2004.I.27. Ferencváros – ESMTK: 3-3 (edzőmérkőzés)
Csapatunk a Chinoin XXII. kerületi pályáján gólokban bővelkedő mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott az ESMTK-val.
Betegség miatt továbbra sem állhat Pintér Attila vezetőedző rendelkezésére a Ferencváros két válogatott labdarúgója, Gyepes Gábor és Tököli Attila. Mindkét futballista influenzás, Gyepes múlt hét közepén lázasodott be, Tököli pedig az Arany Ászok-terembajnokság vasárnapi szegedi selejtezője után dőlt ki a sorból.
Hatalmas hóviharban kezdődött az ESMTK elleni találkozó, s nagy meglepetésre az NB II-ben szereplő erzsébeti együttes szerezte meg a vezetést, az egykor Szombathelyen és Kispesten is futballozó Fehér Csaba révén. Azután viszont Marius Sasu, majd az egyre jobb formában futballozó Gera Zoltán is betalált a kapuba – a vége mégis 3–3 lett.
A mérkőzésen három próbajátékon résztvevő labdarúgó is lehetőséget kapott. Milos Sobona, Tomas Kuchar és Radim Holub részt vett a délelőtti edzésen, és este a második félidőben mindhárman pályára léptek.
Ferencváros – ESMTK: 3-3 (2-1)
Budatétény, Jókai utca, 100 néző, vezette: Jármer
Ferencváros:
I. félidő: Szűcs L. – Kriston, Dragóner, Vukmir, Kiss Gy. – Lipcsei, Somorjai – Rósa D., Gera, Penksa – Sasu
II. félidő: Udvarácz – Bognár Zs., Sobona, Botis, Szkukalek – Balog Z., Kapic – Leandro, Kuchar, Károlyi – Holub
Gól: Sasu (35.), Gera (41.), Holub (52.) illetve Fehér Cs. (7.), Maróti (60.), Farkas A. (74.)
A találkozó az elején az erzsébetiek szerezték meg a vezetést, a 10. perctől azonban fokozatosan átvettük az irányítást. A játékrész második felében folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket az ESMTK kapuja előtt és több góllal is elhúzhattunk volna, ha az erzsébetiek kapusa nem véd fantasztikus formában. Ennek eredményeként a hajrában előbb Sasu révén egyenlítettünk, majd Gera góljával meg is fordítottuk az eredményt.
A második 45 percben pályára léptek a nálunk készülő próbajátékosok, akik közül a csatár Holub volt a legaktívabb. A támadó megszerezte harmadik gólunkat és utána is többször került helyzetbe, különösen a fejjátéka volt dicsérhető. Továbbra is mi irányítottunk, de hiába játszottunk fölényben, már nem voltunk annyira veszélyesek, mint az első játékrészben, az ESMTK pedig szinte minden helyzetét kihasználta, így sikerült egyenlítenie.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
90
A játékvezető lefújta a mérkőzést.
84
Leandro egy lövőcsellel két védőt is becsapott, majd 17 méterről alig csavart a jobb sarok mellé.
81
Balog 20 méterről váratlanul lőtt, a labda alig szállt a kapu fölé.
77
Leandro futott le az alapvonalig, beadása után Holub mindenkit megelőzve 5 méterről alig fejelt a kapu mellé.
74
Egyenlítettek az erzsébetiek. Sipos 28 méteres lövése után a labda visszapattant a kapufáról, amit Farkas Udvaráczot megelőzve a hálóba továbbított (3-3).
68
Kuchar húzott el a szélen, beadása után a berobbanó Holub centiméterekkel fejelt a kapu mellé.
60
Második gólját lőtte az ESMTK. Maróti hozta fel a labdát és 27 méterről védhetetlenül bombázott a léc alá (3-2).
52
Már kettővel vezetünk. Leandro futott le az alapvonalig, pontos beadása után Holub 5 méterről a bal sarokba fejelte a labdát (3-1).
46
Elkezdődött a második félidő. Az eredeti terveknek megfelelően teljesen új összetételű csapat lépett pályára, a második 45 percben lehetőséget kapnak a próbajátékosok is. A mieink Udvarácz – Bognár, Botis, Sobona, Szkukalek – Kapic, Balog – Károlyi, Kuchar, Leandro – Holub felállásban játszanak.
45
Vége az első félidőnek.
44
Kriston 14 méterről bombázott a léc fölé.
41
Vezetünk. Rósa indította Sasut, aki elhúzott a jobb szélen, beadása után Gera 12 méterről a jobb sarokba lőtt(2-1).
35
Egyenlítettünk. Gera jó cselekkel futott le az alapvonalig, laposan középre gurított, Sasu 3 méterre a kaputól levette a labdát, majd Szerovay mellett félmagasan a hálóba lőtt (1-1).
29
Rósa tört be a tizenhatoson belülre, ahol ütközött egy védővel, majd elesett, a játékvezető továbbot intett.
27
Lipcsei szöglete után Kiss Gy. 7 méterről a kapufára fejelte a labdát.
24
Rósa beadása után Gera 12 méteres lövését Szerovay óriási bravúrral ütötte oldalra, a labda Penksa elé került, aki egyből ismételt, de Szerovay megint hárított.
22
Lipcsei 22 méteres lövését Szerovay a kapu fölé ütötte.
20
Gera két védőt is kicselezett, majd a kapu elé lőtte a labdát, amit Szerovay szedett fel a középen érkező Sasu elől.
17
Lipcsei 17 méteres szabadrúgása után a labda centiméterekkel szállt el a kapu fölött.
13
Kriston futott el a jobb szélen, középre ívelt, Sasu 12 méterről ollózva lőtt kapura, de Szerovay a léc alól a kapu fölé ütötte a labdát.
10
Sipos 21 méteres lövése kerülte el a kapunkat.
7
Vezet az ESMTK. Sipos indította Fehér Csabát, aki 10 méterről, kicsit kisodródva a rövid sarokba lőtt (0-1).
4
Sasu kapott jó labdát 20 méterre a kaputól, de csatárunk mellé lőtt.
1
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Ebben a pillanatban hóesésben elkezdődött az ESMTK elleni edzőmeccsünk.