2002.X.19. Videoton – Ferencváros: 0-3
A Fradi Fehérvárott is nyert
Videoton – Ferencváros: 0-3 (0-0)
Székesfehérvár, zártkapus mérkőzés, vezette: Megyebíró János (Tompos, Medovarszki)
Videoton: Végh Z. – Stanojevic, Pomper, Vilotic – Tímár, Monye (Korsós A. 69.), Tóth B., Vasas – Dvéri – Gajic (Sorato 77.), Tóth N. (Róth 84.)
vezetőedző: Várhidi Péter
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Szili (Somorjai 67.) – Tököli (Jovic 88.), Gera
szakmai igazgató: Garami József
Gól: Dragóner (59.), Lipcsei (65., 77. – 11-esből)
Sárga lap: Stanojevic (32.), Pomper (76.) illetve Kriston (31.)
Zárt kapukat döngetett az a több tucatnyi fanatikus, aki bebocsátást szeretett volna nyerni a Videoton–Ferencváros bajnokira, hogy ki(k)nek a hibájából kellett az utcán fagyoskodniuk, arról már megoszlottak a vélemények. Egyesek szerint a fehérváriak Győr elleni futball- és bokszmeccsén a rekortánra berepült lánc a vétkes, mások a liga fegyelmi bizottságát, a harmadik csoport tagjai pedig a rendőrséget okolták a zárt körű rendezvény miatt. A rend fenntartásáért felelős testület vezetőinek azt rótták fel, hogy a pénteken hozott, a pályabezárást annulláló határozat után kénytelenek voltak 140 főt kivezényelni a pályára mondván, szombaton sokan szabadságon vannak, holott, ha összejött volna a majdnem másfélszáz egyenruhás, akkor nem bővül újabb fejezettel a magyar labdarúgás komikusan gyászos krónikája.
Így viszont háromnegyed hatkor – tehát egy és negyed órával a kezdés előtt – azt hallhattuk a székesfehérvári székhelyű Vörösmarty rádió sportriporterétől, hogy „Kedves hallgatóim, én most indulok a mérkőzésre, legközelebb a stadionból jelentkezem”. Vélhető, a koronázó városban a pillanatban alighanem a rádiós kolléga volt a legirigyeltebb polgár… A tudósító ígéretéhez híven percekkel az első sípszó előtt jelentkezhetett be az öltözőfolyosóról, még pedig azzal a hírrel, hogy Tóth Norbert játszik!
A Fehérvárra kissé kacskaringós úton visszatérő támadó pályára lépéshez szükséges papírokat, tudnillik beszerezték az elöljárók, így csupán Várhidi Péter vezetőedzőn múlott, hogy bizalmat szavaz-e 33-as számú mezt megkaparintó futballistának. Nos, a tréner pályára küldte a játékost, mégpedig arra hivatkozva, hogy jól ismeri a játékost, s egyben biztos abban, nagy segítségére lehet a nehéz helyzetben lévő alakulatnak. Terjék Lajos szolgálatairól ellenben kénytelen volt lemondani a szakember, miután a péntek este elvégzett kórházi vizsgálat kiderítette: a csatár kisebb agyrázkódást szenvedett a szerdai edzőmeccsen, így a szintúgy sérült csapattársaihoz Bekő Balázshoz, Földes Gáborhoz, Kovács Balázshoz és Szalai Tamáshoz hasonlóan ő is csak a tökmagot ropogtathatta az eredményjelző tövében – öröm az ürömben, hogy legalább volt valaki a lelátón…
Ami a lényeget illeti: sok jó szót, sajnos, nem érdemel az első félidő. Kritizálhatnánk ehelyütt a hatalmas esőzés miatt igencsak rossz állapotba került gyepen szenvedő labdarúgókat, de próbáljuk inkább a pozitívumokat megtalálni. Ide sorolható Onyeabor Monye csattanós kapufája, Szűcs Lajos hatalmas védése, Lipcsei Péter nagy bombája, Tóth Norbert újonchoz illő lelkesedése, no meg az, hogy a jelenlévők jót derültek akkor, amikor Adem Kapic három méterről hátba lőtte Megyebíró János játékvezetőt a labdával.
Azonban csak ennyi történt, és nem több.
Hogy a fehérvári aréna – ki tudja, meddig tartó – átépítése miatt egy konténeröltöző-bázisban (ez ám a hivatalos neve!) pihenő játékosok mit hallhattak a szünetben edzőjüktől, arról nincsenek információink, azt viszont leszögezhetjük: a folytatás a Videoton fölényét hozta (Garami József aligha biztatta az övéit, hogy álljanak be bekkelni…). A második felvonás első tíz percében a hazaiak eldönthették volna a három pont sorsát, ám vagy rosszul céloztak, vagy a bravúros produkcióval előrukkoló Szűcs Lajos akadályozta meg őket a gólszerzésben.
Aztán, ahogy az ilyenkor lenni szokott a Ferencváros megszerezte a vezetést…
Jegyezzük meg, Dragóner Attila ritka szép találatot könyvelhetett el magának az 59. percben. Bő félórája maradt a házigazdának arra, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsák, újfent nekibuzdult hát a piros-kék társulat. A nagy lelkesedés azonban a 65. perc után alábbhagyott, lévén megduplázta az előnyét a Ferencváros. Tomboltak is a Csíkvári utcai fiúk (ott álltak, fáztak, kiabáltak a zöldekért szorítók), persze azt követően, hogy a hangosbemondótól arról értesültek: Lipcsei Péter is betalált Végh Zoltán kapujába.
Ezzel el is dőlt minden és bár Várhidi Péter megpróbálta a lehetetlent, a cseréken kívül mást nem tehetett. Sőt szomorúsága csak nőtt, miután a 77. percben Lipcsei Péter a maga második, míg együttese harmadik gólját is bevágta. A boldog jegytulajdonosok közé tartozó stuttgarti pályaedző, Seppo Eich-korn erre már elismerően bólintott, egyúttal konstatálva azt, hogy a VfB-nek nem is lesz olyan könnyű dolga az UEFA-kupa következő körében a Fradi ellen.
A konklúzió pedig legyen annyi: az FTC megérdemelten nyert, mert egyfelől volt egy jó kapusa, másfelől, mert kilencven százalékban kihasználta a helyzeteit.
Percről percre
5. perc: Szili jobbról küldött beadását követően Gera a bal oldalról, öt méterről fejelte a labdát kapura, Monye azonban Tököli elől – az utolsó pillanatban – kivágta azt.
13. perc: Kriston 23 méterről lőtt kapura, Végh Zoltán azonban biztosan ölelte magához a labdát.
16. perc: Tóth Norbert a jobb oldalról, az alapvonal közeléből belőtt szabadrúgását követően kipattant a labda a Fradi-védőkről, majd Pomper húsz méterről, kapásból a kapu mellé lőtt.
20. perc: Kriston a jobb oldalról veszélyesen ívelte középre a labdát, a ferencvárosi csatárok elől azonban Végh Zoltán a tizenegyes pontról öklözte ki a labdát.
24. perc: Dvéri indította a jobb oldalon Tímárt, akinek az alapvonal közeléből belőtt labdáját Monye 18 méterről lőtte kapura, Szűcs Lajos azonban kitűnő reflexszel mentett, mégpedig úgy, hogy a labda a keresztlécről vágott le, és a védők menetettek.
25. perc: Gajics bal oldalról adott be, de a labdát Tóth Norbert a kapu torkában óriási gólhelyzetben nem érte el.
43. perc: Kriston jobb oldalról ívelt be, a veszélyesen csavarodó labdát Pomper – az érkező Tököli elől – fejjel csúsztatta az oldalvonalon túlra.
45. perc: Lipcsei a jobbösszekötő helyéről, 20 méterről, kitűnő lövést zúdított kapura, Végh Zoltán azonban bravúrral szögletre nyomta a léc alá tartó labdát.
48. perc: Gajics átadását követően Dvéri 25 méterről, kapásból bombázta a labdát a jobb felső sarok irányába, Szűcs Lajos azonban óriási bravúrral szögletre mentett.
53. perc: Vasas bal oldali beadása követően átszállt a labda vendégvédők feje felett, Tímár öt méterről a bal alsó sarok irányába fejelt, de Szűcs Lajos ezúttal is bravúrral hárított.
58. perc: Dvéri remekül ívelt Gajicshoz, a fehérvári csatár azonban 12 méterről a kapu fölé emelte a labdát.
59. perc: Gera bal oldali beadását követően Lipcsei ügyesen visszafejelte Dragóner elé labdát, és azt a védő 11 méterről, jobb lábbal a bal felső sarokba lőtte. 0–1
65. perc: Gera átadását követően Tököli 13 méterről lőtt kapura, Végh Zoltán még bravúrral mentett, de érkezett Lipcsei, és jobbal, 16 méterről a léc alá vágta a labdát. 0–2
70. perc: Korsós Attila bal oldali beadását követően Gajics öt méterről fejelte alig a kapu mellé a labdát.
77. perc: Gyepes lőtte a labdát kapura, és abban a pillanatban Pomper buktatta a tizenhatoson belül. A játékvezető tizenegyest ítélt, és a büntetőből Lipcsei jobb lábbal biztosan lőtte a labdát a fehérvári kapu jobb oldalába. 0–3
Fény és árnyék
„Hajrá, Vidi!” – zengte a kórus a Sóstói-stadion melletti utca egyik végén; „Hajrá, Fradi!” – érkezett a válasz a másik végről. Mindezt lefordítva azt jelentette, hogy a legfanatikusabb drukkerek úgy is útra keltek, hogy tudták, semmi, de semmi esélyük nincs a bejutásra, hiszen a Videoton–FTC bajnokit zárt kapuk mögött rendezték. A drukkerek becsületére váljon, hiába voltak nemkívánatos személyek a Sóstói-stadionban ezen az estén, mindvégig sportszerűen buzdították csapatukat.
A mérkőzés végén a gyôzelmüket ünneplô ferencvárosi játékosok a stadionból kirekesztett szurkolóikhoz indultak, akik természetesen szintén közelítettek volna feléjük néhány pacsi erejéig. Igen ám, de a rendôrök senkit nem engedtek át a kordonon, sôt elég keményen léptek fel a drukkerek ellen. Az egyik, kézfogásra induló fradista szurkolót azonnal szájba vágták, míg egy társát megbilincselve vitték el a helyszínrôl. Érthetetlen és csöppet sem elismerésre méltó megnyilvánulás volt ez a rendôrség részérôl.
Nyilatkozatok:
Várhidi Péter: – Furcsa mérkőzés volt ez… Az első ferencvárosi gólig nekünk volt helyzetünk, sajnos azonban a lepattanókat csak az ellenfelünk értékesítette. Ennyin múlott ez a találkozó.
Garami József: – Nagyon sajnálom, hogy nem lehettek nézők ezen a mérkőzésen, és a szurkolóink nem láthatták azt, hogy a csapat milyen nagyszerűen küzdött. El kell mondanom, hogy a Videoton nagyon lelkesen játszott, nem volt akkora a fölényünk, mint azt az eredmény sejteti. A mi jobb helyzetkihasználásunk döntött.
Szűcs Lajos: – Csak most tudtam meg, hogy ez volt az 50. olyan meccsem a Fradiban, amikor nem kaptam gólt. Nagyon boldog vagyok, hiszen eddig soha nem sikerültek igazán számomra a jubileumi meccsek. Most viszont nyertünk, és jól ment a védés is. Szeretném megköszönni minden szurkolónknak a biztatást, nagyszerű dolog, hogy úgy is lejöttek Fehérvárra, hogy tudták, semmit nem láthatnak majd a meccsből.
Dragóner Attila: – El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok, hogy a négymeccses eltiltásom után góllal tértem vissza. Igazából nem is emlékszem semmire, csak arra, hogy igyekeztem megfelelően tartani a lábamat a lövésnél. Nagyon jó volt a csapat, mindenki pörgött, azokért a szurkolókért játszottunk, akiket kizártak a stadionból. Ma mindenki igazi fradistaként hajtott, és ennek következménye ez a szép győzelem.
Lipcsei Péter: – Nem emlékszem, mikor rúgtam utoljára két gólt egy meccsen.Boldog vagyok, de egy kicsit bosszús is, hiszen meglehetett volna a mesterhármas, ha Gera tökéletes passza nem áll meg a tócsában. Én csapatkapitányként szeretném az egész csapat nevében megköszönni a szurkolóknak a mai buzdítást.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk nem mindennapi körülmények között, zárt kapus mérkőzésen a második félidőben megtörte a Videoton ellenállását és idegenben nyert 3-0-ra.
Videoton – Ferencváros: 0-3 (0-0)
Székesfehérvár, zártkapus mérkőzés, vezette: Megyebíró (Tompos, Medovarszki)
Videoton: Végh – Tímár, Vilotic, Pomper, Vasas – Tóth B., Monye (Korsós 70.), Dvéri, Stanojevic – Gajic (Sorato 78.), Tóth N. (Róth 83.)
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek – Szili (Somorjai 65.), Tököli (Jovic 80.), Gera
Gól: Dragóner (60.), Lipcsei (63., 79. – 11-esből)
Sárga lap: Sztanojevic (34.) illetve Kriston (32.)
Az első perctől kezdve mi irányítottunk, a hazaiak visszahúzódtak térfelükre, egyedül Tóth Norbertet hagyták elöl, aki Vukmir és Dragóner mellett csak elvétve tudott játékba avatkozni. Már a harmadik percben megszerezhettük volna a vezetést, de Gera két jó csel után Véghet találta el, a kipattanó labdát pedig Tököli a kapu mellé lőtte. Játékosaink gyorsan alkalmazkodtak a rendkívüli körülményekhez: az üres lelátók miatti nagy csend mellett, a rendkívül rossz állapotban lévő talajjal is meg kellett küzdeniük. A pálya különböző pontjain óriási víztócsák éktelenkedtek, melyekben többször elakadt a labda, ezért nagyon nehéz volt folyamatosan játszani, előtérbe kerültek az egyéni megoldások: a 15. percben Lipcsei váratlan távoli lövése kerülte el centiméterekkel a Videoton kapuját. Az első félidő első veszélyes hazai támadása kis híján góllal zárult. A 23. percben Gajic 16 méteres, hihetetlenül erős kapáslövését Szűcs bravúros mozdulattal ütötte a felső kapufára, ahonnan a labda a mezőnybe pattant vissza. Két perccel később a bevetődő Tóth N. öt méterről a kapunk mellé perdítette a labdát, több veszélyes akciót nem vezetett a Videoton. A félidő közepén kiegyenlítődött a küzdelem, óriási csata zajlott a pálya közepén, de a kapuk ritkán kerültek veszélybe. Az utolsó 15 percben ismét beszorítottuk a hazaiakat, a 32. percben Lipcsei szabadrúgása után egy fehérvári védő a tizenhatoson belül kézzel ért bele a labdába, de nem kaptuk meg a jogos tizenegyest. A hajrában előbb Gera lövését védte Végh, majd Kapic bombázott a kapu fölé.
A második játékrészben sem változott a játék képe, mi birtokoltuk többet a labdát, a hazaiak képtelen voltak átjátszani a középpályásainkat. A 60. percben az eredményben is megmutatkozott a két csapat közötti különbség: Gera előreívelése után Lipcsei visszafejelte a labdát, amit Dragóner félfordulattal, csatárokat megszégyenítő mozdulattal a felső sarokba bombázott (0-1). Játékosaink érezték, hogy a gól megzavarta a hazaiakat, nem csökkentettük az iramot és három perccel később sikerült eldönteni a mérkőzést: Szkukalek beadását követően Gera parádés mozdulattal perdített Tököli elé, akinek lövését Végh kiütötte, éppen Lipcsei elé, csapatkapitányunk pedig 12 méterről, higgadtan a bal alsó sarokba helyezett (0-2). A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, a hazaiak elkedvetlenedtek és beletörődtek a vereségbe. A mieink is csökkentették egy kicsit a tempót, de a góllövésről nem mondtak le és a 79. percben az idény első tizenegyeséből sikerült tovább növelni a különbséget: Lipcsei átadásával Gyepes tört be a tizenhatoson belülre, ahol buktatták, nyilvánvaló 11-es, amit ezúttal – szemben a korábbi esetekkel – meg is kaptunk. (Reméljük, Megyebíró játékvezetőt emiatt semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri a ligában.) A büntetőt Lipcsei magabiztosan a bal sarokba lőtte (0-3). Három perccel a vége előtt Gera belőhette volna a negyedik gólunkat is, de lövését Végh lábbal védte. A mieink jobban alkalmazkodtak a rendkívül nehéz külső körülményekhez és ekkora különbséggel is megérdemelten győztek.
A lefújás után sajnálatos és érthetetlen események játszódtak le a stadionon kívül. Játékosaink szerették volna megköszönni annak a közel száz szurkolónak a bíztatást, akik 90 percen keresztül szünet nélkül éltették csapatunkat annak ellenére, hogy semmit sem láttak a meccsből, a hangjukat azonban végig lehetett hallani.
A készenléti rendőrség azonban kordont vont a futballisták és a drukkerek közé, így arra sem volt lehetőség, hogy a mieink megköszönjék a rajongóknak a bíztatást. Nagyon szomorú, hogy ez a mérkőzés így ért véget.
Garami József: – A helyzetek alapján teljesen megérdemelt a győzelmünk. Azért vagyok különösen boldog, mert egy nagyon jó mérkőzésen egy jó Videotont tudtunk legyőzni. Mindkét csapat nagyon nagy iramban és nagyon jól játszott. Számunkra azért is volt nehéz a mérkőzés, mert kemény sorozatterhelésen van túl a gárda. A csapat gerince nemcsak a bajnokságban és a nemzetközi kupában lép pályára rendszeresen, hanem a válogatottban is – persze ez büszkeséggel tölt el bennünket. Ma senkit nem tudnék kiemelni együttesünkből, mert az egész csapat remekül teljesített. Még egy dologról szeretnék külön szólni, fantasztikus közönségünkről. Játékosaim elmondták, végig hallották a stadionon kívül rekedt, lelkes szurkolók buzdítását, akik teljes hangerővel igyekeztek segíteni őket. Óriási dolognak tartom, hogy a drukkerek ebben a groteszk helyzetben is vállalták azt, hogy ma ők is leutaznak Fehérvárra. Ez a győzelem az ő érdemük is.
Várhidi Péter: – Ilyen játékkal bármelyik csapatot megvertük volna az NB I-ben, a Fradi ellen mégsem sikerült a győzelem. Szűcs Lajos volt a mezőny legjobbja. Azt gondolom, hogy amennyiben mi lőttük volna az első gólt, akkor másképp alakulhatott volna a meccs. Nem így történt, de ezen utólag már kár elmélkedni.
93
A lefújás után játékosaink odamentek a lelátón a B-közepet ezúttal helyettesítő Balog Zoltánhoz és Zombori Zalánhoz és úgy pacsiztak velük, mint a szurkolókkal szoktak. Ezt követően a stadion elé mentek, ahol a drukkereinknek szerették volna megköszönni a folyamatosan behallatszódó buzdítást, de a készenléti rendőrség tagjai minden indok nélkül futballistáink és a drukkerek közé álltak, megakadályozták a közös ünneplést, sőt néhány szurkolónkat el is vezették.
92
Vége a mérkőzésnek, biztosan nyertünk 3-0-ra, a második félidőben nyújtott teljesítményünk alapján teljesen megérdemelten!
87
Somorjai passzával Gera lépett ki a védők közül, de jobb lábas lövését Végh lábbal védte.
83
Dvéri lövését Szűcs spárgázta a jobb alsó sarok elől. A szöglet után nem alakult ki veszély kapunk előtt, sőt Várhidi Péter úgy döntött, hogy Tóth Norbert helyett Róth Ferencet küldi csatasorba.
80
Újabb csere a mieinknél: Tököli helyére Jovic állt be.
79
Megvan a harmadik gólunk, ráadásul büntetőből! Lipcsei passzával Gyepes tört be a tizenhatoson belülre, ahol buktatták, és ebben az idényben először megkaptuk a teljesen nyilvánvaló tizenegyest. A büntetőt Lipcseimagabiztosan a bal sarokba lőtte (0-3).
78
Másodszor cseréltek a hazaiak: Gajic helyére Sorato állt be.
Gyurma, a hazaiak gyúrója szerint: – Behoztuk a csodafegyvert!
75
Pomper elfelejtette, hogy a csendben mindent lehet hallani. Megjegyzést tett a játékvezetőre, amiért sárga lapot kapott.
70
Cserélt a Videoton is: Monye helyére Korsós Attila állt be.
Edzőnk ezt követően azonnal átszervezte a csapatot: Peti (Lipcsei), Te vedd át a Dvérit, és szólj Kapicnak, hogy mostantól ő figyeljen Tóth Norbira!
69
Szkukalek Gera összjáték után Somorjai lépett volna ki gólhelyzetben, de a labda megállt egy pocsolyában.
65
Először cseréltünk: Szili helyére Somorjai állt be.
63
Már kettővel vezetünk! Szkukalek beadása után Gera parádés mozdulattal perdített Tökölielé, akinek éles szögből leadott lövését Végh kiütötte, éppen Lipcsei elé, aki 12 méterről, higgadtan a bal alsó sarokba helyezett (0-2).
60
Megszereztük a vezetést! Gera előreívelése után Lipcsei visszafejelte a labdát, amit Dragóner félfordulattal, gyönyörű mozdulattal lőtt a felső sarokba (0-1).
Garami József: – Ez az gyerekek, most kell nagyon odafigyelni!
Lipcsei Péter Gerának: – Látod Gerzson, így kell visszafejelni a labdát!
57
Tököli szerelte a felezővonalnál Dvérit, Megyebíró szerint csatárunk szabálytalanságot követett el, Dragó ennek ellenére megdicsérte csatárunkat.
Dragóner: – Bravó Töki!
54
Szkukalek gyönyörű, megkerülős csellel csapta be őrzőjét, beadását Tököli próbálta meg továbbcsúsztatni, de a magasabb Pomper kifejelte a labdát.
53
Kapicnél volt a labda, Lipcsei hangos „andere Seite!” kiáltással jelezte légiósunknak, hogy a másik oldalt kell játékba hozni és Adem 40 méteres, hajszálpontos passzt adott Szilinek.
52
Gera játszott Tökölihez, ő egyből Lipcseihez passzolt, de csapatkapitányunk lábáról a védők lelopták a labdát.
50
Vukmir ugratta ki Tökölit, aki megtartotta a labdát, amíg megjönnek a társak, majd beadott, Gera centikkel maradt le a labdáról.
48
Tímár beadása után Dvéri kapásból, 20 méterről lőtt, Szűcs a jobb felső sarok elől ütötte szögletre a labdát.
47
Két végeredmény másik mérkőzésekről: Debrecen-Békéscsaba 6-1, MTK-Dunaferr 5-1, a félidőben: Újpest-Sopron 2-0.
46
Elkezdődött a második félidő, a szünetben egyik szakvezető sem cserélt.
46
Félidei nyilatkozatok:
Adem Kapic:
– Voltak lehetőségeink, igaz nekik is. Szerintem ez egy olyan meccs lesz, amit egy gól dönt el. Hátul vigyázni kell, mert a csatáraik veszélyesek, elől pedig minél többet kell lőnünk távolról.
Gyepes Gábor:
– Bár volt két nagy helyzete a Vidinek, ennek ellenére azt mondom, két góllal vezethetnénk. Be kellene rúgni a helyzeteket. Nem könnyű a meccs, a talaj nagyon nehéz, így az összjátékba gyakran hiba csúszik. Remélem, a második félidőben pontosabbak leszünk, és megnyerjük a meccset.
Szkukalek Igor:
– Nagy az iram, inkább harc van, semmint játék, és ebből egyelőre egyforma a két csapat. A második félidőben le kell gyűrnünk őket.
Gera Zoltán:
– Nagyon furcsa úgy játszani, hogy nincs közönség. Egyelőre egymást próbáljuk biztatni, de ez nem az igazi. Megyünk előre összeszorított foggal, és megpróbálunk bepréselni legalább egy gólt.
45
A félidő lefújása után a rendezők mentek be a pályára, hogy visszategyék a kirúgott gyeptéglákat. Egy fotóst megkértek, hogy örökítse meg ezt a jelenetet, mert mint mondták a pályamunkások, akiknek ez lenne a dolguk inkább bementek melegedni a klubházba.
45
A játékvezető lefújta az első félidőt. A hangszórókból azonnal megszólalt a zene.
45
Lipcsei távoli lövését Végh nagy bravúrral ütötte szögletre. Várhidi Péter közben a negyedik játékvezetővel beszélget.
Várhidi: – Ilyen jó iramú mérkőzést régen láttam. A nézők vastapssal jutalmaznák a csapatokat, ha láthatnák a meccset.
44
Lipcsei élesen kapu elé lőtt labdáját a védők az utolsó pillanatban fejelték el Gera elől. A nagy csendben tisztán hallható volt, amint Megyebíró szólt a segítőinek, hogy egy percet hosszabbít.
Várhidi Péter reakciója: – Ilyen meccsen minek hosszabbítani?
42
Dragóner németül próbál segíteni Kapicnak. A kispadról azt kérték, hogy a szlovén légiós húzódjon közelebb a bal oldalhoz, Dragó „links, Kapi, links!” kiáltással adta tovább az utasítást Ademnek.
40
Kriston beadása után Tököli 10-15 másodpercig is megtartotta a labdát, amíg valaki felzárkózott az akcióhoz, visszagurított Kapichoz, aki kapásból a kapu fölé lőtt.
39
Kriston ívelt Lipcseihez, a középpályás lefejelte a labdát Gerának, aki oldalra vetődve lőtt, ám Végh védeni tudott.
37
Ismét állandósult a fölényünk.
Dvéri: – Nem igaz, hogy nem tudjuk megtartani a labdát! Figyeljünk már oda!
35
Tököli két jó csellel tört be a tizenhatoson belülre, de beadásába beleléptek a védők. A többiek hangos, „nem baj Töki, gyerünk tovább!” kiáltással bíztatták csatárunkat.
34
Sztanojevic a fehérvári térfél közepén buktatásért kapott sárga lapot. Lipcsei ívelte be a szabadrúgást a hazai tizenhatoson belülre, de Szili feje mellett centiméterekkel elszállt a labda.
32
Gera két jó csel után lőni készült, amikor buktatták. A szabadrúgást Lipcsei végezte el, lövése a tizenhatoson belül egy fehérvári védő kezéről pattant le, de nam kaptuk meg a nyilvánvaló 11-est. Reklamló játékosaink közül Kriston kapott sárga lapot. Játékosunkak ez volt a harmadik ilyen figyelmeztetése, ezért nem lehet ott a pénteki, Siófok elleni hazai bajnokinkon.
31
A stadionba hol halkabban, hol hangosabban behallatszik a ferencvárosi drukkerek hangja. A szurkolók torkaszakadtukból kiabálják a „Hajrá Fradit!”, ami biztosan feldobja majd játékosainkat.
28
Tóth N-Tóth B. összjáték után, utóbbi 25 méterről a kapu fölé lőtte a labdát.
25
Gajic húzott el a szélen, beadása után a bevetődő Tóth N. öt méterről a kapu mellé perdített.
Várhidi Péter: – Nem baj Totya, legközelebb bemegy!
23
Egy visszagurított labdát Gajic 16 méterről, kapásból, hihetetlen erővel lőtt kapura, Szűcs a felső kapufára ütötte a labdát, amely onnan a mezőnybe pattant vissza.
22
Gyepes kissé még húzza a lábát, de a játékvezető intése után visszaállt.
21
Gyepest buktatta Gajic a felezővonalnál, válogatott játékosunkat a pálya szélén kell ápolni.
19
A partjelző és a tartalékjátékvezető is figyelmeztette Várhidi Pétert, hogy ne kommentálja a bírói ítéleteket.
17
Vasas távoli lövése 3-4 méterrel elkerülte a kapunkat.
15
Lipcsei 22 méteres lövése centiméterekkel kerülte el a jobb alsó sarkot.
15
Megyebíró játékvezető kiválóan ismeri játékosainkat. Kapic szabálytalan becsúszása után angolul figyelmeztette játékosunkat.
Megyebíró János: – Ball, please!
13
Dragóner becsúszva szabályosan szerelte Tóth Norbertet. Játékosunk hangos „no, no, no!” kiáltásokkal jelezte, hogy nem történt semmi, a hazai kispadról azonban ingerülten kommentálták.
Várhidi Péter: – Na ne szórakozzál már!
12
Lipcsei Péter ütközött Dvérivel, Megyebíró szabadrúgást ítélt a hazaiak javára.
Lipcsei Péter: – Nem bántottam.
9
Sokkal többet birtokoljuk a labdát, a fehérváriaknál egyedül Tóth Norbert maradt egyedül, de Vukmir és Dragóner is figyelnek rá, így a hazaiak játékosának még nem volt értékelhető megmozdulása.
6
Vukmir egyre jobban beszél magyarul, ezúttal hangos „most, most!” kiáltásokkal kérte a labdát, melyet meg is kapott a jobb szélen, az alapvonalig futott, beadása után Gera fejesét védte Végh.
5
A stadionon kívülről jól hallatszik szurkolóink bíztatása, akik semmit nem látnak a mérkőzésből, de szünet nélkül buzdítják a csapatot.
4
Kriston beadása után a védők az utolsó pillanatban vágták ki szögletre a labdát.
Garami József, a jobb oldalra átkeveredett Szkukaleknek: – Igor menj vissza a helyedre!
3
Gera két jó csel után lőtt, Végh óriási bravúrral védett, a kipattanó labdát Tököli próbálta meg rálőni, de a labda elkerülte a hazai kaput.
2
Kriston húzott el a jobb szélen, amikor buktatták. Azonnal felforrósodott a hangulat, Megyebíró játékvezető próbálta nyugtatni a játékosokat.
Megyebíró János: – Jól van, nyugalom, nyugalom! Kriston úr jól van? Rendben, akkor folytassuk!
1
Elkezdődött a mérkőzés.
.
Kivonultak a csapatok a pályára. A stadionon kívülről tisztán lehetett hallani, amint mintegy száz ferencvárosi szurkoló a Fradi-indulót énekelte.
.
Ebben a pillanatban Megyebíró János a pályára szólította a csapatokat. Az egyik helyi rendező egyébként figyelmeztette a labdaszedő gyerekeket, hogy a szünetben sem menjenek be a játéktérre játszani, hogy ezzel sem rontsanak az amúgy is pocsék minőségű talajon.
.
Tóth Norbert, a Videoton frissen igazolt játékosa két nap alatt megkapta a játékengedélyét, így nincs akadálya annak, hogy a Videoton kezdőcsapatában lépjen pályára ellenünk. Éppen a történtek ismeretében furcsa és érthetetlen, hogy ugyanezt Bognár Zsolt esetében miért nem lehetett ilyen rugalmasan és gyorsan megoldani? A Győrből igazolt védőnknek – miután a fellebbviteli bizottság jogerősen kétszer (!!) is megállapította, hogy a játékos szabályos körülmények között szerződött hozzánk – a játékengedélyére három hetet kellett várni.
.
A helyi műsorközlő ugyanúgy tette a dolgát, mintha lennének nézők. Ismertette a másik két, NB I-es meccs félidei eredményét: MTK-Dunaferr 2-0, Debrecen-Békéscsaba 4-1. Az összeállítások ismertetésénél átkeresztelte Kapicot. Játékosunkat a fehérvári műsorközlő tájékoztatása szerint Kapio-nak hívják.
.
A délelőtti heves esőzések következtében a pálya talaja nagyon mély, egyes helyeken óriási tócsák találhatók a játéktéren. Kapusunk, Szűcs Lajos elmondta, hogy amikor Kaiserslauternben védett, akkor egy Bochum elleni idegenbeli meccset hasonló körülmények között a bíró nem engedte lejátszani.
.
A hazaiak piros-kékben, a mieink tiszta zöldben lépnek pályára. Monye, a hazaiak játékosa a bemelegítést megszakítva, egy percig imádkozott a szögletzászlónál.
.
Megérkeztek – természetesen civilben – azok a játékosok is, akik ilyen-olyan okok miatt nem fértek be a mai keretekbe: nálunk Balog Zoltán és Zombori Zalán, míg a Vidinél Hamar István.
.
A két csapat játékosain és szakvezetőin kívül 182-en tartózkodnak a stadionban: az újságírók, a megfigyelők. A stuttgartiak „kémje” mellett több külföldi megfigyelő is megtekinti majd a mai mérkőzést.
.
Ebben a pillanatban megjelent a székesfehérvári eredményjelzőn a felirat: „Köszöntjük a Kedves szurkolókat!”. Mindez jelen esetben kissé cinikus, főleg annak tudatában, hogy két hete – a szintén zárt kapus meccsen – ugyanez a felirat látható volt.
.
Ebben a pillanatban szinte egyszerre jöttek ki melegíteni a stadionba a csapatok. A mieink Szűcs – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek – Szili, Tököli, Gera összeállításban játszanak majd, a kispadon Udvarácz, Keller, Cheregi, Somorjai, Andone és Jovic vár bevetésre. A hazaiak Végh – Tímár, Vilotic, Pomper, Vasas – Tóth B., Monye, Dvéri, Sztanojevic – Gajic, Tóth N. összeállításban lépnek majd pályára.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Fél óra múlva kezdődik csapatunk zártkapus mérkőzése Székesfehérváron a Videoton ellen. A rendkívüli helyzet miatt közvetítésünk is eltért majd egy kicsit a megszokottól. Mivel a pályán minden hallható lesz, mi is igyekszünk megosztani önökkel a kispadról elhangzó utasításokat, illetve, hogy miket mondanak egymásnak a játékosok.