2003.IV.16. MK, BKV Előre – Ferencváros: 1-2

Tököli Attila döntőt érő duplája

Igazán szervezett futballra képes csapatot küldött csatába a Ferencváros ellen Dajka László, az NB I B-s BKV Előre vezetőedzője: a négy védő elé két védekező középpályást, Földvári Csabát és Filó Tamást állí­totta, előttük három középpályás, jobb oldalon Mészáros Norbert, középen Vörös Péter, a bal oldalon pedig Török Sándor kapott helyet, elöl pedig az egy csatár, Nebojsza Ruzsics árválkodott. Amúgy érthető volt Dajka László óvatossága, hiszen az NB I B-ben középcsapatnak számí­tó együttes az élvonal listavezetőjét fogadta.

Nyilatkozatok:

Garami József: – Nem járhatunk még egyszer úgy, mint Pápán és Kaposváron. – Az első perctől magunkhoz kell ragadnunk az irányí­tást és az ideális az lenne, ha már az első félidőben több góllal vezetnénk és eldöntenénk a mérkőzést.

A mérkőzés:

BKV Előre – Ferencváros: 1-2 (1-1)
Hidegkuti stadion, 2.000 néző, vezette: Dubraviczky Attila (Kovács P., Ví­gh)

BKV Előre: Szűcs Lá. – Varga A., Hegedűs, Kovács A., Szekeres – Földvári, Filó T. (Disztl M. 87.) – Mészáros, Vörös, Török S. (Ruppert 70.) – Ruzic (Molnár T. 87.)
vezetőedző: Dajka László

Ferencváros: Szűcs La.- Vukmir, Dragóner, Balog Z. (Zováth 85.) – Kriston (Penksa 46.), Lipcsei, Kapic, Szkukalek – Sowunmi (Gera 46.), Tököli, Leandro
szakmai igazgató: Garami József

Gól: Hegedűs (27.) illetve Tököli (18., 81.)
Sárga lap: Hegedűs (67.), Kovács A. (76.) illetve Dragóner (38.), Tököli (76.)

Jó: Hegedűs, Földvári, Vörös, Mészáros N., ill. Vukmir, Lipcsei, Tököli, Penksa

Azonban hiába minden megtervezett, jóelőre kigondolt taktikak, hiába a tervszerű védekezés, ha egy-egy figyelmetlenség, ügyetlenkedés, bosszantó egyéni hiba gólt eredményez.

A BKV Előre ennek levét itta meg…

Az első félidő derekán Szűcs László kapus óriási bakiját kihasználva vezetést szerzett a Ferencváros, s ekkor a lelátón helyet foglaló nézők nagy része biztos vendéggyőzelmet jósolt. Ám elmaradtak az újabb vendéggólok, sőt egyre inkább magára talált a BKV, s a középpályán Vörös Péter irányí­tásával, no és a szélvészgyors Mészáros Norbert elfutásainak köszönhetően, helyzeteket dolgoztak ki a vendéglátók Szűcs Lajos kapuja előtt. Mi több, ha Mészáros Norbert pontosabban céloz, akkor előbb egyenlí­thetett, majd a vezetést is megszerezhette volna a BKV. A középpályás lövését azonban Szűcs Lajos lábbal hárí­totta, ám Hegedűs Gyula védhetetlennek tűnő szabadrúgásánál már a válogatott kapus is tehetetlen volt.

A Ferencváros az első félidőben lassan, körülményesen futballozott, talán csak a jobb oldalon Kriston Attila iparkodott úgy istenigazában. Igaz, megtehette, mert az ő oldalán játszott a már korábban emlí­tett, mindössze 164 centi magas Török Sándor, és ebben a párharcban a ferencvárosi védő nyert. Ám hiába volt Kriston Attila igyekezete, a félidő végére csupán Tököli Attilának volt még egy „aprócska” helyzete.

Garami József a szünet után átszervezte a Ferencvárost.

Sőt, a mesteredző lecserélte az egész jobb oldalt: Sowunmi Thomast és Kriston Attilát, pályára küldte Gera Zoltánt és Marek Penksát. A cseréknek köszönhetően valamelyest javult a vendégek támadójátéka, ám tegyük hozzá, ez „csak” mezőnyfölényben és nem helyzetekben mutatkozott meg. A BKV ugyanis rendkí­vül fegyelmezetten, szervezetten futballozott. Ha kellett, hét sárga mezes szállta meg a kapu előterét, elöl pedig csak Mészáros és Ruzsics tartózkodott, igaz, Mészáros alaposan megkeserí­tette Szkukalek Igor életét, hiszen volt úgy, hogy kicselezte, volt úgy, hogy megkerülte, aztán lefutotta az egyébként lassúnak egyáltalán nem mondható ferencvárosi labdarúgót. Egy ilyen elfutás után Szkukalek csak szabálytalanság árán tudta megakadályozni Mészárost a góllövésben, s aztán a szabadrúgásból – amelyet Vörös Péter végzett el – csaknem gól született, ám Szűcs Lajos parádésan mentett a gólvonal előtt.

Tehát bátran és fegyelmezetten futballozott a BKV Előre, a Ferencváros nem tudott mit kezdeni a zárt védekezéssel, igaz, a 76. percben Tököli Attila újabb gólt szerzett, ám mert kézzel ütötte a labdát a hálóba, a hazaiak szabadrúgást kaptak kifelé, a csatár pedig sárga lapot Dubraviczky Attila játékvezetőtől.

A hajrában már Tököli nem hibázott, mí­g az első félidőben jobb lábbal szerzett vezetést a vendégek javára, addig a 81. percben bal lábbal vágta a labdát védhetetlenül a léc alá, de csakúgy, mint az első találat előtt, ismét kellett a BKV védelmének súlyos hibája.

A BKV eztán már nem tudott újí­tani. Ennek ellenére mindenképpen dicséret illeti a sárga-kékeket, becsülettel, nagy igyekezettel, okosan futballozva nehezí­tették meg a bajnoki cí­mre és a kupa elnyerésére törekvő Ferencvárost. Az élvonal listavezetője ha kicsit nehezen is, ha kicsit komótosan, de teljesí­tette, megoldotta a kötelező „házi feladatot”. Nyilván a kupadöntőben a DVSC ellen sokkal több kell a szerdai teljesí­tménynél.

Percről percre

18. perc: Hatalmas egyéni hibának köszönhetően vezetést szerzett a Ferencváros. Leandro indí­tása hosszúnak tűnt, ám Tököli, Hegedűssel a nyakán, a labda után vetette magát, Szűcs László kapus megijedhetett a felé robogó duótól, ugyanis ahelyett, hogy ölbe kapta volna a labdát – a tizenhatoson belül állt – a felszabadí­tó rúgást í­télte üdvözí­tőbb megoldásnak, ám pechére éppen Hegedűs ülepét lőtte telibe a labdával, a lepattanóra Tököli eszmélt elsőként, és a bal- összekötő helyéről jobbal 11 méterről az üres kapu közepébe gurí­tott. 0–1
23. perc: Vörös futtatta szenzációs ütemben a jobb szélen sprintelő Mészárost, a középpályás elhúzott Szkukalek mellett, tolt még egyet a labdán, majd a jobbösszekötő helyéről hét méterről jobbal lőtt, ám Szűcs Lajos zárta a rövid sarkot – és a lábait – azaz szögletre mentett.
27. perc: Vörössel szemben szabálytalankodott Dragóner középen, húsz méterre a Ferencváros kapujától. A letett labdának Hegedűs futott neki, és jobb belsővel elegánsan, félmagasan a kapu bal oldalába tekert. Szűcs Lajos hiába repült… 1–1
29. perc: Lipcsei emelt Tököli elé, aki a BKV tizenhatosának jobb oldalánál egy csellel hintába ültette az őt árnyékként követő Hegedűst, kicsit lopta még a távot, majd jobbról, hat méterről, jobbal az oldalhálóba belsőzött.

53. perc: Szkukalek buktatta a lendületesen futballozó Mészárost az FTC tizenhatosának jobb csücskénél, Vörös úgy gondolta, megtréfálja Szűcs Lajost, és a háromtagú sorfal mellett jobbal laposan csavarta el a labdát, melyet csak másodszorra sikerült megkaparintania a bal alsó saroknál a válogatott kapusnak.
64. perc: Bár a lelátóról úgy tűnt, Kapic nem szabálytalankodott Vörössel szemben, Dubraviczky játékvezető szabadrúgást í­télt a kék-sárgák javára, középről, 22 méternyire Szűcs Lajos kapujától. A szabadrúgás-variációt Filóra játszották ki a „hazaiak”, ám a középpályás ballábas lövését követően a labda másfél méterrel elkerülte a bal alsó sarkot.
81. perc: A BKV tizenhatosa előtt elsuhanó labda Vargáé lehetett volna, de a védőt Penksa megelőzte, majd a bal oldalról laposan egyből a középen várakozó Tököli elé passzolt, a támadó pedig 11 méterről, ballal, félfordulatból egyből lőtt Szűcs László kapujába úgy, hogy a labda a lécről vágódott a gólvonal mögé. 1–2

Fény és árnyék

Gáláns ajándékkal lepte meg Tóth László, a TOTI sportszergyártó cég tulajdonosa a Magyar Kupában kiválóan szereplô NB I B-s BKV Elôre labdarúgócsapatát. A Ferencváros elleni mérkôzésre: a jeles alkalomra vadonatúj szerelést gyártatott az üzletember. Persze a kapcsolat nem újkeletű, hiszen Tóth egykor a BKV-ban futballozott, s évek óta a cég szerelésében játszanak a közlekedésiek.

Úgy hat-hétpercenként merészet gondolt a Hidegkuti-stadion ôsi eredményjelzô táblája. Egyes idôszakokban nemes egyszerűséggel „kikapcsolta magát” és eltűntek a fények a tábláról, pedig sem égzengés, sem villámlás, sem pedig áramkimaradás nem volt ezúttal a Hungária körút környékén. Talán ideje lenne felújí­tani, megjaví­tani a magát önállósí­tó elektromos szerkezetet.

Nyilatkozatok:

Dajka László, a BKV Előre vezetőedzője: – Szervezetten védekeztünk, sőt néha a jobb oldalon olyan kontratámadásokat vezettünk, amelyekkel a Ferencváros nem tudott mit kezdeni. Sajnos, furcsa gólokat kaptunk, í­gy pedig nehéz bravúrt elérni. A tervünk az volt, hogy szoros mérkőzést játsszunk a zöld-fehérekkel, ez sikerült, mégis csalódott vagyok.

Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója: – Gyengébben játszottunk, mint az elmúlt időszakban ví­vott találkozóinkon. Az első félidőben voltunk halványabbak, a fordulás után aztán volt néhány olyan akciónk, amiről érdemes beszélni. Tudtam, hogy szoros találkozó lesz, de nem gondoltam, hogy mi tesszük azzá magunknak. Az első gól után bí­ztam benne, hogy könnyebben győzünk, de nem tudtunk felpörögni.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2003.IV.16. MK, BKV Előre – Ferencváros: 1-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk nyolc év után ismét bejutott a Magyar Kupa döntőjébe! A mieink a legjobb négy között óriási csatában győzték le 2-1-re a BKV Előrét. Mindkét gólunkat Tököli Attila szerezte.

    Garami József: – Nem járhatunk még egyszer úgy, mint Pápán és Kaposváron. – Az első perctől magunkhoz kell ragadnunk az irányí­tást és az ideális az lenne, ha már az első félidőben több góllal vezetnénk és eldöntenénk a mérkőzést.

    BKV Előre – Ferencváros: 1-2 (1-1)
    Hungária krt., 3.000 néző, vezette: Dubraviczky (Ví­gh T., Kovács P.)

    BKV Előre: Szűcs – Varga, Hegedűs, Kovács, Szekeres – Vörös, Földvári, Filó (Disztl 87.), Török (Ruppert 71.) – Mészáros, Ruzics (Molnár 87.)

    Ferencváros: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog Z. (Zováth 85.), Szkukalek – Kriston (Penksa 46.), Kapic, Lipcsei, Leandro – Tököli, Sowunmi (Gera 46.)

    Gól: Hegedűs (27.) illetve Tököli (17., 82.)
    Sárga lap: Hegedűs (68.), Kovács (77.) illetve Dragóner (27.), Tököli (77.)

    A mai találkozón a bajnoki meccseinken megszokott 3-4-3-as felállás helyett a téli szünetben begyakorolt 4-4-2-es játékrendszerben léptünk pályára.

    A hazaiak az elején nagyon tiszteltek bennünket, visszahúzódtak a térfelükre és igyekeztek széttördelni a játékot. Az első veszélyes támadásunk azonnal góllal zárult. Leandro remekül indí­totta Tökölit, a kapujából kifutó Szűcs Hegedűst találta el a labdával, amely visszapattant csatárunk elé, aki az üres kapuba helyezett (0-1). A vezetés után átengedtük a teret a hazaiaknak és a széleken vezetett kontrákra próbáltunk épí­teni. A hazaiak nem sokat tudtak kezdeni jól záró védelmünkkel, egy pontrúgás után mégis egyenlí­tettek. A 27. percben Hegedűs csavart szabadrúgásból a bal sarokba (1-1). Két perccel később ismét vezethettünk volna, de Lipcsei indí­tása után a védők közül kilépő Tököli az oldalhálóba lőtt. A félidő hátralévő része kiegyenlí­tett küzdelmet hozott, veszélyes támadások nélkül.

    A második játékrészben a hazaiak visszahúzódtak a térfelükre, a mieink igyekeztek gyorsan eldönteni a meccset, de a BKV Előre játékosai nagyon fegyelmezetten, elszántan küzdöttek. Az idő múlásával egyre inkább beszorultak a vendéglátók. A 82. percben el is dőlt a továbbjutás. Penksa szerelte le ellenfelét a tizenhatos vonalánál, középre gurí­tott és Tököli ballal, 12 méterről kapásból a léc alá bombázott (1-2) a döntőbe juttatva csapatunkat.

    A BKV Előre teljesí­tményével igazolta, hogy megérdemelten jutott be az elődöntőbe, mi azonban jobb csapattal rendelkezünk és készülhetünk a Debrecen elleni május 6-i fináléra.

  • 92
    Vége a mérkőzésnek! Csapatunk nyolc év után ismét bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, ahol a Debrecen lesz a mieink ellenfele.
    90
    A tartalék játékvezető jelezte, hogy Dubraviczky két percet hosszabbí­t.
    87
    Kettős csere a hazaiaknál: Ruzics helyett Molnár és Filó helyett Disztl állt be.
    85
    Balog helyett Zováth lépett pályára.
    82
    Megszereztük a vezetést! Penksa vette el a labdát a tizenhatos sarkánál ellenfelétől, középre gurí­tott és Tököliballal, 12 méterről védhetetlen gólt lőtt a léc alá (1-2).
    80
    Kapic kényszerí­tőzött Tökölivel, majd a visszakapott labdát 23 méterről a kapu fölé lőtte.
    77
    Tököli tört előre két védő között, visszahúzni sem tudták, kigurí­tott Gerához, aki egyből középre emelte a labdát, amit Tököli a kapust megelőzve kézzel a kapuba ütött. Dubraviczky Tökölinek és az őt visszahúzni próbáló Kovácsnak is sárga lapot adott.
    74
    Lipcsei indí­totta Tökölit, aki lefutott az alapvonalig, azonban a játékvezető les miatt lefújta az akciót.
    71
    Cserélnek a hazaiak: Török helyére Ruppert állt be.
    68
    Hegedűs rúgta meg az őt kicselező Gerát, jogosan kapott sárga lapot.
    64
    Garami József szólt Gerának és Tökölinek, hogy elől cseréljenek helyet, Penksa pedig húzódjon előrébb és a jobb szélről menjen át a bal oldalra.
    63
    Szkukalek beadása utná Szűcs húzta le a labdát Tököli elől.
    62
    Gera végzett el szabadrúgást 30 méterre a kaputól, de a labda fölé szállt.
    60
    Leandro ugratta ki Gerát, aki elől a kapujából kifutó Szűcs fölszedte a labdát.
    55
    Szabadrúgást kapott a hazai csapat a tizenhatos sarkánál. Vörös egyből kapura lőtt, de Szűcs vetődve hárí­tott.
    53
    Mészáros jött előre nagy lendülettel, Törökhöz passzolt, aki 18 méterről megpróbálta átemelni a labdát az ötösön álló Szűcs fölött, de a labda elszállt a kapunk fölött.
    52
    Vukmir kapu elé lőtt labdáját a hazaiak kapusa ütötte el támadóink elől.
    51
    Kapic remek labdával ugratta ki Gerát, aki kapásból, 15 méterről a kapu mellé lőtt.
    48
    Gera 28 méterről lőtt fölé.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Pölöskei Gábor pályaedzőtől megtudtuk, a szünetben kettős cserét hajt végre Garami József szakmai igazgató. Sowunmi helyett Gera illetve Kriston helyett Penksa játszik a második félidőben.
    45
    Vége az első félidőnek.
    43
    Leandro két védő között szöktette Tökölit, csatárunk azonban 10 méterről, szorongatott helyzetben a kapu tetejére emelte a labdát.
    40
    Kriston beadása után Kovács fejelte ki a labdát.
    37
    Dragóner rossz ütemű becsúszás után kapott sárga lapot.
    36
    Sowunmi 20 méterről centiméterekkel lőtt a kapu mellé.
    35
    Baloldali beadás után Mészáros 10 méterről fejelt kapura, de Szűcs magabiztosan védett.
    33
    Varga gurí­tott hátra kapusához, akit Tököli támadott meg. A kapuvédő elcsúszott, de még Tököli előtt tovább tudta passzolni a labdát.
    31
    Vukmir í­velte be a labdát a kapu elé, amit Szűcs húzott le Tököli elől.
    29
    Lipcsei indí­tásával Tököli tört be a tizenhatoson belülre, becsapta Hegedűst, majd 8 méterről, jobbról az oldalhálót találta el.
    27
    Szabadrúgáshoz jutott a BKV Előre 25 méterre a kapunktól. Hegedűs a sorfal mellett félmagasan a bal sarokba lőtte a labdát (1-1).
    25
    Leandro 25 méterről lőtt a kapu fölé.
    23
    Mészáros tört be lendületesen a tizenhatosunkon belülre, lapos lövését Szűcs lábbal védte.
    22
    Bár már öt perce vezetünk, az eredményjelzőn még mindig 0-0 áll.
    20
    Filó próbált meg 19 méterről kapura lőni, de a labda a közbevetődő Dragóner lábáról az alapvonalon túlra pattant.
    17
    Megszereztük a vezetést! Leandro remekül indí­tottaTökölit, a kapujából kifutó Szűcs Hegedűst találta el a labdával, amely visszapattant csatárunk elé és Attila 14 méterről az üres kapuba helyezett (0-1).
    16
    Varga indí­tásával Mészáros tört be a jobb szélen a tizenhatosunkon belülre, középre emelt, de a társak lemaradtak a labdáról.
    15
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást az alapvonalról a kapu elé, a védők kifejelték a labdát, Kapic 17 méterről kapásból lőtt, de a labda lepattant egy védőről.
    12
    Szkukalek szerzett labdát az ellenfél térfelének közepén az oldalvonal mellett, az első csel után megpróbált előretörni, de hosszan szöktette magát és szerelték.
    10
    Mészáros 28 méterről legalább egy méterrel a kapunk mellé lőtte a labdát.
    8
    Szabadrúgáshoz jutottunk a tizenhatos sarkánál. Lipcsei legurí­tása után Leandro lőtte be laposan a labdát a tizenhatoson belülre, melyet kivágtak a védők.
    6
    Tököli tört be a tizenhatoson belülre, Hegedűs mellett visszagurí­tott Lipcseihez, akinek beadása után Szűcs húzta le a labdát.
    4
    Először jutottunk szöglethez. Lipcsei beadása után Dragóner fejelt kapura, de a labda lepattant Kovácsról.
    2
    Varga gurí­tott haza kapusának, akit Sowunmi becsúszva próbált meg szerezni, de a kapuvédő az utolsó pillanatban el tudta rúgni a labdát.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A hazaiak indí­tották útjára a labdát.
    .
    Ebben a pillanatban a csapatok Dubraviczky Attila játékvezetővel az élen kivonultak a pályára. A mieink tiszta fehérben, a hazaiak sárga-kékben játszanak majd.
    .
    A csapatok már felsorakoztak a játékoskijáróban és pillanatokon belül kijönnek a pályára.
    .
    Garami József a mai meccsen 4-4-2-es hadrendben küldi pályára csapatunkat. A mieink Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog, Szkukalek – Kriston, Kapic, Lipcsei, Leandro – Tököli, Sowunmi összeálí­tásban játszanak, a kispadon Udvarácz, Zováth, Kiss Gy., Szili, Gera, Jovic és Penksa vár bevetésre. A hazaiak kezdőtizenegye: Szűcs – Varga, Hegedűs, Kovács, Szekeres – Vörös, Földvári, Filó, Török – Mészáros, Ruzics
    .
    Játékosaink bementek az öltözőbe, csak a cseréink maradtak kint. Penksák Gerának lőnek kapura.
    .
    Csapatunk legnépszerűbb játékosa Gera Zoltán, akinek sokan gratuláltak az MTK ellen 1-0-ra megnyert meccsünkön nyújtott teljesí­tményéhez. Csodálkozva kérdezték tőle, hogy miért nem melegí­t a többiekkel a pályán. Gerzson mindenkinek elmondta, hogy majd a második félidőben fog beállni játszani.
    .
    Gyepes Gábor is meglátogatta a mieinket az öltözőben és sok sikert kí­vánt a csapattársaknak. Gyepi bí­zik benne, hogy bejutunk a kupa május 6-i döntőjébe, ha minden jól alakul, akkor már nem fog bicegni.
    .
    A hazaiak is elkezdtek melegí­teni.
    .
    Játékosaink már a pályán melegí­tenek. A lelátón meglepően kevesen foglalnak helyet. Az már kevésbé számí­t meglepetésnek, hogy a nézők jelentős többsége zöld-fehérben ül a lelátón.
    .
    Az előzmények alapján óriási csata várható. A BKV Előre már két elsőosztályú együttest, a Videotont és a Siófokot is búcsúztatta, mi pedig mindig hátrányba kerültünk az NB I/B-s ellenfeleinkkel (Pápa, Kaposvár) szemben és a rendes játékidőben csak a bajnoki cí­mvédő Zalaegerszeg ellen tudtuk kiharcolni a továbbjutást.
    .
    Szurkolóink a mai naptól már térí­tésmentesen fradis e-mailcí­met is létrehozhatnak maguknak honlapunkon, az FTC.hu-n. A szolgáltatást pár perccel tizenegy óra után Gera Zoltán indí­totta el és mostanáig már több mint háromszáz drukkerünk nyitott magának postafiókot.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Magyar Kupa elődöntője a BKV Előre ellen. A mérkőzést a televí­ziós közvetí­tés miatt a másodosztályú együttes Sport utcai pályája helyett a Hungária körúti stadionban rendezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK