2004.II.7. Ferencváros – Hajduk Kula: 4-0
Csapatunk Tököli szenzációs játékával – csatárunk öt perc alatt három gólt szerzett – magabiztos győzelmet aratott a szerb-montenegrói élvonalbeli bajnokság hatodik helyezettje, a Hajduk Kula ellen.
Nagyot néztek a Ferencváros szurkolói, amikor szombaton délelőtt meglátták Czvitkovics Pétert zöld-fehér szerelésben a szerb-montenegrói Hajduk Kula elleni edzőmérkőzés előtt melegíteni. A középpályás ősszel még az MTK Hungáriát erősítette, ám a viszonya megromlott a klubbal (a játékos megorrolt az MTK vezetőire, mert jelentős összeggel tartozik neki a klub), és az év elején bejelentette, elhagyja a Hungária körutat.
„A hét közepén hívtak fel a Ferencvárostól – mondta Czvitkovics Péter. – Saját felelősségemre vállaltam a mostani játékot, de jeleztem Pintér Attilának, jelentős a lemaradásom, hiszen két hónapja nem futballoztam. Egyedül készülök egy erőnléti edző tanácsait követve, és természetesen az nem ugyanaz, mintha mérkőzésterhelést kapnék. Az MTK, sajnos, nem akarja kiadni a játékengedélyemet.”
Czvitkovics Péternek erőben messze elmarad a Ferencváros játékosaitól. A középpályás a második félidőben lépett pályára, tudott, hogy jól bánik a labdával, de mert súlyfelesleggel is küszködik, lelassult, így a szombati mérkőzés nem is róla, sokkal inkább Tököli Attiláról szólt. A Ferencváros válogatott csatára az első félidőben szinte „kivégezte” a szerb-montenegrói bajnokságban hetedik helyen álló Kulát. Tököli Attila három gólt szerzett, nem bírtak vele a vendégvédők, nem véletlen, hogy az ezerötszáz fős publikum lelkesen ünnepelte mindegyik gólja után a csatárt. S nem csupán Tököli tett ki magáért, az alakulgató csapatban jól játszott Leandro, Gera Zoltán, Gyepes Gábor, Dragan Vukmir, Kiss György és Lipcsei Péter is.
A december végén vezetőedzőnek kinevezett Pintér Attila azonban nem elégedett: „Van még mit javítanunk játékunkon – mondta a szakvezető a mérkőzés után. – Természetesen voltak nagyszerű dolgok, de akadtak hibák is, melyeket a hátralévő három hét alatt ki kell javítanunk.”
A Ferencváros szakmai stábja nemcsak Czvitkovics Péter játékára volt kíváncsi, hanem tesztelte Miroslav Szavicsot is, az NK Obilics védőjét. A játékos a második félidőben játszott, maradandó nyomokat nem hagyott teljesítményével, így vélhetően elköszönnek tőle.
Ferencváros – Hajduk Kula: 4-0 (4-0)
Üllői út, 2-es edzőpálya, 1.500 néző, vezette: Sütő
Ferencváros: Szűcs L. (Udvarácz 68.) – Kriston (Dragóner 46.), Vukmir, Gyepes, Kiss Gy. (Károlyi 54.) – Lipcsei (Zováth 46.), Somorjai (Savic 54.) – Rósa D. (Czvitkovics 46.), Gera, Leandro – Tököli (Sasu 58.)
Hajduk Kula: Milojevics (Duricsics) – Bulatovics, Viskovics, Antics – Pavicsevics, Dudvarszki, Marinkovics (Dolovics), M. Davidov (Furtula), A. Davidov (Belics) – Radivojevics (Denodevics) – Oszmanovics (Bogics)
Gól: Tököli (28., 30., 33.), Gera (35.)
Sárga lap: Pavicevic (74.)
A sáros, mély talajon nagy iramban kezdtek a csapatok, kezdetben ellenfelünk birtokolta többet a labdát, de a kapu előtt nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani. A 15. perctől fokozatosan vettük át az irányítást és az első komolyabb helyzetünkből meg is szereztük a vezetést. A 28. percben Leandro 40 méteres indításával Tököli lépett ki, kicselezte a kapust is és a hálóba helyezett (1-0). A gól megzavarta ellenfelünket, amit elsősorban Tököli révén remekül kihasználtunk, hiszen válogatott csatárunk újabb találataival a 33. percben már 3-0-ra vezettünk. Tököli szenzációs teljesítményére egy gólpasszal tette fel a koronát, a 35. percben ugyanis az ő passzából szerezte meg Gera a negyedik gólunkat (4-0).
A második játékrészben a sok csere következtében már nem volt olyan folyamatos a játékunk, az elején megint ellenfelünk kezdett jobban, majd a játékrész közepétől kiegyenlítettebb lett a küzdelem. A mieinknél két próbajátékos is pályára lépett. Czvitkovics ősszel az MTK-ban futballozott, Miroslav Savic pedig az Obilictől érkezett hozzánk. A Kula két veszélyes helyzetet hagyott ki, nem játszott rosszul, de az első félidő közepén bekövetkezett 7 perces rövidzárlat és Tököli parádés teljesítménye miatt súlyos vereséget szenvedett.
Nyilatkozatok:
Pintér Attila: – Láttam ma bíztató jeleket, de sok hibát is, ami egyébként a felkészülés jelenlegi szakaszában érthető. Először játszottunk idén füvön, ami láthatóan némi problémát jelentett a játékosoknak, akik a műfűhöz szoktak. Miután alkalmazkodtunk a talajhoz átvettük az irányítást, és azt hiszem az első félidő hajrájában a kilátogató nézők is jól szórakoztak. A négy gól önmagáért beszél. Czvitkovics Péterrel kapcsolatosan egyelőre annyit mondhatok, hogy a jövő héten vélhetően velünk készül majd, és szeretném még megnézni játék közben, mert nem elképzelhetetlen, hogy hasznunkra lehet, bár az látható, hogy komoly meccshiánya van. A szerb Savic nem tett rám olyan benyomást, hogy javasolnám a maradását, így tőle elbúcsúztunk.
Czvitkovics Péter: – Két hónapja csapat nélkül vagyok, mivel az MTK-t mindenképpen el kívánom hagyni. A Hungária kőrúton nem teljesítették a szerződésemben foglaltakat, így nem akartam tovább ott maradni. Érdeklődtek irántam külföldről, de egyelőre senkivel nem egyeztem meg és mivel csapat és játék nélkül vagyok, rendkívül jól esett Pintér Attila érdeklődése. Pintér Attila felhívott, és elmondta hogy szívesen ad lehetőséget a játékra. Ezt köszönettel vettem. Sajnos egyelőre nem vagyok tökéletes állapotban. Abban biztos vagyok, hogy február 17-ig semmi nem dől el, hiszen akkor lesz fegyelmi tárgyalás az MTK-val történő szerződésbontásom ügyében. Ma saját felelősségemre játszottam, azaz a Ferencvárost biztosan nem érheti hátrány a szerepeltetésem miatt. Azt még egyelőre nem tudom megmondani, hogy a következő napokban a Ferencvárossal készülök –e tovább, mivel ez nem csupán rajtam múlik.
Remek teljesítményt nyújtott Gyepes Gábor a Hajduk Kula elleni edzőmérkőzésen. Gyepi egy éves szünetet követően először volt 90 percen keresztül a pályán.
– Nincs semmi bajom, és a legfontosabb az, hogy a műtött térdem is panaszmentes. Az első félidőben valóban csúnyán összerúgtam az egyik szerb játékossal, vagy inkább egymás lábára léptünk. Neki jobban fájt, de én is éreztem pár percig, aztán már enyhült a fájdalom. Nem komoly a dolog, úgyhogy reményeim szerint a héten is teljes intenzitással edzhetek és a bajnoki rajtra már tökéletes állapotban leszek.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk Tököli szenzációs játékával – csatárunk öt perc alatt három gólt szerzett – magabiztos győzelmet aratott a szerb-montenegrói élvonalbeli bajnokság hatodik helyezettje, a Hajduk Kula ellen.
Ferencváros – Hajduk Kula: 4-0 (4-0)
Üllői út, 2-es edzőpálya, 1.000 néző
Ferencváros: Szűcs L. (Udvarácz 68.) – Kriston (Dragóner 46.), Vukmir, Gyepes, Kiss Gy. (Károlyi 54.) – Lipcsei (Zováth 46.), Somorjai (Savic 54.) – Rósa (Czvitkovics 46.), Gera, Leandro – Tököli (Sasu 58.)
Hajduk Kula: Milojevic – Pavicevic, Antic, Bulatovic, Viskovic (Dukanovic 58.) – Dudvarski, Marinkovic (Bogic 62.), A. Davidov (Belic 48.), Osmanovic (Borovic 61.) – M. Davidov (Stahatovic 71.), Radivojevic
Gól:Tököli (28., 30., 33.), Gera (35.)
Sárga lap:Pavicevic (74.)
A sáros, mély talajon nagy iramban kezdtek a csapatok, kezdetben ellenfelünk birtokolta többet a labdát, de a kapu előtt nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani. A 15. perctől fokozatosan vettük át az irányítást és az első komolyabb helyzetünkből meg is szereztük a vezetést. A 28. percben Leandro 40 méteres indításával Tököli lépett ki, kicselezte a kapust is és a hálóba helyezett (1-0). A gól megzavarta ellenfelünket, amit elsősorban Tököli révén remekül kihasználtunk, hiszen válogatott csatárunk újabb találataival a 33. percben már 3-0-ra vezettünk. Tököli szenzációs teljesítményére egy gólpasszal tette fel a koronát, a 35. percben ugyanis az ő passzából szerezte meg Gera a negyedik gólunkat (4-0).
A második játékrészben a sok csere következtében már nem volt olyan folyamatos a játékunk, az elején megint ellenfelünk kezdett jobban, majd a játékrész közepétől kiegyenlítettebb lett a küzdelem. A mieinknél két próbajátékos is pályára lépett. Czvitkovics ősszel az MTK-ban futballozott, Miroslav Savic pedig az Obilictől érkezett hozzánk. A Kula két veszélyes helyzetet hagyott ki, nem játszott rosszul, de az első félidő közepén bekövetkezett 7 perces rövidzárlat és Tököli parádés teljesítménye miatt súlyos vereséget szenvedett.
90
Vége a mérkőzésnek.
85
Sasu tört előre a jobb szélen, középre passzolt, Károlyi kapásból alig lőtt a kapu fölé.
80
Gera egy esernyőcsel után indította a jobb szélen felfutó Savicot, ő egyből középre adott, Károlyi 12 méteres lövését azonban hárította a vendégek kapusa.
74
Pavicevic a tizenhatos sarkánál hátulról belerúgott Leandróba, amiért sárga lapot kapott.
71
M. Davidov helyett Stahatovic állt be.
68
Szűcs helyére Udvarácz állt be a kapuba.
67
Zováth fejelte haza a labdát, Belic azonban közbelépett, 8 méterről lőtt, Szűcs óriási bravúrral védett.
65
Savic a jobboldali védő posztján nagyon harcosan játszik, több jó szerelése volt és a megszerzett labdákat is pontosan játszotta meg, látszik rajta, hogy képzett, jó játékos.
64
Czvitkovicson látszik, hogy az elmúlt hetekben kevesebbet edzett, viszont az is kiderült, hogy nagyon képzett, technikás játékos. Gerával remekül megértik egymást, többször is szép kényszerítőkkel hozták előre a labdát.
63
Gera indításával Sasu ugrott ki jobb oldalon, keresztbe ívelt, Leandro a másik oldalon elérte a labdát, középre emelt, az érkező Sasu elől azonban a kapus mentett.
62
Marinkovic helyett Bogic jött be.
61
Osmanovic helyére Borovic állt be.
59
A kulai védők röviden szabadítottak fel, Vukmir 28 méterről, kapásból a kapu mellé lőtt.
58
Viskovic helyére Dukanovic állt be. A mieinknél Tökölit Sasu váltotta. A pályáról lejövő csatárunkat vastaps búcsúztatta.
56
Marinkovic 16 méteres lövését Szűcs óriási bravúrral kiütötte, a labda Osmanovichoz került, aki középre gurított, Radivojevic próbált az üres kapuba lőni, de Dragóner a gólvonalon mentett, közben a játékvezető lest jelzett.
54
Kettős csere nálunk. Kiss Gy. helyett Károlyi, Somorjai helyett pedig Savic lépett pályára.
52
Leandro futott el az oldalvonal mellett, amikor a vendégek kispadja előtt Pavicevic könyökkel megütötte. Középpályásunk arrébb lökte ellenfelét, majd angolul kiszólt a kulai kispadra, hogy ez már a harmadik ütés volt. A vendégek szakvezetője elnézést kért Leótól, majd folytatódott a játék.
50
Vukmir becsúszva, nagyon harcosan szerzett labdát, Czvitkovicshoz passzolt, aki a bal szélen felfutó Leandróhoz ívelt, ő egyből a levegőből középre lőtte a labdát, amit az egyik védő a kapu előtt kézzel ütött el, de nem kaptuk meg a nyilvánvaló 11-est.
48
A. Davidov helyett Belic lépett pályára.
46
Elkezdődött a második félidő. A mieinknél a szünetben Rósa helyett Czvitkovics, Kriston helyett Dragóner és Lipcsei helyett Zováth játszik, ellenfelünknél egyelőre a teljes csapat változatlan, feltehetően fokzatosan cserél majd a vendégek szakvezetője, aki változtatott a mérkőzés előtt elmondott elképzelésén.
45
Vége az első félidőnek. Szurkolóink tapssal jutalmazták az első félidei játékunkat.
44
Gerát buktatták a felezővonalnál. Válogatott csatárunk lent maradt a földön, majd lehúzta sportszárát és jelenleg az oldalvonal mellett sántikál.
42
Leandro a bal szélen három embert is becsapott, majd középre gurított, ahol Gera kapásból, 25 méterről alig egy méterrel bombázott a kapu fölé.
39
Ellenfelünk a második félidőben teljesen új csapatot küld pályára, ezért 11 játékos elment melegíteni.
37
Gyepes csapott össze nagyon keményen Osmanoviccsal. Az eset után mindkét játékos húzta egy kicsit a lábát, Osmanovic csak rövid ápolás után tudta folytatni a játékot.
35
Már néggyel vezetünk. Lipcsei indítása egy védőhöz került, akit Tököli nagyon harcosan szerelt, majd egy visszahúzós csel után a középen érkező Gerához passzolt, aki 14 méterről a bal sarokba lőtt (4-0).
33
Bent van a harmadik is. Gera egy gyönyörű csel után, féltérden passzolt Tökölihez, aki betört a tizenhatoson belülre és 3 méterről a kapus mellett jobb belsővel a bal sarokba gurított (3-0).
30
Már kettővel vezetünk. Leandro indította Rósát, akinek beadására Leandro érkezett középen, azonban a védők és a kapus együttes erővel tisztáztak előle, a labda azonbanTökölihez pattant, aki közelről az üres kapuba talpalta a játékszert (2-0).
28
Megszereztük a vezetést. Leandro 40 méteres indításávalTököli ugrott ki, egy gyönyörű csellel becsapta a kapust is, majd 10 méterről, balról, becsúszva az üres kapuba helyezte a labdát (1-0).
26
Somorjai indítása után Tököli a kapunka háttal, gyönyörű mozdulattal emelte a labdát Gera elé, aki elől az utolsó pillanatban mentettek a védők.
22
Gera kényszerítőzött Lipcseivel a Kula tizenhatosán belül, mielőtt azonban a visszakapott labdát rálőhette volna, Bulatovic az oldalvonalon túlra mentett.
20
Antic tört volna egyedül kapura, de Gyepes remek ütemű becsúszó szereléssel állította meg a vendégek játékosát.
16
Kriston tört előre remek cselekkel, beadása azonban a közbenyúló Viskovic lábáról az alapvonalon túlra pattant.
14
A. Davidov ugratta ki M. Davidovot, aki elől Szűcs kivetődve szerezte meg a labdát. Az eddigiekből kiderült, hogy a Kula jobb játékerőt képvisel előző ellenfelünknél, a Temesvárnál. A két csapat játékosainak nehéz dolguk van a mély talajon, amelynek állapota nem nevezhető ideálisnak.
12
Tököli szerzett harcosan labdát az oldalvonal mellett, beadásáról csak centiméterekkel maradt le a kapu előtt Gera és Leandro.
7
Pavicevic szállt bele Leandróba, de megúszta sárga lap nélkül.
5
Gera két szép csel után ívelt a jobb szélről középre, de a berobbanó Tököli elől mentettek a védők.
5
Dragan Vukmir miatt a helyszínen nézi meg a mérkőzést a szerb-montenegrói szövetség főtitkára. A tervek szerint a Sopron elleni bajnokinkon a szövetségi kapitány is megnézi Dragant, aki hazája nemzeti együttesében még nem lépett pályára, de már többször tagja volt a bő keretnek.
1
Elkezdődött a mérkőzés. Ellenfelünk indította útjára a labdát.
.
Ellenfelünk az elmúlt napokban Törökországban edzőtáborozott és ma reggel érkezett meg Budapestre. A Kula az elmúlt 10 napban 6 edzőmeccset játszott, ukrán, román és osztrák élvonalbeli gárdákkal. A mérlege: 3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség.
.
Szakmai stábunk ma két játékost tesztel: az ősszel az MTK-ban szereplő fiatal középpályást, Czvitkovics Pétert és az NK Obilic védőjét, Miroslav Savicot. A tervek szerint mindketten a második félidőben lépnek pályára.
.
A jó időjárásnak köszönhetően idén először játszhatunk az Üllői úton, a találkozóra a 2-es edzőpályán kerül sor.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk felkészülési mérkőzése a szerb-montenegrói bajnokság 6. helyezettje, a Hajduk Kula ellen.