2004.I.29. Ferencváros – Vác: 2-0 (edzőmérkőzés)

Csapatunk 1-0-ás félidő után 2-0-ra nyert a Vác ellen a Chinoin XXII. kerületi pályáján rendezett mérkőzésen.


Ferencváros – Vác: 2-0 (1-0)
Budapest XXII., Chinoin pálya, 150 néző

Ferencváros: Szűcs (Udvarácz 70.) – Kriston (Bognár 58.), Dragóner (Sobona 61.), Vukmir, Kiss Gy. – Somorjai, Lipcsei (Balog Z. 61.) – Penksa (Szkukalek 58.), Gera, Leandro (Kuchar 46.) – Sasu (Holub 54.)

Gól: Gera (24., 52.)

A jól előkészí­tett pályán az első félidőben nagy iramú, jó mérkőzést láthattak a szurkolók. Nálunk volt többet a labda, ellenfelünk még a felezővonalig is csak elvétve jutott el. Több látványos támadást is vezettünk, a befejezés azonban sokáig nem sikerült. A 24. percben Gera szerzett vezetést csapatunknak, a folytatásban is mi irányí­tottunk. A szögletek és szabadrúgások során különböző új variációkat próbáltunk ki, melyek kis szerencsével többször is gólt eredményezhettek volna.

A második játékrészben a sok csere következtében már nem volt olyan folyamatos a játékunk, ennek ellenére ismét Gera révén sikerült növelni az előnyünket. A váciak is többször átjöttek a térfelünkre, igaz veszélyes helyzetet nem sikerült kialakí­taniuk. Csapatunk magabiztosan nyert.

NS-20040130-00-20040129

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 90
    Vége a mérkőzésnek.
    79
    Bodori tört előre nagy lendülettel, 20 méterről lövéssel próbálkozott, de Bognár becsúszva szerelte a váci játékost.
    75
    Bodori 18 méteres szabadrúgását védte Udvarácz.
    73
    Kiss Gy. helyére a junior csapat tehetséges fiatal játékosa, Szalai Tamás állt be. Szalai a középpálya jobb oldalán játszik, Gera átment balra, Szkukalek pedig visszahúzódott Kiss helyére.
    70
    Szűcs Lajost a kapuban Udvarácz Milán váltotta fel.
    67
    Somorjai végzett el szabadrúgást 18 méterre a kaputól. A jobb alsó sarok irányába csavart labdáját a váci kapus nagy bravúrral ütötte ki.
    61
    Dragóner helyett Sobona, Lipcsei helyett pedig Balog állt be.
    58
    Kriston és Penksa helyett Bognár és Szkukalek lépett pályára.
    56
    Kuchar kapott jó labdát a tizenhatoson belül, háttal a kapunak. A középpályás egy ütemet kivárt, majd fordulásból centiméterekkel lőtt a kapu mellé.
    54
    Sasu helyére Holub állt be.
    52
    Már két góllal vezetünk. Kiss Gy. í­velt keresztbe a baol oldalról, Sasu fejjel továbbcsúsztatta a labdát, amely Gerához került. Gerzson mellel maga elé tette a labdát, majd 18 méterről a jobb sarokba lőtt, a labda még megpattant egy védőn (2-0).
    46
    Elkezdődött a második félidő. A szünetben egyet cseréltünk, Leandro helyére Kuchar állt be. Kuchar középen játszik, Penksa pedig kihúzódott a bal szélre.
    45
    Vége az első félidőnek.
    45
    Sasu lépett ki a védők közül, 13 méterről lőtt, de sajnos a bal kapufa és a keresztléc találkozási pontját találta el, ahonnan a mezőnybe vágódott vissza a labda.
    40
    Kriston egy gyönyörű csellel csapta be ellenfelét a jobb szélen – a váci futballista el is csúszott -, majd laposan középre lőtt, az érkező Sasu kapáslövése azonban elakadt egy védőben.
    35
    Lipcsei szöglete után Dragóner fejelt 10 méterről kapura, a labda azonban az ötösön helyezkedő Geráról a jobb sarok mellé pattant.
    31
    Leandro beadása után a nagy lendülettel érkező Penksa centiméterekkel maradt le a labdáról. Marek olyan elánnal indult a labdáért, hogy csak a kapu mögé felhalmozott hóbucka állí­totta meg.
    26
    Gera hozta fel a labdát, majd 24 méterről laposan lőtt, a kapu közepébe tartó labdát azonban a kapus megfogta.
    24
    Vezetünk. Lipcsei szöglete után Gera 6 méterről látványos mozdulattal lőtt a hálóba (1-0).
    21
    Gera végzett el szabadrúgást 23 méterre a váci kaputól. Válogatott csatárunk lövése után a labda levágódott a felső kapufáról, de a védők tisztáztak.
    16
    Kriston passzolt Penksához, aki sarokkal egyből Leandróhoz továbbí­tott, Leo 18 méteres lövését azonban védte a váciak kapusa.
    12
    Kriston a jobb oldalról középre passzolt Penksához, ő egyből továbbí­tott a bal szélen érkező Leandróhoz, aki a védőt megelőzve középre passzolt, Sasu azonban 8 méterről, fordulásból a kapu fölé lőtt.
    10
    Pintér Attila kérésére Penksa és Gera helyet cseréltek. Ez azt jelenti, hogy Gerzson kihúzódott a jobb oldalra és Marek játszik középen.
    8
    Dragóner a mi térfelünkről indí­totta a jobb oldalon elfutó Gerát, aki egyből középre passzolt Sasuhoz, román légiósunk levette a labdát, majd 12 méterről megcélozta a jobb sarkot, de a váci kapus szép vetődéssel hárí­tott.
    5
    Kriston szöktette Sasut, aki 13 méterről, kicsit kisodródva keresztbe ellőtte a labdát a kapu előtt.
    3
    Lipcsei í­velt előre szabadrúgást a váci térfél közepéről, Dragóner a tizenhatos sarkáról középre fejelte a labdát, melyet a váci kapus kivetődve szerzett meg Gera elől.
    1
    Ebben a pillanatban elkezdődött a találkozó, a váciak indí­tották útjára a labdát.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Pillanatokon belül kezdőik csapatunk Vác elleni előkészületi mérkőzése. Az együttesek kiválóan előkészí­tett pályán játszhatnak, a műfüvet gyakorlatilag teljesen megtisztí­tották a hótól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK