2004.XII.8. MK, Pécsi MFC – Ferencváros: 1-3

Így kellene a Hearts ellen is

Nyilatkozatok:

Nagy Tamás: – Az igaz, hogy kaphattunk volna a Ferencvárosnál könnyebb ellenfelet is, de jobbat nem. – Véleményem szerint mindkét fél számára előnyös a sorsolás, hiszen a Ferencváros kapott egy méltó ellenfelet, mi pedig elhozzuk a pécsieknek az ország legjobb és legsikeresebb csapatát. A papí­rforma alapján a Ferencváros esélyesebb a továbbjutásra, de nem szabad elfelejteni, hogy egy kupameccs teljesen más, mint egy bajnoki. Más a hangulat, más a játékosok hozzáállása, ezáltal jobban kompenzálhatóak a csapatok közti különbségek, mi pedig igyekszünk majd ezt kihasználni. Azt a csapatom nevében is megí­gérhetem, hogy határozott és nehéz ellenfele leszünk a Ferencvárosnak. Annak a Ferencvárosnak, amely tegnap végig méltó ellenfele volt a csoport toronymagas favoritjának tartott Feyenoordnak, nagy szolgálatot téve ezzel a magyar futballnak. László Csabának és játékosainak ezúton is gratulálok, és további sok sikert kí­vánok a kupában. A nemzetközi(!) kupában!

A mérkőzés:

Pécsi MFC – Ferencváros: 1-3 (0-1)
Pécs, 4.000 néző, vezette: Megyebí­ró János (Szpisják, Medovarszki)

Pécsi MFC: Herbert – Bajúsz, Dienes, Szabados, Kulcsár (Montvai 53.) – Sipos, Pavicevic, Lantos L. (Sztipánovics 66.) – Berdó, Károlyi – Horváth Gy. (Notheisz 83.)
vezetőedző: Nagy Tamás

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir (Balog Z. 91.), Lipcsei, Gyepes, Leandro – Zavadszky, Kapic, Rósa D. (Tőzsér 86.), Penksa – Sowunmi (Szkukalek 80.), Bajevski
vezetőedző: László Csaba

Gól: Sipos (68.) illetve Rósa D. (18., 49. – 11-esből), Penksa (78.)
Sárga lap: Horváth Gy. (49.), Sipos (72.) illetve Kapic (42.), Leandro (69.)
Jó: Sipos, Pavicevic, Károlyi illetve Gyepes, Rósa D., Kapic, Leandro

Megijedtek kedd este Pécsett a labdarúgás szerelmesei, ugyanis hatalmas köd telepedett a városra, í­gy bizony félő volt, hogy szerdán, a Ferencváros elleni kupamérkőzésre sem változik majd a helyzet. Délelőtt aztán kisütött a nap, s ez bizakodással töltötte el a piros-fekete hí­veket, akik abban is reménykedtek, hogy Horváth Gyuláék legyőzik a hosszú őszi menetelésbe pécsiek szerint belefáradó ferencvárosiakat. Hamar csalódniuk kellett, mert a zöld-fehérek az első perctől kezdve arra törekedtek, hogy bizonyí­tsák: az MK-cí­m megvédése legalább annyira fontos az együttes számára, mint a jó bajnoki szereplés. Mindezt góllal nyomatékosí­tották…

Mégpedig milyen remek góllal! Tizenöt percig a pécsiek négy védővel futballoztak, mí­gnem váltott Nagy Tamás, a PMFC szakvezetője úgy gondolta, elég három védő is a két FTC-csatárra: Bajúsz Endrére bí­zta a jól fejelő Sowunmi Thomast, ám e változtatás után két perccel Rósa Dénes fejelt a hazaiak kapujába. A vezetés után a Ferencváros nyugodtabban, a Pécs akaratosabban játszott, ám a hazaiak fájdalmára Horváth Gyula azt bizonyí­totta be, hogy ő továbbra is képes a legnagyobb helyzetet is elrontani.

Alig kezdődött el a második félidő, lényegében eldőlt a továbbjutás sorsa. Horváth Gyula szerencsétlen mozdulata – kezezése – után büntetőhöz jutott a Ferencváros, s bár a lelátó ferencvárosi része ezúttal is Szűcs Lajost követelte „í­télet-végrehajtónak”, az FC Basel ellen büntetőrúgást hibázó kapus ezúttal a gólvonalon maradt. De volt helyette más jelentkező, és Rósa Dénes gólja után már hiába támadott és erőlködött a Pécs, hiába szépí­tett Sipos János, az igyekezet vajmi keveset ért.

Rósa kétszer is eredményes volt

Rósa kétszer is eredményes volt

Marek Penksa hajrában szerzett gólja csak még magabiztosabbá tette az egyébként is fölényben futballozó Ferencvárost, és László Csaba még azt is megengedhette, hogy pályára küldje Szkukalek Igort, aki í­gy elmondhatta magáról, hogy ősszel először futballozhatott tétmeccsen.

Dicséret illeti a Ferencvárost, cí­mvédőhöz méltóan futballozott, de hiba lenne bántani Nagy Tamás taní­tványait, a tény megváltoztathatatlan: ekkora különbség volt szerda este a Fradi és a PMFC között. A zöld-fehéreknek í­gy kellene játszaniuk jövő csütörtökön Skóciában a Hearts ellen – igaz, az edinburgh-i UEFA-kupa-csoportmeccsen gólt nem szabadna kapni -, és akkor…

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Úgy kellett nekünk a Basel elleni meccs után ez a siker, mint szomjazónak a ví­z. A csapat a mai mérkőzésen sokkal támadóbb felfogásban játszott, mint a Basel ellen, nagyon örültem annak, hogy mindig előre próbáltuk megjátszani a labdát és kerültük a fölösleges oldal-, illetve hátra passzokat. A Pécs nagyon harcosan, elszántan küzdött, ezzel komoly erőbedobásra kényszerí­tett bennünket. A győzelem azt jelenti, hogy az őszi bajnoki cí­m és az UEFA Kupa csoportkörbe jutás mellett a Magyar Kupában is teljesí­tettük az őszi célkitűzésünket és ez a siker erőt adhat a skóciai meccshez is. Az célunk, hogy Edinburgh-ban is támadjunk és rákényszerí­tsük az akaratunkat az ellenfélre. Tisztában vagyunk vele, hogy már csak matematikai esélyünk maradt a továbbjutás kiharcolására, de mindent meg fogunk tenni a bravúr eléréséért… Nálam nincs ajándék. – Csak az kerül be a csapatba, illetve azt cserélem be, aki megdolgozik érte. Szkukalek (7 hónapja játszott utoljára tétmeccset) edzésmunkájával elégedett voltam, ezért adtam neki meg a lehetőséget, hiszen úgy gondoltam, hogy most többet tett azért, hogy beállhasson, mint Huszti Szabolcs, akit – bár ő is a kispadon ült – ezúttal nem küldtem pályára.

Nagy Tamás: – Ma látszott, hogy a Ferencváros az elmúlt időben európai élcsapatokkal vette fel a harcot. Ellenfelünk minden hibánkat könyörtelenül kihasználta. Nagyon éhesek voltunk a sikerre, játékosaim mindent meg is tettek a továbbjutásért, de a Ferencváros minden megingást megbüntetett és végül ez döntött. Gratulálok a Fradinak, sok sikert a Hearts ellen és tiszta szí­vemből kí­vánom, hogy tavasszal is legyen még versenyben magyar csapat az UEFA Kupában!

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

NS-20041209-03-20041208

2 hozzászólás a(z) 2004.XII.8. MK, Pécsi MFC – Ferencváros: 1-3 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk a Pécs elleni megérdemelt 3-1-es idegenbeli sikerrel bejutott a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé.

    Pécs – Ferencváros: 1-3 (0-1)
    Pécs, 3.000 néző, vezette: Megyebí­ró (Szpisják, Medovarszki)

    Pécs: Herbert – Bajusz, Dienes, Szabados, Kulcsár (Montvai 53.), Berdó – Sipos, Pavicsevics, Lantos (Sztipánovics 64.) -Horváth Gy. (Natheisz 83.), Károlyi

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir (Balog 89.), Lipcsei, Gyepes – Zavadszky, Rósa (Tőzsér 86.), Kapic, Leandro – Sowunmi (Szkukalek 81.), Bajevski, Penksa

    Gól: Sipos (69.) illetve Rósa (19., 49. – 11-esből), Penksa (78.)
    Sárga lap: Horváth Gy. (49.), Sipos (73.) illetve Kapic (42.), Leandro (71.)

    Sokáig kérdéses volt, hogy a Pécsre szálló köd miatt meg lehet-e rendezni a találkozót, de szerencsére a stadionban nem volt gond a látási viszonyokkal. Az első két percben mégsem volt minden tökéletes, a házigazdák ugyanis túl későn kapcsolták fel a reflektorokat és pár percig eltartott, amí­g átmelegedtek az izzók, emiatt az első két-három percben félhomályban játszottak a csapatok. Veszélyes pécsi szöglettel kezdődött a mérkőzés, de Zavadszky fejjel tisztázott. A folytatásban mi irányí­tottunk, amit elsősorban annak köszönhettünk, hogy játékosaink jobban alkalmazkodtak a mély talajhoz és a középpályán fölénybe kerültünk. A 12. percben megszerezhettük volna a vezetést, de Bajevski fejesét védte a hazaiak kapusa. Hét perccel később Rósa már pontosabban célzott, válogatott középpályásunk Kapic beadása után fejelt a hálóba (0-1). Vezetésünk után is a mi akaratunk érvényesült, a pécsiek ritkán jutottak el a tizenhatosunkig, igaz a 34. percben kihagyták a legnagyobb helyzetet. Ekkor Szabados kiugratása után Horváth egyedül törhetett kapura és 14 méterről centiméterekkel lőtt a kapu mellé.

    A második félidő gyors Rósa-góllal kezdődött. Középpályásunk a Horváth kezezéséért megí­télt büntetőt értékesí­tette magabiztosan (0-2). Ekkor a hazaiak minden-mindegy alapon elkezdtek kitámadni és fölénybe is kerültek. A 69. percben Sipos révén sikerült is csökkenteniük a különbséget (1-2). Ezután feszültebb lett a hangulat a pályán, pár percig a játék helyett inkább egymással foglalkoztak a játékosok, de a játékvezető két sárga lappal megnyugtatta a kedélyeket. A 78. percben eldöntöttük a továbbjutást. Zavadszky beadására Penksa érkezett remek ütemben és ellenfelét megelőzve a hálóba csúsztatta a labdát (1-3). A hátralévő időben a fáradt hazaiaknak már nem volt erejük újí­tani. Csapatunk cí­mvédőhöz méltóan, magabiztosan jutott tovább és várhatja a pénteki sorsolást.

    Rajtunk kí­vül a Bodajk, a BKV Előre, a Kazincbarcika, az FC Fehérvár, a Kaposvár, a Sopron és Bp. Honvéd jutott be a negyeddöntőbe.

  • 90
    Vége a mérkőzésnek, csapatunk bejutott a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé.
    89
    Vukmir helyén Balog.
    88
    Leo parádés labdával indí­totta Bajevskit, aki 14 méterről a kapu mellé lőtt.
    86
    Rósa helyett Tőzsér folytatja.
    83
    Nagy Tamás harmadik cserelehetőségét is kihasználta. Horváth helyett Natheisz folytatja.
    81
    Felvidéki játékosunknak ez az első tétmérkőzése az őszi szezonban.
    81
    Cseréltünk. Sowunmi helyére Szkukalek állt be. Felvidéki játékosunknak ez az első tétmérkőzése az őszi szezonban.
    78
    Zavadszky adott középre jobbról, Penksa megelőzte Sipost és öt méterről a jobb sarokba fejelt. (1-3)
    73
    Sipos felrúgta Sowunmit, a pécsi gólszerző is besárgult.
    71
    Leo reklamált Megyebí­rónál, sárga.
    69
    Szépí­tett a Pécs. Szabados í­velte be a labdát a védők mögé, Sipos Penksa mellett levette, majd hat méterről a kapuba lőtt. (1-2)
    64
    Újabb csere a pécsieknél. Lantos helyett Sztipánovics a pályán, í­gy a Pécs már három támadóval játszik.
    60
    A pécsi szurkolók kockacukrokat dobálnak a pályára. A hangosbemondó arra szólí­totta fel a nézőket, hogy idegen tárgyakat ne dobáljanak a játéktérre. A kispadunkon a mieink azt találgatják, hogy mi lehet az a nem idegen tárgy, amit be lehet dobni a pályára?
    56
    Sipos akart középre adni jobbról, a labda lecsúszott a lábáról, í­gy lett veszélyes a kapunkra, Szűcs azonban a léc alá tartó labdát szögletre ütötte.
    53
    Cseréltek a hazaiak. Montvai játszik Kulcsár helyett.
    49
    Horváth kézzel ért a labdába a büntetőterületen belül, amiért sárgát kapott. A jogosan megí­télt 11-est Rósa a balra vetődő Herbert mellett a jobb sarokba rúgta. (0-2)
    47
    Egyik edző sem cserélt a szünetben.
    Penksa paszsolt volna Sowunmihoz, Herbert azonban jól mozdult ki a kapujából és felszedte a labdát.
    46
    A negyeddöntő párosí­tásait pénteken 11 óra 45 perckor sorsolják.
    46
    A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének többi mérkőzését már korábban lejátszották. A legjobb nyolc közé eddig az alábbi együttesek jutottak be: Bodajk, BKV Előre, Kazincbarcika, FC Fehérvár, Kaposvár, Sopron, Bp. Honvéd.
    46
    Megyebí­ró játékvezető egy percnyi hosszabbí­tás után lefújta az első félidőt. Csapatunk Rósa Dénes fejesével a szünetben továbbjutásra áll.
    44
    Zavadszky í­velt fel szabadrúgást a kapu elé, ám lövését a védők kifejelték, éppen Kapic elé, aki 22 méterről lőtt, de ez a labda is levágodott a hazai kapu elé betömörülő védőkről.
    42
    A mérkőzés első sárga lapját Kapic kapta. Középpályásunk a felezővonalnál talpalta le Lantost.
    39
    Lipcsei végzett el szabadrúgást a jobb oldalról. Pontos labdájára Sowunmi érkezett, csatárunk centikkel a kapu fölé fejelt, közben azonban az asszisztens már lest jelzett. Határeset…
    38
    Pavicsevics rántotta le Penksát, ám Megyebí­ró játékvezető nem adott sárga lapot a nyí­lvánvaló szabálytalanságért.
    36
    Lantos rántotta le Zavadszkyt 26 méterre a hazai kaputól. A szabadrúgást Lipcsei végezte el, lövését a sorfalban álló Szabados kézzel ütötte ki, ám Megyebí­ró továbbot intett…
    34
    A mérkőzés eddigi legnagyobb hazai helyzete maradt ki. Szabados ugratta ki Horváthot, a csatár 14 méterről Szűcs mellett ellőtte a labdát, ami 25-30 centivel suhant el a kapufánk mellett.
    32
    Penksa szerzett labdát, Gyepeshez passzolt, aki a baloldalon végigrobogott – a hazaiak még visszahúzni sem tudták – , hét méterről leadott lövése azonban a kapufa mellett hagyta el a játékteret.
    30
    Ismét Leandro. A rendkí­vül hasznosan játszó Leo sokadszor futotta le a hazaiakat a baloldalon, lapos passzát Szabados vágta ki az érkező Sowunmi elől.
    28
    Leandro harcolt ki szögletet a baloldalon. A beadást a védők kifejelték, és indult a pécsiek ellentámadása: Berdó futott el az oldalvonal mellett, ám Leandro utólérte és kiszorí­totta őt, í­gy a hazai játékos már nem tudott pontosan középre í­velni.
    24
    Lantos végzett el szabadrúgást a kapunktól 34 méterre. Erős, középretartó lövését Szűcs Lajos boxolta vissza a mezőnybe.
    22
    Újra Rósa került helyzetbe. Sowunmi jobb oldali beadása után készült kapura rúgni, ám a labda „lecsorgott” a lábáról.
    21
    Kapic szabálytalankodott a tizenhatos sarkánál, Megyebí­ró játékvezető szabadrúgást í­télt, amit Sipos végezett el. A labda Sowunmiról pattant vissza a mezőnybe.
    19
    Vezetünk!Kapic bal oldalról í­velt a kapu elé, érkezettRósa, és a kapu jobb oldalába felejt.
    16
    Sipos adott be balról a kapunk elé, a magas labdát Gyepes fejelte ki. Sipos ismételt, ám a labda a méterekkel a kapu mellett szállt el.
    15
    Leandro 22 méterről eresztett meg egy lövést, a labdát Herbert biztosan fogta; a kipattanóra Bajevski érkezett volna.
    14
    Az első veszélyes pécsi akció. Kulcsár beadádára Horváth érkezett a kapunk elé, a cstár a labdát nem tudta rendesen eltalálni, ám épp í­gy lett veszélyes; a jobb alsó sarokba tartó labdát Szűcs szögletre ütötte.
    13
    Leandro egy szép csellel elvitte a labdát a baloldalon, majd középre í­velt. A kissé „mély” labdát Sowunmi elől Herbert húzta le.
    12
    Kapic indí­totta a jobb oldalon elfutó Sowunmit, aki a középen érkező Bajevskihez í­velt, csatárunk 10 méterrőlfejelt, az erős, ám középre tartó labdát Herbert biztosan fogta. Ez volt az első igazi helyzetünk.
    10
    Lipcsei adott jó labdát Bajevskinek, a cstár egyedül törhetett volna kapura, ám inkább Sowunmihoz passzolt, aki azonban a partjelző szerint lesről indult.
    5
    Nehezen alakul ki folyamatos játék a rendkí­vül rossz talajú pályán, de a mieink egyértelműen többet birtokolják a labdát.
    2
    Az eddigi félhomályt fényáradat váltotta fel. Mivel a bemelegí­tés alatt még világos volt, a rendezők csak néhány perccel a mérkőzés kezdete előtt kapcsolták fel a reflektorokat, és időbe telt, mí­g azok „bemelegedtek.
    1
    A pécsiek kezdték a mérkőzést.
    1
    Az első helyzet a hazaiak előtt adódott. Egy jobb oldali szöglet után Zavadszky fejelte ki a labdát az érkező csatárok elől.
    .
    A csapatok már a pályán vannak. A mieink zöld-fehér cskí­osban, a pécsiek piros felsőben, fekete nadrágban játszanak.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Megkezdjük élő közvetí­tésünket a Pécs- Ferencváros MK nyolcaddöntő mérkőzésről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK