2004.V.27. Ferencváros – DVSC: 3-1

A Fradi a bajnok!

Az aranyérem a zöld-fehéreké

Nyilatkozatok:

Tököli Attila: – Annak örülök, hogy a játékjogomat visszakaptam és amennyiben Pintér Attila bizalmat szavaz nekem, a Debrecen ellen ott lehetek a pályán. Tökéletesen elégedett viszont nem vagyok, hiszen a fegyelmi bizottság új eljárást rendelt el, azaz továbbra is fennáll az esélye annak, hogy olyasmi miatt tiltanak el, amit nem tettem. Ezzel kapcsolatosan szeretnék egy fontos dolgot elmondani. A televí­zióban ma reggel is az hangzott el, hogy a játékvezetőt sértegettem az öltözőfolyosón és ő felmutatta nekem a piros lapot. Ez a verzió már több újságcikkben is megjelent. Szeretném még egyszer elmondani, hogy a játékvezetővel nem találkoztam az öltözőfolyosón, mivel közel 10 perccel utána mentem csak be, és Kassai játékvezető még soha életében nem mutatott fel nekem piros lapot. Se tavaly a Hungária kőrúton, se idén Siófokon, se a pályán, se az öltözőfolyosón. Ezt persze ő is tudja, ezért nem is állí­tott ilyet sehol, még a jelentésében sem. A csütörtöki mérkőzés számomra több szempontból is rendkí­vüli lesz, hiszen az utolsó fordulóban járunk, a bajnoki cí­m a tét, és a Debrecen az ellenfelünk. Ilyesmi már előfordult az életemben….  Éppen ezért most nyilván egészen más lelkiállapotban lépek majd pályára, mint más mérkőzéseken szoktam. Azt biztosan állí­thatom, hogy ez a meccs nekem nem lesz egyszerű…. Egyelőre nem szeretnék többet mondani, legfeljebb annyit, hogy furcsának tartom azt a felvetést, amit visszahallottam néhány helyről, miszerint direkt állí­ttattam ki magamat Siófokon, hogy ne kelljen csütörtökön pályára lépjek. Aki ilyet feltételez, az mondjuk nem nagyon érdemel választ, de maradjunk inkább abban, hogy nem ismer. A másik feltételezés szerint Debrecenbe szerződök nyáron, ezért nem akartam játszani. Örömmel jelentem, hogy ez sem igaz. Persze, ahhoz már hozzászoktam, hogy sokan a velem kapcsolatos dolgokat mindig jobban tudják, mint én….

Nemzeti Sport, 2004. május 28.

Nyilatkozatok:

nf-20040527-dvsc-pinter-attilaPintér Attila: – Hihetetlenül boldog vagyok! Nagyon köszönöm a játékosaimnak és a szurkolóinknak a mai estét. Azt hiszem bebizonyí­tottuk az egész országnak, hogy a Ferencvárost soha nem lehet leí­rni. Az első hét tavaszi fordulóban senki nem talált rajtunk fogást, aztán az MTK meccsen a kiállí­tások megtörték a csapatot, és akkortól kezdve jó ideig képtelenek voltunk az elképzelt összeállí­tásban és hadrendben pályára lépni. Az utolsó öt fordulóban kezdett újra összeállni a csapat és egyre több olyan meccsünk volt, amikor játékban már azt nyújtottuk, amit mindig is szerettünk volna. A mai este pedig maga volt a csoda. A közönségünk fantasztikusan bí­ztatott bennünket, és megállí­thatatlanok voltunk. Szeretnék gratulálni az MTK-nak azért a rendkí­vül becsületes hozzáállásért amit ma mutattak, és ami hasonló volt a Debrecen tavalyi sportszerű magatartásához. Természetesen rendkí­vül meghatott vagyok amiatt is, hogy ilyen fiatalon bajnok és kupagyőztes csapat edzője lehetek szeretett klubomban!

Gera Zoltán: – Amikor a meccs előtt hallottam, hogy átvitték a kupát a Puskás Ferenc stadionba kifejezetten örültem. Tudtam, hogy ez nagyon nyomasztó lesz az újpestiek számára. A meccs alatt nem is foglalkoztunk a másik találkozóval, csak amikor felrobbant a lelátó , akkor tudatosult bennünk, hogy vezet az MTK. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a sikerhez, í­gy a társaimon és a jelenlegi stábon kí­vül Garami Józsi bácsiéknak is, akiknek a munkája szintén benne van ebben a sikerben. Köszönöm az MTK csapatának a korrekt és becsületes játékát. Amióta lefújták a meccset, egyfolytában csak beszélek, beszélek. Minden csapattársam televí­ziós interjújába belekiabáltam, vagy énekeltem. A térdszalagom sajnos fáj, ezért sokáig gondolkoztam, hogy megcsináljam–e a szaltót az ünneplésnél, de végül úgy gondoltam, hogy ez örömet okoz mindenkinek, í­gy ugrottam…

Lipcsei Péter: – Ez a negyedik bajnoki cí­mem a Ferencvárossal, de talán egyiknek sem örültem ennyire. Hihetetlen érzés, hogy a sí­rból vissza tudtuk hozni az aranyérmet, és óriási boldogság, hogy mindezt úgy tettük, hogy a legnagyobb riválisainkat utasí­tottuk magunk mögé. Azt hiszem ma csak az lehet igazán boldog, aki zöld-fehérben látja a világot. A többieknek végtelen szomorúság jutott, mí­g nekünk hatalmas boldogság. Köszönöm csodálatos szurkolóinknak és az egész csapatnak ezt a hihetetlen estét!

Tököli Attila: – Amikor visszajöttem a csapathoz először Nyí­regyházán léptem pályára. Felnéztem a lelátóra és egy transzparens fogadott. Az volt ráí­rva, hogy „Milliók vártak vissza!” és dollár jelek szerepeltek a mondat végén. Nem tagadom, hogy könnybe lábadt a szemem a dühtől. Szomorú és megalázott voltam. Hihetetlen, de az a transzparens majdnem jobban fájt, mint a tavalyi május 30-i pofonok. Akkor a nyí­regyházi meccs után azt mondtam, hogy azért jöttem vissza, mert nekem itt elintéznivalóm van még, és, ha hagyják el is intézem, amit akarok. Ma már azt tudom mondani, hogy nincs elintéznivalóm. Amiért visszajöttem az ma bekövetkezett. Csodálatos volt érezni a csapat és a szurkolók szeretetét. Hihetetlenül egységesek voltunk, nagyon akartunk és mindenki rendkí­vül sokat tett agyőzelemért. Köszönöm a szurkolóknak a szeretetet és azt a vastapsot, amit kaptam, amikor beszólí­tottak a pálya közepére. Az a taps a szí­vemig hatolt. Köszönöm! Éger Lacinak jobbulást kí­vánok! Garami Józsi bácsinak viszont nem fogom könnyen megbocsátani, hogy kikapcsolta a telefonját éjfél után. Gerzson még elérte én már nem, í­gy innen üzenem neki, hogy hamarosan hí­vom, hogy gratuláljak neki is!

Furulyás János: – Tegnap a Ferencváros csodálatos közönsége példát mutatott mindenkinek, és sokadszor bizonyí­totta be, hogy az ország legfanatikusabb, legjobb szurkolótábora. Egyetlen más csapat szurkolótábora sem mondhatja el magáról azt, hogy képes saját csapatát ilyen mértékben fanatizálni, és képes arra, hogy olyan hitet és tartást adjon a játékosoknak, ami szárnyalásra készteti őket. Külön szeretném megköszönni minden boldog és berekedt szurkolónak azt, hogy a közlekedési nehézségek, a furcsa időpont és sok egyéb viszontagság ellenére eljött a stadionba és csodálatos hangulatot teremtett. A Ferencváros szurkolótábora ismételten bebizonyí­totta, hogy igenis képes fegyelmezetten, és sportszerűen ünnepelni. Szurkolóink meghallgatták a csapat és a rendezők kérését, és olyan csodálatos estét szereztek ezzel mindannyinknak, amit soha nem fogunk elfelejteni. Azt hiszem a televí­zióközvetí­tés révén egy egész országnak, mutattuk meg azt, hogy a Ferencváros családja olyan család, ahová tartozni kitüntetés és hatalmas boldogság! Tegnap est e a zöld-fehér szurkolótábor nem a 12. ember volt, tegnap mindenki egy emberként volt ferencvárosi! Köszönjük!



Furulyás János: – Tegnap a Ferencváros csodálatos közönsége példát mutatott mindenkinek, és sokadszor bizonyí­totta be, hogy az ország legfanatikusabb, legjobb szurkolótábora. Egyetlen más csapat szurkolótábora sem mondhatja el magáról azt, hogy képes saját csapatát ilyen mértékben fanatizálni, és képes arra, hogy olyan hitet és tartást adjon a játékosoknak, ami szárnyalásra készteti őket. Külön szeretném megköszönni minden boldog és berekedt szurkolónak azt, hogy a közlekedési nehézségek, a furcsa időpont és sok egyéb viszontagság ellenére eljött a stadionba és csodálatos hangulatot teremtett. A Ferencváros szurkolótábora ismételten bebizonyí­totta, hogy igenis képes fegyelmezetten, és sportszerűen ünnepelni. Szurkolóink meghallgatták a csapat és a rendezők kérését, és olyan csodálatos estét szereztek ezzel mindannyinknak, amit soha nem fogunk elfelejteni. Azt hiszem a televí­zióközvetí­tés révén egy egész országnak, mutattuk meg azt, hogy a Ferencváros családja olyan család, ahová tartozni kitüntetés és hatalmas boldogság! Tegnap est e a zöld-fehér szurkolótábor nem a 12. ember volt, tegnap mindenki egy emberként volt ferencvárosi! Köszönjük!

Lothar Matthaus: – A Ferencváros megérdemelten nyerte meg a bajnokságot. Hiszen mindig az a bajnok, aki a legtöbb pontot gyűjtötte, ezért a győzelem jogosságát sem lehet megkérdőjelezni. Nagyon jó hangulatú és szí­nvonalas meccset láttam csütörtök este. Örülök neki, hogy az elmúlt fordulókban több jó mérkőzést is láttam és a válogatottnál számí­tásba vett játékosok sem okoztak csalódást. A magyar futballnak sok olyan meccsre van szüksége, mint a tegnapi volt és akkor van esély a komolyabb előrelépésre.

*

Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke ma (2004.06.09.) bejelentette, hogy a Debrecen visszavonta az óvását, melyet a május 27-én ellenünk 3-1-re elvesztett meccse után nyújtott be. Ez azt jelenti, hogy csapatunk immár hivatalosan is bajnok, az Újpest végzett a második helyen és a Debrecen lett a harmadik az Arany Ászok Ligában. Ezzel valamennyi nemzetközi kupában érdekelt magyar csapat (Bajnokok Ligája: Ferencváros, UEFA Kupa: Újpest, Bp. Honvéd) elküldheti nevezését az európai szövetség részére.

A Magyar Labdarúgó Liga közleménye:

Az Arany Ászok Liga bajnoki küzdelmeinek utolsó fordulójában felmerült problémák kezelésére, valamennyi érdekelt és érintett fél jelenlétében a csapatok képviselői értékelték a helyzetet és kellő önmérsékletet tanúsí­tva, a kupákban való indulás nemzetközi szabályaira figyelemmel megállapodtak és ennek eredményeként a Debrecen visszavonta az óvását. Az érdekelt felek megegyeztek abban, hogy a fenti közleménnyel kapcsolatban – egyedüliként – dr. Szieben Lászlót, az MLL elnökét kérik fel a sajtó további tájékoztatására. Az MLL ezúton hí­vja fel a szerkesztőségek munkatársainak figyelmét, hogy a fenti közlemény kizárólagosan teljes szövegének közzétételéhez járul hozzá.

Szima Gábor, a DVSC elnök-tulajdonosa: – Nagyon kemény, éjszakába nyúló tárgyalásokat folytattunk kedden a liga és az FTC képviselőivel, és itt azt követeltük, hogy a DVSC kapjon kártérí­tést, hiszen a liga fegyelmi bizottságának döntése a Debrecent hátrányos, mí­g a Ferencvárost előnyös helyzetbe hozta. A DVSC jelentős összegű kártérí­tést kap, az érintett felek abban állapodtak meg, hogy az összeget nem hozzák nyilvánosságra.

A Kanadában megjelenő Magyarság c. lapból

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2004.V.27. Ferencváros – DVSC: 3-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk egy hihetetlenül izgalmas mérkőzésen, drámai véghajrában a kupagyőzelem mellé megszerezte a bajnoki cí­met is.

    Ferencváros – DVSC: 3-1 (2-1)
    Üllői út, 12.000 néző, vezette: Michel (Sramka, Balko)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Gyepes, Leandro – Rósa, Kapic (Bognár 79.), Lipcsei, Gera – Tököli, Sasu (Sowunmi 65.)

    Debrecen: Tomic – Bernáth, Éger (Balog 66.), Vincze, Nikolov (Szekeres 28.) – Dombi, Habi, Sándor, Halmosi (Kiss Z. 46.) – Bajzát, Bogdanovic

    Gól: Gera (8.), Tököli (15.), Lipcsei (61.) illetve Sándor (34.)
    Sárga lap: Gera (14.), Rósa (35.), Leandro (84.) illetve Bernáth (22.), Habi (38.), Dombi (79.)

    Óriási iramban, fantasztikus hangulatban kezdődött a mérkőzés, ami csak fokozódott a 8. percben, amikor Rósa középre gurí­tása után Gera megszerezte a vezetést (1-0). Vezetésünk megzavarta a vendégeket, akiket szemmel láthatóan váratlanul ért a mieink fantasztikus kezdése és a 15. percben már kettővel vezettünk. Ekkor Tököli lépett ki a védők közül és lapos lövése Tomic lábáról a hálóba pattant (2-0). A debreceniek azonban nem roppantak össze, sőt a második gólunk után elkezdtek felszabadultan játszani. A 20. percben Sándor lőtte a kapufára a labdát. Kiegyenlí­tettebb lett a játék, a félidő közepén a pálya közepén ví­vott hatalmas csatát a két együttes. Nagyon feszült volt a hangulat a pályán, de a szlovák FIFA-bí­ró Lubos Michel kézben tartotta a meccset. A 34. percben csökkentették a különbséget a vendégek. Bernáth í­velt be szabadrúgást a kapunk elé, a pár perccel korábban csereként beálló Szekeres fejjel Sándorhoz csúsztatott, aki közelről a hálóba fejelte a labdát (2-1). Az utolsó percekben fölényben játszott a Debrecen, de nem tudott egyenlí­teni. Jól jött a szünet. Mivel a Puskás-stadionban gólnélküli döntetlen volt az állás az MTK-Újpest meccsen, már “csak” 45 perc választott el minket a bajnoki cí­mtől.

    A második játékrészt mi kezdtük aktí­vabban. Az 50. percben Tököli léc alá tartó lövését védte Tomic. Öt perccel később szinte “felrobbant” a stadion, pedig nálunk semmi nem történt, az MTK viszont Szabó Ottó góljával megszerezte a vezetést. A korábbi fantasztikusnál is még jobb lett a hangulat, tombolt a lelátó, szinte senki nem maradt ülve. Játékosaink is növelték a tempót, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a 61. percben Lipcsei kényszerí­tőzött Tökölivel, majd a visszakapott labdát a hálóba helyezte (3-1). Ezzel gyakorlatilag a mi meccsünk eldőlt, a debrecenieken látszott, hogy bár próbálnak előremenni, lélekben feladták a mérkőzést. A 65. percben döbbenetes jelenetek fokozták az izgalmakat. Éger összeesett a pályán, amikor senki nem volt a közelében. Azonnal megállt a játék, a magatehetetlen játékost hordágyon vitték le a pályáról. Szerencsére a debreceni védő az oldalvonalon kí­vül hamar magához tért, kezelésében a mi orvosi stábunk is segí­tett. A futballista nem kapott levegőt és látászavara volt, de szerencsére gyorsan javult az állapota, í­gy nem kellett kórházba szállí­tani, a mérkőzést természetesen nem folytatta. A 77. percben a Puksás-stadionban egyenlí­tett az Újpest, ami azt jelentette, hogy ha még egy gólt szereznek a lila-fehérek, akkor ők a bajnokok. Mintha megállt volna az idő a hajrában. Szinte vánszorogtak a másodpercek, miközben a Puskás-stadionbna az Újpest teljesen beszorí­totta az MTK-t. A lelátón szinte mindenki az MTK-meccset figyelte, döbbenetes látvány volt, hogy nézőink többsége mobiltelefont a füléhez szorí­tva igyekezett információkat szerezni a másik találkozó állásáról.

    Elérkezett a 90. perc, nálunk 2, a Puskás-stadionban 3 percet hosszabbí­tott a játékvezető. Az Üllői úton vége lett a meccsnek, játékosaink a pályán várták, hogy végetérjen a másik találkozó, ahol még az utolsó másodpercekben is óriási helyzetet hagyott ki az Újpest, majd ott is vége lett a meccsnek és kezdődhetett a KUPAGYŐZTES BAJNOKCSAPAT fantasztikus ünneplése.

  • 107
    A lefújás után egy órával is fantasztikus a hangulat. Szurkolóink a klubház előtt a Fradi-induló eléneklésével köszöntik a KUPAGYŐZTES BAJNOKCSAPATOT!
    104
    Játékosaink bementek az öltözőbe és a rendezők engedélyt adtak a szurkolóknak arra, hogy bemenjenek a pályára.
    102
    Bár már éjfél is elmúlt, szurkolóink nem mozdulnak a helyükről és fantasztikus ünneplésben részesí­tik aKUPAGYŐZTES BAJNOKCSAPATOT! Mi pedig az ünneplés közben szeretnénk köszönetet mondani az MTK-nak is, amiért az Újpest ellen főleg a hajrában fantasztikus küzdőképességről tett tanúbizonyságot, játékosai csúszva-mászva tartották a nekünk tökéletesen megfelelő 1-1-es döntetlent.
    101
    A KUPAGYŐZTES, BAJNOKSAPAT NÉVSORA: A KUPAGYŐZTES BAJNOKCSAPAT NÉVSORA:
    SZŠ°CS LAJOS, UDVARÁCZ MILÁN, BALOG ZOLTÁN, BOGNÁR ZSOLT, DRAGÓNER ATTILA, SORIN BOTIS, GYEPES GÁBOR, KISS GYÖRGY, TAKÁCS ÁKOS, ADEM KAPIC, KRISTON ATILA, KÁROLYI SÁNDOR, LEANDRO DE ALMEIDA, SZKUKALEK IGOR, RÓSA DÉNES, SZALAI TAMÁS, SOMORJAI TAMÁS, ZOVÁTH JÁNOS, GERA ZOLTÁN, MAREK PENKSA, MARIUS SASU, NÓGRÁDI ÁRPÁD, SOWUNMI THOMAS, TÖKÖLI ATTILA.
    A SZAKMAI STÁB TAGJAI: PINTÉR ATTILA, FARKAS JÓZSEF, KELLER JÓZSEF, HAAZ FERENC, EISEMANN LÁSZLÓ, CZAKÓ PÉTER.
    100
    KUPAGYŐZTES, BAJNOKCSAPATUNK tiszteletkörrel köszönik meg a fantasztikus biztatást.
    99
    Szurkolóink új rigmussal ünneplik a csapatot.KUPAGYŐZTES, BAJNOKCSAPAT, HEJ, HEJ, KUPAGYŐZTES, BAJNOKCSAPAT, HEJ, HEJ!!
    98
    Minden játékosunk és a szakmai stáb tagjai is átvették a bajnoki aranyérmeket. És most, most, LIPCSEI PÉTER MAGASBA EMELTE A BAJNOKNAK JÁRÓ SERLEGET!! SZÉP VOLT FIÚK! SOK SIKERT A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN!
    97
    A műsorközlő egyenként szólí­tja be játékosainkat a pályára. A bajnoknak járó serleg egy helikopterrel érkezett meg a stadionba.
    95
    És a BAJNOKCSAPAT tagjai kijöttek a pályára. A lelátóról senki nem mozdult, vastaps köszönti aBAJNOKCSAPATOT! MEGVAN A DUPLÁZÁS!!! MIÉNK A 28.!!!
    92
    Nálunk vége! És a Puskás-sadionban is.BAJNOKCSAPAT!!! BAJNOKCSAPAT!!!! 28!!! 28!!!!!!
    90
    A Puskás-stadionban három percet hosszabbí­tanak. MTK-Újpest 1-1!!!!!
    89
    Tököli tört be a bal oldalon a tizenhatoson belülre, éles szögből, 10 méterről laposan lőtt, Tomic szögletre mentett. MTK-Újpest 1-1!!!!
    88
    Rósa í­velt be szabadrúgást a kapu elé, Sowunmi fejelte vissza a labdát, amit Tomic Tököli elől húzott le. MTK-Újpest 1-1!!!!
    86
    Leandro indí­totta Tökölit, de csatárunk nem érte el a labdát. MTK-Újpest 1-1!!!!
    84
    Leandro egy rossz ütemű becsúszás után Sándor lábát találta el, amiért sárga lapot kapott.
    82
    Sándor ugratta ki Dombit, aki elől Dragóner becsúszva szögletre mentett. MTK-Újpest 1-1!!!!
    80
    MTK-Újpest 1-1!!!! Az Újpest teljesen beszorí­totta az MTK-t.
    79
    Dombi kaszálta el Leandrót, amiért sárga lapot kapott.
    78
    Csere a mieinkél. Kapic helyére Bognár jön be. MTK-Újpest 1-1!!!
    77
    Simek góljával egyenlí­tett az Újpest. MTK-Újpest 1-1!!!!
    75
    Lipcsei futott el a jobb szélen, visszagurí­tott Gerához, aki lőni készült, amikor Vincze szerelte. MTK-Újpest 1-0!!!!
    74
    Sowunmi futott el a jobb szélen, középre lőtt labdáját a kivetődő Tomic Tököli elől szerezte meg. MTK-Újpest 1-0!!!!
    73
    Gera 23 méterről lőtt a jobb sarok mellé. MTK-Újpest 1-0!!!
    72
    Éger állapota javult és nem kell kórházba szállí­tani.
    70
    Bernáth beadása után Dragóner fejelte ki a labdát a kapunk előteréből. MTK-Újpest 1-0!!!
    67
    Éger nem kap rendesen levegőt és a tekintete is zavaros, ezért orvos vizsgálja a debreceni védőt.
    66
    Éger nem tudja folytatni a játékot, Balog áll be a helyére.
    65
    Először cseréltünk. Sasu helyett Sowunmi lépett pályára.
    65
    Éger esett össze a felezővonalnál, senki nem volt a közelében. A debreceni játékost hordágyon viszik le a pályáról.
    64
    Szekeres lőtt kapura 25 méterről, a labda megpattant Bogdanovic sarkán, de Szűcs védeni tudott. MTK-Újpest 1-0!!!!
    63
    Dombi beadása után Dragóner fejelte ki a labdát.
    61
    Kettővel vezetünk!!! Lipcsei kényszerí­tőzött Tökölivel majd a visszakapott labdát Tomic mellett 8 méterről a jobb sarokba helyezte (3-1).
    58
    Az MTK gólját Szabó Ottó lőtte. MTK-Újpest 1-0!!!
    55
    Lipcsei szerzett labdát a felezővonanál, egyből indí­totta Tökölit, de Balko asszisztens tévesen lest jelzett. MTK-Újpest 1-0!!!!
    54
    Sasu két védő között kitűnő ütemben ugratta ki Tökölit, de a partjelző lest jelzett. MTK-Újpest 0-0
    53
    Habi próbálta meg kiugratni Bogdanovicot, de a visszafutó Sasu a tizenhatosunk előtt lefülelte az átadást.
    51
    Dombi egy megkerülős csellel tört be a tizenhatosunkon belülre, ahol Gyepes remek ütemben szerelte.
    50
    Tököli 20 méteres, léc alá tartó lövését védte Tomic. A Puskás-stadionabn a mi meccsünkkel egyszerre kezdődött el a második félidő, de továbbra is 0-0 az állás.
    49
    Lipcsei rövid sarokra belőtt szögletét Sasu továbbcsúsztatta, de középen Szekeres fejjel tisztázott.
    47
    Sándor tört be atizenhatosunkon belülre, beadása után Gyepes fejelte ki az alapvonalon túlra a labdát.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A debrecenieknél Halmosit Kiss Z. váltotta fel.
    45
    A Puskás-stadionban 4 percet hosszabbí­tottak az első félidőben, de gól nem esett. MTK-Újpest 0-0
    45
    Vége az első félidőnek.
    45
    Rósa végzett el szabadrúgást a tizenhatos sarkától. Egyből kapura csavarta a labdát, amely azonban a kapu fölé szállt.
    42
    Bogdanovic két scelt is bemutatott a tizenhatosunkon belül, középre gurí­tott, de Szűcs vetődve elcsí­pte a labdát.
    40
    Dombi futott el a jobb szélen, ebadása utná Bajzát 5 méterről estében centiméterekkel a bal sarok mellé kotorta a labdát, Szűcs a másik irányba vetődött. MTK-Újpest 0-0, 42. perc
    38
    Habi lerántotta Sasut 25 méterre a kaputól, amiért ő is besárgult. A szabadrúgást Rósa laposan belőtte a tizenhatoson belülre, Gera egyből Dragónerhez passzolt, aki 17 méterről, kapásból alig lőtt fölé.
    37
    Sándor emelt Dombi elé, ő egyből kapu elé lőtte a labdát, amit a kapujából kivetődő Szűcs megfogott.
    35
    Sándor tolta el a labdát Rósa mellett, középpályásunk buktatta a debreceni játékost, amiért sárga lapot kapott.
    34
    Szépí­tett a Debrecen. Bernáth í­velt át szabadrúgást a jobb szélről a hosszú oldalra, ahonnan Szekeres visszafejelte középre a labdát, amit Sándor 7 méterről a bal sarokba csúsztatott (2-1).
    32
    MTK-Újpest 0-0, 34. perc
    31
    Gera remekül nyeste be a labdát a kpau elé, ahol Vincze előrevetődve, fejjel tisztázott Tököli elől.
    29
    Gera passzolt jó ütemben az ezúttal a bal oldalon felfutó Rósához, aki középre í­velt, de Tomic lehúzta a labdát.
    28
    Cserélt a Debrecen. Nikolov helyett Szekeres lépett pályára.
    27
    Dombi í­velt be a jobb oldalról, Halmosi kapásból, 14 méterről a kapu fölé bombázott.
    26
    Habi próbálta a tizenhatoson belül ököli elől elrúgni a labdát, de saját kezét találta el, a játékvezető továbbot intett. MTK-Újpest 0-0, 28. perc
    25
    Leandro beadása után Sasu elől Vincze vágta ki a labdát.
    22
    Bernáth buktatta Gyepest, amiért sárga lapot kapott.
    21
    Sasu tört be a tiznehatoson belülre, átemelte a labdát Tomic fölött, de a felső kapufát találta el, a lepattanó labdát Tököli közelről a kapu fölé fejelte.
    20
    Rósa futott el a jobb szélen, középre adott, Tököli 10 méterről perdí­tett kapura, de Tomic óriási bravúrral szögletre mentett.
    18
    Sándor 20 méterről lőtt, a labda a jobboldali kapufáról pattant ki oldalra. Fantasztikusan izgalmas a meccs.
    17
    MTK-Újpest 0-0, 19. perc
    15
    És bent van a második!!! Tököli lépett ki a védők közül 13 méteres lövése a vetődő Tomic lábáról a hálóba pattant(2-0).
    14
    Gera lökte el Sándort, amiért sárga lapot kapott.
    13
    Rósa ugratta ki Tökölit, aki elől Tomic a tizenhatos vonaláig kifutva szerezte meg a labdát.
    12
    Gera előreí­velt labdáját Sasu csúsztatta tovább a debreceni tizenhatoson belül, de az asszisztens lest jelzett.
    10
    Nikolov í­velt be szabadrúgást a kapunk elé, de Szűcs kiütötte a labdát, igaz az asszisztens közben már lest jelzett. MTK-Újpest a 12. percben 0-0.
    8
    Vezetüünk!!! Rósa végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, középre gurí­tott és Gera 13 méterről a jobb sarokba lőtt (1-0). Tomic beleért a labdába, de védeni nem tudott.
    5
    Tököli kényszerí­tőzött Gerával a debreceni tizenhatos előtt, de Éger elcsí­pte a visszaadott labdát.
    3
    A Puskás-stadionban már öt perce zajlik az MTK-Újpest találkozó, de egyelőre még 0-0 az eredmény.
    2
    Sándor í­velt be szabadrúgást a tizenhatosunkon belülre, de Nikolov elől Vukmir kifejelte a labdát.
    1
    Rósa remek indí­tásával Sasutört be a tizenhatoson belülre, beadásáról azonban lemaradtak a társak.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A debreceniek indí­tották útjára a labdát.
    .
    Lothar Matthäus szövetségi kapitány is megérkezett a stadionba.
    .
    Ebben a pillanatban kijöttek a csapatok a pályára.
    .
    Élet a rangadó előtt

    .
    A két együttes kezdőjátékosai befejezték a bemelegí­tést.
    .
    Klubunk krónikása, Nagy Béla betegsége miatt nem lehet itt a stadionban, de a kórházból természetesen ő is szorí­t a fiúknak és nyomon követi a meccset. Jobbulást Béla!
    .
    A mérkőzés játékvezetője a nemzetközileg is elismert szlovák FIFA-bí­ró, Lubos Michel. Egyik segí­tője, Igor Sramka is európai hí­rnévre tett szert a 2000-es Európa-bajnokságon, amikor a francia-portgál elődöntőben a 117. percben kezezést jelzett Abel Xaviernél, a portugálok védőjénél. A megí­télt tizenegyest Zinedine Zidane értékesí­tette, í­gy nyert a francia csapat 2-1-re. A portugálok az egyébként jogos í­télet után hevesen tiltakoztak, a bí­rói hármast lökdöső Abel aviert kilenc hónapig az összes nemzetközi mérkőzéstől eltiltották.
    .
    Klubunkhoz folyamatosan érkeznek a lelkesí­tő, a játékosokat biztató levelek. íme az egyik levél: „Ismét eljött az a nap, amikor a Ferencvárosi Torna Club megmutathatja az országnak, a világnak, hogy valóban Magyarország legjobb csapata. Ismét egy Fradi-Debrecen meccs, amely sokakban rossz emlékeket ébreszt, és aminek hatására az egész ország a Ferencváros ellen fordult, teljesen indokolatlanul. Ismét eljött a lehetőség, hogy megmutathassuk, valójában kik is vagyunk. A mai nap nagyon sok mindenről dönt. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy ki lesz a magyar bajnok. De számomra – és szerintem a többi Fradi-drukker számára – nem ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy emelt fővel lépjünk a pályára, harcosan játszuk végig a 90 percet, mindent megtegyünk a győzelemért és SOHA NE ADJUK FEL. Mert ha feladjuk egy pillanatra is, akkor mindennek vége. Egy mí­tosz, egy legenda dőlhet össze… De ez biztos nem fog bekövetkezni, én bí­zom a csapatban és tudom, hogy mindent megtesztek a győzelemért. És igen! Lehet, hogy ez kevés lesz az aranyéremért, De a mi szí­vünknek az többet fog jelenteni mindennél ezt higgyétek el. Ha tabellára nézünk, akkor csak számokat látunk, de ha Rátok – a Ferencvárosi Torna Club játékosaira – nézünk, akkor büszkeséget, kitartást, elszántságot és fanatizmust látunk. Mindent bele Fiúk! Mi bí­zunk bennetek és tudjuk, hogy nem fogunk csalódni! Sok sikert! Hajrá Fradi!!!”
    .
    A mieinkis kijöttek melegí­teni. A lelátón közel 25 perccel a kezdés előtt már ötezren foglalnak helyet.
    .
    A mieink Szűcs – Vukmir,Dragóner, Gyepes, Leandro – Rósa, Kapic, Lipcsei, Gera – Tököli, Sasuösszeállí­tásban lépnek pályára, a kispadon Udvarácz, Kiss, Bognár, Sowunmi, Károlyi, Penksa és Nógrádi vár bevetésre.
    .
    A debreceniek is kijöttek a pályára melegí­teni.
    .
    Szűcs Lajos jött ki először melegí­teni a pályára. A debreceni szurkolók hatalmas füttykoncerttel fogadták kapusunkat. A vendégdrukkerek már közel másfél órája a stadionban vannak. Megérkezésük után az üres stadionban összeverekedtek egymással. A verekedőket a biztonságiak és a rendőrök közös erővel, könnygáz bevetésével tudták szétválasztani.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk idei utolsó mérkőzése az Arany Ászok Ligában. A mieink ellenfele a Debrecen. Ha nyerünk és az Újpest nem nyer az MTK vendégeként, akkor mi vagyunk a bajnokok! Természetesen az MTK-Újpest meccsről is folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK