2004.XI.28. Ferencváros – Bp. Honvéd: 4-0

A bí­rót bí­rálták a kispestiek


Ferencváros – Bp. Honvéd: 4-0 (2-0)
Üllői út, 6.598 néző, vezette: Dubraviczky Attila (Nagy I A., Mészáros)

Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Lipcsei, Gyepes – Zavadszky (Bognár Zs. 60.), Rósa D. (Kapic 29.), Zováth, Leandro (Csepregi 72.) – Tőzsér – Sowunmi, Vagner
vezetőedző: László Csaba

Bp. Honvéd: Erdélyi – Vámosi, Budovinszky, Mészáros A. – Dobos (Dancs 67.), Genito, Bábik, Vén, Horky (Facskó 80.) – Szili, Csobánki (Bojtor 46.)
vezetőedző: Bognár György

Gól: Zavadszky (15.), Gyepes (19. – 11-esből), Sowunmi (67.), Vagner (75.)
Sárga lap: Budovinszky (19.), Vámosi (68.) illetve Sowunmi (53.)

Fél hatkor ugyan még a hatszáz Honvéd-szurkoló volt többségben (szegény vendégdrukkerek biztonsági szempontból egy órát dideregtek a meccs előtt a szektorukba zárva), de aztán fölénybe kerültek a zöld-fehér fanatikusok, akik az őszi elsőt köszönthették.

Mert azért lehetett bármilyen jó passzban a Kispest, arra csak nem lehetett számí­tani, hogy szerény nyolcgólos sikerével letaszí­tja a Ferencvárost a trónról… Az őszi elsőség tehát lényegében a meccs előtt eldőlt (a köszöntő transzparenst maga után húzó repülő azért óvatosságból most elmaradt…), ám László Csaba szeretett volna három pont előnnyel téli pihenőre vonulni.

Illetve hol van itt a téli pihenő! Szerdán háromnegyed kilenckor a Basellel játszik a Fradi (a svájciak képviseletében Ruedi Binden el is jött Budapestre meglesni az ellent), majd Pécsett vár rá egy Magyar Kupa-meccs, hogy aztán a december 16-ra kií­rt skóciai UEFA-találkozóval záruljon az év – í­gy csak lesz néhány napjuk a fradistáknak a karácsonyi bevásárlásra is. Az FTC szakvezetője persze tudja, hogy túl nagy feladat lenne minden játékosának háromnaponta jelesre teljesí­teni, ezért egyfajta rotációs rendszerben játszatja együttesét: vasárnap este például Huszti Szabolcs és Dragan Vukmir csücscsent a lelátóra, de kimaradt a kezdőcsapatból Adem Kapic, Marek Penksa és Alekszandar Bajevszki is.

Egy kerülettel odébb Bognár György nem álmodhat hasonló dőzsölésről – a szakvezető azt is nehezen akarta elhinni, hogy védelmén végre nem kell változtatnia. Csatárai azonban továbbra is hiányoznak, ráadásul a vezéregyéniség, Vadócz Krisztián útnak indul Thaiföldre. Nem véletlen, hogy Bognár György már egy döntetlennel is kiegyezett volna.

Bár a Fradi-drukkerek is tűzijátékkal nyitottak, a kispestiek az egész lelátót ámulatba ejtették a több mint százezer forintba kerülő és előre engedélyeztetett pirotechnikai bemutatójukkal (tényleg szenzációs látvány volt), majd egy „Folytassa, Gyepes!” felirattal kí­vántak sok szerencsét csapatuknak…

A szerencse viszont most kevés volt, a tudás döntött. A Honvéd vállalta a nyí­lt játékot, de az elején a Fradi simán átrohant a vendégeken. Két nagy védelmi hiba, kétgólos hazai vezetés: előbb Zavadszky Gábor csúsztatott nagyon szépen a kapuba, majd Gyepes Gábor vágta be kí­méletlenül a megí­télt büntetőből a labdát. Megjegyzendő, a közönség kí­vánságára Szűcs Lajos szerette volna elvégezni a tizenegyest, de a kapus rögvest visszakozott, amikor az utóbbi időben enyhén balszerencsés társa akarta helyrebillenteni lelki egyensúlyát – sikerrel.

Biztos vezetésük tudatában a ferencvárosiak spórolni kezdtek a szuflával (kell az szerdára is), és a vendégcsapat bizony meg is fordí­thatta volna az állást, Szűcs Lajos azonban többször bravúrral mentett. Odaát Erdélyi Miklós sem szundikálhatott, elvégre egyszer-egyszer megindultak a zöldek, de több találat már nem esett ebben a félidőben. Panaszkodni mégsem volt okunk, kifejezetten jóra sikeredett az első felvonás.

Fájdalom, az öltöző melegsége rossz hatással volt a csapatokra, visszaesett a szí­nvonal. A Honvéd ugyan kulturáltan passzolgatott, Genito megint elemében volt, de már jóval kevesebb veszélyt jelentett a ferencvárosi kapura, mint korábban. A Ferencváros sem erőltette a góllövést, í­gy talán magukat a zöld-fehéreket is meglepte, amikor a játékvezetővel többször nézeteltérésbe keveredő Sowunmi Thomas (világrekord lett volna, ha két perc alatt kétszer kap reklamálásért sárgát…) is betalált. Innentől pedig már a Ferencváros örömjátékát hozta a meccs, Robert Vagner szemtelen gólja jelentette a kiütést.

Pedig ekkora különbség azért nem volt a csapatok között, a Honvéd 70 percig elfogadhatóan futballozott, de ez a vasárnapi Fradi ellen nagyon kevés volt. László Csaba együttese előtt le a kalappal, megvan az áhí­tott hárompontos előny – de a szuperlatí­vuszokkal várjunk még december 17-ig…

Nyilatkozatok:

László Csaba (a Ferencváros edzője): – Nagyon örülök, hogy a zalaegerszegi kiütéses sikerünk nem a véletlen műve volt. Ma azok a játékosok is jól teljesí­tettek, akik az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kaptak vagy a keretben sem voltak, ennek ellenére ők is meggyőzően futballoztak, és egy olyan mérkőzést produkáltak, ami minden elismerést megérdemel, és talán szurkolóinknak is tetszett. A drukkereknek köszönöm azt is, hogy időnként a nevemet skandálják, ez nagyon felemelő érzés, de ez elsősorban a csapat érdeme. Nagyon örülök annak, hogy a fiúk 4-0-sem álltak le, és próbálták annak szellemében futballozni, amit kérek, azaz az utolsó percig küzdeni az eredménytől függetlenül. Azért vagyok egy picit dühös, mert Vágner és Tőzsér a hajrában egy-egy nagy helyzetet elszórakozott, ezt ma megtehettük, de ha nemzetközi porondon valamit szeretnénk keresni, akkor ezeket ki kell iktatnunk játékunkból. Csapatom egységét jól jellemzi egyébként az is, hogy a kijelölt büntető rúgó, Szűcs Lajos kí­nálta fel Gyepes Gábornak, hogy rúgja ő a 11-est.

Bognár György (a Honvéd edzője): – Gratulálok a Ferencvárosnak, jobban játszott, mint mi. De az az igazság, hogy azt a bí­rói működést, amit ma este tapasztaltam, csapatom nem bí­rja el a Ferencvárossal szemben. Ha a zöld-fehéreket segí­teni kell a Basel elleni felkészülésben, akkor elfogadom ezt, de akkor máskor szóljanak nekünk is.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2004.XI.28. Ferencváros – Bp. Honvéd: 4-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk az utolsó őszi bajnoki fordulóban a Bp. Honvéd elleni kiütéses 4-0-ás győzelemmel búcsúzott erre az évre az Üllői úti stadiontól.

    Ferencváros – Bp. Honvéd: 4-0 (2-0)
    Üllői út, 6.598 néző, vezette: Dubraviczky (Nagy I A., Mészáros)

    Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Lipcsei, Gyepes – Zavadszky (Bognár 61.), Rósa (Kapic 30.), Zováth, Leandro (Csepregi 74.) – Tőzsér – Sowunmi, Vágner

    Bp. Honvéd: Erdélyi – Bábik, Budovinszky, Vámosi, Mészáros – Dobos, Szili, Horky (Facskó 80.), Vén – Genito, Csobánki (Bojtor 46.)

    Gól: Zavadszky (15.), Gyepes (19. – 11-esből), Sowunmi (66.), Vágner (75.)
    Sárga lap: Budovinszky (19.), Sowunmi (54.), Vámosi (70.)

    A két csapat egy pillanatig sem volt azonos súlycsoportban. A mieink az első perctől óriási mezőnyfölényben játszottak. A vendégeknek az első tí­z percben még sikerült távol tartaniuk játékosainkat a tizenhatosuktól, de a labda ebben az időszakban is szinte kizárólag nálunk volt. A 15. percben Tőzsér szöglete után Zavadszky fejesgóljával megszereztük a vezetést. Négy perccel később már megdupláztuk a különbséget. Ekkor a tizenhatoson belül Vágnert lerántották, a megí­télt büntetőt pedig a ma 100. bajnokiját játszó Gyepes értékesí­tette (2-0). Ezután is mi irányí­tottuk a játékot, de sokáig nem történt emlí­tésre méltó esemény a pályán. A 34. percben kimaradt a legnagyobb kispesti helyzet: Szili félmagasan kapu elé lőtt labdáját Vén közelről kapura perdí­tette, de Szűcs óriási bravúrral, lábbal tisztázott. Az utolsó percekben előbb Sowunmi közeli fejesét védte Erdélyi, majd Vágner lőtt néhány lépésről a kapu mellé.

    A második félidőben a Honvéd megpróbált támadóbb szellemben játszani, de ez csak a vendégek felállásából derült ki, a pályán továbbra is mi irányí­tottunk és folyamatosan alakí­tottuk ki a helyzeteket a vendégek kapuja előtt. A 66. percben a kispesti drukkerek által folyamatos huhogással provokált Sowunmi Tőzsér beadása után előrevetődve fejelt fantasztikus gólt (3-0). A végeredményt 9 perccel később egy fantasztikus szóló végén Vágner állí­totta be (4-0). Az utolsó negyed óra igazi örömfocit hozott, játékosaink percekre “eldugták” a labdát, amit szurkolóink hangos ollézással fogadtak. A befejező percekben az egész lelátó felállva, vastapssal ünnepelte az őszi bajnoki cí­met megszerző csapatunkat és vezetőedzőnket, László Csabát.

  • 92
    Vége a mérkőzésnek! A mieink a debreceniek előtt három pont előnnyel zárták az őszi bajnoki idényt. Szép volt fiúk!!
    91
    Szurkolóink felállva vastapssal ünneplik csapatunkat és az őszi bajnoki cí­münket. Feltéve, hogy a kispestiek a hátralévő fél percben nem szereznek 14 gólt:))
    90
    Tőzsér két védő között betört a tizenhatoson belülre, majd lőtt, a labda felpattant egy közbenyúló kispesti lábán, de Erdélyi egyet visszalépett és lehúzta a veszélyesen hulló labdát.
    88
    Tőzsér előreí­velt labdáját Bognár az alapvonatól kapásból laposan a kapu elé lőtte, de a kivetődő Erdélyi Vágner elől megszerezte a labdát.
    85
    Tőzsér két védő között kiugratta Sowunmit, de a játékvezető les miatt megállí­totta az akciót.
    82
    Csepregi egy jó csel után Zováthoz passzolt, aki 20 méterről lőtt, Erdélyi azonban megfogta a labdát.
    80
    Ismét cserélnek a kispestiek: Horky helyett Facskó állt be.
    77
    Tőzsér 20 méterről lőtt, Erdélyi a jobb felsősarok elől szögletre ütötte a labdát.
    75
    Vágner a kispesti térfél közepén kapott labdát, a rátámadó védőket kicselezte, majd hat méterről a kapuba helyezett. (4-0)
    74
    Leo helyett Csepregi a pályán. Fiatal játékosunk először játszik bajnoki meccset a Ferencváros felnőtt csapatában.
    71
    Cseréltek a vendégek, Dobos helyett Dancs folytatja.
    70
    Vámosi kézzel beleütött a labdába, sárga.
    69
    Vágner 20 méteres lapos lövését Erdélyi megfogta.
    66
    Tőzsér í­velt középre, Sowunmi előre vetődve nyolc méterről óriási gólt fejelt. (3-0)
    62
    Bojtor 17 méterről laposan lőtt, Szűcs kezéből kiperdült a labda, amit még az alapvonal előtt megfogott. Az aszisztens intésére azonban Dubraviczky tévesen szögletet í­télt.
    61
    Zavadszky helyett Bognár a pályán.
    60
    Tőzsér balról í­velt be szögletet, a kispesti kapus megfogta a labdát, majd ráejtette Sowunmi fejére, ahonnan a kapuba pattant a labda. A játékvezető azonban nem adta meg a gólt.
    58
    Tőzsér az az alapvonaltól visszagurí­tott a 16-os vonalára, Zavadszky lőtt, a labda lepattant egy védőről, vissza középpályásunkhoz, aki 14 méterről ismételt, Erdélyi pedig szögletre mentett.
    56
    Tőzsér tört előre nagy lendülettel, 22 méterről lőtt kicsivel a kapu fölé.
    54
    Vágnert becsúszva szerelték, a labda a cseh támadónkról Sowunmi elé pattant, aki kapura lőtt. Közben az aszsisztens lest jelzett, Sowunmi pedig sárgát kapott, mivel sí­pszó után elrúgta a labdát.
    51
    Tőzsér í­velt középre balról, Sowunmi elől azonban Erdélyi lehúzta a labdát.
    48
    Bábik 20 méterről lőtt, de a középre tartó lövést, Szűcs könnyedén fogta.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A vendégeknél Csobánki helyett Bojtor játszik tovább.
    45
    Vége az első félidőnek.
    44
    A kispesti drukkerek most a változatosság kedvéért Lipcseit szidják kórusban. Más örömük nem nagyon lehetett eddig ezen a meccsen.
    39
    Leandro futott el a bal oldalon, keresztbe í­velt, Sowunmi visszafejelte a labdát a jobb kapufához, ahol nagy lendülettel érkezett Vágner, azonban 5 méterről centiméterekkel a kapu mellé lőtt.
    38
    Zavadszky beadása után Sowunmi közelről pont Erdélyi kezébe fejelte a labdát.
    36
    A kispesti szurkolók szinte szünet nélkül szidják a mieinket, Sowunmi valamennyi labdaérintését pedig huhogással fogadják. A műsorközlő most arra kérte a vendégeket, hogy mellőzzék a rasszista megnyilvánulásokat. Egyébként a vendégeknél is játszik szí­nesbőrű futballista, ezért „különösen érdekes” a vendég drukkerek viselkedése.
    34
    Szili félmagasan kapu elé lőtt labdáját Vén 6 méterről kapásból kapura perdí­tette, de Szűcs óriási bravúrral lábbal védett.
    33
    Vén 17 méterről, a bal oldalról lőtt, Vámosi bevetődve megpróbált beleérn a labdába, de nem járt sikerrel és a labda keresztbe elsuhant a kapunk előtt.
    31
    Genito 25 méterről váratlanul lőtt, de a labda lecsúszott a lábáról és 4-5 méterrel elkerülte a kapunkat.
    30
    Cserélni kényszerültünk. A lábát fájlaló Rósa helyett Kapic lépett pályára.
    29
    Sowunmi ugratta ki Vágnert, aki elől az utolsó pillanatban Mészáros hazagurí­totta a labdát.
    25
    Kapic elkezdett melegí­teni.
    22
    Budovinszky végzett el szabadrúgást 22 méterre a kapunktól, de legalább egy méterrel a kapu mellé bombázott.
    19
    Vágner tört be két védő között a tizenhatoson belülre, amikor Dobos lerántotta, 11-es! A büntetőt a 100. bajnokiját játszó Gyepes végezte el és a bal sarokba lőtt (2-0). Erdélyi jó irányba vetődött, de nem tudta elérni a remekül helyezett labdát.
    15
    Vezetünk! Tőzsér szglete után Zavadszky 4 méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát (1-0).
    12
    Budovinszky végzett el szabadrúgást a bal oldalról, 20 méterre a kapunktól. A vendégek védője a kapu fölé lőtte a labdát.
    10
    Szili próbált meg kilépni, de Zováth remek ütemben szerelt.
    4
    Rósa í­velt be a apu elé egy labdát, amit Budovinszky kifejelt a mezőnybe.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A mieink tiszta zöldben, a vendégek tiszta fehérben játszanak. A vendégek indí­tották útjára a labdát.
    .
    Most jönnek ki a csapatok a pályára. A kispesti szurkolók valóságos tűzijátékot rendeznek. A hatalmas füsttől egyelőre semmit nem lehet látni.
    .
    A mai meccs egyperces gyászszünettel kezdődik, a reggel tragikus autóbalesetben elhunyt Bubik István szí­nművész emlékére. Bubik István közismerten nagy Fradi-drukker volt.
    .
    A két együttes játékosai befejezték a melegí­tést. Perceken belül kezdődik a mérkőzés. Ha nem kapunk ki 8 góllal, akkor mi vagyunk az őszi bajnokok:))
    .
    A Kommunikációs Iroda új kezdeményezéssel szeretne szurkolóink kedvében járni. Minden hazai meccsünk előtt két szurkolónk hozhatja be a Fradi-cí­meres, illetve a 28. bajnoki cí­münket jelképező zászlókat. Zászlóvivőnek e-mailben az ftc@ftc.hu cí­men, vagy levélben a 100% Fradi szí­nes hetilap cí­mén (1458 Budapest, Pf. 105.) lehet jelentkezni. A zászlóvivőket sorsolás útján választják ki. A mai mérkőzésünkön két 21 éves szurkolónk, Kiss Péter és Reitter László lengeti a zászlóinkat. Mindketten születésük óta természetesen Fradi-drukkerek.
    .
    Gyepes Gábor ma játssza 100. bajnoki mérkőzését. Saját nevelésű válogatott védőnk a nemzeti együttesen kí­vül kizárólag a Ferencváros csapatában lépett pályára. Gyepinek további sok sikert és sok válogatott-, illetve Fradi-meccset kí­vánunk!
    .
    A mai mérkőzésen László Csaba több kulcsjátékosunkat ispihenteti. Dragan Vukmir, sorin Botis és Huszti Szabolcs még a keretbe sem került be, Adem Kapic és Aleksandar Bajevski pedig a kispadon kezd. A mieink összeállí­tása:Szűcs – Balog, Lipcsei, Gyepes – Zavadszky, Rósa, Zováth, Leandro – Tőzsér – Sowunmi, Vágner. A kispadon Udvarácz, Bognár, Somorjai, Kapic, Csepregi, Penksa és Bajevski foglal helyet.
    .
    Tartalék együttesünk már lejátsztotta a Honvéd elleni bajnokiját. Fiataljaink 5-0-ra nyertek. Góljainkat Horváth Dávid (2), Tarcsa, Béres és Takács Ákos szerezték. Vépi Péter együttesének gratulálunk!
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik a Bp.Honvéd elleni idényzáró bajnokink.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK