2002.X.6. Ferencváros – ZTE: 3-2
Csapatunk nagyon izgalmas mérkőzésen, drámai küzdelemben, az utolsó percben lőtt góllal 3-2-re nyert a bajnoki címvédő Zalaegerszeg ellen.
Ferencváros – ZTE: 3-2 (1-0)
Üllői út, 6.700 néző, vezette: Dubraviczky (Ortó, Erős)
Ferencváros: Szűcs L. – Bognár, Vukmir, Gyepes – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Gera, Tököli, Szili
ZTE: Turi – Kocsárdi, Urbán, Budisa, Král – Faragó, Ljubojevic (Koplárovics 70.), Vincze O., Balog Cs. – Kenesei (Csóka 86.), Egressy (Sabo 70.)
Gól: Tököli (21., 92.), Gera (62.) illetve Vincze O. (59.), Kocsárdi (77.)
Sárga lap: Szili (80.) illetve Sabo (89.)
A zalaegerszegiek nagyon óvatosan kezdtek, visszahúzódtak a kapujuk elé és bár két támadóval, Keneseivel és Egressyvel kezdtek, csatáraik az első félidő nagy részében tétlenül álldogáltak a felezővonalnál, míg a többiek a védekezéssel törődtek. Mi már a hatodik percben előnyhöz juthattunk volna, amikor Gera nagyon ügyesen szerzett labdát a tizenhatoson belül, de beadását Urbán az alapvonalon túlra rúgta. A 15. percben Szkukalek tört be a tizenhatoson belülre, beadását ismét Urbán vágta ki szögletre. A sarokrúgást Lipcsei végezte el, beadása után Szili fejelt centiméterekkel a kapu mellé. A 21. percben már nem volt menekvés. Gyepes remek labdával ugratta ki Tökölit, csatárunk rávezette a labdát Turira, majd a kapus fölött a hálóba emelt (1-0). A gól után a zalaiak nem változtattak védekező taktikájukon, a mieink előtt pedig futószalagon adódtak a gólszerzési lehetőségek. A 34. percben Szili a kapust is kicselezve talált a hálóba, sajnos előtte lesről indult, három perccel később Tököli lépett ki Gera indításával és emelt a hálóba, a partjelző szerint ezt a találatot is lesállás előzte meg, mi erről nem vagyunk meggyőződve… A 43. percben Szili lőtt centiméterekkel a kapu fölé, a 45.-ben Turi bátor vetődéssel mentett Tököli elől. Az első játékrész után a helyzetek alapján gólokkal kellett volna vezetnünk.
A második játékrészt aktívabban kezdték a vendégek, de ez eleinte csak abban mutatkozott meg, hogy kiegyenlítettebb lett a játék, veszélyes helyzetet nem alakítottak ki. Aztán teljesen váratlanul egyenlítettek. Az 59. percben Kenesei szöglete után Vukmir kifejelte a labdát, éppen Vincze elé, aki 25 méterről kapásból védhetetlen gólt lőtt a jobb sarokba (1-1). A gól nem törte meg a mieinket, három perc múlva megint nálunk volt az előny: Kapic ugratta ki Gerát, aki egyedül tört kapura és a bevetődő Urbán, illetve Turi mellett a kapuba helyezett (2-1). Továbbra is óriási csata zajlott a pályán, a vendégek nem adták fel és ismét egyenlítettek: Kenesei 25 méteres szabadrúgása lepattant a sorfalról, Kocsárdi pedig kapásból, 16 méterről a jobb sarokba lőtt (2-2). A 80. percben megszereztük a vezetést, csak a játékvezető nem így látta. Kriston kiugratta Szilit, aki a kapust is kicselezve az üres kapuba gurított. Kocsárdi a gólvonal mögül egyből kivágta a labdát, Dubraviczky pedig nem adta meg a gólt, sőt sárga lapot mutatott fel a partjelzőnél jogosan reklamáló Szilinek. Csapatunk azonban nem tört össze, tovább rohamozott és a 93. percben sikerült megszerezni a győzelmet. Lipcsei gyorsan elvégzett egy kis szögletet, Szkukalekhez gurított, az ő beadását Kriston továbbcsúsztatta és Tököli három méterről az üres kapuba helyezett (3-2).
Együttesünk fantasztikusan küzdött, függetlenítette magát a meccset kísérő zavaró körülményektől, felülemelkedett azon, hogy a liga fegyelmi bizottsága még a FIFA-szabályokat is megszegve biztosított játéklehetőséget a könyöklésért kiállított Kenesei Krisztiánnak és letöltendő eltiltással sújtotta az ellenfeléhez hozzá sem érő Aleksandar Jovicot. A mérkőzésen a játékvezető egy szabályos góltól fosztott meg bennünket, ennek ellenére megvertük a bajnokcsapatot!
Nyilatkozatok:
Garami József: – Nagyon jó mérkőzés volt, és nagy igazságtalanság lett volna, ha nem győztesen hagyjuk el a pályát. Nagyon fontosnak tartom, hogy a csapat a ZTE mindkét egyenlítő találata után képes volt megújulni, és végül kiharcolta a győzelmet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a második félidő elején a ZTE taktikailag egy kicsit megbirizgált bennünket. Ugyan a szünetben elmondtam a játékosaimnak, hogy mit húz majd a ZTE, de ennek ellenére közel húsz percig nem találtuk a játékuk ellenszerét. Utána szerencsére kiegyenesedtünk, és ha akadtak is hibák a játékunkban, de remekül teljesítettünk. Azért is nem cseréltem, mert mindenki jól játszott és nem tudtam volna eldönteni, hogy kit hozzak le. A közönség fantasztikus volt, és megmutatta miként lehet egy csapatot a győzelembe hajszolni! Köszönöm minden szurkolónak, és minden játékosnak ezt a győzelmet!
Bozsik Péter: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, de sajnos nem elég fordulatosat, ugyanis csak egyenlítésekre voltunk képesek, de előnyt nem tudtunk szerezni. Talán a döntetlen is benne volt a játékunkban, de ezen kár keseregni, mostanában ilyen szériában vagyunk. Azt nem lehet mondani, hogy a Fradi győzelme ne lett volna megérdemelt. Azt hiszem nem játszottunk rosszul, és a mi játékunk is kellett ahhoz, hogy a közönség olyan remekül szórakozzon, mint ahogy tette.
Tököli Attila: – Eddig csak kupameccseken tudtam duplázni a Fradiban. Azt hiszem a legjobbkor rúgtam két gólt bajnokin, hiszen a sors nagy igazságtalansága lett volna, ha ezt a meccset nem nyerjük meg! Nagyon boldog vagyok, és köszönöm a szurkolóknak a bíztatást és az ünneplést!
(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
93
A gól után a középkezdést követően Dubraviczky lefújta a mérkőzést, megvertük a bajnokot!
92
(Gól) Vezetüüünk!! Egy gyorsan elvégzett kis szöglet után Szkukalek adta be a labdát, melyet Kriston tovább csúsztatott és Tököli 3 méterről a kapuba továbbított (3-2).
91
Vincze hozta fel a labdát, majd 25 méterről a kapu fölé lőtt.
90
Dubraviczky jelezte, hogy három percet hosszabbít.
89
Sabo a felezővonalnál lerántotta Lipcseit, a játékvezető sárga lapot adott a szabálytalankodó egerszegi játékosnak.
88
Kapic ívelte át a labdát a hosszú oldalra, melyet Gera a kapu tetejére fejelt.
86
Harmadszor is sceréltek a vendégek: Kenesei helyére Csóka állt be. A lecserélt támadó – akinek a FIFA szabályai szerint nem is lett volna szabad játszania, hiszen az előző körben kiállították és ilyen esetben tilos felfüggesztett büntetést adni – nagyon sportszerűtlenül provokálta a közönséget, amikor gúnyosan megtapsolta a ferencvárosi drukkereket.
85
Szili három embert cselezett ki, majd laposan beadott, Budisa haatlmas luftot rúgott, de Turi vetődve megszerezte a labdát.
82
Szkukalek kapu elé lőtt labdáját Turi elvétette, de a védők felszabadítottak.
80
Kriston szenzációs passzal ugratta ki Szilit, aki kicselezte Turit, madj az üres kapuba gurított. Kocsárdi egyértelműen a gólvonal mögül rúgta ki a labdát, Dubraviczky mégis továbbot intett, majd sárga lapot adott a jogosan reklamáló Szilinek. egy újabb játékvezetői tévedés, véletlenül megint a mi kárunkra …
77
Egyelített a Zalaegerszeg. Kenesei 25 méteres szabadrúgása lepattant a sorfalról, Kocsárdi pedig kapásból, 16 méterről a jobb sarokba lőtt (2-2).
75
Kenesei kapu elé belőtt labdáját a rövid saroknál helyezkedő Vukmir fejelte vissza a mezőnybe.
72
Kriston két jó csel után Tökölit szöktette, de csatárunkat a partjelző beintésére lesen állította meg a játékvezető.
70
Kettős csere a vendégeknél: Ljubojevics helyett Koplárovics, Egressy helyet pedig Sabo lépett pályára.
67
Budisa rossz passzát Gera elcsípte a zalaiak tizenhatosánál, egy csel után lőtt, de a labda elakadt a vendégek védőjében.
65
Tököli kiváló labdát adott a bal oldalon egyedül érkező Lipcseinek, akinek 11 méterről leadott lövését Turi lábbal védte.
62
Megint vezetünk! Kapic hosszú indításával Gera tört kapura és a bevetődő Urbán, illetve Turi mellett a bal sarokba lőtt (2-1).
59
Egyenlítettek a vendégek. Kenesei szöglete után Vukmir kifejelte labdát, melyet Vincze kapásból, 25 méterről a jobb sarokba lőtt (1-1).
56
Szkukalek hozta fel nagy lendülettel a labdát, remek ütemben passzoölt Tökölihez, aki 20 méterről, kapásból a kapu fölé lőtt.
53
Egy Tököli-Szili összejáték után utóbbi lépett ki, ám Turi az utolsó pillanatban tisztázott.
51
Kicsit aktívabb lett a ZTE, de védőink egyelőre jól teljesítenek.
49
Gyepes nagyon szépen tisztázott az utolsó pillanatban Faragó elől. A szöglet után veszélyes helyzet alakult ki Szűcs kapuja előtt, de védőink kivágták a labdát.
46
Elkezdődött a második félidő, természetesen most a zalaiak indították útjára a labdát.
46
Félidei nyilatkozatok:
Tököli Attila: – Remek labdát kaptam, utána már nem volt nehéz dolgom. Úgy érzem megérdemelten vezetünk, de a biztos győzelemhez muszáj lőnünk még egy gólt.
Dragóner Attila: – Nagyon sok helyzetet hagytunk ki, a játék minden elemében jobbak vagyunk a zalaegerszegieknél. Tököli mellett nekem Lipcsei és Bognár játéka tetszett a legjobban. Mindketten rengeteg labdát szereztek és remek passzokkal szolgálják ki a többieket. Frissebbek vagyunk a Zalaegerszegnél, ha így játszunk a második félidőben is, akkor megnyerjük a meccset.
Gera Zoltán:- Úgy érzem, egyértelműen jobbak vagyunk. A Zalaegerszegnek helyzete sem volt, ugyanakkor mi végig nyomás alatt tartottuk őket, és ennek az eredménye volt a gól is. Sok labdát szerzünk, és ha így folytatjuk akkor szerintem a második félidőben még sok lehetőség adódhat előttünk.
Gyepes Gábor: – Hátul egyelőre remekül zárunk, az egyébként veszélyes zalaegerszegi csatárok elől sikerült elvennünk a teret. A gól előtt láttam, hogy Tököli beindul, és megpróbáltam a védők között ellőni neki a labdát. Örülök, hogy jó ütemben érkezett a passz.
Alakszandar Jovics:- Sajnálom, hogy csak civilben nézhetem a meccset, miközben Kenesei ott van a pályán, de a csapat erejét mutatja, hogy így is jobbak vagyunk. Tököli nagyon jól játszik, a gól mestermunka volt.
45
Dubraviczky lefújta az első félidőt.
45
Gera remek ütemben ugratta ki Tökölit, de Turi bátor vetődéssel megszerezte a labdát.
44
Gerát könyökkel torkon vágták, válogattot csatárunk azonban rövid ápolás után szerencsére folytatni tudta a játékot.
43
Kriston húzott el a jobb szélen, visszagurított Bognárhoz, aki egyből Szili elé továbbított, Attila 17 méterről, kapásból centiméterekkel lőtt a kapu fölé.
42
Vincze visszagurítása után Kenesei egyből kapura lőtt, de az önfeláldozóan közbeugró Kapicról levágódott a labda.
40
Gera szerzett labdát a felezővonalnál, Kocsárdi és Vincze együttes erővel a földre vitték, de a játékvezető sípja néma maradt.
37
Gera ugratta ki Tökölit, csatárunk egyből a hálóba továbbított, de Dubraviczky les miatt nem adta meg a gólt.
34
Szili nagyszerűen vitte el a labdát Turi mellett, majd a hálóba lőtt. A dolog szépséghibája, hogy Dubraviczky már korábban lefújta az akciót, mert a támadó lesen kapta a labdát.
33
Pályán az orvosok: Urbánt ápolják, akinek egy felugrásnál Gera véletlenül ráesett a bal bokájára.
28
Bognár Tökölit indította a jobb oldalon, Budisa csúszott be késve, ám nem találta el a labdát. Dubraviczky tovább engedte a játékot.
26
Tököli és Gera őrületbe kergette a zalai védőket, majd az ötötdik passz után utóbbi hatalmas helyzetbe került 5 méterre a kaputól, ám Budisa az utolsó pillanatban közbelépett.
21
Vezetünk! Gyepes kitűnően indította Tökölit, aki rávezette a labdát Turira, majd 15 méterről ballal ellőtte fölötte a labdát. A kapus még beleért az emelésbe, de a labda a bal alsó sarokban kötött ki. (1-0)!
15
Szkukalek nagyszerű cselekkel tört be a 16-oson belülre, két védőtt is kicselezett, ám Urbán szögletre mentett. Ezután Lipcsei beadását a berobbanó Szili fejelte kevéssel a jobb kapufa mellé.
12
Kapic labdájával Tököli lépett ki, ám a kapuját elhagyó Turi mellel tisztázott előle.
6
Gera szerzett labdát a ZTE büntetőterületén belül, majd középre adott, ám Urbánról szögletre pattant a labda. Az első szöglet után nem alakult ki komolyabb lehetőség, Budisa fejjel tisztázott.
4
Egyelőre mezőnyjáték folyik a pályán, mindkét együttes óvatosan futballozik, bár a mieink valamelyest aktívabbak.
1
Elkezdődött a mérkőzés! A mieink kezdték a játékot, az első félidőben mi támadunk a B-közép felőli kapura.
.
A mieinknél ezúttal is a kezdőcsapat tagja Szili Attila, aki Leandro helyett került be a csapatba. Együttesünk így a következőképpen áll majd fel a ZTE ellen: Szűcs – Bognár, Vukmir, Gyepes – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Gera, Tököli, Szili. A Zalaegerszeg összeállítása a következő: Turi – Kocsárdi, Urbán, Budisa, Král – Faragó, Ljubojevics, Vincze O., Balog Cs. – Kenesei, Egressy.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik a ZTE elleni rangadónk. A mieink nemrégiben jöttek ki a pályára melegíteni. Az egerszegiek pár perccel megelőztek minket, hiszen korábban kezdték el a bemelegítést. Kenesei Krisztián is ott melegít a pályán. Mint ismeretes, a támadót a múlt hét végén kiállították szándékos ütésért, ám csak felfüggesztett eltiltást kapott. Az egy hete szintén kiállított Alekszandar jovic is ott van a pályán, igaz a szerb játékos civilben álldogál az oldalvonal mellett. Jovicot ugyanis eltiltotta a Fegyelmi Bizottság, pedig a „sértett”, azaz Nicsenko is elismerte, hogy a szerb semmit sem csinált. Kenesei játéka azért is jön jól a ZTE-nek, mert a támadó idén már hat gólnál tart, azaz a ZTE gólok közel felét ő szerezte.
.
Ebben a pillanatban jönnek ki a csapatok a pályára. A mieink tiszta zöldben, míg a vendégek tiszta fehérben játszanak majd.