2003.IV.5. Ferencváros – Videoton: 1-0

20030405-videoton-csapatkep

Az FTC nyerte az alapszakaszt

Az alapszakasz utolsó fordulójára alaposan belehúzott a már elbúcsúztatott tél: vacogtató hideg és sűrű zápor rontotta a meccsre igyekvő emberek hangulatát. Újra előkerültek a kabátok, a meleg pulóverek és a kalapok, bár az is igaz, hogy nem jöttek ki túl sokan a szombati találkozóra. Idősebb ferencvárosi drukkerek jegyezték meg immár sokadszor a meccs előtt, hogy néhány éve elképzelhetetlennek tűnt, hogy ha a Fradi az élmezőnyben van, akkor nincs tí­zezer szurkoló a lelátón. Most szó sem volt ilyesmiről.


Ferencváros – Videoton: 1-0 (1-0)
Üllői út, 6.262 néző, vezette: Ábrahám Attila (Tompos, Hrabovszky)

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek (Keller 62.) – Penksa (Sowunmi 86.), Tököli (Jovic 89.), Leandro
szakmai igazgató: Garami József

Videoton: Végh Z. – Monye, Vochin, Ristic, Vasas – Némedi (Szabó T. 78.), Pomper, Dvéri, Tóth N. (Korsós A. 69.) – Róth, Terjék (Földes 56.)
vezetőedző: Bicskei Bertalan

Gól: Kriston (33.)
Sárga lap: Vukmir (27.)

Pedig most jó meccsre volt kilátás, hiszen a tavasszal remeklő, százszázalékos teljesí­tmény nyújtó Videoton érkezett az Üllői úti stadionba, méghozzá azzal a céllal, hogy bravúros győzelemmel és az eredmények szerencsés alakulásával akár a felsőházba is bekerüljön. A Fradi ezzel szemben nyugodtabban készülhetett, főként amikor a zöldek meghallották, hogy a nagy rivális MTK pontot vesztett az „amatőr” Dunaújvárostól.

Ennek tükrében sok minden nem is történt az első félidőben…

A Fradi támadásai a vendégek tizenhatosánál elhaltak, de a Videoton kontráiban sem volt benne az igazi gólveszély. A fehérváriaknál egyébként Bicskei Bertalan alaposan megkeverte a kártyákat, kispadra ültette a legutóbb remekül irányí­tó Szabó Tibort, és a Dunaferr ellen is gólt szerző Korsós Attilát, újra szerepet kapott viszont Dvéri Zsolt. A fehérváriak karmestere csipkedte magát, de bizony messze volt csúcsformájától. A közönség sokáig türelmesen figyelte a kedvencek totyogását, ám a harmincadik perc táján már felharsant a hangos fütty, s alighanem ez felébresztette az addig szunyókáló ferencvárosiakat, hiszen Kriston Attila nem sokkal későbbb szép mozdulattal gólt szerzett.

A vezetés birtokában összekapta magát a Fradi, és vezetett néhány veszélyesnek tűnő támadást, ám újabb gólt a szünetig nem sikerült szereznie. Az optimistább ferencvárosi drukkerek a vezetést követően természetesen emlegették a legutóbbi Ferencváros–Videoton meccseket, amikor is rendre macska-egér harc folyt a pályán, a fehérváriak remegő lábakkal érkeztek az Üllői útra, majd góllal teli puttonnyal távoztak onnan, háromszor kaptak négyet, egyszer pedig ötöt. Csakhogy ez a Videoton most jóval erősebbnek tűnik, mint a korábbi évek együttesei, í­gy a féildőben még aligha lehetnek biztosak a hazai sikerben a zöld-fehér szimpatizánsok…

Félidőben nyilatkozott a Fradi válogatott játékosa, a sérült Gyepes Gábor, és a következőket mondta: „Sok a hiba, és túl sok labdát adunk el. Szerintem ez az oka annak, hogy keveset veszélyeztetjük a Videoton kapuját.”

Sok igazság volt abban, amit a ferencvárosi fiatalember mondott, ám a második félidőben úgyszintén jöttek a hibák sorozatban, ráadásul a ferencvárosiak számára rémisztő öt percet produkált a Videoton. Bicskei Bertalan egyértelműen támadó szellemben küldte pályára fiait, akik ezt megfogadták, hiszen rögvest kihagytak két ziccert. Különösen a csereként beállt Földes Gábor helyzete volt elképesztő, a csatár az ötösön szembe állt a hazai kapuval és addig-addig toporgott, amí­g Szűcs Lajos hárí­tani tudott.

Kulcsmomentum volt ez, hiszen a pillanatnyi zavar után rendezte sorait a Ferencváros és ismét többet birtokolta a labdát ellenfelénél. Két játékosról külön-külön is szólunk kell. Az egyik Lipcsei Péter, aki nagy kedvvel futballozott, Tököli Attiláról viszont ezen a napon túl sok pozití­vumot nem lehet í­rni, gyaní­thatóan megviselte őt a válogatott veresége, és az a tény, hogy megint nem sikerült a hálóba találnia a cí­meres mezben. Rendkí­vül visszafogott teljesí­tményt nyújtott, igaz csak egy árnyalattal lehet jobban dicsérni nála Marek Penksát és Leandrót. A hazai csatársor visszafogottsága miatt alakult végül is szorosan a találkozó, a második játékrész kiegyenlí­tett küzdelmet hozott és hiába cserélt Bicskei Bertalan, csapata ezúttal nem tudta megismételni a korábbi hetek eredményes és látványos játékát. A közönség rengeteg technikai hibát láthatott, ám a didergésnek és bosszankodásnak végül tűzijáték lett a vége. Amikor a jól bí­ráskodó Ábrahám Attila lefújta a mérkőzést, a hangszórókon keresztül bejelentették, amit természetesen minden Fradi-szurkoló tudott, hogy a zöld-fehér csapat végzett az alapszakasz első helyén. Tapsolt a publikum és megkezdődött a tűzijáték, az ég felé szálló zöld petárdákkal. A Ferencváros megérdemelten győzött, hí­vei pedig azzal a tudattal mehettek haza, ami sikerült az alapszakaszban, miért ne sikerülhetne a rájátszásban.

Percről percre

15. perc: Lipcsei indult meg középen, néhány méteren keresztül vezette a labdát, majd 24 méterről kissé jobbról, jobb külsővel lőtt, jóval a bal sarok mellé.
32. perc: Némedi passzolt keresztbe laposan a ferencvárosi 16-os előtt, éppen a futtából érkező Tóth Norbertnek, aki húsz méterről ballal lőtt is, Szűcs Lajos pedig szögletre bokszolta a bal felső sarok felé tartó labdát.
33. perc: Leandro í­velte át a labdát a bal oldalról, Kriston a 16-oson belül a jobb oldalon előbb átvette azt, aztán a jobb lábáról a balra tette, majd kissé kisodródott helyzetből hét méterről a blokkolni igyekvő Vasas mellettúgy csavart a jobb sarokba, hogy a labda a kapufát is érintve vágódott vissza a hálóba. 1–0
36. perc: A Videoton jutott szabadrúgáshoz a ferencvárosi kaputól húsz méterre. A balösszekötő helyéről elvégzett Pomper-szabadrúgást követően Szűcs Lajos letérdelt és magához ölelte a laposan középre tartó labdát.
43. perc: Kriston ballal adott középre a jobb oldalról, Tököli érkezett a jobb sarok felé, ám hat méterről a felső sarok fölé fejelte a labdát.

53. perc: Dvéri szöktette a bal oldalon megiramodó Tóth Norbertet, a korábbi Vasas-játékos Vukmir mellett csinált egy cselt, majd 13 méterről, jobbal a bal felső sarok felé tekert, ám a labda egy méterrel a kapufa mellett szállt el.
58. perc: Róth szerzett labdát saját térfelének a közepén, Dvérihez passzolt, majd futott tovább a bal szélen. Dvéri megindult, mintegy 15 méteren keresztül vezette a labdát, majd visszapasszolt Róthnak, aki becsapta Vukmirt, balról keresztbe í­velt, Dragóner feje mellett elszállt a labda, í­gy a két perccel korábban beállt Földes Gábor tisztán maradt. A cserecsatár azonban hat méterről nem volt képes kihasználni a ziccert, mert Szűcs Lajosba lőtte a labdát.
64. perc: Lipcsei vállalkozott lövésre 24 méterre a kaputól, és a középről, jobbal leadott lökete után Végh Zoltán – annak ellenére, hogy vetődés közben megcsúszott – kiöklözte a labdát.
72. perc: Leandro bal oldali beadása után Risztics kifejelte ugyan a labdát, ám pontosan Lipcsei elé, aki 18 méterről, jobbal egyből lőtt is, a kissé pattogó labda azonban a bal kapufáról kifelé pattant.
82. perc: Róth a balösszekötő helyén kiszorí­tott helyzetből próbálta jobb lábbal bevenni Szűcs Lajos kapuját, ám ez ismételten nem sikerült, mert a kapusról a mezőnybe pattant a labda, és ezt követően Balog szögletre tisztázott.

Fény és árnyék

Csak elismeréssel szólhatunk arról az ötletrôl, amely a bí­rócserérôl döntött. Tudniillik erre a találkozóra Dubraviczky Attila volt kirendelve, ám a fehérváriak ezt nehezményezték, mondván, a játékvezetô gyôri, márpedig ebben a fordulóban a fehérváriak riválisa, az ETO Kispesten szerepelt, és ugyebár az ördög nem alszik… Ezért jöhetett Ábrahám Attila, és máris helyreállt a lelki békéje mindenkinek.

Mintegy ötven fehérvári szurkoló érkezett az Üllôi úti stadionba, és szokásukhoz hí­ven végigdobolták, -kiabálták a mérkôzést. Rajtuk nem múlhat sem idegenben, sem otthon a Videoton sikere. A nagy kérdés csupán az, hogy vajon mivel bôszí­tették fel a ferencvárosiakat, ám mindenesetre tény, hogy a félidôben néhány vehemensebb zöld-fehér szimpatizáns megindult a vendégszektor felé; a balhé a biztonságiak közbelépése miatt elmaradt.

Nyilatkozatok:

Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója: – A gyôzelem miatt elégedett vagyok, a játékunkkal már kevésbé. Agresszí­ven, lendületesen futballozott a Videoton, nagyszerûen kontráztak a fehérváriak, olykor éppen a mi szögleteinket követôen.

Bicskei Bertalan a Videoton FCF vezetôedzôje: – Egyenlô erôk küzdelmét láthatta a publikum, amelybôl az a csapat jött ki gyôztesen, amelyik a kapu elôtt határozottabban lépett fel. Ez a csapat most a Ferencváros volt, hiszen kihasználta egyik lehetôségét, mí­g mi mindet elpuskáztuk.

*

A szombati játéknap után kialakult a rájátszás alsó- és felsőházának mezőnye a labdarúgó NB I-ben.

A jövő héten kezdődő play-off kétszer öt fordulós lesz, az 1-6. helyezettek a bajnoki cí­mért, a 7-12. pozí­ciót elfoglaló klubok pedig a kiesés elkerülésért játszanak. A résztvevők az alapszakaszban szerzett összes pontjukat és rúgott-kapott góljaikat magukkal viszik a rájátszásba.

Az állás:

1. Ferencváros 22 15 3 4 41-17 48 pont
2. MTK Hungária 22 14 5 3 42-21 47
3. Újpest 22 12 4 6 45-29 40
4. Debrecen 22 10 9 3 44-30 39
5. Siófok 22 8 8 6 28-27 32
6. Győri ETO 22 9 5 8 35-35 32
————————————
7. Zalaegerszeg 22 8 6 8 37-36 30
8. Videoton 22 7 6 9 29-30 27
9. Sopron 22 6 5 11 33-36 23
10. Dunaferr 22 4 6 12 28-43 18
11. Kispest-Honvéd 22 4 3 15 27-51 15
12. Békéscsaba 22 4 2 16 25-59 14

Góllövőlista:

15 gólos: Illés (MTK)
13 gólos: Kovács Z. (Újpest), Sumudica (Debrecen)
12 gólos: Tököli (FTC)
10 gólos: Horváth F. (Újpest), Kenesei (ZTE), Szanyó (Győr)
9 gólos: Keresztúri (Békéscsaba), Tóth M. (Sopron)
8 gólos: Lipcsei (FTC), Zavadszky (MTK)

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2003.IV.5. Ferencváros – Videoton: 1-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk nagy csatában, nagyon nehéz időjárási körülmények között 1-0-ra nyert a Videoton ellen és a rájátszás előtt ismét az első helyen áll a tabellán.

    Ferencváros – Videoton: 1-0 (1-0)
    Üllői út, 6.262 néző, vezette: Ábrahám (Tompos, Hrabovszky)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek (Keller 62.) – Penksa (Sowunmi 87.), Tököli (Jovic 89.), Leandro

    Videoton: Végh – Monye, Vochin, Risztic, Vasas – Némedi (Szabó 78.), Pomper, Dvéri, Tóth N. (Korsós 70.) – Róth, Terjék (Földes 57.)

    Gól: Kriston (33.)
    Sárga lap: Vukmir (27)

    A találkozó jelentős részében viharos erejű szél fújt, melyet hosszabb-rövidebb heves záporok kí­sértek. Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt folyamatosan játszani. Óriási küzdelem zajlott a pályán, hiszen mindkét csapat számára csak a győzelem számí­tott jó eredménynek. Ennek megfelelően a Videoton nem állt be védekezni, a hátsó alakzat helyett a középpályás sorát erősí­tette meg. Kezdetben főleg a pálya közepén birkóztak egymással a csapatok. A csúszós talajon sok volt a pontatlan átadás, többször a kiszámí­thatatlanul pattanó labda tréfálta meg a futballistákat. Az első igazán veszélyes támadás máris góllal zárult. A 33. percben Leandro í­velt keresztbe, Kriston 10 méterre a kaputól, kicsit kiszorí­tott helyzetben vette le a labdát, majd ballal a hosszú sarokba csavart (1-0). A 37. percben Szűcs bravúrja mentette meg kapunkat a góltól. Pomper szabadrúgásból a felugró sorfal alatt lőtte el a labdát, de Lajos résen volt és védett.

    A második félidőben Penksa indí­tásával Tököli egyedül törhetett volna kapura, de a labda megcsúszott a vizes füvön és Végh tisztázni tudott. A Videoton, miután más lehetősége nem adódott, sokkal támadóbb szellemben játszott, mint az első 45 percben. Mi tudatosan átengedtük a területet ellenfelünknek és gyors ellentámadásokkal veszélyeztettünk. Az 58. és 59. percben nagyon közel kerültek a vendégek az egyenlí­téshez, de Szűcs előbb Földes, majd Némedi lövését védte bravúrral. Természetesen előttünk is adódtak lehetőségek, játékosaink remekül felismerték, hogy a vizes füvön érdemes távoli lövésekkel kí­sérletezni: a 64. percben Leandro lőtt a kapu fölé, a 65.-ben Lipcsei lövése után Végh kiejtette a labdát, majd a védők tisztáztak. A 72. percben kihagytuk a második félidő legnagyobb helyzetét: Keller beadása után a védők röviden szabadí­tottak fel, Lipcsei kapáslövése után a labda a kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Az idő múlásával a vendégek fokozatosan vesztették el a hitüket. A 83. percben Róth kiszorí­tott helyzetből lőtt kapura, Szűcs a rövid saroknál szép mozdulattal védett. A hajrában több veszélyes helyzet már nem alakult ki, csapatunk érett játékkal megőrizte előnyét és az első helyről várhatja a következő hétvégén kezdődő rájátszást.

  • 92
    Vége! Csapatunk győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán és az első helyről várhatja a rájátszást. A másik két meccsen: Kispest-Győr 0-2, Siófok-ZTE 1-0. A mieink, az MTK, az Újpest, a Debrecen mellett ma Győr és a Siófok került még be a rájátszás felsőházába.
    91
    Dvéri beadása után Korsós fejelt a kapunk mellé.
    90
    Ábrahám jelezte, hogy két percet hosszabbí­t.
    89
    Harmadszor cseréltünk: Tököli helyett Jovic állt be.
    87
    Másodszor cseréltünk. Penksát Sowunmi váltotta fel.
    85
    Leandro beadását Tököli vetődve érte el, de utána a védők tisztáztak.
    83
    Róth éles szögből lőtt a rövid sarokra, Szűcs vetődve mentett.
    81
    Siófok-ZTE 1-0, Kispest-Győr 0-2
    78
    Némedi helyett Szabó lépett pályára.
    76
    Vasas már legalább tizedszer szabálytalankodott Penksával, de Ábrahám játékvezető még nem érezte szükségesnek, hogy egy sárga lappal figyelmeztesse a fehérvári játékost.
    74
    Korsós futott el a bal szélen, beadása után Keller csukafejessel mentett az üresen érkező Földes elől.
    72
    Keller beadása után Risztic röviden fejelte ki a labdát, amit Lipcsei 20 méterről, kapásból a kapufára lőtt.
    70
    Tóth N. helyére Korsós állt be.
    69
    Leandro visszagurí­tása után Lipcsei 17 méteres kapáslövése Monyéról pattant szögletre.
    66
    Kispest-Győr 0-2, Siófok ZTE 0-0
    65
    Lipcsei 20 méteres, remekül eltalált félmagas lövését Végh először kiejtette, utána a védők tisztáztak.
    64
    Penksa passzolt Leandróhoz, aki 23 méterről a kapu fölé lőtt.
    62
    Mi is cseréltünk: Szkukalek helyett Keller folytatja a játékot.
    61
    Penksa szerzett labdát a fehérvári térfél közepén, egyből Tökölihez passzolt, akinek a lövése levágódott egy közbenyúló védő lábáról.
    59
    Pomper szöktette Némedit, akinek 12 méteres lövését Szűcs hatalmas bravúrral védte.
    58
    Róth ebadása után Földes öt méterre a kapunktól levette a labdát, majd közeli lövését Szűcs fantasztikus bravúrral védte.
    57
    Először cserélnek a vendégek: Terjék helyére Földes állt be.
    56
    Lipcsei gyönyörű cselekkel tört előre, de mielőtt lőni tudott volna, a tizenhatos vonala előtt Vochin becsúszva szerelte.
    54
    Tóth N. egy csel után, a jobb oldalról, éles szögből a kapunk fölé csavarta a labdát.
    52
    Kriston passzolt a tizenhatoson belül helyezkedő Penksához, légiósunk sarokkal akarta visszaadni a labdát, de Vochin tisztázott.
    49
    Pomper játszotta be a labdát a védőink mögé, de Szűcs jó ütemben jött ki a kapuból és Terjéket megelőzve megszerezte a labdát.
    47
    Penksa indí­tásával Tököli ugrott volna ki, de a labda megpattant a vizes füvön és í­gy Végh menteni tudott.
    46
    A szünetben egyik szakvezető sem cserélt. A második félidő is kezdőrúgással kezdődött, melyet Szőke István nevű szurkolónk végzett el, majd folytatódott a mérkőzés.
    46
    Félidei nyilatkozatok:
    Dragóner Attila: – Nagyon kapkodó a játék, egy kicsit sok a hiba, ami részben köszönhető a kiszámí­thatatlanul fújó szélnek, valamint annak, hogy a pálya talaja rendkí­vül rossz. Ennek ellenére nekünk is össze kell kapnunk magunkat, és jobb teljesí­tményt kell nyújtsunk a második félidőben, mert az eddigi kevés lesz a győzelemhez.
    Szűcs Lajos: – A második félidőben már nem kell megküzdenünk az ellenszéllel, és azt gondolom jobban be tudjuk majd szorí­tani a Videotont. A szél nagyon zavaró, í­gy nincs könnyű dolgom. Eddig kevés helyzetünk volt, de ennek az az oka, hogy a Videoton nagyon szervezetten játszik.
    Marek Penksa: – A Videoton védői nagyon sokat szabálytalankodnak, és a játékvezető sokszor szemet huny a szabálytalanságok felett, í­gy nem könnyű támadásokat kialakí­tani.
    Gyepes Gábor: – Sok a hiba és túl sok labdát adunk el. Szerintem ez az oka annak, hogy keveset veszélyeztetjük a Videoton kapuját.
    45
    Ábrahám lefújta az első félidőt. A másik két mérkőzésen, szintén 45 perc után: Siófok-ZTE 0-0, Kispest-Győr 0-1
    44
    Kriston beadása után Leandro fejelt a kapu fölé.
    43
    Penksa remek indí­tásával Tököli harcosan betört a tizenhatoson belülre, középre gurí­tott, a védők scak felpörgették a labdát, melyet végül Végh bokszolt vissza a mezőnybe.
    41
    Leandro adott be a bal oldalról, Végh vetődve húzta le a labdát.
    39
    Dvéri beadása után Dragóner csukafejessel tisztázott Róth elől.
    37
    Pomper végezhetett el szabadrúgást 20 méterre a kapunktól. A fehérvári játékos laposan, a felugró sorfal alatt lőtte el a labdát, de Szűcs résen volt és megfogta a labdát.
    35
    Vasas rúgta fel Penksát, Ábrahám tovább engedte a játékot.
    33
    Vezetünk!! Leandro í­velt keresztbe, Kriston 10 méterre a kaputól, a jobb szélen levette a labdát, majd ballal a hosszú sarokba csavart (1-0).
    32
    Dvéri lövését Szűcs óriási bravúrral tolta a léc fölé.
    30
    Penksa gurí­tott középre Kapichoz, de Ábrahám belebotlott a guruló labdába, amely í­gy nem jutott el a szlovén légióshoz.
    27
    Vukmir szabálytalankodott az oldalvonal mellett, amiért sárga lapot kapott. Dragannak ez volt a harmadik sárgája, ezért a rájátszás első fordulójában nem játszhat.
    25
    Először rúghatott szögletet a Videoton. Tóth N. beadása után Szűcs magabiztosan húzta le a labdát.
    23
    Pomper lőtt 30 méterről a kapunk felé.
    21
    Leandro két védőt is kicselezett, amikor buktatták. Lipcsei beadása után Pomper saját kapuja felé csúsztatta a labdát, de Végh védett.
    19
    Lipcsei lőtt be szabadrúgást a kapu elé, a védők röviden szabadí­tottak fel, Kapic 20 méterről, ballal, kapásból a kapu mellé lőtt.
    17
    A miénkkel egyidőben zajló meccseken 15 perc után: Kispest-Győr 0-1, Siófok-ZTE 0-0.
    15
    Lipcsei 20 méterről lőtt a kapu mellé.
    14
    Lipcsei szöglete után Dragóner fejesét fogta meg Végh. Az ellentámadásnál Róth egyedül tört be a tizenhatosunkon belülre, de Kapic nagyon szép szereléssel mentett.
    11
    Vukmir futott el a jobb szélen, kapu elé lőtt labdáját az alapvonalon túlra rúgták a védők. A szögletet Lipcsei végezte el, Végh a labda alá futott, de Leandro elől mentettek a védők.
    9
    Lipcsei tört be határozottan a jobb szélen a fehérvári tizenhatoson belülre, középre í­velt, Leandro Tököli elé fejelte a labdát, de a védők tisztáztak.
    7
    Némedi belekönyökölt Penksa arcába, de Ábrahám továbbot intett.
    6
    Kapic í­velte Szkukalek felé a labdát, de a bal szélen felfutó Igor elől Némedi fejjel mentett.
    4
    Lipcsei ugratta ki Penksát, de Végh kijött a kapujából és fölszedte a labdát támadónk elől.
    2
    Némedi beadásáról mindenki lemaradt a kapunk előtt.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés!
    .
    A térfélválasztás után eldőlt, hogy az első félidőben mi támadunk a Nagyvárad tér felőli kapura és mi kezdjük a meccset.
    .
    Ebben a pillanatban kijöttek a csapatok a pályára. A mieink zöld-fehérben, a vendégek piros-kékben játszanak majd.
    .
    A fehérváriakat mintegy 100 szurkoló kí­sérte el a mérkőzésre.
    .
    Dunaferr-MTK 3-3!!! Csapatunk átveheti a vezetést a tabellán, ha megveri a Videotont.
    .
    A csapatok bevonultak az öltözőbe, hogy meghallgassák az utolsó taktikai utasí­tásokat.
    .
    A mérkőzés előtt a kezdőrúgást a ferencvárosi nevelésű válogatott jégkorongkapus, Szuper Levente végzi el. Az ország legjobb hálóőre jelenleg Észak-Amerikában, a St. John’s Flames együttesében véd. Szuper az április 15-én kezdődő budapesti világbajnokságra jött haza és természetesen kilátogatott az Üllői útra is.
    .
    A mieink Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Penksa, Tököli, Leandroösszeállí­tásban játszanak, a kispadon Udvarácz, Bognár, Keller, Zováth, Sowunmi, Jovic vár bevetésre. A vendégek kezdőtizenegye: Végh – Monye, Vochin, Risztic, Vasas – Némedi, Pomper, Dvéri, Tóth N. – Róth, Terjék
    .
    A kéthetes bajnoki szünet alatt sérült játékosaink többsége meggyógyult. Szkukalek Igor a kezdőcsapatban kapott helyet, Kiss György a vasárnapi tartalékbajnokin lép pályára. Gera Zoltán csak csütörtökön kezdett el ismét együtt edzeni a csapattal, ezért ő a rájátszás első fordulójában játszhat majd.
    .
    A mi meccsünkkel egyidőben kerül sor a Siófok-ZTE és Kispest-Győr találkozókra, melyek tétje az első hat közé jutás. Ezeknek a mérkőzéseknek az alakulásáról, illetve a délután elkezdődött találkozók végeredményeiről is tájékoztatjuk szurkolóinkat.
    .
    Női kézilabdázóink a bajnokság rájátszásában 32-20-ra nyertek az Esztergom ellen, Farkas Ági 8 gólt szerzett. Szép volt lányok, gratulálunk!
    .
    A két csapat játékosai már a pályán melegí­tenek. Az esős idő ellenére szép számban gyülekeznek a szurkolók a lelátón.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik az alapszakasz záró fordulójában a Videoton elleni hazai mérkőzésünk. A fehérváriak tavasszal még százszázalékosak és mindenképpen nyerniük kell, hogy maradjon esélyük bekerülni a rájátszás felsőházába.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK