2003.VIII.23. Ferencváros – MTK Hungária: 2-1
Nullapontos zöld-fehérek
Ferencváros – MTK Hungária: 2-1 (1-1)
Üllői út, zártkapus mérkőzés, vezette: Bede Ferenc (Tompos, Georgiou)
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Bognár Zs., Zováth, Lipcsei, Leandro – Rósa D., Gera, Sasu (Penksa 59.)
szakmai igazgató: Garami József
MTK Hungária: Végh Z. – Pusztai (Rednic 65.), Komlósi, Juhász R., Füzi Á. – Zavadszky, Halmai, Jezdimirovic (Pisont 78.), Czvitkovics (W. Silva 46.) – Torghelle, Illés
vezetőedző: Egervári Sándor
Gól: Sasu (31.), Gera (62. – 11-esből) illetve Torghelle (43.)
Sárga lap: Leandro (21.), Rósa D. (29.), Zováth (85.) illetve Halmai (20.), Pusztai (36.), Komlósi (58.)
A hazaiaknál Garami József szakmai igazgató nem változtatott az előre megadott összeállításon, ám a vendégek vezetőedzője, Egervári Sándor egy poszton módosított: az előzetesen kezdőnek jelölt Daniel Rednic helyett Czvitkovics Pétert állította a kezdőcsapatba.
A kispadokat szemlélve két érdekességet vehettünk észre, a hazaiaknál Marek Penksa, a vendégeknél pedig Welton Silva került a tartalékok közé. Az eddigiekben mindkét légiós csapata meghatározó embere volt, ám helyzetük – legalább is erre a mérkőzésre – jelentősen megváltozott. Bár ha a német nyelvből indulunk ki, amelyben a kispad megfelelője a bank szó, lehet, csak befeketetésnek szánták a szakvezetők a játékosok pihentetését. Még egy változás történt a találkozó előtt: Bede Ferenc játékvezető a tartalékok közül lépett elő. Ez lassan egy szappanoperára emlékeztető történet, amely röviden összefoglalva a következőképpen szól: először Megyebíró Jánosnak utalták ki a rangadót, de ő a vasárnapi Pécs–Újpestet vezeti, helyére Ábrahám Attilát jelölték, aki tegnapra megsérült, így jöhetett az újabb váltás.
Szóval Bede Ferenc sípjelére kezdődött a találkozó, amelyen mindkét csapat nagy igyekezettel és sok-sok bosszantó hibával kezdett, és a figyelmetlenségek miatt nem alakulhatott ki valós gólveszély. Pedig a hazaiak három támadóval (mondjuk kis túlzással) rohamoztak, míg az MTK (fogalmazzunk így) másféllel, hiszen az előretolt Torghelle Sándor mögött Illés Béla volt az összekötő a csatár és a középpályások között. Szembetûnő volt a hazaiak játékában, hogy Leandro nem a megszokott helyén, vagyis nem a bal oldalon, a vonal mellett játszott, hanem jobbára behúzódott a pálya közepére, így a szélen Kiss György robogott fel s alá.
Félórát kellett várni az első valamirevaló helyzetre, ám Torghelle Sándor gyenge fejessel oldotta meg – illetve nem oldotta meg – a szituációt. Erre válaszul viszont Marius Sasu gólt szerzett, ezzel ebben a bajnokságban először vezetett a Ferencváros – az eddigi három találkozóból kettőn hátrányból egyenlítettek a zöld-fehérek. A lefújás előtti pillanatokban gyakorlatilag a semmiből egyenlített Torghelle Sándor, így a rengeteg hibával tarkított, unalmas első félidő döntetlenre végződött.
A fordulás után szerkezetet igen, de sebességet nem váltott az MTK. A kék-fehérekhez beállt a brazil Welton Silva, így már két támadóval próbálta feltörni a vendégegyüttes a Ferencváros védelmét. Ám hogy a játék képe és a mérkőzés színvonala nem sokat változott, arra bizonyíték egy telefonbeszélgetés: „Kapcsold be a tévét, és nézd, mert ilyen rossz meccset régen láttál” – mondta az egyik VIP-vendég otthon pihenő ismerősének. Valami igazság volt ebben a mondatban, ám arról, hogy a találkozó ne fulladjon teljes unalomba, Marek Penksa gondoskodott. A csereként beállt támadó Pusztai Olivér hathatós „segítségével” összehozott egy tizenegyest, amelyet Gera Zoltán értékesített is (érdekesség, hogy a Ferencváros ebben a bajnokságban már a negyedik büntetőjét kapta, ám jegyezzük meg, ezek közül Lipcsei Péter kettőt elhibázott).
A gól után némileg jobb lett a mérkőzés, ám újabb találat már nem esett. A győzelmével – bármennyire furcsa is ezt kijelenteni – a Ferencváros négy forduló után elérte azt, hogy nullapontos legyen. A zöld-fehér együttes továbbra is veretlen, ám már nem nyeretlen.
Az MTK a most zajló bajnokságban a második 2–1 vereségét szenvedte el, és ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a közbeeső Bajnokok Ligája-selejtezőn is kikapott az együttes, kijelenthető, Egervári Sándornak lesz dolga bőven.
Az örökrangadóról még egy mondat: küzdelmes volt ez a mérkőzés, azonban a színvonal jócskán hagyott kívánnivalót maga után…
Percről percre
13. perc: Gera tette a tizenhatos előterében a jobbján futó Sasu elé a labdát. A Ferencváros csatára 17 méterről, jobbal lapos lövéssel kísérletezett, ám megoldása felettébb gyatrára sikeredett, a labda öt méterrel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
19. perc: Kiss György indította hoszszan a bal oldalon feltûnő Sasut, aki az átvétellel el is tolta a labdát a rossz ütemben kilépő Végh Zoltán mellett, ám az alapvonal előtt már nem tudta utolérni azt, így odalett a helyzet.
21. perc: Halmai szabálytalankodott Rósa Dénessel. Középről szabadrúgást lőhetett a Ferencváros, mintegy 22 méterre Végh Zoltán kapujától. Leandro ballal jó másfél méterrel csavarta a bal felső sarok fölé a labdát.
27. perc: Gera huppant a földre, miután Jezdimirovics buktatta, szabadrúgás következhetett az FTC javára. Lipcsei futott neki a labdának, amit 27 méterről, kissé balról, jobbal fél méterrel lőtt a léc fölé.
30. perc: Halmai Illéshez, ő pedig Füzihez továbbított. Az MTK balhátvédje a bal oldalról egyből középre ívelt, az ötös jobb csücskénél érkezett Torghelle, és a labdának alászaladó Dragóner asszisztálása mellett öt méterről fejelt, de Szûcs óriási bravúrral oldalra ütötte a kapu bal oldalába tartó labdát.
31. perc: Gera Lipcsei passza után jó ütemben lőtte a vendégvédők közül meglóduló Sasu elé a labdát, amit Juhász Roland már nem ért el. Így a román csatár egyedül húzhatott kapura, és a jobbösszekötő helyéről, 11 méterről, jobbal a kifutó Végh Zoltán lábai között a kapu közepébe lőtt. 1–0
39. perc: Kiss György félpályás indítását követően Sasu egy pattanás után kissé jobbról, 17 méterről jobbal állítgatás nélkül lőtt kapura, a léc alá tartó labdát Végh Zoltán a kapu fölé tenyerelte.
43. perc: Füzi Ákos a bal oldalról pompás, 40 méteres átadással hozta helyzetbe a középen megiramodó, Dragóner által ûzött Torghellét, aki légstoppal szelídítette meg a labdát, majd mielőtt az a földre hullott volna, jobbal, 11 méterről a kirepülő Szûcs Lajos lábai között a kapu közepébe passzolta azt. 1–1
55. perc: Torghelle a Welton Silvától visszakapott labdát a 16-os előterében középen felpörgette magának, majd félfordulattal, 16 méterről jobbal kapura lőtte, ám a kivitelezés nem volt tökéletes, a kapu közepe felé pattogó labda így Szûcs Lajos ölében pihent meg.
62. perc: Lipcsei indította Penksát, a szlovák támadó a bal oldalon betört a 16-oson belülre, befelé húzott volna, amikor Pusztai belerúgott: tizenegyes. A labda mögé Gera állt, és jobbal a jobb alsó sarokba helyezett. 2–1
86. perc: A hazai kapu előtti tömörülést követően Halmai passzolt a Vukmirt lerázó, egyben kapura forduló Zavadszky elé, a középpályás nyolc méterről, jobbal lőtt, ám Szûcs Lajos remek ütemben mozdult ki, és balra ütötte a kapu közepébe tartó labdát.
Fény és árnyék
Zengett a „Hajrá, Fradi!”, zúgott a „Hajrá, MTK!”. A szép megmozdulásokat tapssal, a bosszantó bakikat legfeljebb egy kézlegyintéssel (de nem anyázással!) jutalmazták a drukkerek – akik ráadásul egymás mellett foglaltak helyet a sajtópáholyban. Kár, hogy zárt kapus meccs szükségeltetett ahhoz, hogy a béke, és ne a gyûlölet uralkodjon a lelátón.
Amikor észrevettük, éppen az állt a villanyújságon, hogy Ferencváros–MTK FC 1:1, hogy a Hungária lemaradt az MTK után, az nem baj (bizonyára nem fért ki), az már sokkal inkább probléma, hogy 1971 óta nem kettősponttal, hanem kötőjellel kell(ene) írni az eredményt. A kettőspont tudniillik arányt, a kötőjel pedig különbséget jelöl – nos, ez a különbség.
Nyilatkozatok:
Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója: „Küzdelmes találkozót vívtunk, ahol nem a játéké volt elsősorban a főszerep. Eggyel több gólt sikerült szereznünk az MTK-nál, ezért nyertünk.”
Egervári Sándor az MTK Hungária vezetőedzője: „Magunkban kell keresnünk a vereség okait. A helyzeteket be kell rúgni, és két ilyen gólt nem szabad kapni. Sajnos, gödörben van a csapat.”
Gera Zoltán: – Nagyon boldog vagyok, hogy nyerni tudott a csapat. Sajnos a saját játékommal már kevésbé vagyok elégedett, hiszen sok labdát vesztettem el a középpályán. Éreztem a meccs előtt, hogy Marius Sasu ezúttal be fog találni, hiszen eddig gólerős játékost ismertem meg a személyében, korábban mindig tartottam tőle, ha ellenünk lépett pályára, de most már szerencsére minket juttatott vezetéshez. Nagyon idegesek voltunk a szünetben, hogy az MTK kiegyenlített, tartottunk attól, hogy folytatódik a „döntetlenszéria”. Marek Penksa beállítása lendületet adott a csapatnak. Az ellene elkövetett szabálytalanság után jogos volt a 11-es, a büntető előtt odajött hozzám Lipcsei Peti, és azt mondta, hogy rúgjam én. Szerencsére sikerült betalálnom, és ezzel meg tudtuk nyerni a rangadót.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk nagy küzdelemben 2-1-re nyert az örökrangadón az MTK ellen és így már 0 ponttal áll a tabellán. A meccset a liga döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezték.
Ferencváros – MTK: 2-1 (1-1)
Üllői út, zártkapus mérkőzés, vezette: Bede (Tompos, Georgiou)
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Bognár, Lipcsei, Zováth, Leandro – Rósa, Gera, Sasu (Penksa 59.)
MTK: Végh – Pusztai (Rednic 65.), Juhász, Komlósi, Füzi – Zavadszky, Jezdimirovic (78.), Halmai, Czvitkovics (Silva 46.) – Torghelle, Illés
Gól: Sasu (31.), Gera (62. – 11-esből) illetve Torghelle (43.)
Sárga lap: Leandro (21.), Rósa (29.), Zováth (85.) illetve Halmai (20.), Pusztai (36.), Komlósi (58.)
Mindkét együttes óvatosan kezdett, az első fél órában a kapuk előtt nem alakult ki veszélyes helyzet, az egyetlen említésre méltó esemény Lipcsei szabadrúgása volt a 27. percben, amikor a kapu tetején találta el a hálót. A 31. percben aztán megszereztük a vezetést. Gera kitűnő labdával ugratta ki Sasut, aki 12 méterről Végh lábai között a hálóba gurította a labdát (1-0). A 39. percben légiósunk majdnem megszerezte második gólját, 18 méteres, léc alá tartó lövését azonban Végh óriási bravúrral fölé ütötte. A kék-fehérek első kapuralövésükből egyenlítettek: a 43. percben Torghelle kapott egy hosszú indítást, a tizenhatoson belül levette a labdát és 12 méterről a hálóba lőtt (1-1).
A második játékrészt a vendégek kezdték aktívabban, de ez csak abban nyilvánult meg, hogy többet birtokolták a labdát, a kapunk közelébe nem jutottak el. A 61. percben Sasu helyére Penksa állt be és Marek egy perc múlva máris a találkozó főszereplőjévé lépett elő: a tizenhatoson belül eltolta a labdát Pusztai mellett, a védő buktatta, jogos 11-es! A büntetőt Gera a balra vetődő Véghet becsapva a jobb sarokba lőtte (2-1). A 67. percben Rósa kicsit kiszorított helyzetből, 17 méterről váratlanul lőtt, de az oldalhálót találta el. A hátralévő időben csapatunk nagyon okos, taktikus játékkal őrizte előnyét és nagyon értékes győzelmet aratott az MTK elleni örökrangadón. Ez a siker azt jelenti, hogy MÁR VAN 0 PONTUNK!!.
Egervári Sándor: – Gratulálok a Ferencvárosnak! Sajnos a csapatom nem játszott jól, ez pedig az Üllői úton a Ferencváros ellen törvényszerűen vereséget eredményezett, hiszen itt csak jól játszó csapat szerezhet pontot, vagy pontokat. Nagyon sajnálom, hogy ismét egy ilyen 11-essel veszítettük el a találkozót. Nincs más hátra, mint tanulnunk kell a hibáinkból és előre kell tekintenünk.
Garami József: – Az előzmények nem voltak kedvezőek, hiszen a válogatott felkészülése, illetve sérülések miatt nem tudott eleget együtt készülni a csapat. Ezenkívül három balszerencsés döntetlen után, ma egyértelműen győznünk kellett. Nagyon örülök, hogy a csapat felnőtt a feladathoz, és ilyen hangulattalan körülmények közepette is képes volt erőszakosan, harcosan, tűzzel játszani, ami a győzelemhez vezetett. Még annyit szeretnék mondani, hogy az egész öltöző boldog, hiszen már van nulla pontunk…
92
Bede lefújta a mérkőzést, 2-1-re megnyertük az örökrangadót! Ezzel a sikerrel már 0 pontunk van!
90
A tartalék játékvezető jelezte, hogy 2 perces hosszabbítás következik.
89
Gera kitűnően ugratta ki Penksát, aki Komlósival futott óriási versenyt. Kiszorított helyzetből Marek megpróbált kapura lőni, de a védő a kivetődő Végh-gel közösen szögletre mentett.
87
Halmai lapos passzával Zavadszky két védőnk között fordult kapura, 7 méterről, estében lőtt, Szűcs óriási bravúrral mentett.
85
Zováth buktatta Pisontot 23 méterre a kapunktól, ezért ő is sárga lapot kapott. Füzi beívelt szabadrúgása után Gera fejelte ki az alapvonalon túlra a labdát.
84
Pisont 25 méterről lőtt a kapunk mellé.
82
Gera lépett ki egy hosszú indítással a védők de Végh a tizenhatoson kívülre kifutva, lábbal mentett.
80
Silva visszagurítása után Torghelle 18 méterről csavart a bal felső sarok mellé.
78
Harmadszor is cseréltek a vendégek. Jezdimirovic helyett Pisont állt be.
75
Halmai nagyon durván, nyújtott lábbal rátartott Zováth lábára. Ez a szabálytalanság önmagában is pirosat ért volna, Halmainak ráadásul már volt sárga lapos figyelmeztetése, mégis a pályán maradhatott.
70
Torghelle felé íveltek előre egy labdát, a vendégek támadója torkon vágta az őt őrző Dragónert. Bede észrevette a szabálytalanságot, de továbbra is csak szóban figyelmeztette a végig nagyon tisztátalanul játszó csatárt.
68
Gera becsúszva szerelte Juhászt az MTK tizenhatosa előtt, csatárunk elől végül Komlósi tisztázott szögletre.
65
Másodszor cseréltek a vendégek. Pusztai helyett Rednic lépett pályára.
64
Rósa 17 méterről, váratlanul lőtt, de sajnos az oldalhálót találta el.
62
Ismét vezetünk!! Penksa tört be a tizenhatoson belülre, ahol Pusztai buktatta, 11-es! A büntetőt Gera a balra mozduló Véghet becsapva a jobb sarokba lőtte (2-1).
59
Először cseréltünk. Sasu helyére Penksa állt be.
58
Komlósi rátartott Lipcsei lábára, amiért sárga lapot kapott.
54
Torghelle kényszerítőzött Silvával, a visszakapott labdát felpörgette, majd fordulásból, 21 méterről lőtt, Szűcs azonban megfogta a kapu közepébe tartó labdát.
50
Pusztai indításával Torghelle lépett volna ki, de Dragóner az utolsó pillanatban egy jó ütemű közbelépéssel mentett.
47
Lipcsei lőtt be szabadrúgást a jobb oldalról a kapu elé, de Pusztai kifejelte a labdát.
46
Elkezdődött a második félidő. Nálunk nem volt csere, az MTK-nál Czvitkovics helyére Silva állt be.
45
Félidei nyilatkozatok:
Gyepes Gábor:
– Úgy érzem az első félidőben a mi akaratunk érvényesült. Megérdemelten szereztük meg a vezetést, az MTK szerencsével egyenlített. Mi jobban akarjuk a győzelmet és meg is fogjuk szerezni.
Sowunmi Thomas:
– Az elején mindkét csapat lezárta a területeket, óvatosan kezdett. Aztán elkezdtük mozgatni ellenfelünket, a vezetést is megszereztük. Ha még egyszer betalálunk az MTK kapujába, akkor ez elég lehet a három pont begyűjtéséhez.
45
Bede lefújta az első félidőt.
43
Egyenlítettek a vendégek. Füzi indította Torghellét, aki Dragóner mellett átvette a labdát, majd 12 méterről a hálóba lőtt (1-1).
39
Sasu 18 méteres, léc alá tartó lövését Végh bravúrral tolta szögletre.
36
Pusztai hátulról belerúgott Rósába, úgy, hogy a labda a közelben sem volt, amiért sárga lapos figyelmeztetésben részesült.
34
Kiss indította Leandrót, aki elől Végh bátor vetődéssel a tizenhatos vonalán szerezte meg a labdát.
31
Vezetünk!! Gera átadásával Sasu egyedül lépett ki és 12 méterről Végh mellett a hálóba helyezett (1-0).
30
Füzi ívelt keresztbe, Torghelle 7 méteres, jól helyezett fejesét Szűcs óriási bravúrral ütötte ki a bal sarok elől.
29
Rósa becsúszva próbálta szerelni Füzit, közben azonban ellenfele lábát is eltalálta, ezért sárga lapot kapott.
27
Lipcsei végzett el szabadrúgást 25 méterre a kaputól. Lövése után a labda érintette a kapu tetején a hálót.
25
Torghelle játszotta el a tizenhatosunkon belül, hogy lerántották, de a játékvezetőt nem tudta becsapni.
21
Leandro Zavadszkyt húzta vissza a felezővonalnál, Leo is „besárgult”.
20
Halmai húzta vissza Sasut 22 méterre a kaputól, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgást Leandro végezte el és a kapu fölé csavart.
17
Zavadszky bedobása után Torghelle ezúttal is kézzel tette maga elé a labdát, Bede ezt nem vette észre, a csatár középre ívelt, de Kiss Gy. tisztázott.
15
Torghelle kézzel ütötte el a labdát Kiss Gy. mellett, de Bede észrevette a szabálytalanságot és szabadrúgást ítélt a javunkra. Az MTK játékosa dühében elrúgta a labdát, de megúszta sárga lap nélkül.
13
Czvitkovics 30 méteres lapos lövését Szűcs könnyedén megfogta.
11
Rósa kitűnő labdával indította Sasut, aki le is futott az alapvonalig, de Füzi mellett nem sikerült középre emelnie.
9
Rósa húzott el a jobb szélen, félmagasan beadott labdáját Juhász rúgta el a kapu elől.
7
Halmai indításával Torghelle futott le az alapvonalig, de beadása elakadt a jó ütemben keresztező Vukmirban.
5
Leandro kapu elé lőtt labdáját Komlósi vágta ki Sasu elől.
2
Lipcsei csavart be szabdrúgást a bal oldalról a kapu elé, Halmai azonban Dragóner elől az alapvonalon túlra fejelte a labdát.
1
Ebben a pillanatban elkezdődött a mérkőzés. Mi indítottuk útjára a labdát, az első félidőben mi támadunk a Springer-szobor felőli kapura.
.
Ebben a pillanatban futottak ki a csapatok a pályára Bede ferenc vezetésével.
.
Az utolsó pillanatban változás történt a játékvezetői hármas összetételében: Ábrahám Attila helyett Bede Ferenc lesz a meccs bírája. A hírek szerint Ábrahám sérülés miatt nem tudta vállalni a játékvezetést.
.
A mieink ebben a pillanatban fejezték be a melegítést, Lipcseiék már az öltözőben készülődnek a kezdésre. Az MTK játékosok – szokásukhoz híven – már a pályán várják a kezdő sípszót.
.
A mieink zöld-fehér csíkos mezben és fehér nadrágban játszanak majd, az MTK tiszta kékben lép pályára.
.
Szurkolóink honlapunk mellett élőben is hallgathatják a mérkőzés közvetítését a Sportrádión, a http://www.sportradio.hu-n.
.
Az első félidőben tűző napon, óriási hőségben fognak játszani a csapatok, a második 45 percre annyit javul a helyzet, hogy már nem fog a pályára sütni a nap.
.
A kék-fehéreknél némi meglepetésre csak a kispadon foglal helyet a brazil Welton Silva. Az MTK kezdőtizenegye: Végh – Pusztai, Juhász, Komlósi, Füzi – Zavadszky, Jezdimirovic, Halmai, Czivtkovics – Torghelle, Illés
.
Adem Kapic ebben a szezonban először nem szerepel a kezdőtizenegyben. A szlovén légiós helyett Zováth János játszik majd Lipcsei Péter mellett a pálya közepén. A mieinkSzűcs – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Bognár, Lipcsei, Zováth, Leandro – Rósa, Gera, Sasu összeállításban kezdenek, a kispadon Udvarácz, Kriston, Szkukalek, Somorjai, Kapic, Károlyi és Penksa foglal helyet. Az Illés Bélát többször is remekül semlegesítő Balog Zoltán oldalszalagszakadása után még nincs százszázalékos állapotban, ezért védőnk sajnos csak a kapu mögül nézheti a meccset.
.
Csapatunk az UEFA Kupában idegenben 5-0-ra nyert a Birkirkara ellen, ráadásul Vukmir is letöltötte kétmeccses eltiltását és visszakerült az együttesbe. Az MTK a Celtictól hazai pályán kapott ki 4-0-ra a BL selejtezőjében, ráadásul legutóbbi bajnokiját is otthon vesztette el 2-1-re a Pécs ellen, tehát az előjelek számunkra kedvezőbbek.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik az MTK elleni örökrangadónk. Ilyenkor szoktunk arról beszámolni arról, hogy milyen jó a hangulat a lelátón, folyamatosan érkeznek a szurkolók. Ezúttal a liga döntése miatt erre nincs lehetőségünk. A csapatok a pályán melegítenek, a nézőtéren azonban senki nem foglal helyet.