2004.VII.9. Pasching – Ferencváros: 1-0

A találkozót egy második félidőben született találattal az osztrák gárda nyerte. Nálunk valamennyi egészséges játékos pályára lépett és az előzetes elképzeléseknek megfelelően legalább 45 percet játszott.

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Minden igényt kielégí­tő körülmények között készülhetünk. A mai meccsen a keret valamennyi tagjának szeretnék legalább 45 perc játéklehetőséget biztosí­tani. A hosszú sérülése után lábadozó Somorjai Tamás és az izomhúzódással bajlódó Károlyi Sándor ma nem lép pályára és kihagyja a meccset a kisebb térdfájdalmakkal küszködő Bognár Zsolt is. Bognár sérülése szerencsére nem súlyos, de nem akarok feleslegesen kockáztatni, később neki is lesz lehetősége a bizonyí­tásra. Hamarosan kezdődik a taktikai megbeszélés, utána indulunk a mérkőzés helyszí­nére.

A mérkőzés:

Pasching – Ferencváros: 1-0 (0-0)
Seekirchen, 100 néző, vezette: Lechner (Brachta, Wenigwieser – osztrákok)

Ferencváros:

I. félidő: Szűcs – Balog, Lipcsei, Gyepes – Zavadszky, Kapic, Rósa, Huszti – Gera, Sasu, Penksa
II. félidő: Udvarácz – Takács, Botis, Kiss – Szalai, Zováth, Gera (Zavadszky 66.), Leandro, Szkukalek – Nógrádi, Sowunmi

Pasching: Schicklgruber – Baur, Kafkas, Ortlechner, Wisio – Flögel, Horváth, Kirchler, Kovacevic – Bule, Pichlmann

Gól: Pichlmann (53.)

Az első negyedóra kiegyenlí­tett küzdelmet hozott, ezt követően fokozatosan mi vettük át az irányí­tást. Lipcsei Péter ezúttal a középhátvéd posztján játszott, feladatát hiba nélkül látta el, váratlan előretöréseivel pedig többször zavart okozott az osztrákok térfelén is. A mieink igyekeztek megtartani a labdát, ha pedig szereltek a hazaiak, akkor agresszí­v letámadással próbáltuk visszaszerezni a labdát. A második játékrészben csak Gera maradt pályán (később a helyére Zavadszky jött vissza, aki az első játékrészben jobboldali középpályást, a másodikban támadó középső középpályást játszott).

A második félidőben már több volt a hiba a játékunkban, az osztrákok is több helyzetet kialakí­tottak és egy alkalommal betaláltak a többször is bravúrosan védő Udvarácz kapujába. A mieink legközelebb vasárnap lépnek pályára, a lehetséges ellenfelekkel még folynak az egyeztetések, várhatóan szombaton derül ki, hogy kivel játszunk.

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Az első 45 percben végig tartottuk a lépést ellenfelünkkel, sőt a meccs bizonyos szakaszaiban jobban és veszélyesebben is játszottunk. Lipcsei Péter a középhátvéd posztján nagyon jó teljesí­tményt nyújtott. Zavadszky Gábor az első 20 percben kicsit idegenül mozgott a középpálya jobb oldalán, de később ő is belelendült. A második 45 percben teljesen más összeállí­tásban játszottunk, ekkor már több volt a hiba a játékunkban, amit az osztrákok ki is használtak. Összességében azonban elégedett vagyok a találkozón látottakkal. Azért jöttünk ide, hogy erős ellenfelekkel játsszunk és az esetleges hibákat kijaví­tsuk a tétmeccsekig.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 90
    A játékvezető lefújta a mérkőzést, melynek első félidejében a mieink, a másodikban az osztrákok játszottak jobban. A közvetí­tés létrejöttében rengeteg segí­tséget kaptunk az edzőtáborok szervezésével foglalkozó Hungasporttól, amit ezúton is köszönünk.
    89
    Nógrádi tört be a jobboldali tizenhatos sarkánál a büntetőterületen belülre, majd váratlanul az üresen érkező Leandróhoz gurí­totta vissza a labdát, aki 19 méterről, kapásból alig lőtt a jobb sarok mellé.
    87
    Szalai sokadszor futott el jól a jobb oldalon, középre passzolt Zavadszkyhoz, akinek 17 méteres kapáslövését megfogta a kapus.
    84
    Zavadszky jobbról í­velt középre, de Leandro elől fejjel tisztáztak a védők.
    80
    Nógrádi 25 méteres lövését az osztrákok cserekapusa, a 60. percben beállt Gspurning védte.
    78
    Nógrádi vezette rá a labdát Kafkasra, majd úgy tett mintha jobbra passzolna Sowunmihoz, a védő el is lépett jobbra, Nógrádi azonban 22 méterről lőtt, a labda alig kerülte el a jobb sarkot.
    75
    Leandro végzett el szabadrúgást 23 méterre a kaputól. Kisshez gurí­tott, akinek kapáslövése levágódott a sorfalból kivetődő védőről.
    71
    Az osztrák játékos visszajött a pályára.
    68
    Pichlmann rosszul lépett, ezért egyelőre az oldalvonal mellett ápolják.
    66
    Gera helyére Zavadszky jött vissza a pályára. Zavadszky az első félidőben jobboldali középpályást játszott, most középen, a többi középpályás előtt, a csatárok mögött kapott helyet.
    63
    Flögel 15 méterről lőtt a jobb sarok mellé.
    60
    Sowunmi két jó csel után 18 méterről lőtt volna kapura, de becsúszva szerelték.
    57
    Flögel beadása után Kovacevic fejelt 7 méterről kapura, de Udvarácz óriási bravúrral védett.
    55
    Leandro futott el a bal oldalon, jól í­velt középre Schicklgruber azonban lehúzta a labdát Sowunmi elől.
    53
    Vezet a Pasching. Jobboldali beadás után Pichlmann 6 méterről a jobb sarokba gurí­tott (0-1).
    50
    Botis szabálytalankodott Pcihlmann-nal 18 méterre a kapunktól. A szabadrúgást Horváth végezte el, a jobb alsó sarok felé tartó labdát Udvarácz barvúros vetődéssel érte el. Ez volt az osztrákok legnagyobb helyzete.
    48
    Nógrádi futott el a bal szélen, középre lőtt labdáját a kapus elrúgta a méterekről bevetődő Sowunmi elől.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A mieinknél csak Gera maradt pályán. Gerzson a második 45 percben a középpályás sorban kap helyet. Az új összeállí­tásunk: Udvarácz – Takács, Botis, Kiss – Szalay, Zováth, Gera, Leandro, Szkukalek – Nógrádi, Sowunmi.
    45
    Félidei nyilatkozat:
    Lipcsei Péter:
    – Csabával megbeszéltük, hogy ma a középhátvéd posztján játszom. Nem volt ismeretlen számomra ez a szerepkör sem, hiszen játszottam már a védelem tengelyében régebben is. Az volt a feladatom. Eddig úgy érzem, nem játszottunk rosszul, a játék képe alapján vezetnünk kellene.
    45
    A pályáról levonuló játékosainkat László Csaba az oldalvonalnál várta, mindenkivel kezet fogott, mindenkihez szólt egy-két biztató szót.
    45
    Vége az első félidőnek. A 20. perctől egyértelműen mi irányí­tottuk a játékot. Nálunk volt többet a labda, az osztrákok többször is csak szabálytalanul tudtak megállí­tani minket. A hajrában Rósa, Sasu, Huszti és Penksa már az osztrák térfél közepén megzavarta a labdát felhozni akaró játékost és ezt általában sikerrel tették. Ilyenkor a házigazdák vagy előreí­velték a labdát, amit védőink szereztek meg, vagy visszagurí­tottak a kapusukhoz, de többször előfordult, hogy annyira szorongatott helyzetbe kerültek, hogy csak az oldalvonalon túlra tudták rúgni a labdát.
    42
    Szabadrúgáshoz jutottak az osztrákok 17 méterre a kapunktól. Horváth lövése levágódott a sorfalról.
    40
    Gera két védőt kicselezett, amikor buktatták. A 24 méterről megí­télt szabadrúgást Gerzson végezte el. A sorfal fölött elcsavart labdáját azonban Schicklgruber megfogta.
    38
    A félidő második felében mi irányí­tjuk a játékot. Játékosaink igyekeznek maximálisan betartani László Csaba utasí­tásait. Mindig a legközelebb lévő szabad embert játszuk meg, ezért kevés a hiba az átadásokban és folyamatos a játékunk. Az osztrákok a legtöbb esetben csak szabálytalanul tudják elvenni tőlünk a labdát.
    35
    Sasu megszerezte második érvénytelen gólját. Lipcsei 17 méteres lapos lövése után csatárunk 8 méterre a kaputól levette a labdát, majd az elvetődő kapus mellett a hálóba helyezett, de az asszisztens ismét lest jelzett, ezúttal sajnos teljesen igaza volt.
    32
    Sasu, Penksa, Zavadszky összejáték végén Zavadszky 22 méterről centiméterekkel lőtt a kapu fölé.
    29
    Horváth beadása után az előrehúzódó Kafkas 10 méterről fejelt kapura, a labda azonban levágódott Gyepesről.
    27
    Lipcsei remekül ugratta ki Sasut, aki 12 méterről a bal felső sarokba lőtt, a játékvezető azonban asszisztense jelzésére les miatt nem adta meg a gólt. Lassí­tás nélkül nagyon nehéz megí­télni, hogy jó döntés volt-e. Mivel eddig egyszer sem tévedett az asszisztens, lehet, hogy most is igaza volt.
    24
    Kapic 22 méterről lőtt, a labda egy közbenyúló védő lábáról az alapvonalon túlra pattant. A szöglet után a védők röviden szabadí­tottak fel, Penksa 20 méteres kapáslövését azonban megfogta a kapus.
    22
    Az elmúlt percekben mi birtokoltuk többet a labdát, az osztrákok viszont nagyon szervezetten, zártan védekeznek, ezért egyelőre nem igazán tudunk a kapu közelébe kerülni. László Csaba azt kérte, hogy türelmesen játsszunk és kerüljük a kockázatos megoldásokat.
    20
    Cserejátékosaink a felezővonal magasságában állva nézik a mérkőzést. A kispadunk ugyanis a tizenhatosunk magasságában van, ahonnan nem lehet jól látni, ha támadunk. Még érdekesebb az osztrákok „kispadja”, ami egy támla nélküli fapadból áll, ami nagyon hasonlí­t a budai hegyekben a kiránduló helyeken található padokhoz. Nem meglepő, hogy az osztrákok közül nem is ül rajta senki. A szakvezetők állva, a cserék többsége a fűben ülve figyeli a meccset.
    18
    Lipcsei tört előre nagy lendülettel, három ellenfelét is kicselezte, amikor a tizenhatos vonala előtt az utolsó védő egy buktatással vetett véget a „koppenhágai szólónak”, a játékvezető továbbot intett.
    15
    Huszti indí­tásával Sasu futott el a bal oldalon, középre í­velt, de az érkező Penksa elől szögletre mentettek a védők.
    13
    Gera hozta fel a labdát, majd 30 méterről lőtt, kí­sérlete alig kerülte el a bal sarkot. Váratlan, szép megoldás volt.
    11
    László Csaba azt kérte a középpályásainktól, hogy ne í­veljék előre a labdát, próbálják megtartani, ha lapos passzal nem tudunk előre jutni, akkor inkább adják hátra a labdát a védőknek. Próbáljuk meg járatni a labdát és kicsalogatni az osztrákokat a térfelükről.
    9
    Kirchler beadása után Pichlmann 8 méterről fejelt kapura, de a középre tartó labdát Szűcs magabiztosan hárí­totta.
    7
    Gera indí­tásával Sasu egyedül tört kapura, mielőtt azonban lőni tudott volna Kafkas utolérte és becsúszva szerelte.
    5
    Pichlmann tört be a tizenhatoson belülre, ahol Gyepes becsúszva, jó ütemben szerelt.
    2
    Penksa húzott el a bal oldalon, két embert is kicselezett, jól í­velt középre, azonban a fejelni készülő Zavadszky elől Kafkas kifejelte a labdát.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. Mi indí­tottuk útjára a labdát.
    .
    A műsorközlő a kivonulás után újra bemutatta a csapatokat. A mieink összeállí­tása előtt arról tájékoztatta a szurkolókat, hogy 28 bajnoki cí­mével a Ferencváros a legeredményesebb magyar csapat, majd a bemutatás végén magyarul azt mondta: „Isten hozta a Ferencvárost Seekirchenben!” Szép gesztus volt.
    .
    Zavadszky Gábor 55-ös mezben lép pályára, ez volt Tököli száma. Az MTK-tól szerződtetett középpályás a bajnokságban 7-esben játszik majd.
    .
    Ebben a pillanatban jönnek ki a csapatok a pályára. A kivonulás előtt László Csaba minden ferencvárosi játékossal kezet fogott és mindenkinek mondott egy-két biztató szót. A mieink tiszta fehérben, az osztrákok tiszta pirosban játszanak majd.
    .
    Csapatunk ezen a meccsen sem marad biztatás nélkül. Egy autóval öt ferencvárosi szurkoló érkezett meg a stadionba.
    .
    A hazaiak összeállí­tása: Schicklgruber – Baur, Kafkas, Ortlechner, Wisio – Kajtezovic, Horváth, Kirchler, Kovacevic – Bule, Pichlmann. Az osztrákok kapusa, Schicklgruber, a Sturm Grazban csapattársa volt Szabics Imrének.
    .
    Ausztriában délelőtt zuhogott az eső és bár most nem esik, elég hűvös, szeles az idő, legfeljebb 15 fok lehet a seekircheni pályán.
    .
    Mivel ellenfelünk már sokkal előrébb tart a felkészülésben, ma a mérkőzés esélyesének számí­t. László Csaba ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy éppen ezért lesz nagyon hasznos ez a találkozó, hiszen csak az erősebb együttesek ellen kaphatunk valós képet arról, hogy hol tartunk és jó külföldi gárdák elleni meccseken lehet fejlődni.
    .
    A mieink Szűcs – Balog, Lipcsei, Gyepes – Zavadszky, Kapic, Rósa, Huszti – Gera, Sasu, Penksa összeállí­tásban kezdenek. Ezzel kapcsolatban László Csaba elmondta, hogy Lipcsei már a válogatottban is játszott középhátvédet, ezért csapatkapitányunk számára nem lesz teljesen ismeretlen ez a feladat. Várhatóan minden meccsen más taktikai variációt próbálunk ki, a mai meccsen a játék képétől függően elképzelhető, hogy Gera Zoltán visszajön majd a középpályára. A Pasching ellen valamennyi egészséges játékosunk pályára lép. Sérülés miatt Bognár, Somorjai és Károlyi nem tudja vállalni ma a játékot.
    .
    A mai mérkőzésen mutatkozik be új vezetőedzőnk, László Csaba és az utazás előtt szerződtetett Zavadszky Gábor.
    .
    Köszöntjük kedves Szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk első felkészülési mérkőzése az ausztriai edzőtáborban. A mieink ellenfele az osztrák élvonalbeli Pasching lesz. Ausztriában szerdán kezdődnek a bajnoki küzdelmek, ellenfelünknek ez lesz az utolsó előkészületi meccse a rajt előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK