2004.II.19. Magyarország – Lettország: 2-1

A találkozó elején 11-est, majd később néhány helyzetet is elhibázó magyar labdarúgó-válogatott 0-1-ről fordí­tva 2-1-re legyőzte az Európa-bajnoki résztvevő lett együttest, í­gy szombaton a románok ellen lép pályára a döntőben a ciprusi nyolccsapatos tornán.

Ciprusi torna, 2. elődöntő:

Magyarország – Lettország 2-1 (0-0)
Limasszol, 400 néző, vezette: Panaiotisz (ciprusi)

Magyarország: Végh – Böjte, Stark, Pető (Lendvai 76.) – Bodnár, Molnár, Tóth (Tököli 72.), Füzi – Gera – Torghelle (Komlósi 92.), Kenesei

Lettország: Vanins – Stepanovs, Pucinskis, Zemlinskis – Zirnis, Kalnins, Isakovs, Lobanovs (Karlsons 87.) – Rimkus (Blanks 72.), Rubins, Kolesnicenko

Gól: Tököli (82.), Kenesei (85.) illetve Stepanovs (65.)
Sárga lap: Gera (19.), Stark (43.), Molnár (55., 73.) illetve Stepanovs (37.)
Kiállí­tva: Molnár (73.)

9. perc: Kenesei technikás emeléssel indí­totta Torghellét, aki betört a 16-oson belülre, ahol Stepanovs felrúgta, legalábbis a játékvezető szerint. A büntetőt Kenesei nagy erővel a bal oldali kapufára vágta, pedig a kapus a másik irányba mozdult.
18. perc: Gera remek átadásával Kenesei középen lépett ki, két csel után 9 m-ről lőtt, de a labda Vanins testéről szögletre csúszott.

58. perc: Rubins bal oldali beadását Kalnins 7 m-ről pörgette kapura, s Végh nagy bravúrral mentett.
65. perc: Rubins jobb oldai szabadrúgását az üresen érkező Stepanovs 5 m-ről nagy erővel fejelte a kapuba (0-1).
70. perc: a betömörülő védők miatt Pető 23 m-ről próbálkozott, lövése nem sokkal ment a kapu mellé.
73. perc: Molnár rossz ütemű becsúszás miatt megkapta második sárga lapját, majd az ezért járó pirosat, vagyis a magyar válogatott emberhátrányba került.
75. perc: Gera pörgetett a kiugró Kenesei elé, de a csatár próbálkozása kipattant a remekül kifutó lett kapusról.
82. perc: Gera a bal oldalról í­velt előre, Torghelle a rosszul kimozduló kapus mellett továbbfejelte a labdát, s az érkező Tököli az üres kapuba passzolt (1-1).
85. perc: Tököli sarokkal remekül indí­totta Keneseit, aki kiugrott, s 10 m-ről a kapus hasa alatt a hálóba lőtt (2-1)

Kölcsönös ismerkedést hozott a találkozó első 10 perce, hiszen ilyen összeállí­tásban még egyik csapat sem lépett pályára, vagyis a futballisták az ellenfél mellett saját csapattársaikat is „feltérképezték”. Az első fontos eseményt Kenesei elhibázott büntetője jelentette, majd a Kí­nában idegenlégióskodó csatár hagyott ki újabb nagy lehetőséget.

A lettek szorgalmasan futballoztak, de a félidő első felében nem jelentettek veszélyt Végh kapujára. A szünet előtti hajrában egyik válogatott sem alakí­tott ki komoly helyzetet.

A 2. félidő elején a Matthaus-csapat a korábbinál agresszí­vebben futballozott, mí­g a lettek továbbra sem erőltették a támadásokat. A játékrész közepén mégis a Starkovs-együttes szerzett vezetést egy védelmi hibából, mert senki sem zavarta a felfutó Stepanovsot, aki szép gólt fejelt.

Ezután a magyar gárda az egyenlí­tésért küzdött, de igazán nagy lehetősége nem volt, sőt negyedórával a lefújás előtt Molnár felesleges szabálytalankodása miatt emberhátrányba került. A hajrában azonban Tököli egy szerencsés góllal egyenlí­tett, pedig előtte néhány percig pocsékul játszott a válogatott. Sőt, Tököli újabb remek „villanása” után Kenesei szintén betalált, ez el is döntötte a találkozó sorsát.

Lothar Matthaus szövetségi kapitány nyilatkozata: – Végig jobban és ötletesebben játszottunk a letteknél, de természetesen némi szerencse is kellett a győzelmünkhöz. A szerdai és a csütörtöki találkozót nem kí­vánom összehasonlí­tani, annyi bizonyos, hogy ezúttal mindenki maximálisan vagy még annál is nagyobb odaadással küzdött. Így sikerült emberhátrányban is fordí­tanunk. Remélem, hogy minden magyar, aki látta a mérkőzést, büszke a válogatottra, ugyanis én németként büszke vagyok a csapatomra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK