2005.VIII.21. Ferencváros – Pápa: 3-3

Három gól előny sem elegendő a Ferencvárosnak

A Ferencváros együttese már három góllal is vezetett az első félidő után, mégis meg kellett elégednie egy ponttal a második félidőben magára találó pápaiak ellen. Róth Ferenc remekül játszott, három alkalommal is bevette Szűcs Lajos hálóját. A hazai zöld-fehérek megszerezték első pontjukat a bajnokságban, de még mindkét együttes nyeretlen.


Ferencváros – Pápa: 3-3 (3-0)
Üllői út, 1.500 néző, vezette: Arany Tamás (Tompos, Ví­gh)

Ferencváros: Szűcs L. – Tí­már (Szalai 70.), Budovinszky, Balog Z., Csurka – Takács Á., Tőzsér (Bartha 77.), Lipcsei, Borbély (Csepregi 57.) – Rósa D. –  Jovánczai
vezetőedző: László Csaba

Lombard-Pápa: Dombai – Müller, Farkas A., Mutica (Facskó 46.), Geri (Szkukalek 60.) – Lipták (Kovrig 84.) – Kincses, Lászka, Róth – Remili – Herczeg
szakmai igazgató: Szentes Lázár

Gól: Jovánczai (6.), Mutica (40. – öngól), Rósa (41.) illetve Róth (48., 67. – 11-esből, 73.)
Sárga lap: Tí­már (64.), Balog Z. (67.), Takács Á. (77.) illetve Róth (67.), Lipták (68.)

Két rosszul rajtoló csapat találkozott az Üllői úton, hiszen a hazai ferencvárosiak mindkét mérkőzésüket elvesztették a bajnokságban.

Az előzetesen megadott összeállí­tásokban több változás is volt. A hazaiaknál Budovinszky bekerült, a vendégeknél azonban nem játszott a korábban FTC-nél futballozó Szkukalek.

Ferencvárosi támadással indult a találkozó, Tőzsér szabadrúgása lepattant Róthról, Lipcsei visszafejelte középre a labdát, amit Jovánczai lekészí­tett Rósának, ám a válogatott középpályás kilenc méterről magasan fölé lőtt. A ferencvárosiak utána ismét szabadrúgás után veszélyeztettek, ám Budovinszky magasan fölé lőtt.

A ferencvárosi rohamok hamar eredménnyel is párosultak, hiszen a pápaiak elpasszoltak egy labdát a saját tizenhatosuknál, Tőzsér labdát szerzett, majd Jovánczai elé játszott, akinek lövésébe belelépett a labdát éppen eladó Mutica, és a román légiós lábáról a meglepett Dombai mellett a bal alsó sarokba került a labda.

A 11. percben hatalmas egyenlí­tési lehetőséget szalasztottak el a vendégek: Herczeg remek kiugratást kapott, Budovinszky beragadt, í­gy nem volt les, a volt válogatott csatár egyedül vihette Szűcs Lajosra a labdát, és jól is lőtte el azt 15 méterről, ám a kapufa segí­tett a kapusnak.

Tőzsér is megpróbálta bevenni Dombai hálóját, ám életerős, ballábas lövése a kapu fölött zúgott el. A 21. percben újabb nagy helyzetet puskázott el, amikor Borbély lövése kipördült Dombairól, és Jovánczai már nem tudta bekotorni a hálóba a labdát, kapu fölé perdí­tett. A 23. percben Dombai kapus újra bizonytalankodott: Tí­már előreí­velése után rosszul vette le a tizenhatoson kí­vül a labdát, Rósa lecsapott rá, majd elesett, de igazából ő sem vitatta Arany Tamás í­téletét, miután a játékvezető továbbot intett.

A vendégek rendkí­vül pontatlanul játszottak, számos alkalommal adták el a labdát a saját térfelükön, ha a ferencvárosiak kicsit szemfülesebbek, akkor akár növelhették is volna az előnyüket.

Fél óra elteltével úgy tűnt, hogy a pápaiak rendezik soraikat, ám ekkor a jobb oldalon Müller ismét eladott egy labdát, Borbély megszerezte azt, középre adott, Mutica belebotlott a játékszerbe, amely a kapu felé csorgott, és az ott ólálkodó Rósa úgy megzavarta Dombait, hogy annak lábai között a labda a hálóba került.

Teljesen megzavarodtak a vendégek, egy előreí­velés után Geri úgy próbált menteni, hogy keresztbe passzolt, Rósa köszönte az átadást, kicselezte Farkas Attilát, és a háló közepébe lőtt. A félidőre tehát három gólos előnnyel vonult a ferencvárosi gárda.

A második félidőre a rengeteget bakizó Mutica már nem jött ki, helyére Facskó Balázst küldte be Szentes Lázár. A vendégek a játékrészt jól kezdték, ugyanis egy ferencvárosi szöglet után Csurka lövése lepattant a tömörülő védőkről, a pápaiak Herczeg révén ebből kontrát indí­tottak, a csatár Müller elé játszott, aki átí­velt a balösszekötő helyén érkező Róth elé, ő pedig ballal a kapu közepébe bombázott.

Herczeg a gól után majdhogynem ismét betalált, ám lövését a hátraérő Tí­már ki tudta rúgni a gólvonalról. A másik oldalon a pápai védőknek majdnem sikerült ismét egy gólt rúgatnia a hazaiakkal, Geri röviden passzolt haza, Jovánczai lecsapott a labdára, ám lövés helyett sarkalni próbált, í­gy odalett a helyzet. Néhány perccel később Borbély húzott el a bal oldalon, középreadása után Lipcsei gyengén lőtt, Dombai biztosan hárí­tott.

A 67. percben Herczeg sokadszor futotta le Tí­márt, majd a tizenhatoson belülre érve elesett a jobb oldali védő szorí­tásában, Arany büntetőt í­télt, amelyet Róth értékesí­tett. Nem sokkal később a már korábban besárgult Tí­márt Szalai váltotta, a váltás jogosnak tűnt, mivel a nehézkes védő mellett többször is helyzetbe kerültek a vendégek, elsősorban a gyors Herczeg.

Ha már Tí­már nem volt a pályán, Herczeg a többi védőt ültette be a hintába, a 71. percben Balog mellett húzott el, remekül adott középre, Remili is kiválóan lőtt, a labda kevéssel kerülte el Szűcs kapuját.

Egy perccel később Szűcs Lajos óriási bakija után már a harmadik gólját lőtte Róth Ferenc. Történt, hogy Müller jobb oldalról adott középre, a ferencvárosi kapus rosszul számolta ki a labda í­vét, az elpattant előtte, és az érkező Róthnak nem okozott gondot az üres kapu közepébe passzolni. A padlóról állt fel a Pápa.

A 76. percben újra vezetést szerezhetett volna a Ferencváros, ám Lipcsei 16 méteres bombaerős szabadrúgása a felső lécről pattant vissza. László Csaba megpróbálta a támadójátékot erősí­teni az utolsó negyedórára, ugyanis Tőzsér helyére Barthát küldte be.

Négy perccel a vége előtt Bartha remekül í­velt középre, Rósa az ötösről nagy helyzetben a kapu fölé fejelt. Egy perc múlva Csepregi lövését Dombai kiejtette Jovánczai elé, majd többen is megpróbálták a labdát a kapuba kotorni, végül les miatt kifelé járt szabadrúgás.

Az eredmény végül nem változott, a Ferencváros megszerezte első bajnoki pontját az idényben, bár ez nem túlzottan boldogí­thatja őket, miután háromgólos vezetést engedtek ki a kezükből. A pápaiak a második félidőben remekül küzdöttek, ennek eredménye a három gól. Mindkét oldalon nagyokat bakiztak a védelmek.

Nyilatkozatok:

László Csaba: Fegyelmezetlenek voltunk, ennek köszönhető, hogy győzelmet engedtünk ki a kezünkből, hiába vezettünk 3-0-ra, 3-3 lett a vége. A három rúgott gólra azonban lehet épí­teni a jövőben.

Szentes Lázár: Rendkí­vül zűrzavaros mérkőzést játszottunk, az akaraterőnket dicséri, hogy háromgólos hátrányból talpraálltunk. A bemelegí­tésnél éreztem, hogy katasztrófa közelí­t, a második félidőben szerencsére sikerült rendezni a sorainkat.

(Az nso.hu (itt és itt) Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2005.VIII.21. Ferencváros – Pápa: 3-3 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Két ellentétes félidő után a mieink erejéből csak 3-3-as döntetlenre futotta a Pápa ellen hazai pályán. Ami pozití­vum, megvan idei első bajnoki pontunk…

    Ferencváros – Pápa: 3-3 (3-0)
    Üllői út, 2.500 néző, vezette: Arany (Tompos, Ví­gh)

    Ferencváros: Szűcs L. – Tí­már (Szalai 70.), Budovinszky, Balog Z., Csurka – Takács Á., Rósa, Lipcsei, Tőzsér (Bartha 78.), Borbély (Csepregi 57.) – Jovánczai

    Lombard-Pápa: Dombai – Müller, Farkas, Lipták, Mutica (Facskó 46.) – Lászka, Geri (Szkukalek 60.), Remili, Róth – Kincses, Herczeg

    Gól: Jovánczai (6.), Mutica (37. – öngól), Rósa (41.) illetve Róth (47., 67. – 11-esből, 73.)
    Sárga lap: Tí­már (64.), Balog Z. (68.), Takács Á. (77.) illetve Lipták (69.)

    A mérkőzés jól indult számunkra, hiszen Jovánczai már a hatodik percben megszerezte a vezetést. Ezt követően felváltva kerültek veszélybe a kapuk, de szerencsére a pápaiak a legnagyobb ziccereiket is kihagyták. A 37. percben aztán növeltük előnyünket, igaz kellett hozzá a pápai védelem segí­tsége is, hiszen Mutica lábáról került a kapuba a labda. A félidő hajrájában Rósagólja után úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés sorsa, pedig nem…

    A második játékrész elején aztán egy védelmi hiba után Herczeg azonnal szépí­tett. Mi pedig nem tudtunk újra felpörögni, védelmünk pedig sajnos hibát-hibára halmozott: a 67. percben Tí­már a tizenhatoson belül buktatta Herczeget, a 11-est pedig Róth értékesí­tette. A Pápa vérszemet kapott, és bátran jött előre, aminek a 73. percben meg is lett az eredménye, Szűcs hibája után Róth helyezett az üres kapuba. A hajrára Bartha révén támadót küldtünk pályára, de a fiatal játékosunknak a 12 perc kevésnek bizonyult, ahhoz, hogy betaláljon. Mivel a végéig már egyetlen Fradi játékos sem volt eredményes, 3-3-al végződött az egyébként közönségszórakoztató mérkőzés.

    Ezzel ellenfelünk történelmi bravúrt ért el: a Pápa az első vidéki együttes, amely az otthonunkban háromgólos hátrányt egy félidő alatt ledolgozott. Nagy Béla, klubunk örökös krónikása a 100% Fradinak azt mondta, hogy az elmúlt 30 évben pesti csapat sem volt képes hasonló bravúrra nálunk. Nagy Béla elképzelhetőnek tartja, hogy 106 éves történetünk során először fordult elő ilyesmi, de – mivel sok régi mérkőzés jegyzőkönyve nem áll rendelkezésünkre – ezt 100 százalékos bizonyossággal nem lehet kijelenteni.

    László Csaba (az FTC edzője): – Az első félidőben három gólt rúgtunk, amire lehet épí­tkezni. A szünetben arra kértem a védőket, hogy egyszerűen oldják meg a feladatukat, ne bonyolí­tsák túl a játékot. Ennek ellenére komoly egyéni hibák után kaptuk a gólokat: Tí­már nagyot hibázott a második gólnál, de Takács – aki válogatott futballista – is néha azt sem tudta hol van, arra rúgta a labdát, amerre állt.

    – Van-e kiút ebből a helyzetből?
    – Persze, ki kell javí­tanunk a hibákat. Megyünk tovább, csináljuk tovább a dolgunkat…

    Szentes Lázár (a Pápa szakvezetője): – Már a meccs előtt a bemelegí­tésnél láttam a játékoson, hogy nagy gondok vannak. Remegő lábakra lettem figyelmes, akkor azt mondtam, hogy 2-0-ra vezetni fog a Fradi az első félidőben. Három lett, de talán ha a bemelegí­tésnél nem beszélek a játékosokkal, öt is lett volna. A szünetben újra elővettem őket, mondtam nekik, hogy nézzenek a szemembe, illetve abba a három tükörbe, ami az öltözőben van, és gondolkodjanak azon, hogy kedden hogyan tudnának tiszta lelkiismerettel az edzésen megjelenni. Úgy tűnik, ez hatott rájuk, hiszen egyenlí­tettünk, de nem számoltam a helyzeteket, úgy vélem, itt is, ott is voltak lehetőségek. Nem bosszankodom, hogy nem tudtunk negyedszer is betalálni, nálunknál sokkal jobb csapatok nem volt képesek az Üllői úton 3-0-ról egyenlí­teni.

    – A Fradi nem kezdte jól a bajnokságot, a stadionban sem volt félelmetes a hangulat. Mitől ijedtek meg a játékosai?
    – Ezeknek a srácoknak a nagy része még nagyon rutintalan, úgy nőttek fel, hogy az Üllői út és a Fradi az más, mint a többiek. Aki nem futballozott, az nem tudja, miről beszélek, de emlékszem, annak idején mi is milyen érzésekkel jöttünk az FTC-pályára. A Fradi mindig Fradi marad, és mindig meglesz az Üllői útnak az a varázsa, hogy az ellenfél igenis kicsit félve lép pályára. Ez sehol máshol nincs. Na jó, talán ha a Manchesterrel játszottunk volna, akkor az első félidő 15-0 lett volna…

  • 93
    A mérkőzés képei a fent látható Összefoglaló menüpont alatt érhetőek el.
    90
    Vége. Szinte hihetetlen, de 3-0-ról sem sikerült megnyernünk a mérkőzést, viszont megszereztük idei első pontunkat.
    87
    Csepregi 18 méteres lövése kipattant Dombairól, Jovánczai azonban nem tudta kapuba tuszkolni a labdát, közben azonban a játékvezető les miatt kifelé í­télt szabadrúgást.
    86
    Csepregi beadását Rósa fejelte fölé 6 méterről.
    85
    Lipták helyén Kovrig a pályán.
    84
    Lászka 19 méterre a kaputól hátulról buktatta Rósát, Budovinszky a sorfalba lőtte a labdát.
    78
    Bartha állt be Tőzsér helyére.
    77
    Takács kapott reklamálásért sárgát.
    76
    Lipcsei 17 méteres szabadrúgása a felső lécen csattant.
    73
    Egy jobboldali beadásra Szűcs rosszul jött ki, Róth az üres kapuba helyezett. 3-3
    72
    Remili 15 méterről senkitől sem zavartatva elig lőtt a jobb felső sarok mellé.
    70
    Tí­már helyén Szalai a pályán.
    69
    Lipták is besárgult.
    68
    Balog nem hagyta, hogy Róth gyorsan a középkezdéshez vigye a labdát, sárgát kapott.
    67
    Tí­már hátulról akasztotta Herczeget, 11-es. Róth sajnos értékesí­tette. 3-2
    64
    Tí­már tartott rá Remili lábára, sárga.
    62
    Szkukalek passzolt Renmilihez, aki 18 méterről lőtt, Balogról azonban szögletre vágódott a labda.
    60
    Másodszor is cseréltek a vendégek: Geri helyén Szkukalek a pályán. Egykori középpályásunkat megtapsolta a Fradi közönsége.
    57
    Mi is cseréltünk: Borbély helyett Csepregi játszik tovább.
    54
    Borbély baloldali beadására Lipcsei érkezett, 11 méteres lövését Dombai védte.
    52
    A vendégek rosszul adták haza a labdát, Jovánczai lecsapott rá, majd visszagurí­tott Lipcsei elé, de közben visszaért Farkas és mentett.
    50
    Kincses is gólt szerezhetett volna: jobbról 13 méterről lőtt, Tí­már blokkolta a lövést, Herczeg pedig két méterre a kaputól rosszul találta el a labdát.
    47
    Szépí­tett a Pápa. Egy kontra végén Róth 10 méterről lőtt Szűcs kapujába. 3-1
    46
    A Pápa kezdte a második félidőt. Cseréltek a vendégek: Mutica helyén Facskó.
    45
    Ahogy azt már több mint két éve megszokhatták, szerdán ismét megjelent 100% Fradi. A 24 oldalas szí­nes magazinban a következő témákkal találkozhatnak az olvasók.
    Hová lett Bakács Fradija?
    Filmkritikus, újságí­ró, független, és szabadon gondolkodó személyiség. A Megasztár révén ma már a széles közönség is ismeri. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy megrögzött, megátalkodott, a legfanatikusabb fajtából való Fradi szurkoló. Bakács Tibor „Settenkedő” évekig szinte minden Üllői úti Fradi meccsen a B-középben tombolt, ma már nem tombol, sőt meccsre sem jár. Mert megvan a véleménye. Azt mondja, hogy van az a határ, amint túl már lehetetlen azonosulni a mostani Ferencvárossal. Az interjút azzal a feltétellel vállalta, ha szavait nem kell megválogatnia.
    Rósa, a nélkülözhetetlen
    Hogy Rósa csapatunk meghatározó játékosa, már régóta nem kérdés. Még inkább egyértelművé válik ez, amikor valamilyen okból kifolyólag az oldalvonalon kí­vülre kényszerül. így volt ez a mieink legutóbbi, Honvéd elleni bajnokiján is – az eredmény ismert. Ezúttal az elmúlt két évben, a Ferencvárosnál nélkülözhetetlenné vált Rósa Dénes naplójába olvashatnak bele, melyből az is kiderült, miért viselt koronát középpályásunk.
    Miből lesz a „cserebogár”?
    Zoran Kuntic ezen a héten újfent egyik kedvenc témájáról, az utánpótlás nevelésről í­r. Jegyzeteiből kiderül, milyen tí­pusú játékosokat kedvel leginkább, kiből lehet felnőtt korára klasszis labdarúgó, de azokról a problémákról is szót ejt, melyekkel addigi munkássága során – többek között a Ferencvárosnál is – találkozott.
    Szkukalek, az ellenfél
    Csapatunk vasárnap a Pápa ellen szerezheti meg első bajnoki pontjait. Hogy ez ne í­gy legyen, ahhoz minden bizonnyal lesz egy-két szava Szkukalek Igornak is, aki az új idénytől a Pápát erősí­ti. Szkuki a 100% Fradinak őszintén vall távozásának körülményeiről, valamint új feladatairól is.
    Kirsner:100
    Kézilabda csapatunk kiváló balszélsője 100. válogatott mérkőzését játszotta. Kirsner a 100% Fradiban felidézi azokat a találkozókat, amelyek valamilyen oknál fogva a legemlékezetesebbek voltak számára a nemzeti mezben.
    A 100% Fradiban most vadonatúj csapat poszter is található, a jelenlegi felnőtt keret összes játékosával. Főbb témáink mellett még számos érdekességet, fontos információt tartalmaz a hetilap, a 100% Fradit emellett az elmúlt egy hét legjobb fotói teszik teljessé. A 100% Fradit keresd az újságárusoknál!
    45
    Vége az első félidőnek.
    41
    Jovánczai tört kapura, a védők tisztáztak, de a labdaRósa elé került, aki 10 méterről a kapuba lőtt. 3-0
    37
    Borbély a tizenhatoson belül Rósa felé passzolt, Mutica rosszul tette bele a lábát, í­gy a labda a kapuba gurult. 2-0
    33
    Jovánczai vezethette egyedül a labdát Dombaira, a játékvezető azonban lesen megállí­totta az akciót.
    31
    Herczeg rálépett Budovinszky lábára, védőnket ápolni kellett.
    30
    Borbély 12 méterről lőtt, de Muticát találta el.
    28
    Róth játszotta át Budovinszkyt, majd 13 méterről éles szögből lőtt, Szűcs kiütötte a labdát.
    26
    Csurka beadását Farkas fejelte ki Borbély elől.
    24
    Róth 14 méterről ballal lőtt, Szűcs bravúrral védett.
    23
    Jovánczai ugrott ki kitűnő ütemben, az asszisztens azonban tévesen lest jelzett.
    21
    Borbély 17 méterről keményen meglőtte a labdát, Dombairól kipattant, Jovánczai szorongatott helyzetből 5 méterről a kapu fülé emelt.
    20
    Róth futotta le Tí­márt, Remilihez került a labda, aki 16 méterről erőtlenül lőtt, Szűcs védett.
    18
    Róth ment el a bal oldalon, becsapta Tí­márt, Takács azonban szögletre tisztázott.
    16
    Tőzsér 23 méteres lővése szállt fölé.
    13
    Ismét bizonytalankodtak a védőink, ezúttal is Herczeg ugrott ki, az asszisztens azonban szerencsére lest jelzett…
    11
    Óriási ziccert hibázott a Pápa. Herczeg ugrott ki jó ütemben, de 15 méterről a jobb sarok mellé lőtt.
    6
    Vezetünk! Rósa szerzett labdát az ellenfél tizenhatosánál,Jovánczaihoz
    passzolt, aki 16 méterről a bal sarokba lőtt. 1-0
    4
    Ismét szabadrúgáshoz jutottunk. Budovinszky megtolta magának a labdát, majd 24 méterről nagy erővel a kapu fölé lőtt.
    2
    Mutica buktatta Jovánczait. Tőzsér 22 méteres szabadrúgása lepattant a védőkről, Rósa 8 méterről főlé lőtt.
    1
    Mi kezdtük a mérkőzést.
    .
    A mieink zöld-fehér csí­kos mezben lépnek pályára, a Pápa tiszta sárgában játszik.
    .
    Csurka turbánnal lép pályára, mivel edzésen felrepedt a fejbőre.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat, hamarosan kezdődik a Pápa elleni mérkőzésünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK