2003.X.29. MK, MTK Hungária – Ferencváros: 1-2
Gera Zoltán találata döntött
Nyilatkozatok:
Szeiler József: – Amikor kihúzták az MTK-t és Fülöp Ferenc kiment sorsolni odaszóltam neki, hogy nehogy minket húzzon. Nem hallgatott rám. Ennek a sorsolásnak az az egyetlen pozitívuma, hogy nem kell sokat utazni.
Fülöp Ferenc: – Jobb lett volna később, mondjuk a döntőben találkozni a Fradival, de nem tehetünk semmit a sorsolás szeszélye ellen. Mivel szeretnénk megnyerni a kupát, így előbb, vagy utóbb találkoztunk volna a Fradival. Bízom benne, hogy megismételjük a Szuper Kupa döntőjében nyújtott teljesítményünket és kiütjük a Fradit a kupából.
Garami József: – Ez komoly? Akkor az azt jelenti, hogy a Szuper Kupával és a bajnoksággal együtt ebben az idényben hatszor játszunk az MTK-val. Azért ezt meg lehet unni…. Mondjuk az unalom ellen a győzelem a legjobb orvosság, de el tudtam volna képzelni könnyebb ellenfelet is. Mindegy, bánkódni felesleges, ha őket kaptuk, akkor őket kell legyőznünk, hiszen szeretnénk megvédeni a címünket.
A mérkőzés:
MTK Hungária – Ferencváros: 1-2 (0-0)
Hidegkuti stadion, 4.000 néző, vezette: Megyebíró János (Hrabovszky, Medovarszki)
MTK Hungária: Végh – Molnár Z., Juhász R., Pusztai, Füzi Á. – Zavadszky, Zabos (Pisont 46.), Rednic (Szabó O. 72.) – Czvitkovics, Illés – Torghelle (W. Silva 77.)
vezetőedző: Egervári Sándor
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Kriston, Zováth, Lipcsei, Leandro (Balog Z. 80.) – Rósa D. (Sasu 64.), Gera – Tököli (Penksa 46.)
szakmai igazgató: Garami József
Gól: Czvitkovics (60.) illetve Kriston (68.), Gera (74.)
Sárga lap: Torghelle (50.), Pusztai (59.) illetve Leandro (19.), Kiss Gy. (23.), Gera (36.), Dragóner (37.)
Kiállítva: Pusztai (78.)
Jók: Végh, Juhász R., Molnár Z. illetve Kriston, Leandro, Zováth, Gera, Lipcsei
Azt már a játéknap előtt tudni lehetett, hogy a Videoton és a Zalaegerszeg csapata várhatja a Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását, arra azonban a szerda délutáni hat találkozó adta meg a választ, hogy melyik együttesek reménykedhetnek még a sorozat megnyerésében.
A Hungária körúti találkozó kapcsán erőteljesen megoszlottak a vélemények arról, hogy a legutóbbi bajnok MTK és a kupagyőztes zöld-fehérek párharcának melyik együttes az esélyese. Nehezebb helyzetben a két szakvezető közül talán a hazaiak mestere, Egervári Sándor volt, ugyanis neki három alapemberét, Halmai Gábort, Komlósi Ádámot és Goran Jezdimirovicsot kellett sérülés miatt nélkülöznie, míg Garami Józsefnek az utóbbi hetekben megszokott keretből csak az eltiltott Szkukalek Igor nem állt a rendelkezésére.
Lipcsei Péter tért ölelő indítása volt az első momentum, amely kiérdemelte a tapsot, és bár az akció végül nem zárult góllal, jelezte, a zöld-fehérek rögtön a találkozó elején a maguk javára kívánják eldönteni a párharcot. A másik oldalon Zavadszky Gábor és Illés Béla adogatása okozott zavart Szűcs Lajos kapuja előtt, majd Leandro és Gera Zoltán aktivitásának köszönhetően a vendégek vezettek több olyan támadást is, amely magában hordozta a gólszerzés lehetőségét. Mezőnyfölényben futballozott a címvédő, többet volt a ferencvárosiaknál a labda, mint a hazaiaknál, és ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy az MTK Hungáriában annak a három labdarúgónak kellett a lelátóról néznie az eseményeket, akik elsősorban labdaszerzésben jeleskednek. Míg a kék-fehérek középső sorában egyedül Zabos Attilának erőssége a labdaszerzés, addig a vendégegylet hasonló sorában Kriston Attila, Zováth János és Lipcsei Péter sem jön zavarba, ha hasonló feladatot kell megoldania.
Félórai játék után adódott az első gólszerzési lehetőség a hazaiak előtt, Czvitkovics Péter remek passzát azonban Torghelle Sándor nem tudta gólra váltani. Amúgy az olimpiai válogatott támadó nem volt könnyű helyzetben, ugyanis társai többször is túlságosan magára hagyták a vendégvédők gyűrűjében. A játékrész legvitatottabb pillanatát a 36. perc hozta, amikor is Gera betört a hazaiak büntetőterületére, megtolta a labdát Pusztai Olivér mellett, majd átesett az MTK védőjének a lábán. Sokak megrökönyödésére a Fradi csatára kapott sárga lapot – ítéltek már ilyen helyzetben a játékvezetők büntetőt… –, majd három perccel később Dragóner Attila örülhetett, amikor ütésért nem kapott piros lapot. A játékrész hajrája rengeteg átadási hibát hozott, és azt kellett megállapítani, hogy 45 percnyi futballt követően semmi sem dőlt el.
A folytatásra Egervári Sándor megváltoztatta csapata szerkezetét – Molnár Zoltán a jobb oldali védő szerepköréből a középpályássor közepére került, amolyan „szűrőnek”. Azonban hiába jutott el többször is a Fradi tizenhatosáig a kék-fehér gárda, a középpályások érthetetlen okból nem követték a támadósorban lévőket… Végh Zoltán bravúrja kellett, hogy a hazaiak ne kerüljenek hátrányba, majd Czvitkovics átlövése biztossá tette, hogy nem gól nélküli döntetlennel zárul az összecsapás. Ha már megemlítettük, hogy adtak már büntetőt olyan esetben, mint ami az első félidő 36. percében történt, akkor azt is el kell mondani, hogy ítéltek már olyan esetben leshelyzetet, mint amikor Gera a gólpasszt adta Kristonnak. Az egyenlítést követően fölénybe került a Fradi, és Gera találata, valamint Pusztai kiállítása már előrevetítette, hogy a címvédő sikerével zárul az összecsapás.
Így is történt, az eredmény a lefújásig már nem változott, vagyis a Ferencváros 2–1-es győzelmének köszönhetően ott van a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között.
Percről percre
4. perc: Lipcsei indította Tökölit a bal oldalon. A csatár a balösszekötő helyén előretörő Leandróhoz paszszolt, aki a tizenhatoson belül csinált egy szép cselt, ám 12 méterről Zabosba lőtte a labdát, ami az MTK védőjéről az oldalvonalon túlra pattant.
12. perc: Tököli Leandrónak adta a labdát, aki nagyszerű ütemben ugratta ki középen Gerát. A válogatott csatár 12 méterről, jobbal, óriási helyzetben a kapu fölé lőtte a labdát.
20. perc: Leandro szerzett labdát a hazai térfél közepén, majd Gerához passzolt, aki egy átvétel után egyből jobbra Tökölihez tolta a labdát. A Ferencváros házi gólkirálya már csak Végh Zoltánnal állt szemben, de a kapu helyett az laposan az oldalhálóba lőtte a labdát. Ez még Gera helyzeténél is nagyobb lehetőség volt.
29. perc: Zováth lökte fel Torghellét a ferencvárosi kaputól 25 méterre. A szabadrúgást Czvitkovics végezte el, nagy erejű lövését követően Szűcs Lajos előrevetődve hárította a labdát. Ez volt az első védése a vendégek kapusának.
31. perc: Czvitkovics nagyszerű ütemben ugratta ki Torghellét a jobbösszekötő helyén. Az MTK csatára 12 méterről lőtt, Szűcs óriási bravúrral, lábbal védett.
36. perc: Gera nagyszerű cselekkel tört be az MTK tizenhatosán belülre a bal oldalon, megtolta a labdát Pusztai mellett is, aztán átesett a védő lábán. Megyebíró János a sípjába fújt, s a lelátó ferencvárosi része tizenegyest remélt, ám a bíró meglepetésre szabadrúgást ítélt az MTK javára, Gerának pedig felmutatta a sárga lapot.
48. perc: Kriston kapott labdát a jobb oldalon Rósa Dénestől. A középpályás csinált egy lövőcselt, ami után Füzi Ákos és Pusztai is „elszállt”. Ezután ballal maga elé tette a labdát, majd betört a tizenhatoson belülre. Már az ötösön járt, amikor Juhász kétségbeesve szerelte.
57. perc: Leandro indította el a bal oldalon Gerát. A csatár az alapvonal közeléből visszagurította a labdát Penksa elé, a cserecsatár pedig 13 méterről, jobbal hatalmas lövést küldött az MTK kapujára. Végh óriási bravúrral szögletre tolta a labdát.
60. perc: Pisont passzolt középen Illéshez, ő pedig Czvitkovics elé tolta a labdát. A fiatal játékos jobbal, 20 méterről úgy rúgta a Fradi kapujának bal oldalába a labdát, hogy az Kiss György testét is súrolta. 1–0
68. perc: Vukmir az MTK térfelének közepéről ívelte a bal oldalon előtörő Dragónerhez a labdát. A védő mellel maga elé tette azt, majd a bal oldalon Gerát ugratta ki. Ô egyből középre passzolt, az érkező Kriston pedig öt méterről, jobbal a kapu bal alsó sarkába helyezte a labdát. 1–1
74. perc: Lipcsei végzett el szögletet a bal oldalról. Dragóner ugrott a legmagasabbra középen, és a hosszú oldalon helyezkedő Gerához csúsztatta a labdát. A ferencvárosiak kedvence közelről, jobb belsővel, látványos mozdulattal a kapu közepébe lőtte azt. 1–2
78. perc: Leandro ugratta ki Sasut a bal oldalon, Pusztai azonban visszahúzta a kitörő csatárt. A játékvezető sárga lappal büntette a védőt, s mivel volt már neki egy figyelmeztetése, Megyebíró felmutatta a piros lapot is.
85. perc: Penksa futott el a bal oldalon. Az alapvonal közeléből középre adott, Gera maga elé tette a labdát, majd kilenc méterről, ballal a bal kapufa tövére lőtte azt, ami onnan a mezőnybe pattant.
Fény és árnyék
A Hidegkuti-stadionban eddig sem lehetett panasz a rendezésre, a házigazdák ezúttal is mindent megtettek a nézők kényelméért, kiszolgálásáért. Bár ez természetes a Hungária körúton, mégis dicsérendő a rendezők odafigyelése, szorgalma, áldozatos munkája.
Ugyan négyezren a hideg és a hétköznap ellenére kilátogattak a találkozóra, azért a honi mezőny két neves csapatának összecsapására igazán többen is kíváncsiak lehettek volna. A nézőszám hűen tükrözi a magyar labdarúgás iránti, egyre inkább megmutatkozó érdektelenséget.
Nyilatkozatok:
Egervári Sándor, az MTK Hungária vezetőedzője: „Gratulálok a Ferencvárosnak a továbbjutáshoz, és sok sikert kívánok a zöld-fehéreknek a következő fordulókban.”
Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója: „Igazi kupameccs volt. Nagyszerű ellenféllel szemben sikerült diadalmaskodnunk, örülök a továbbjutásnak.”
Gera Zoltán: – Örülök, hogy továbbjutottunk, és annak is, hogy gólt szereztem, de nem vagyok a saját teljesítményemmel maradéktalanul elégedett. Úgy érzem rúghattam volna még több gólt, ha egy kicsit szerencsésebb vagyok, vagy jobban összpontosítok. Az első félidőben lehettem volna higgadtabb egyes szituációkban, míg a második játékrészben a kapufánál elpártolt tőlem a szerencse. Sokan kérdezik, hogy mi az oka annak, hogy rendre extrém megoldásokból rúgok gólt, de erre nincs jó válaszom. Szeretem a váratlan megoldásokat, és néha az kel ahhoz, hogy helyzetbe tudjak kerülni. Ma is valahogy így alakult. A gól előtt egyébként Dragival megcseréltük a helyünket és ő helyezkedett az én szokásos helyemen a szögletnél én pedig átmentem az ő helyére. Előre szólt, hogy lefejeli majd nekem, és szerencsére így is történt. A sárga lapomról nem nagyon szeretnék beszélni. A játékvezető úgy vélte, hogy színészkedem, én viszont egészen biztosan tudom, hogy nem színészkedtem. Az mindenesetre sokat számít nekem, hogy az öltözőfolyosón a másik oldal képviselői közül is sokan nekem adtak igazat. Szeretnék még kitérni a közönségre, hiszen remek érzés volt azt hallani, ahogy 0-1-nél bíztattak minket megállás nélkül. Ja, és persze meg kell emlékezni Marek Penksáról, aki ismét remekül állt be, és nagyon sokat lendített a csapaton. Úgy látszik Marek lett a nyerő cserénk.
Kriston Attila: – Igaza van Petinek; szenzációs gólt lőttem, és Gerzsonnak vigyáznia kell, nehogy beérjem őt.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk fegyelmezett, jó játékkal idegenben gyõzte le az MTK-t és bejutott a Magyar Kupa negyeddöntõjébe. A rendkívül hideg idõben jó iramú, izgalmas meccset vívott egymással a két együttes.
MTK – Ferencváros: 1-2 (0-0)
Hungária krt, 3.000 néző, vezette: Megyebíró (Hrabovszky, Medovarszki)
MTK FC: Végh – Molnár, Juhász, Pusztai, Zabos (Pisont 46.) – Zavadszky, Czvitkovics, Füzi, Rednic (Szabó O. 72.) – Torghelle (Silva 76.), Illés
Ferencváros: Szűcs L. – Kriston, Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Rósa (Sasu 64.), Lipcsei, Zováth, Leandro (Balog Z. 80.) – Tököli (Penksa 46.), Gera
Gól: Czvitkovics (60.) illetve Kriston (64.), Gera (74.)
Sárga lap: Torghelle (50.), Pusztai (59.) illetve Leandro (18.), Kiss Gy. (23.), Gera (37.), Dragóner (38.)
Kiállítva: Pusztai (77.)
A játékosok nem kímélték egymást és magukat, az elsõ perctõl óriási volt a hajtás a pályán. Mindkét együttes remekül megszervezte a védekezését, ezért nagyon nehéz volt a kapuk közelébe kerülni. A 6. percben Illés betört a tizenhatosunkon belülre, de lõni már nem tudott, Vukmir ugyanis becsúszva szerelte. A 12. percben Gera lõtt 15 méterrõl centiméterekkel a kapu fölé. A hazaiak Torghellét keresték a labdákkal, a fiatal támadó a tõle megszokott vehemenciával, sokat könyökölve vetette magát a küzdelembe. Nálunk Gera kikapcsolása okozta a legtöbb gondot a házigazdáknak, de rengeteget dolgozott Leandro is, aki nemcsak a támadásokból, hanem a labdaszerzésekbõl is aktívan kivette a részét. A 31. percben maradt ki a legnagyobb hazai helyzet, amikor Torghelle tört be a tizenhatosunkon belülre, 7 méterrõl leadott lövését Szûcs óriási bravúrral ütötte ki. Hat perccel késõbb felforrósodott a hangulat a pályán, amikor Gera tört be a tizenhatoson belülre, ahol átesett Pusztai lábán. Megyebíró játékvezetõ tizenegyes helyett sárga lapot adott csatárunknak és a hazaiak végezhettek el szabadrúgást. A mieink nehezen tették túl magukat az ítéleten, a reklamáló Dragóner is sárgát kapott, a félidõ hátralévõ perceiben pedig a labda helyett inkább egymást rugdosták a játékosok.
A második 45 percre lecsillapodtak a kedélyek, ismét a játéké volt a fõszerep, az egyetlen kivételt Torghelle jelentette, aki úgy rúgott bele Dragónerbe, hogy a labda a közelben sem volt. A fiatal játékosnak szerencséje volt, hogy megúszta sárga lappal. Ezután ismét a játék került elõtérbe. Elõbb a csereként beállt Penksa lövését védte Végh hatalmas bravúrral, majd némileg váratlanul a hazaiak megszerezték a vezetést. A 60. percben Pisont passzolt Illéshez, õ Czvitkovicshoz továbbított és a középpályás 19 méterrõl a jobb sarokba bombázott (1-0). A gól sem tört meg minket és hét perccel késõbb egyenlítettünk. Lipcsei szabadrúgása után a védõk fejjel tisztáztak, de csak Dragónerig, õ Penksához passzolt, tõle Kriston kapta meg a labdát és középpályásunk 8 méterrõl, kapásból a hálóba lõtt (1-1). A 74. percben már nálunk volt az elõny. Lipcsei szöglete után Dragóner a rövid saroknál fejjel továbbcsúsztatta a labdát és a hosszú oldalon érkezõ Gera közelrõl a kapuba lõtt (1-2). A 77. percben emberlõnybe kerültünk. Sasu egyedül tört volna kapura, amikor Pusztai utolsó emberként lerántotta. A védõnek ráadásul már volt is egy sárga lapja, most kapott mellé még egyet és el kellett hagynia a pályát. A házigazdáknak természetesen nem volt más lehetõségük, mindent egy lapra feltéve támadtak, de gyors kontrából mi dönthettük volna el a továbbjutást, de Gera a 86. percben a kapufát találta el. A hátralévõ idõben a vendéglátók elkeseredetten ívelték elõre a labdákat, de ezek kifejelése nem okozott gondot a védõinknek, az eredmény nem változott, mi jutottunk be a legjobb nyolc közé.
A negyeddöntõk sorsolása hétfõ délben lesz, rajtunk kívül a Zalaegerszeg, a Sopron, a Videoton, a Honvéd, a Vasas, a Bodajk és a Tuzsér tagja a mezõnynek.
Garami József: – Igazi kupameccs volt, amit számunkra két dolog tesz igazán emlékezetessé. Az egyik az, hogy a listavezető bajnoki címvédőt vesztett állásból fordítva le tudtuk győzni és így továbbjutottunk, a másik pedig az, hogy lelkes közönségünk, ázva, fázva végig űzte-hajtotta a csapatot. Köszönjük a szurkolóknak a bíztatást és reméljük, hogy lendületünk kitart a bajnokságban is. A csapat ma ismét bizonyította egységét és harci szellemét.
Egervári Sándor: – Sajnálom, hogy kiestünk, és gratulálok a Ferencvárosnak A rengeteg sérülés meghiusította az elképzeléseinket már a meccs előtt is, aztán a szünetben Zabos sérülése miatt még inkább át kellet szervezni a csapatunkat, de ez semmit nem von le a Ferencváros érdemeiből. Szeretném még kiemelni, hogy Gera Zoltán fantasztikus formában játszott ma este.
92
Vége!! A bajnoki címvédő legyőzésével bejutottunk a legjobb nyolc közé, ahol rajtunk kívül a Zalaegerszeg, a Videoton, a Sopron, a Bodajk, a Honvéd, a Vasas és a Tuzsér várhatja a negyeddöntők hétfői sorsolását.
90
A tartalékjátékvezető két perc hosszabbítást jelzett.
89
Illés ívelte be a labdát a tizenhatosunk sarkáról, Silva 8 méterről a kapu mellé csúsztatott.
88
Szabó futott le az alapvonalig, beadása után Dragóner tisztázott Silva elől.
86
Penksa gurított középre, Gera 10 méterről, kapásból a kapufára bombázta a labdát, óriási helyzet volt!
83
Szabó szöglete után a labda Silva elé pattant, akinek közeli lövése egy közbenyúló lábról a kapu mellé pattant.
80
Harmadszor cseréltünk. Leandro helyett Balog lépett pályára. Levonuló játékosunkat szurkolóink megtapsolták.
79
Szurkolóink többsége az első perctől fantasztikusan bíztatja csapatunkat. Amikor hátrányba kerültünk, akkor is zúgott a „Mindent bele!” A hazai drukkerek most azt kiabálják, hogy „Hol a csapatunk?”
77
Sasu egyedül tört volna kapura, amikor Pusztai utolsó emberként lerántotta csatárunkat. A védő sárga lapot kapott, de mivel volt már egy figyelmeztetése, megkapta a pirosat is és el kellett hagynia a pályát. A 23 méteres szabadrúgást Gera végezte el, lövése után a labda centméterekkel kerülte el a felső sarkot.
76
Harmadik csere az MTK-nál. Torghelle helyett Silva állt be.
74
Vezetünk!!! Lipcsei szöglete után a rövid saroknál Dragóner továbbcsúsztatta a labdát és a hosszú oldalon érkező Gera közelről a hálóba helyezett (1-2).
72
Másodszor cseréltek a hazaiak is. Rednic helyére Szabó Ottó állt be.
70
Majdnem vezetünk: Kriston húzott el a szélen, középre adott, majd az érkező Sasu ballal próbálkozott, de sajnos a kapu mellé ment a labda.
69
Egervári Sándor, az MTK szakvezetője a mai meccsen is úgy viselkedik, ahogy az ellenünk vívott találkozókon szokott. Minden, csapatát sújtó ítéletnél az oldalvonalig szalad, ahonnan minősíthetetlen hangnemben szidja a játékvezetőt, majd amikor visszamegy a helyére, akkor nem mulasztja el, hogy ne szóljon oda a mi kispadunkon Garami Józsefnek és Pölöskei Gábornak. Vezetőink a provokációkra nem reagálnak, sőt a kispadunk minden ítéletet szó nélkül tudomásul vesz, akkor sem tiltakoztunk, amikor tizenegyestől fosztott meg minket a bíró.
67
Egyenlítettünk! Lipcsei szabadrúgása után kifejelték a védők a labdát, Dragóner Penksához passzolt, ő középre gurított és Kriston kapásból, 8 méterről a hálóba lőtt (1-1).
66
Füzi baloldali beadása után Zováth fejelte ki a labdát.
64
Másodszor cserélünk. Rósa helyett Sasu lép pályára.
60
Vezet az MTK. Pisont passzolt Illéshez, ő Czvitkovicshoz gurított, aki 19 méterről a jobb sarokba bombázott, Szűcsnek esélye sem volt a védésre (1-0).
59
Pusztai szállt bele Penksába, egy sárga lap lett a „jutalma”.
58
Az MTK drukkerei továbbra sem elégedettek csapatukkal, most azt kiabálják, hogy „lőjjetek kapura, lőjjetek kapura!”.
56
Penksa 12 méteres lövését Végh fantasztikus bravúrral tolta a léc fölé.
53
Pisont próbált a tizenhatosunkon üresen helyezkedő Illéshez passzolni, de Kiss jól helyezkedett és lefülelte az átadást.
51
Penksa húzott el a bal szélen, középre ívelt, de a kapujából kifutó Végh Gera elől lehúzta a labdát.
50
Torghelle belerúgott Dragónerbe, a labda a közelben sem volt, a hazaiak csatára is sárga lapot kapott.
48
Kriston tört be a tizenhatoson belülre, két csel után megpróbálta beadni a labdát, amely Pusztai lábáról pattant az alapvonalon túlra.
46
Elkezdődött a második félidő. Az MTK is cserélt, Zabos helyett Pisont folytatja a játékot.
46
A szünetben egy csere lesz a mieinknél: Tököli helyett Penksa áll be.
45
Vége az első félidőnek.
42
Czvitkovics 32 méteres szabadrúgása levágódott a sorfalunkról.
39
Torghelle és Dragóner ugrottak fel a labdáért, mindketten kitették a könyöküket, az MTK csatára a földre érkezés után rövid ápolásra szorult, de folytatni tudta a játékot.
37
Gera tört be Pusztai mellett a tizenhatoson belülre, majd átesett a hazai védő lábán. Megyebíró az MTK javára ítélt szabadrúgást, nem biztos, hogy jó döntés volt. Gera az eset után sárga lapot kapott. Játékosaink közül többen is tiltakoztak a bírónál, aki a legvehemensebben reklamáló Dragónernek szintén felmutatta a sárga lapot.
33
Szabadrúgáshoz jutottunk 28 méterre a hazai kaputól. Leandro elcsavarta a labdát a sorfal mellett, melyet Végh megfogott.
31
Torghelle tört be a jobb oldalon a tizenhatosunkon belülre, 7 méteres lövését Szűcs óriási bravúrral ütötte ki.
29
Czvitkovics végzett el szabadrúgást 28 méterre a kapunktól. Bal alsó sarokra tartó lövését Szűcs vetődve megfogta.
27
Czvitkovics szöglete után Lipcsei fejelte ki a labdát a kapunk előteréből.
25
Zavadszky ugratta ki Illést, Szűcs azonban gyors vetődéssel felvette előle a labdát.
24
Molnár meggyógyult és visszajött a pályára.
23
Kiss egy rosszütemű becsúszás után eltalálta Molnár lábát, ezért ő is sárgát kapott. Molnárt egyelőre a pálya szélén ápolják.
22
A hazai szurkolók elégedetlenek csapatuk eddig nyújtott teljesítményével és hangos „Ébresztő, ébresztő!” kiáltásokkal igyekszenek jobb játékra ösztönözni kedvenceiket. Egervári Sándor sem elégedett együttesével, ugyanis valamennyi cserejátékosát elküldte melegíteni.
20
Gera két védő között passzolt Tökölihez, aki kicsit kisodródva, 8 méterről az oldalhálóba lőtte a labdát.
19
Kriston labdájával Tököli tört be a tizenhatoson belülre, ahol Zabos és Pusztai együttes erővel szerelték.
18
Az előretörő Torghellét Leandro lerántotta, amiért sárga lapot kapott.
16
Czvitkovics ugratta ki Torghellét, de hosszú volt az indítása, így Szűcs szerezte meg a labdát.
15
Torghelle húzott el a jobb szélen, középre ívelt, de Szűcs az ötösön magabiztosan húzta le a labdát.
14
Tököli hozta ki nagy lendülettel a labdát, az MTK téfelének közepén Gerához passzolt, csatárunk bemutatott egy lövőcselt, majd 20 méterről, ballal a kapu fölé lőtt.
12
Leandro átadásával Gera lépett ki, majd 15 méterről centiméterekkel lőtt a kapu fölé.
10
Tököli remek cselek után két védő között ugratta ki Gerát, de az asszisztens lest jelzett, Megyebíró pedig lefújta az akciót.
8
Illés passzolt Rednichez, aki megpróbált lefordulni Kristonról, játékosunk azonban kitűnő ütemben szerelte a hazaiak légiósát.
6
Zavadszky ugratta ki Illést, aki betört a tizenhatoson belülre, 11 méterről lőtt volna, amikor Vukmir az utolsó pillanatban becsúszva szerelni tudott.
4
Lipcsei indításával Tököli futott le az alapvonalig, Zabos mellett középre gurított, Leandro két védőt is becsapott, majd 12 méterről lőtt, a labda Végh térdéről pattant oldalra.
2
Gera vette el a labdát Zavadszkytól az MTK térfelének közepén, egyből Rósához passzolt, aki a tizenhatoson belülre ívelt, de Füzi Tököli elől szögletre mentett.
1
Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indították útjára a labdát.
.
Most jöttek ki a játékosok a pályára. A hazaiak fehér mezben, kék nadrágban és fehér sportszárban játszanak, a mieink zöld-fehér csíkos mezben, zöld nadrágban és zöld sportszárban veszik fel a küzdelmet a házigazdákkal.
.
A csapatok befejezték a melegítést, perceken belül kezdődik a találkozó.
.
Garami József irányításával még soha nem kaptunk ki élvonalbeli együttestől a Magyar Kupában. A tavalyi kiírásban a negyeddöntőben a Zalaegerszeget 2-0-ra győztük le, a fináléban pedig 2-1-re nyertünk a Debrecen ellen.
.
A mai meccsen mindenképpen el kell dönteni a továbbjutást, ami azt jelenti, hogy ha 90 perc után döntetlen az eredmény, akkor jön a kétszer tizenöt perces hosszabbítás, amit mindenképpen végigjátszanak, tehát nincs arany- vagy ezüstgól szabály. Ha a ráadás sem hoz döntést, akkor következnek a tizenegyesek.
.
Gyepes Gábor is megérkezett az MTK-stadionba. Ezenkívül Győri János is kijött a mérkőzésre. Az MTK védekező középpályása súlyos térdsérülése után jelenleg a Bodajk csapatában szerepel kölcsönben. A másodosztályú bodajkiak óriási bravúrt végrehajtva délután 1-0-ra nyertek az élvonalbeli Pécs ellen és bejutottak a legjobb nyolc közé. További délutáni eredmények: Pestszentlőrinc-Sopron 0-1 (hosszabbítás után)
Tuzsér-BKV Előre 1-0
Bodajk-Pécs 1-0
Cegléd-Vasas 0-1 (hosszabbítás után)
Szentes-Bp. Honvéd 0-3
Korábban játszották:
Győri DAC-Videoton 2-4
Karcag-ZTE 1-6
.
A két együttes ebben a szezonban már a harmadik örökrangadót játssza egymással. A júliusi Szuper Kupa-döntőt az MTK nyerte 2-0-ra, augusztusban az Üllői úton zárt kapuk mögött a bajnokin mi győztünk 2-1-re és most következik a kupameccs, reményeink szerint megint a mi sikerünkkel.
.
Ebben a pillanatban a mezőnyjátékosok is kijöttek melegíteni.
.
Garami József szakmai igazgató a mai meccsen nem számíthat a Nyíregyházán kiállított Szkukalek Igorra, akit egy Magyar Kupa-találkozótól tiltott el a fegyelmi bizottság. A mieink összeállításának érdekessége, hogy a kezdőcsapatban Dragan Vukmir személyében csak egy idegenlégiós kapott helyet. A mieink Szűcs – Kriston, Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Rósa, Lipcsei, Zováth, Leandro – Tököli, Gera felállásban lépnek pályára, a kispadon Udvarácz, Balog, Bognár, Kapic, Penksa, Sasu és Károlyi vár bevetésre.
.
A kapusok már a pályán melegítenek, a mezőnyjátékosok egyelőre még a folyosón tartózkodnak. Tököli Gerával passzolgat. A lelátón egyelőre alig százan lehetnek, ami érthető is, mert nagyon hideg van. A bejáratnál található hőmérő plusz 3 fokot mutat.
.
Köszöntjük kedves Szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk MTK elleni idegenbeli mérkőzése a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.