csapatot. Adem Kapic ugyanis sérült, ő nagyon fog hiányozni a csapatból. Sajnos, ez egész tavasszal gond volt, hogy amint kiesett egy kulcsemberünk, nem mindig tudtuk megfelelően pótolni. Ezért is tartom jó eredménynek a csapat tavaszi teljesítményét, amit remélem senki sem felejt el. Természetesen az egész akkor ér igazán valamit, ha megszerezzük a nemzetközi kupaszereplést érő helyek valamelyikét, ami – ne felejtsük el – a télen még igencsak távolinak tűnt. Így természetes, hogy ma is győzelemre játszunk. Több okból is: egyrészt a Fradi mindig mindenhol csak győzelemre játszhat, másrészt rajtunk most csak a három pont segíthet. Az már biztos, hogy dobogón végez a csapat, ebből a szempontból nyugodt lehet a csapat, ezért is bízom abban, hogy a fiúk ma begyűjtik a három pontot.
A mérkőzés:
Zalaegerszeg – Ferencváros 1-1 (0-0)
Zalaegerszeg, 16.000 néző, V: Ábrahám
Zalaegerszeg: Turi – Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi – Nagy L., Molnár B., Balog Cs. (Sabo 70.), Róth (Bonchis 90.) – Kenesei (Ljubojevic 83.), Waltner
Ferencváros: Szűcs – Balog Z. (Vén 53.), Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Szkukalek (Zombori 87.) – Pinte (Jovic 53.), Gera, Penksa
Gól: Sabo (71.) illetve Gyepes (53.)
Sárga lap: Nagy L. (45.), Waltner (85.) illetve Gyepes (2.), Szkukalek (32.), Dragóner (80.)
53. perc: Vén jobb oldali szabadrúgása a védőkről Gyepes elé pattant, aki 5 m-ről, estében a hálóba lőtt (0-1).
71. perc: Nagy L. sarkallta Waltner elé a labdát, aki remekül tálalt a középen érkező Sabo elé, a csereként beállt csatár 10 m-ről a bal sarokba lőtt (1-1).
80. perc: Kenesei tört be a 16-oson belülre, ahol ütközött Gyepessel, a játékvezető 11-est ítélt. A megítélt büntetőt a sértett a bal sarok felé rúgta, Szűcs azonban hárított.
Nyilatkozatok:
Bozsik Péter, a bajnok ZTE vezetőedzője: – Csodálatos közönségünk segítségével sikerült sporttörténelmet írni Zalaegerszegen. Mindenkinek köszönöm az egész évi munkáját, amivel hozzájárult ehhez a nagyszerű sikerhez. A tervek között szerepelt a nemzetközi kupaszereplést érő hely elérése, s bár a bajnoki cím nem volt elvárás, azt hiszem a városban senki sem szomorkodik, hogy megszereztük.
Garami József: – A legutóbbi mérkőzéseinken nem volt szerencsénk. Ma jól játszott a Zalaegerszeg, ennek ellenére a második félidőben volt egy 20 perces időszak, amikor győzhettünk volna. Gratulálok a Zalaegerszegnek és Bozsik Péternek a bajnokság megnyeréséhez! A csapatnak és fiatal kollégámnak is további sok sikert kívánok!
(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csak az utolsó fordulóban dől el, hogy az MTK vagy mi szerezzük meg az UEFA Kupa-szereplést jelentő második helyet a bajnokságban. A kék-fehérek a Dunaferr otthonában szenvedtek kiütéses, 4-1-es vereséget, mi a Zalaegerszeg otthonában szereztünk az 1-1-es döntetlennel nagyon fontos pontot. A pontosztozkodás azt is jelenti, hogy a zalaegerszegiek történetük során először megnyerték a bajnokságot.
ZTE – Ferencváros: 1-1 (0-0)
Zalaegerszeg, 15.000 néző, vezette: Ábrahám (Balajti, Georgiou)
ZTE: Turi – Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi – Nagy L., Molnár, Balog Cs. (Sabo 71.), Róth (Bonchis 91.) – Waltner, Kenesei (Ljubojevic 87.)
Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z. (Vén 56.), Dragóner, Gyepes – Kriston, Vukmir, Lipcsei, Szkukalek (Zombori 89.) – Pinte (Jovic 56.), Gera, Penksa
Gól: Sabo (72.) illetve Gyepes (57.)
Sárga lap: Nagy L. (44.), Sabo (88.) illetve Gyepes (2.), Szkukalek (33.)
A bajnok otthonában telt ház és fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat. A mieinket elkísérő közel ezer szurkoló mindent elkövetett azért, hogy győzelemhez segítse együttesünket. Mi kezdtünk aktívabban, a hazaiakat jobban nyomasztotta a hatalmas tét. Nálunk volt többet a labda, de az első veszélyes helyzet a hazaiak előtt adódott: a 12. percben Kocsárdi hosszú bedobása után Waltner lőtt kapásból kapura, de Szűcs a rövid saroknál jól helyezkedett és szögletre mentett. A szögletet követően ismét kapusunk parádézott: Waltner 7 méteres fejesét ütötte ki. A 18. percben Lipcsei előreívelése után Gera várta meg, hogy egyet pattanjon a labda, majd kapásból lőtt, Turinak kellett közbeavatkoznia. A folytatásban óriási csata zajlott a pályán, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A hajrá a hazaiaké volt, az első félidő utolsó tíz percében a Zalaegerszeg beszorított bennünket, de védőink Szűcs Lajos irányításával minden támadást visszavertek.
A második félidő elején felváltva alakítottak ki helyzeteket a csapatok. Az 56. percben kettős csere volt nálunk: Vén és Jovic állt be, Balog Z. illetve Pinte helyére. Ez komoly szerkezeti változásokkal járt: Vukmir a középpályáról visszakerült a helyére, a védelembe, Vén irányított és Jovic Pinte helyett a csatársorban folytatta, beállásával sokkal mozgékonyabbak és veszélyesebb lett a támadójátékunk. Két perccel a cserék után meg is szereztük a vezetést: Vén ívelt be szabadrúgást a zalaegerszegi kapu elé, a labda egy védőről Gyepes elé pattant és védőnk estében, öt méterről a kapuba helyezett. Tizenkét perccel később kettőre növelhettük volna az előnyünket: Jovic egyedül tört kapura, kicselezte Turit is, de lövésébe Csóka az utolsó pillanatban vetődött bele. Érdekes módon a hazaiak gólját is egy jó csere előzte meg. A 71. percben Radu Sabo állt be és egy perccel később már gólt is szerzett: Waltner visszagurított labdáját lőtte 11 méterről a bal sarokba. Óriási izgalmak következtek ezután: mindkét együttes nyílt sisakkal, bátran játszott. A 80. percben büntetőt kaptak a hazaiak, de Kenesei lövését Szűcs óriási bravúrral védte. A befejező tíz percben a hazaiak a számukra bajnoki aranyérmet jelentő eredmény tartására törekedtek, mi mindent megtettünk a győzelem megszerzéséért, de ehhez kevésnek bizonyult a hátralévő idő.
A játék képe alapján igazságos döntetlen született, az MTK dunaújvárosi vereségének köszönhetően továbbra is van esélyünk a második hely megszerzésére.
93
A másik két felsőházi mérkőzésen: Dunaferr-MTK 5-1, Videoton-Újpest 5-0
92
Ábrahám lefújta a mérkőzést, bajnok a Zalaegerszeg! Gratulálunk a zalaegerszegieknek, egész éves teljesítményük alapján rászolgáltak erre a sikerre és minden jót kívánunk nekik a Bajnokok Ligájában!
[video 1.]
91
Cseréltek a hazaiak: Róth helyett Bonchis jött be.
89
Kihasználtuk az utolsó cserelehetőségünket: Szkukalek helyett Zombori lépett pályára.
88
Sabo rátartott Dragóner lábára, jogosan kapott sárga lapot.
87
Cseréltek a hazaiak: Kenesei helyére Ljubojevic állt be.
86
Szkukalek próbált meg 18 méterről a bal felső sarokba csavarni, de eltévesztette az irányt és fölé szállt a labda.
[video 1.]
84
Lipcsei próbálta meg kiugratni Gerát, de Ábrahám a partjelző téves beintésére les címén megállította a támadásunkat.
80
Kenesei a tizenhatoson belül kicselezte Gyepest, majd eldobta magát. Ábrahám a 11-es pontra mutatott. Kenesei büntetőjét azonban Szűcs kivédte, a bal sarok elől ütötte ki a labdát.
[video 1.]
78
Sabo betört a tizenhatosunkon belülre, közvetlen közelről lőtt, Szűcs azonban szerencsére jól zárta a szöget és szögletre mentett.
77
Ha Zalaegerszegen nem nyerünk és a Dunaferr legyőzi az MTK-t, akor az utolsó forduló eredményeitől függetlenül a Zalaegerszeg a bajnok.
76
Dunaferr-MTK 4-1!!
[video 1.]
74
Dunaferr-MTK 3-1
72
Egyenlítettek a hazaiak: Nagy Lajostól Waltnerhez került a labda, ő visszagurított Sabohoz és a csereként egy perccel korábban beállt játékos 11 méterről a bal sarokba lőtt (1-1).
[video 1.]
71
Cseréltek a hazaiak: Balog Cs. helyett Sabo állt be.
70
Lipcsei szöglete után Gera csúsztatta tovább a labdát, amiről a hosszú saroknál érkező Dragóner centiméterekkel maradt le.
69
Jovic egyedül húzott kapura, kicselezte Turit, de lövése Csókáról az alapvonalon túlra pattant.
[video 1.]
67
Dunaferr-MTK 3-0!!
65
Kenesei próbálta meg kiugratni Nagy Lajost, de Kriston jól helyezkedett és Szűcshöz gurította a labdát.
62
Kocsárdi két csellel tört előre, azonban a beadás előtt a bal lábával kirúgta a labdát a jobb elől.
59
Kenesei 25 méteres szabadrúgása centiméterekkel kerülte el a kapunkat.
[video 1.]
57
Megszereztük a vezetést! Vén adott be szabadrúgást, a labda Gyepes elé került és ő estében, az ötösről a jobb sarokba helyezett (0-1).
[video 1.]
56
Kettős csere nálunk: Balog helyett Vén, Pinte helyett Jovic állt be.
55
Videoton-Újpest 5-0
54
Videoton-Újpest 4-0
52
Lipcsei perdített Kriston elé, aki 20 méterről kapásból, cetiméterekkel lőtt mellé.
[video 1.]
50
Waltner beadása után Kenesei fejelt a kapunk fölé.
48
Szamosi tört be a tizenhatosunkon belülre, de estében gyengén lőtt és Szűcsnek nem okozott gondott a védés.
46
Elkezdődött a második félidő, a szünetben egyik edző sem cserélt.
45
Lipcsei belőtt szöglete után Turi kiejtette a labdát, de Ábrahám úgy látta, hogy Gera szabálytalankodott a kapussal, ezért megállította az akciónkat.
45
Ábrahám lefújta az első félidőt. A másik két mérkőzésen 45 perc után: Dunaferr-MTK 2-0, Videoton-Újpest 3-0
44
Nagy L. buktatta Vukmirt, jogosan kapott sárga lapot.
43
Balog Cs. próbálta meg hosszú indítással játékba hozni Kocsárdit, de ő szerencsére az alapvonalnál nem tudta levenni a labdát, így mi jöttünk kirúgással.
40
A Dunaferr már 2-0-ra vezet az MTK ellen!
39
Waltner futott le az alapvonalig, visszagurított, Nagy L. lövése Dragóner lábáról pattant szögletre.
[video 1.]
38
Róth tört be a tizenhatosunkon belülre, 12 méteres lapos lövését Szűcs vetődve védte.
[video 1.]
37
A Videoton 3-0-ra vezet az Újpest ellen.
35
A Videoton 2-0-ra vezet az Újpest ellen.
33
Szkukalek az oldalvonalnál ütközött Nagy Lajossal és sárga lapot kapott, mert Ábrahám szerint magas lábbal közeledett ellenfeléhez.
31
Szamosi tört be a tizenhatosunkon belülre, közeli lövését Szűcs óriási bravúrral hárította.
[video 1.]
30
Kocsárdi rúgott bele Penksába a zalaegerszegi térfél közepén. A szabadrúgást Lipcsei ívelte előre, de Gyepesnek túl magas volt a labda.
28
Kenesei próbálta meg átemelni a labdát a tizenhatoson kívülre kifutó Szűcs fölött, de kapusunk fejjel szögletre tisztázott.
[video 1.]
27
A Videoton 1-0-ra vezet az Újpest ellen.
25
Balog Cs. játszott Keneseihez, aki sarokkal Róthot hozta játékba. Tőle Waltner elé került a labda, akit Vukmir és Szűcs együttes erővel szerelt.
24
Kenesei forgolódott a tizenhatosunk előtt, majd lőtt, a labda alig kerülte el a kapunkat.
[video 1.]
22
A Dunaferr megszerezte a vezetést az MTK ellen!
20
Balog Z. bedobása után Gyepes csúsztatta tovább a labdát, amit Kocsárdi vágott ki az oldalvonalon túlra.
18
Lipcsei előreívelése után Gera megvárta, hogy a labda egyet pattanjon, majd 17 méterről kapásból lőtt, de Turi a helyén volt és védett.
[video 1.]
17
Nagy Lajos hátulról kirúgta Penksa támaszkodó lábát, a sárga lap ezúttal is Ábrahám zsebében maradt.
15
Kocsárdi húzott el a jobb szélen, Waltnerhez passzolt, a hazaiak csatára a tizenhatosunknál eljátszotta, hogy fellökték, szerencsére a játékvezető jól látta, hogy nem történt szabálytalanság.
[video 1.]
12
Kocsárdi hosszú bedobása után Waltner 12 méteres rövid sarokra tartó lövését Szűcs ütötte szögletre. A sarokrúgás után Waltner 7 méteres fejesét Szűcs óriási bravúrral ütötte ki.
[video 1.]
11
Kenesei passzolt Baloghoz, akinek 17 méterről keresztbe lőtte a labdát a kapunk előtt.
9
Pinte nagy lendülettel tört előre, keresztbe ívelte a labdát, de Penksa lemaradt a beadásról.
6
Waltner fejbe rúgta a labdát elfejelő Dragónert, Ábrahám csak szabadrúgást ítélt a javunkra. Szerencsére Dragó nem sérült meg és folytatni tudta a játékot.
4
Penksát buktatták a tizenhatos vonalánál. A szabadrúgást Lipcsei a sorfalba lőtte, Kriston kapásból ismételt, de a labda egy védőről a kapu fölé pattant.
2
Nagy L. tört előre a jobb oldalon, ütközött Gyepessel, Ábrahám játékvezető a védőnknek felmutatta a sárga lapot.
1
A mieink a korábbi meccsekhez hasonlóan ezúttal is közös fogadalomtételre gyűltek össze a kezdés előtt. A mérkőzés a közelmúltban elhunyt Kubala László emlékére egyperces gyászszünettel kezdődött. Ezt követően a mieink indították útjára a labdát. A meccsünkkel egyidőben zajlik a felsőházi rájátszásban a Dunaferr-MTK és Videoton-Újpest találkozó is. Ezeknek a meccseknek az eredményéről természetesen folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.
.
A csapatok bevonultak az öltözőkbe, már csak percek vannak hátra a kezdésig. A mieink Szűcs – Balog Z., Dragóner, Gyepes – Kriston, Vukmir, Lipcsei, Szkukalek – Pinte, Gera, Penksa összeállításban lépnek pályára, a kispadon Németh G., Jovic, Keller, Cheregi, Vén és Zombori vár bevetésre. A hazaiak Turi – Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi – Nagy L., Molnár, Balog Cs., Róth – Waltner, Kenesei felállásban kezdenek.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik a Zalaegerszeg elleni idegenbeli mérkőzésünk. A csapatok már a pályán melegítenek, fantasztikus a hangulat, szinte telt ház van, mindkét együttest óriási ünneplésben részesítették a szurkolóik. Csapatunkat közel ezren kísérték el erre a nagyon fontos mérkőzésre. A mieink tiszta zöldben, a hazaiak tiszta fehérben lépnek majd pályára.
.
Bajnokavatásra készül Zalaegerszeg, a hazai drukkerek már a kezdés előtt úgy ünneplik kedvenceiket, mintha megnyerték volna a bajnokságot.