2005.V.21. Ferencváros – ZTE: 4-2

Már az első félidőben eldőlt

Adem Kapicnak már Pécsett véget ért az idei bajnokság. Meglehet, a Ferencváros számára az évad hajrájának forgatókönyvét mégis az izomszakadással bajlódó fedezet í­rja. A szlovén légiós ugyanis – aki március végén már feljelentette tartozásai miatt az FTC Rt.-t, ám beadványát két héttel később ideiglenesen viszszavonta – újra a liga segí­tségét kérte, hogy hiába várt járandóságához végre hozzájuthasson.


Ferencváros – ZTE: 4-2 (4-2)
Üllői út, 4.877 néző, vezette: Solymosi Péter (Szabó, Bóna)

Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Gyepes (Penksa 73.), Vukmir, Sowunmi – Takács Á., Tőzsér (Csurka 86.), Huszti, Rósa D. – Bajevski (Nógrádi 46.), Bartha
vezetőedző: László Csaba

ZTE: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők V., Kozmér, Gaál (Torma (66.) – Andorka (Babati 60.) – Balog Cs. (Kaj 52.), Józsi, Koplárovics – Sebők J., Sabo
vezetőedző: Gellei Imre

Gól: Bajevski (5.), Rósa (14.), Gyepes (31. – 11-esből), Bartha (42.) illetve Sabo (9., 40.)

Az első feljelentéstől saját bevallása szerint azért lépett vissza, mert nem akarta bajba sodorni a Fradit, nem szerette volna, ha miatta vonnak le pontokat a csapattól. Mostanra azonban alighanem végképp elfogyhatott a bajnokság végén szabaddá váló középpályás türelme; Tepszics Ignác sportigazgató mindenesetre megerősí­tette, hogy keddre idézést kaptak a ligába.

Évadbeli utolsó hazai meccsén tehát azzal a lelki teherrel léphetett pályára az FTC, hogy kérdéses, a győzelemért járó három pont a végelszámolásnál is az egyébként még az UEFA-kupa-indulás jogáért hadakozó alakulatot gazdagí­tja-e. Ezzel együtt agilisan kezdtek a zöld-fehérek, és negyedóra alatt kétszer is felperzselték a ZTE védelmét. Hogy mégsem dőlt el már a prológ során a csata, annak csupán az az oka: az első egerszegi ellencsapásra összerogyott a Ferencváros hátsó alakzata is…

A folytatásban is egymást érték a gólok; a két fél már az első felvonásban éppúgy fél tucat találatig jutott, mint az ősszel 90 perc alatt Zalaegerszegen. E gólbőség persze jelzi, hogy a védekezésre egyik oldalon sem pazaroltak különösebben energiát. A vendégek bekksorát szinte valamennyi hazai támadás elmosta, igaz, a láthatatlanná vált középpályásoktól szinte semmi segí­tséget nem kapott ez a csapatrész…

A pihenő után nehezen álltak vissza az üzemi hőfokra a futballisták. Az egerszegiekbe a sorozatos cserékkel sem lehetett életet lehelni, pedig Gellei Imre vezetőedző Torma Gábor bevetésével – elvben – növelte csatárai számát. A monoton, energiatakarékos kocogás közepette olykor fel-felvillant a Ferencváros, de ebben a futballban már nem sok köszönet volt. Az igazi izgalom ekként a keddi a fegyelmi tárgyalásra maradt. A nagy kérdés az, mibe kerül a Fradinak manapság a szerződések sorozatos megszegése…

Nyilatkozatok:

László Csaba (a Ferencváros szakvezetője): – Sok sérültünk volt a meccs előtt, de a fiatalok ma is bebizonyí­tották, hogy lehet rájuk számí­tani. Ezen a találkozón mindkét csapat futballozni akart, ha a ZTE is beállt volna 10 emberrel védekezni, egészen biztosan nem í­gy alakul ez a mérkőzés. Szeretnénk Kispesten is nyerni, a cél továbbra is az, hogy megszerezzük a második helyet.

Gellei Imre (a ZTE edzője): – Ezt a meccset a középpályán vesztettük el. Két meghatározó emberem hiányzott középről, az ő pótlásukat nem sikerült teljesen megoldani, a Fradi két gól előtt is átrohant rajtunk. Nagyobb összpontosí­tással számunkra jobb eredmény is születhetett volna. Bosszantó, hogy az Üllői úton két lőtt góllal nem tudtunk pontot szerezni, korábban Újpesten is í­gy jártunk. Célunk a hatodik hely megszerzése, reméljük, a Debrecen ellen sikerül is megvalósí­tani a célkitűzést.

Gyepes Gábor: – Egy ideje nem vagyok teljesen egészséges. A térdemben a külső szalagokkal van gond, edzeni gyakorlatilag alig tudok, de a meccsekre valahogy mindig „összekapom” magam, hiszen amúgy is elég sok a hiányzónk. A Sopron elleni meccsen beinjekciózva léptem pályára, azóta viszont azt kértem, hogy ezt inkább hagyjuk, mert nem a legjobb úgy futballozni. Nagyon szeretnék ott lenni a pályán Kispesten. Fontos mérkőzés vár ránk, amelyen nyerni szeretnénk. Jó, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, bí­zom abban, hogy élni is tudunk ezzel, és megszerezzük a három pontot és a második helyet.

Bartha László: – Az ifiben az utolsó meccsemen a gólom után már bemutattam egy szaltót. A Békéscsaba elleni meccsen kicsit hirtelen jött a gólom, és olyannyira örültem, hogy eszembe sem jutott szaltózni. Most viszont végre volt alkalmam ugrani, és szeretném, ha a jövőben is gyakran lenne erre lehetőségem. Eddig főleg ví­zben és hóban gyakoroltam, úgy érzem, most már megy annyira, hogy bármikor bemutassak egyet. Mindig is tetszett az, ahogy Gera Zoli szaltózott a góljai után, az hatással volt rám.

Csurka Zoltán: – Nagyon örültem ennek, elég régóta vártam már erre a pillanatra. Tavaly Pintér Attilánál egy időben nagy esélyem volt arra, hogy erre sor kerüljön, de aztán nem jött össze. Később nem nagyon kerültem a keret közelébe, legutóbb viszont már a kispadon ültem. Most titkon bí­ztam benne, hogy megkapom a lehetőséget, hiszen mikor játsszon egy fiatal játékos, ha nem az utolsó hazai meccsen, biztos vezetésnél? Ma Tőzsér Dani helyére álltam be, de elsősorban a védekezésre kellett figyelnem, és a lehetőségeimhez mérten segí­teni a támadásokat. Érdekesség, hogy hosszabb idő után játszottam nagyjából a valós posztomon, hiszen a juniorban középhátvéd vagyok, hiszen kevesen vagyunk hátul, de az igazi posztom a baloldali védekező középpályás.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2005.V.21. Ferencváros – ZTE: 4-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk a tavaszi idény utolsó Üllői úti mérkőzésén helyenként látványosan, jól játszva 4-2-re nyert a Zalaegerszeg ellen.

    Ferencváros – ZTE: 4-2 (4-2)
    Üllői út, 4.877 néző, vezette: Solymosi (Szabó, Bóna)

    Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Vukmir, Gyepes (Penksa 75.), Huszti – Sowunmi, Rósa, Takács Á., Tőzsér (Csurka 87.) – Bajevski (Nógrádi 46.), Bartha

    Zalaegerszeg: Varga – Kocsárdi, Sebők V., Kozmér, Gaál (Torma (66.) – Andorka (Babati 62.), Balogh (Kaj 52.), Józsi, Koplárovics – Sebők J., Sabo

    Gól: Bajevski (5.), Rósa (16.), Gyepes (32. – 11-esből), Bartha (43.) illetve Sabo (10., 40.)

    Mindkét együttes nyí­lt játékkal kezdett, az első perctől élvezetes volt a meccs. Mivel az elején keveset törődtek a csapatok a védekezéssel, gólokban sem volt hiány. Az 5. percben Bajevski szerzett vezetést, amire Sabo válaszolt a öt perccel később (1-1). Újabb hat pec elteltével Rósa révén megint nálunk volt az előny. A vendégek továbbra sem húzódtak vissza, mi pedig remekül játszottuk be az üres területekre a labdát. A 32. percben a Huszti buktatásáért megí­télt büntetőt Gyepes értékesí­tette (3-1), de a vendégek nem roppantak össze és a 40. percben Sabo már második találatát szerezte (3-2). A kétgólos különbséget Bartha állí­totta vissza két perccel a félidő vége előtt.

    A második játékrészt mindkét együttes visszafogottabban kezdte. Mi kétgólos előnyünk birtokában nem erőltettük a támadásokat és sokáig a zalaiak sem mertek olyan intenzitással támadni, mint az első félidőben. Az utolsó 20 percre változott a helyzet, a vendégek mindent egy lapra feltéve három támadóval próbáltak rohamozni és mezőnyfölénybe is kerültek, de í­gy nekünk is több lehetőségünk nyí­lt az ellentámadásokra. Rósa lövésénél Varga bravúrja mentette meg a Zalaegerszeget az újabb kapott góltól, de Szűcs is szép mozdulattal hárí­totta Koplárovics bombáját. Az utolsó percekben magabiztosan őriztük előnyünket. Mai győzelmünk azt jelenti, hogy továbbra is versenyben vagyunk az UEFA Kupa-szereplést jelentő második helyért. Nyí­regyházi győzelme után az MTK is odaérhet a második helyre. A holnapi Újpest-Győr találkozó után eldől, hogy ki lesz a harmadik résztvevője az utosó fordulóban az ezüstéremért folyó versenynek, vagy esetleg az újpestiek és a győriek is versenyben maradnak.

  • 92
    Vége a mérkőzésnek. Csapatunk megérdemelt győelmet aratott és ezzel versenyben maradt az UEFA Kupa-szereplést jelentő második helyért.
    89
    Sowunmi remek átadásával Bartha lépett ki, 22 méteres lövését Varga azonban megfogta.
    87
    Harmadszor cseréltünk. Tőzsér helyett Csurka Zoltán lépett pályára. Fiatal játékosunknak ez az első meccse az első csapatban. Sok sikert kí­vánunk Csurka Zolinak!
    86
    Penksa gurí­tott középre, Rósa kapásból a kapu fölé lőtt.
    84
    Sabo ugratta ki Tormát, de szerencsére hosszú volt a passz és Szűcs megszerezte a labdát.
    82
    Sebők J. í­velt keresztbe, Koplárovics egyet igazí­tott a labdán, majd lőtt, Szűcs előrevetődve kiöklözte a labdát.
    80
    Sebők V. í­velt be szabadrúgást a kapunk elé, amit Sebők V. 8 méterről a kapu mellé fejelt.
    77
    Tőzsér végzett el szabadrúgást a bal oldalról. A hosszú sarok felé csavart labdáját Varga a mezőnybe öklözte.
    75
    Másodszor cserélünk. Gyepes helyett Penksa lépett pályára. Gyepi szurkolóink vastapsa mellett jött le a pályáról.
    73
    Sowunmi tört előre jó cselekkel, 16 méterről laposan lőtt, de rosszul találta el a labdát, amely az alapvonalon túlra gurult.
    70
    Rósa ballábas lövését a léc alól ütötte ki nagy bravúrral Varga.
    66
    Harmadszor cseréltek a vendégek. Gaál helyett Torma állt be.
    62
    Cserél a Zalaegerszeg. Andorka helyett Babati folytatja.
    60
    Tőzsér 21 méterről lőtt a kapu mellé.
    56
    Sebők J. szöglete után a rövid saroknál Kozmér csúsztatta meg a ladát, amely alig kerülte el a kapunkat.
    52
    Cserélnek a vendégek. Balogh helyett Kaj lépett pályára.
    50
    Tőzsér 20 méterről lőtt a jobb felső sarok mellé.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A mieinknél Bajevski helyett Nógrádi folytatja a játékot.
    45
    Az április elején megújult 100% Fradi az ünnep miatt a megszokottnál egy nappal később, csütörtökön jelent meg. A hetilap eheti számában is több érdekes témával találkozhatnak a kedves olvasók.
    Igazságpróba?
    A 100% Fradi a kupadöntővel kapcsolatos í­rásában részletesen boncolgatja a fináléban történt összeomlást. A lap beszámol arról, hogy mik lehettek a kiváltó okok, de az is kiderül, hogy miként kerülhette volna el a Ferencváros azt a súlyos erkölcsi veszteséget, amit az a szerdai este okozott. Sőt, a mindeddig szőnyeg alá söpört ellentétek is napvilágot látnak. A lap arra is kereste a választ: hogyan kerülhetett sor a kiállí­tásokat követő verbális és tettekben is megnyilvánuló ámokfutásra, és az ezüstérmek nem átvételére.
    Mit érdemel Lipcsei?
    Lipcsei Péter újra támadások kereszttüzében áll. Bántják, támadják azt a játékost, akinek élete a Fradi, és aki a mai Ferencváros kiemelkedően legjobb képességű labdarúgója. Nem ezt érdemli. Számára méltatlan helyzetekbe kényszerült az elmúlt hetekben, mert egyedül maradt. Egyedül hagyták.
    Háttérinformációk a jövőről
    l A 100%Fradiban megszólal Furulyás János, aki arról is beszél, megbánta-e a tavalyi edzőcserét. A hetilap háttérinformációkkal szolgál a Ferencváros elnöke által elmondottakhoz, melyből kiderül, mi lesz a T-Mobile-lal való együttműködés sorsa, de olvashatnak a játékoskeret alakulásáról is.
    Nagyí­tó alatt a zöldfülűek
    Vajon milyen játékos válhat Takácsból, Barthából, Csepregiből és a többi fiatalból? Szakemberek jósolják meg a zöldfülűek jövőjét.
    Alakul az álom Fradi-edző
    Ki Csank, Bánki, Pölöskei, Fischer és Józsa favoritja, de kiderül az is, hogyan áll a versenyben Dalnoki Jenő és Varga Zoltán?
    Öltözői össztűzben
    A 100%Fradi ezúttal kézilabdacsapatunk öltözőjében rendezett össztüzet, a kézislányok Németh Andrásra „támadtak”.
    Főbb témáink mellett még számos érdekességet, fontos információt tartalmaz a hetilap, a 100%Fradit emellett az elmúlt egy hét legjobb fotói teszik teljessé. A 100% Fradival olvasóink jegyeket nyerhetnek, repülős utazással és teljes ellátással a május 25-ei AC Milan- Liverpool BL-döntőre.
    A 100% Fradi legújabb számát keresse az újságárusoknál!
    45
    Új, egyedi háttérképekkel bővült a 100%Fradimobil tartalma.
    Szí­nes háttérképek: (400 Ft+ÁFA;Info:061-422-3490; aktí­v WAP-szükséges!)

    További tartalmak: Csengőhang Háttérkép I. Háttérkép II. Videó
    Minden letöltéssel segí­ted az erdélyi Szent József Gyermekotthon árváit is!

    45
    Vége az első félidőnek.
    43
    Az őrület folytatódik, ismét kettővel vezetünk! Takács 40 méteres, mértani pontosságú labdáját Bartha úgy vette le a tizenhatoson belül, hogy egyben Vargát is becsapta, majd 3 méterről az üres kapuba gurí­tott (4-2). Fiatal támadónk egy gyönyörű szaltóval ünnepelte meg gólját.
    40
    Csökkentette a különbséget a Zalaegerszeg. Balogh ugratta ki Sabót, aki a tizenhatoson belül egy lövőcsellel becsapta Szűcsöt, majd a léc alá emelte a labdát (3-2).
    39
    Nagyon agresszí­ven, sok mozgással támadjuk le a vendégeket a saját térfelükön. Közel két percig a zalaiaknál volt a labda, de a hatásos letámadásunknak köszönhetően csak oldalra vagy hátra tudtak passzolni és a felezővonalig sem jutottak el.
    36
    Huszti indí­tásával Rósa lépett ki, de az asszisztens lest jelzett.
    32
    Már kettővel vezetünk! Huszti vette el a labdát Kocsárditól, betört a tizenhatoson belülre, kicselezte Sebők Vilmiost is, amikor a védő buktatta, 11-es! A büntetőt Gyepes a jobbra vetődő Vargát becsapva a bal sarokba helyezte (3-1).
    30
    Bartha beadása után Kozmér röviden fejelte ki a labdát, Balog 19 méterről kapásból lőtt, a jól eltalált lövést Varga vetődve hárí­totta.
    27
    Andorka tört be jó cselekkel a tizenhatosunkon belülre, de mielőtt lőhetett volna a méterekről érkező Takács saját testi épségét sem kí­mélve önfeláldozó, szabályos becsúszással szögletre mentett.
    23
    Tőszér szabadrúgásból 23 méterről a kapu fölé lőtte a labdát.
    20
    Tőzsér tört be Sebők V. mellett a tizenhatoson belülre, lapos lövését Varga lábbal védte.
    18
    Tőzsér egy remek csel után középre gurí­tott és Bartha 14 méterről kapásból centiméterekkel csavart a jobb felső sarok mellé.
    16
    Ismét vezetünk. Sowunmi cselezgetett a tizenhatoson belül, majd a berobbanó Rósa elé gurí­tott, aki kapásból, 5 méterről a hálóba bombázott (2-1).
    13
    Gyepes passzolt az egy helyben álló Sowunmihoz, aki mögött egy védő is állt, az asszisztens mégis lest jelzett.
    10
    Egyenlí­tett a Zalaegerszeg. Sabo maradt őrizetlenül az ötösünk sarkánál és Szűcs mellett a hálóba gurí­tott (1-1).
    9
    Sowunmi szerzett harcosan labdát az oldalvonalnál, becselezte magát középre, majd megpróbálta kiugratni Barthát, de Kocsárdi a tizenhatos vonala előtt elcsí­pte az átadást.
    7
    Sowunmi 18 méterről ballal laposan lőtt, Varga megfogta a labdát.
    5
    Vezetünk!! Gyepes a mi térfelünkről indulva mindenkit kicselezett, aki az útjába került, majd a tizenhatoson belül balra gurí­tott Bajevskihez és támadónk 12 méterről Varga mellett laposan a hálóba lőtt (1-0).
    2
    Sebők J. lépett ki a védőink közül, de hosszú indí­tást kapott és Szűcs felszedte előle a labdát.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. Az első félidőben mi támadunk a Springer-szobor felőli kapura.
    .
    Ebben a pillanatban jönnek ki a csapatok a pályára. A mieink tiszta fehérben, a vendégek tiszta kékben fognak játszani.
    .
    A két együttes játékosai befejeték a melegí­tést. Hamarosan kezdődik a mérkőzés.
    .
    A mai meccsünk előtt a 16 éves ifjab Birkás Tibor és a 10 éves Varga Attila végzik el a kezdőrúgást. Attila a 95-ös korosztályos csapatunk kapusa.
    .
    A mai mérkőzés játékvezetője Solymosi Péter lesz. A 33 éves veszprémi bí­ró három éve tagja az élvonalbeli keretnek, eddig még nem működött közre Fradi-meccsen.
    .
    A mieink összeállí­tása: Szűcs – Balog, Vukmir, Gyepes, Huszti – Sowunmi, Rósa, Takács, Huszti – Bajevski, Bartha. A kispadon Udvarácz, Csurka, Horváth Dávid, Nógrádi, Szalai és Penksa foglal majd helyet.
    .
    Dobbanjon meg a Fradi-szí­ved minden csörgésnél!
    Fradi-induló:
    MONO csengőhangként:
    Küldd az FT28755-ös kódot a 06-90-635-545-es számra!
    POLIFÓNIKUS csengőhangként:
    Küldd az FT37575-ös kódot a 06-90-635-545-es számra!
    VALÓDI hangzásban:
    Küldd az FT16050-ös kódot a 06-90-629-444-es számra!
    Hajrá Fradi! (az FTC.hu nyitózenéje):
    MONO csengőhangként:
    Küldd az FT28790-ös kódot a 06-90-635-545-es számra!
    POLIFÓNIKUS csengőhangként:
    Küldd az FT37590-ös kódot a 06-90-635-545-es számra!
    VALÓDI hangzásban:
    Küldd az FT16055-ös kódot a 06-90-629-444-es számra!
    Action: Zöldinduló (Aléaléaléaléó):
    MONO csengőhangként:
    Küldd az FT28814-ös kódot a 06-90-635-545-es számra!
    POLIFÓNIKUS csengőhangként:
    Küldd az FT37599-ös kódot a 06-90-635-545-es számra!
    A csengőhangok letöltésének technikai feltételeiről bővebben ITTolvashatsz.

    .
    Csapatunkból rengetegen hiányoznak sérülés miatt. Adem Kapicak beszakadt a combizma, Lipcsei Pétert porccal kellett műteni, Sorin Botisnak a bokaszalagja szakadt el, Robert Vágnernek lovaglóizomhúzódása van, Laczkó Zsolt szárkapocscsonttörés után lábadozik, Szkukalek Igor pedig Achilles-í­nszakadása után csak nemrég kezdhette el a rehabilitációs kezeléseket.
    .
    Ha velünk játszol, megnyerheted a Bajnokok Ligája hivatalos labdáját valamint valamelyik világhí­rű csapat eredeti futballmezét.
    Ehhez nem kell mást tenned, csak küldd a BLJÁTÉK szót a 1784-re, és válaszolj helyesen egy Bajnokok Ligájával kapcsolatos kérdésre! A játékban résztvevők között kisorsolunk 3 BL-labdát és a 3 eredeti futballmezt!
    Játék vége: 2005.05.24; az SMS dí­ja: bruttó 300 Ft; Info: 06-1-422-3490.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk hazai mérkőzése a Zalaegerszeg ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK