2003.VIII.2. Ferencváros – Videoton: 2-2

Izgalmak az üres stadionban


Ferencváros – Videoton: 2-2 (1-1)
Üllői út, zártkapus mérkőzés, vezette: Dubraviczky Attila (Bóna, Kelemen)

Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z. (Bognár Zs. 5.), Dragóner, Botis (Zováth 24.) – Kriston, Lipcsei, Kapic, Leandro – Rósa D., Gera, Penksa (Sasu 75.)
szakmai igazgató: Garami József

Videoton: Tudor – Tereánszki-Tóth, Vochin, Koller – Szalai T. (Magasföldi 85.), Schwarcz, Szabó T., Dvéri, Voicu – Medved (Savu 51.), Hercegfalvi (Kunzo 72.)
vezetőedző: Csank János

Gól: Lipcsei (29. – 11-esből), Rósa D. (82.) illetve Hercegfalvi (4.), Dvéri (63.)
Sárga lap: Botis (5.), Kapic (56.) illetve Medved (32.), Tudor (49.)
Kiállí­tva: Dvéri (70.)

Mintha május 30-át í­rtunk volna: hatalmas üvegcsörömpölés, mindenki a fejét fogta, és a betört ablak darabjai szanaszét szálltak.

Igen ám, de mí­g a tavalyi szezonzárón a szurkolók élték ki pusztí­tási vágyukat, most csupán a bemelegí­tő Szabó Tibor tette ezt, akinek egy lövése után a labda önállósí­totta magát, és törte szét a klubház egyik ablakát.

Amúgy minden békés volt.

Mivel a liga nem dí­jazta a Fradi-szurkolók néhány kivert foggal, megrúgott vesével, lábmasszázst alkalmazó önkéntes egészségügyi szerepvállalását, három mérkőzésre bezárta az Üllői úti stadion lelátóit. A Ferencváros drukkerei természetesen nem hagyták ki a meccset, ám a vártnál jóval kevesebben, mindössze néhány tucatnyian álltak fél órával a kezdés előtt a bezárt kapuk mellett, előtt. Hogy kedvük se legyen bemenni, arról rengeteg rendőr gondoskodott, akik teljesen megszállták a stadion környékét. Mi több, most kapásból a klubházba is bementek – éppen két hónapot késtek ezzel az akcióval…

Túlzás lenne azonban azt állí­tani, hogy teljes hangulattalanságban zajlott volna a mérkőzés (pedig a zártkapus találkozóknak ez a legfőbb jellemzője…), hiszen a vendégek kihasználták a szabály adta kiskapus lehetőséget: ötven embert ugyanis ők is behozhattak, és a vezetők egyfajta gesztust gyakorolva megengedték, hogy a küldöttség felét a piros-kék ultrák tegyék ki. Emí­gyen teljes nézőtéri fölényben voltak a vidisek, ám mivel biztonságból sosem elég, az ötödik percben kénytelenek voltak lelátót váltani – gyaní­thatóan a későbbi bonyodalmak megelőzése érdekében, hiszen sokaknak nem tetszett volna, ha a vendégtábor éppen a kettes szektorban szurkolgat…

Persze, kiskaput más is talált.

Szeiler József is ott volt a mérkőzésen – bocsánat, pontosabban a stadionban, hiszen a találkozó időpontjában éppen irodájában dolgozott. A ferencvárosiak szerint ugyanis a korábbi Fradi-kapust a vezérigazgatói teendőitől nem tilthatják el, í­gy jogszerűen volt ott az Üllői úton. Nem tisztünk ez ügyben állást foglalni, de mosolyogtató, ha egy eltiltott sportvezető meccset nézhet, továbbá, ha egy zártkapus mérkőzésre í­gy, vagy úgy szurkolókat engednek be. Mert vagy nem kell keménykedni, vagy igenis kell…

A kezdés a ferencvárosiaknak volt keserves, hiszen egyből nekik támadt a Videoton, a fehérváriak egy góllal és egy kapufával jelezték, hogy nem kifejezetten a bekkelés a céljuk. A zöldeknek sok idő kellett, mí­g túltették magukat Balog Zoltán és a kiállí­tást három perccel korábban megúszó Sorin Botis sérülésén, de utána egy perc alatt két lehetőségük is volt, és a másodiknál Lipcsei Péter már nem hagyta ki a megí­télt büntetőt. A hí­rszolgáltatás gyorsaságáról annyit: 17 másodperc múlva már felharsant kintről a „Hajrá, Fradi!”

A szünet után az addig a klubház előtt álldogáló fradisták körbesétálták a stadiont, hátha í­gy jobban hallatszik majd a hangjuk. A száz ferencvárosi szurkolót azonban csaknem ugyanannyi rendőr követte, í­gy illetlen viselkedésre semmi esély nem kí­nálkozott. Nagy volt azonban az öröm a hazaiak között, amikor megint kapták a fülest, hogy Lipcsei Péter újra tizenegyest rúghat, ám ez alkalommal Daniel Tudor szép vetődéssel kiütötte a labdát – emí­gyen rögvest Vidor is lett… Főként nagy volt a fehérvári kapus öröme, amikor átellenben Dvéri Zsolt szabadrúgásból pompásan tekerte a labdát a kapuba, és í­gy megint a Videotonnál volt az előny.

Másodjára viszont nem is hagyták veszni ezt a fehérváriak. Dvéri Zsolt ugyan nagy reklamálásba kezdett, ami az álmoskönyv szerint üres stadionban nem a legszerencsésebb tett – Dubra- viczky Attila akár bedugult füllel is könnyedén meghallotta volna a monológot, hát még í­gy, hogy majdnem az arcába sikerült üvölteni. Joggal mutatta fel a bí­ró a piros lapot a fehérvári középpályásnak. A Videotonnak í­gy tí­z emberrel kellett kivédekeznie a hátralévő perceket, de nem sikerült. A mérkőzés lefújása előtt ugyanis a zöld-fehérek egyenlí­tettek, í­gy nagy volt az öröm – zárt kapuk előtt, a székház bejáratánál, az utcán.

Percről percre

4. perc: Dvéri végzett el szögletet a bal oldalról: a beí­velést követően az ötös jobb sarkánál érkezett Hercegfalvi, aki faképnél hagyva a védőket fel is ugorhatott és négy méterről a bal felső sarokba csúsztatta a labdát. 0–1
14. perc: Dvéri cselezett a 16-os bal oldalán, becsapta Bognárt, majd lágyan középre emelt. A labdára egyedül érkezett Medved, aki hat méterről középről fejelt, ám a labda a lécről az alapvonal mögé vágódott.
28. perc: Lipcsei bal oldali szögletét követően Dragóner fejelt középről nyolc méterről, szállt is a kapu bal oldala felé a labda, ám azt a gólvonal előtt álló Voicu kifejelte.
29. perc: Lipcsei ezúttal jobbról végezhetett el szögletrúgást, amely után a tizenegyespontnál Koller földre vitte Dragónert. Dubraviczky Attila játékvezető azonnal és jogosan 11-est í­télt. A büntetőt Lipcsei végezte el, és jobbal a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 1–1

49. perc: Gera ugratta ki Rósát, aki teljesen egyedül törhetett a kapu felé, a 16-oson belül megtolta a labdát, ám a kapujából kilépő Tudor elütötte a Fradi középpályását. Tegyük hozzá, teljesen fölöslegesen, mert Rósa nem érte volna utol a labdát az alapvonal előtt, ám ettől még teljesen jogos volt a tizenegyes. A büntetőt ismét Lipcsei végezte el, és ezúttal is jobbal célozta meg a bal alsó sarkot, ám erre már Tudor is készült, és elvetődve a kapufa tövére ütötte a labdát, ahonnan az az alapvonal mögé vágódott.
54. perc: Szabó Tibor vezette fel a labdát középen, majd a teljesen egyedül álló Savut hozta játékba a bal oldalon, aki 14 méterről fordulásból nem túl erősen, de célba vette a jobb felső sarkot. Szűcs Lajosnak nagy bravúrral sikerült a jól elhelyezett labdát szögletre ütnie.
63. perc: Kapic szabálytalankodott Szabó Tiborral szemben, a 16-os vonala előtt egy lépéssel pont középen. A szabadrúgást Dvéri végezte el, és jobbal a kapu bal oldalába csavart. 1–2
70. perc: Dvéri a Ferencváros térfelének jobb oldalán egy szabálytalansága után összeszólalkozott Kapiccsal, majd Dubraviczky Attila játékvezetőt is elküldte „melegebb éghajlatra”, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a Videoton középpályása azonnal piros lapot kapott.
82. perc: Gera futott el a bal oldalon, az alapvonal közeléből középre adott, Tudor aláfutott a labdának, az érkező Rósa Dénes pedig három méterről, jobbal a kapu bal alsó sarkába lőtt. 2–2

Fény és árnyék

Nyolc labdaszedő volt az Üllői úti stadionban szombat este, és ők természetesen lelkesen végezték is a munkájukat. Ám volt amikor „akadályba” ütköztek, hiszen egy-egy nagyobb lövés után a labda teljesen üres lelátón landolt. Ekkor léptek közbe az amúgy unottan ácsingózó biztonsági emberek, és „szolgálunk és védünk” alapon visszahají­tották a labdát a pályára…

Ha egy játékos a negyedik percben sérülés miatt cserét kér, akkor vagy nagyon nagy pechje van, vagy a bemelegí­téssel lehetett némi probléma. Nos, az egyelőre titok, mi történt Balog Zoltánnal, de az tény, hogy a hazai védő már a találkozó elején lekéredzkedett a pályáról. Ezzel mindjárt kisebb fejtörést okozott Garami József szakmai igazgatónak.

Súlyos fejsérülés

A 23. percben FTC térfelének bal oldalán együtt ugrott fel fejelni Sorin Botis és a vendégcsapat labdarúgója, Hercegfalvi Zoltán – a csattanásból sejteni lehetett, hogy nagy a baj: a pályára a mentőautó is megérkezett. A légiós sérülése az első diagnózis szerint súlyos, Sorin Botis homlokcsonttörést szenvedett.

Nyilatkozatok:

Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója: „A meccs elején két súlyos sérülés hátráltatta a játékunkat, a helyzetünket pedig tovább nehezí­tette, hogy mindig az eredmény után kellett menni, í­gy végül csak döntetlenre futotta.”

Csank János a Videoton vezetőedzője: „A játékvezető döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, de í­gy is hősiesen küzdöttünk. A végén akár még a győzelmet jelentő gólt is megszerezhettük volna.”

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2003.VIII.2. Ferencváros – Videoton: 2-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk rendkí­vüli körülmények között 2-2-es döntetlent játszott a Videoton ellen. Nem elég, hogy zárt kapuk mögött kellett pályára lépnünk, az első fél órában két védőnket, Balog Zoltánt és Sorin Botist is súlyos sérülés miatt kellett lecserélni.

    Ferencváros – Videoton: 2-2 (1-1)
    Üllői út, zártkapus mérkőzés, vezette: Dubraviczky (Bóna, Kelemen)

    Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z. (Bognár 5.), Dragóner, Botis (Zováth 23.) – Kriston, Kapic, Lipcsei, Leandro – Rósa – Gera, Penksa (Sasu 75.)

    Videoton: Tudor – Tereánszki-Tóth, Vochin, Koller – Szalai (Magasföldi 86.), Schwarcz, Szabó, Dvéri, Voicu – Medved (Savu 52.), Hercegfalvi (Kunzo 72.)

    Gól: Lipcsei (29. – 11-esből), Rósa (85.) illetve Hercegfalvi (4.), Dvéri (63.)
    Sárga lap: Botis (6.), Kapic (56.) illetve Medved (33.), Tudor (50.)
    Kiállí­tva: Dvéri (71.)

    Balog egy szabálytalanság után a 2. percben az első orvosi vélemények szerint térdszalagszakadást szenvedett vagy egy porc vált le a térdében, Botisnak pedig kompressziós homlokcsonttörése van, miután az oldalvonalnál összefejelt Hercegfalvival. Balognak a második percben a kapunk előtt rátartottak a lábára és amí­g védőnket a pályán kí­vül ápolták, a Videoton Hercegfalvi fejesgóljával megszerezte a vezetést (0-1). Csapatunknak körülbelül negyed órára volt szüksége ahhoz, hogy rendezze sorait a Videoton vezetése után. Mire kezdtünk volna magunkra találni, jött a következő csapás: Botis összefejelt Hercegfalvival, az ártalmatlannak tűnő szituáció azonban drámai sérüléssel zárult. Botis kompressziós homlokcsonttörést szenvedett. Játékosaink szerencsére gyorsan túltették magukat a drámai eseményeken és a 29. percben Lipcsei tizenegyesgóljával egyenlí­tettünk. (1-1). A gól után mi irányí­tottunk, a Videoton beszorult a kapuja elé, a legnagyobb helyzetet a 39. percben hagytuk ki, amikor Gera fejese után Tudor a felső kapufára tolta a labdát.

    A második 45 perc egy óriási Penksa-helyzettel kezdődött, Marek betört a tizenhatoson belülre, de az elévetődő Tudor a védők segí­tségével tisztázni tudott. Az 50. percben Rósa tört be a tizenhatoson belülre, eltolta a labdát Tudor mellett is, amikor a fehérvári kapus elütötte játékosunkat, 11-es! Lipcsei bal sarokra tartó lövését a fehérvári kapus az alapvonalon túlra ütötte. Ezután kiegyenlí­tettebb lett a meccs, jó iramú mérkőzést láthatott az a néhány ember, aki bent volt a stadionban. A 63. percben váratlanul vezetést szereztek a vendégek. Dvéri 18 méterről, szabadrúgásból csavart a kapunkba (1-2). A fehérváriak ezután érthetően lassí­tani próbálták a játékot, de Dvéri fegyelmezetlensége miatt emberhátrányba kerültek. A Videoton csapatkapitánya megsértette a játékvezetőt, ezért Dubraviczky a 71. percben kiállí­totta a játékost. Az utolsó 20 percben teljesen beszorí­tottuk a vendégeket, egymásután alakí­tottuk ki a veszélyes helyzeteket és a 85. percben megérdemelten egyenlí­tettünk. Gera futott le az alapvonalig, keresztbe í­velt, a labda átszállt Tudor feje fölött és Rósa közelről a hálóba helyezett (2-2).

    Csapatunk jó mérkőzésen, kétszer is talpra állt, túltette magát két védőnk elvesztésén és végül a hihetetlenül nehéz körülmények ellenére döntetlent játszott a Videotonnal.

    Csank János: – Szinte soha nem szoktam a játékvezetőkkel, de ezúttal ezt kell tennem. Talán a két csapat által diktált iram volt túl sok a játékvezetőnek, aki ezt nem tudta követni, talán még az idény elején vagyunk és ez a baj, nem tudom… Dubraviczky mindkét fél kárára tévedett. Az első 20 percben a Fradi kispadja háborgott, de a következő 70 percben szerintem mi lehettünk elégedetlenek. Az első 11-est én nem láttam annak, de majd megnézem videoról, és ha kell megkövetem a játékvezetőt. Azt viszont ki merem jelenteni, hogyha Dragóner végig a pályán maradhatott, akkor Dvérinek is a pályán kellett volna lennie az utolsó sí­pszóig. Még megemlí­teném, hogy a 4. játékvezető végig szórakozott a kispadunkkal, amit nem is értettem. Összességében azt tudom mondani, hogy ebben a futballra teljesen alkalmatlan közegben játékosaim hősiesen küzdöttek. A Liga döntésével kapcsolatban az a véleményem, hogy be lehet egy pályát tiltani, de nem mindegy, hogy mennyi időre. Remélem az illetékesek mérsékelik majd a büntetést, mert ez senkinek sem jó, és nincs is értelme.

    Garami József: – Nagyon furcsa mérkőzésen vagyunk túl, melyet a nézők nélküli körülmények és a sérülések alapvetően befolyásoltak. Sajnos Balog már a 4. percben kidőlt, és a kényszerű csere megzavarta a csapatot. Mire helyreállt a rend a védelemben már vezetett is az ellenfél. Később jött Botis drámai sérülése, ami után még nehezebb helyzetbe kerültünk. A félidő végére aztán ennek ellenére kiegyenesedett a csapat, és a második félidőben is mi voltunk fölényben. A kimaradt 11-es és az ellenfél újabb vezető gólját követően ismét a padlóról kellett talpra állnunk, ami szerencsére sikerült. Csank Jánossal egyetértek abban, hogy mindkét csapat nagy iramot diktált és jó meccset játszottunk még annak ellenére is, hogy nézők nélkül nem lehet normálisan futballozni. Remélem, hogy a Liga illetékesei is belátják ezt és mérsékelik a Ferencvárosra kirótt büntetést. Szintén remélem, hogy megszakad végre ez az óriási pechszéria, ami sújt bennünket, hiszen lassan elfogy a csapatunk és többen vannak kórházban, mint edzésen.

  • 93
    Lipcsei szögleténél Szűcs is előrement a fehérvári kapuhoz, de a védők kifejelték a labdát, Dubraviczky pedig lefújta a mérkőzést.
    92
    Újpesten lefújták a meccset, a Sopron 3-1-re nyert.
    91
    Szabó ugratta ki Savut, aki lesgyanús helyzetben betört a tizenhatoson belülre, az ötös sarkánál bemutatott két lövőcselt, majd lőtt, de szűcs óriási bravúrral szögletre mentett.
    90
    A tartalék játékvezető jelezte, hogy 3 perc hosszabbí­tás lesz.
    88
    Újabb érdekes párbeszéd a pálya széléről. A fehérvári kispadról í­gy kommentálta az egyik cserejátékos Bóna asszisztens nekünk kedvező í­téletét: „Ezért lengetsz csak az oldalvonalnál.” A partjelző válasza: „Te pedig ezért ülsz csak a kispadon.”
    86
    A vendégek is kihasználták utolsó cserelehetőségüket. Szalai helyére Magasföldi jött be.
    85
    Egyenlí­tettünk! Gera futott le az alapvonalig, beadott, a labda átszállt Tudor felett és az érkező Rósa közelről a hálóba helyezett (2-2). Játékosunk a gólja után azonnal kitépte a hálóból a labdát és sietett vissza, hogy ne veszí­tsünk sok időt.
    81
    Rósa ugratta volna ki Sasut, de a játékvezető les miatt megállí­totta az akciót.
    79
    Kriston emelte be a labdát a tizenhatso vonalára, Gera térddel továbbcsúsztatta Sasuhoz, aki kapásból a kapu mellé lőtt.
    77
    Kapic ugratta volna ki Sasut, de Scwarz jó ütemben lépett közbe.
    75
    Kihasználtuk a harmadik cserelehetőségünket is. Marek Penksa helyett Marius Sasu lépett pályára.
    74
    A http://www.sportradio.hu szerint a Sopron már 3-1-re vezet a Megyeri úton az Újpest ellen.
    72
    Újabb csere a vendégeknél. Hercegfalvi helyére Kunzo állt be.
    71
    Dvéri egy Ferencváros javára megí­télt szabadrúgás után azt mondta a bí­rónak: „Hagyjad már b… meg, te!” Ezért Dubraviczky kiállí­totta a fehérvári játékost.
    70
    Szabó indí­tásával Savu tört be a tizenhatoson belülre, de Szűcs remek vetődéssel megszerezte előle a labdát.
    67
    A http://www.sportradio.hu értesülése szerint a Sopron a 70. percben 2-1-re vezet a Megyeri úton az Újpest ellen.
    66
    A pályán is jól lehet hallani az Üllői út felől szurkolóink bí­ztatását.
    65
    Leandro húzott el a bal szélen, beadása után Gera 11 méterről centiméterekkel fejelt a kapu fölé.
    63
    Vezet a Videoton. Dvéri végezhetett el szabadrúgást 18 méterre a kapunktól, pont középről. A fehérvári középpályás a jobb sarokba csavarta a labdát (1-2).
    60
    Dragóner Attila az alábbi szavakkal vigasztalta, a kihagyott tizenegyes miatt láthatóan megviselt Lipcsei Pétert: „Nem baj Peti, fel a fejjel, gyerünk tovább!”
    58
    Dvéri két ember között Savuhoz passzolt, aki 17 méterről centiméterekkel lőtt a kapu fölé, de Dubraviczky les miatt már lefújta az akciót.
    56
    Dvéri hozta előre a labdát, Kapic hátulról becsúszva buktatta, Dubraviczky sárga lappal figyelmeztette középpályásunkat.
    54
    Dvéri szerelt a félpályánál, elretört, majd az őt kí­sérő Savuhoz passzolt, aki a tizenhatos sarkáról kapásból lőtt, Szűcs a jobb felső sarok elől bravúros mozdulattal mentett szögletre.
    52
    Cseréltek a vendégek. Medved helyett Savu lépett pályára.
    50
    Gera indí­totta kitűnő labdával Rósát, aki kicselezte a kapust is, de Tudor elütötte játékosunkat, 11-es! A fehérvári hálóőr sárga lapot kapott. Lipcsei bal sarokra tartó lövését Tudor szögletre ütötte.
    47
    Penksa kényszerí­tőzött Lipcseivel, a visszakapott labdával Marek betört a tizenhatoson belülre, de az elévetődő Tudor a védők segí­tségével megszerezte a labdát.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A fehérváriak nem cseréltek és mi sem cseréltünk többet.
    46
    Félidei nyilatkozatok: Balog Zoltán: – Nem tudom pontosan felidézni, mi történt. Arra emlékszem, hogy ki akartam hozni a labdát, amikor az egyik fehérvári támadó hátulról a térdemet találta el. Azt nem értem, hogy a játékvezető le sem fújta a szabálytalanságot. Dr. Gyarmati Jenő: – Sorin Botisnak kompressziós homlokcsonttörése van, ami nagyon súlyos sérülés. Többet csak akkor fogok tudni játékosunk állapotáról, ha meglesznek a CT-vizsgálat eredményei, illetve beszélek a Merényi kórházban dolgozó kollégákkal.
    45
    Dubraviczky lefújta az első félidőt.
    45
    Balog Zoltánnak az első orvosi feltételezések szerint vagy a porc vált le a térdében, vagy szalagszakadást szenvedett.
    45
    A tartalék játékvezető jelezte, hogy Botis sérülése miatt öt perc lesz a hosszabbí­tás.
    44
    Botis jelenleg röntgenvizsgálaton van. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a homlokában mindkét lemez, vagy „csak” az egyik sérült meg. A röntgen után dől el, hogy szükség van-e műtétre.
    41
    Leandro adott be a bal oldalról, Gera ugrott fel a labdáért, de Dubraviczky lefújta az akciót, metr szerinte Gerzson ellökte a védőjét.
    39
    Penksa í­velte be a labdát a tizenhatoson belülre, Gera fejelt kapura, Tudor a felső kapufára tolta a labdát, majd a játékszerrel kilépett az alapvonalon túlra.
    37
    Gera próbálta meg kiugratni Penkást, de Tereánszki-Tóth az utolsó pillanatban mentett.
    34
    Zováth 18 méteres lövését Tudor a bal felső sarok elől ütötte szögletre.
    33
    Medved buktatta Rósát a felezővonalnál, amiért sárga lapot kapott.
    32
    Leandro kényszerí­tőzött Penksával, a visszakapott labdát Leo egyből beadta, de Scwarz fejjel tisztázott Rósa elől.
    29
    Egyenlí­tettünk! Lipcsei szöglete után Dragóner fejelt volna kapura, amikor Koller a tizenegyes pontnál lerántotta, 11-es! A büntetőt Lipcsei a jobbra vetődő Tudort becsapva laposan a bal sarokba lőtte (1-1).
    28
    Gera sarokkal indí­totta Penksát, aki betört a tizenhatoson belülre, ahol Medved becsúszva szerelte, közben a labda a fehérvári játékos kezére pattant, Dubraviczky továbbot intett.
    26
    Most lehet folytatni a meccset.
    25
    Továbbra is áll a játék, a mentőautó még bent van a pályán.
    24
    Az első diagnózis szerint Botisnak betört a homlokcsontja, azonnal a Traumatológiai Intézetbe szállí­tják.
    23
    Botis helyett Zováth lép pályára.
    22
    Botis az oldalvonalnál Hercegfalvival ugrott fel a labdáért, a két játékos öszefejelt egymással, Botis a földön maradt és valószí­nűleg nagy a baj, mert a fehérváriak is sürgetik a pályára siető orvosokat.
    22
    Botis fejelt össze egy fehérvári játékossal. Védőnket mentővel kell elszállí­tani.
    21
    Lipcsei emelte a labdát Rósához, aki a tizenhatos vonalán, háttal a kapunak felpörgette magának a labdát, majd ollózó mozdulattal a kapu fölé lőtt.
    18
    Kriston buktatta Dvérit a felezővonalnál, amit Koller nem a legfinomabb jelzőkkel nehezményezett, Kriston és Koller összeakaszkodtak, Dubraviczky választotta szét őket és azt mondta: „Uraim, ne egymással beszéljék meg, nekem mondják el, mi a bajuk!” Lipcsei is bekapcsolódott a „beszélgetésbe”, és megjegyezte:”Maradjatok már, mi sem szóltunk egy szót sem, amikor szétrúgtátok a Balogot.” Utána lecsillapodtak a kedélyek.
    16
    Penksa indí­totta a bal szélen Leandrót, aki egyből középre adott, de Tudor megszerezte Gera elől a labdát.
    15
    Dvéri futott el a bal szélen, egy csel után a kapu elé emelt, Medved 7 méterről a felső kapufára fejelte a labdát.
    13
    Koller í­vel előre egy szabadrúgást a felezővonaltól, de Botis Hercegfalvi elől Szűcshöz fejelte a labdát.
    10
    Szalai lőtte be a labdát a kapunk elé, melyet Voicu az ötösünkön kapott meg, de Leandro becsúszva szerelt.
    8
    Gera két jó csel után passzolt Lipcseihez, csapatkapitányunk 17 méterről kapásból lőtt fél méterrel a kapu fölé.
    6
    Botis buktatta Szalait, amiért sárga lapot kapott.
    5
    Balog helyett Bognár lépett pályára.
    4
    Vezet a Videoton! Dvéri szöglete után Hercegfalvi csúsztatta a kapuba a labdát.
    3
    Bognár elkezdett melegí­teni a pálya szélén, Balog a jelek szerint nem tudja folytatni a játékot.
    2
    Voicu tartott rá Balog lábára. Védőnket a pálya szélén ápolják.
    1
    Ebben a pillanatban elkezdődött a mérkőzés. A fehérváriak indí­tották útjára a labdát. A mieink tiszta fehérben, a vendégek piros-kékben játszanak. Az első félidőben mi támadunk a Springer-szobor felőli kapura.
    .
    A csapatok most vonulnak be a pályára. A találkozó azért kezdődik pár perc késéssel, mert Dubraviczky Attila játékvezető jelezte, hogy addig nem kezdi el a mérkőzést, amí­g nem kapja meg a rendezők névsorát. Amikor kézbe vette a papí­rt, akkor hiányolta róla a hivatalos pecsétet. Miután a pecsét is rákerült a névsorra, a bí­ró bevitte a listát az öltözőjébe, majd azt mondta a játékosoknak: „Uraim, menjünk!”
    .
    A zártkapus mérkőzésekre mindkét klub legfeljebb 50 embert hozhat a stadionba. A fehérváriak úgy döntöttek, hogy 20 belépőt a szurkolók kapnak meg. A Ferencváros nem tud arról, hogy erre lehetőséget adnak-e a szabályok, ezért a liga állásfoglalását kéri ebben az ügyben. Ha valóban kaphatnak a szurkolók is jegyet a zártkapus találkozókra, akkor elképzelhető, hogy klubunk is élni fog ezzel a lehetőséggel.
    .
    A két együttes játékosai befejezték a bemelegí­tést. Már csak a cserejátékosok maradtak a pályán.
    .
    Mint ismert, a 100% Fradi szerkesztősége úgy döntött, hogy a zárt kapus mérkőzések ellenére megpróbál kedveskedni a szimpatizánsoknak, ezért minden meccs előtt lemond tudósí­tói akkreditációjáról egy szurkoló javára. A 100% Fradi előző számában három kérdésre kellett válaszolni, akik ezt helyesen tették, azok közül került ki a szerencsés nyertes. Nos, a szerencse Pintér Balázsnak kedvezett, aki a sajtópáholyból tekintheti meg a Ferencváros-Videoton mérkőzést, majd ezt követően tudósí­thatja a 100% Fradit a találkozóról. Balázs 19 éves és az idegenforgalmi főiskola első éves hallgatója.
    – Óriási öröm számomra, hogy a zártkapuk ellenére élőben tekinthetem meg kedvenceimet – mondta a boldog nyertes.
    – Nyolc éve vagyok Fradi-szurkoló, ha tehetem minden mérkőzésen ott vagyok, arról azonban már lemondtam, hogy az idén hazai meccsen láthassam kedvenceimet. Hála azonban a 100% Fradinak a Videoton ellen élőben biztathatom a srácokat. Remélem, nyerünk, és Gera Zoltán is betalál, hiszen ő a kedvencem.
    .
    A kezdésig már alig negyed óra van hátra és 19.55-kor kezdődik a Sport Rádió közvetí­tése is, amely interneten a http://www.sportradio.hu cí­men hallható. A találkozót szurkolóink vasárnap 22 órától az ATV-n is végig nézhetik.
    .
    A fehérváriaknál Pantic kiválása okoz komoly fejtörést Csank Jánosnak. A szakvezető azt mondta, hogy az NB I legjobban fejelő védőjéről kell lemondania sérülés miatt. A Videoton Tudor – Tereánszki-Tóth, Vochin, Koller – Szalai, Schwarcz, Szabó, Dvéri, Voicu – Medved, Hercegfalvi felállásban játszik majd.
    .
    Csapatunkból kiállí­tása miatt hiányzik az eltiltott Dragan Vukmir, akit Sorin Botis helyettesí­t. Botis a Seriff Tiraspoltól érkezett hozzánk és tétmeccsen most mutatkozik be. A mieink Szűcs – Balog, Dragóner, Botis – Kriston, Kapic, Lipcsei, Leandro – Rósa – Gera, Penksa összeállí­tásban lépnek pályára, a kispadon Udvarácz, Bognár, Szkukalek, Somorjai, Zováth, Huszti és Sasu vár bevetésre.
    .
    A két csapat már a pályán melegí­t, a lelátón csak a biztonsági őrök, illetve a sajtópáholyban az újságí­rók foglalnak helyet.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Csapatunk az új szezonban ma játssza első hazai meccsét, a liga döntése értelmében zárt kapuk mögött.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK