2005.VIII.27. ZTE – Ferencváros: 3-2
Ismét vereség: egyre nagyobb a baj a Fradinál
László Csaba azért utazott tegnap Zalaegerszegre, hogy az Üllői úton maradhasson. Akár elismerték hivatalosan, akár nem, de a szakvezetőnek a ZTE elleni bajnoki előtt már kifelé állt a szekere rúdja a Ferencvárosból. Együttese az eddigi három fordulóban mindössze egy pontot gyűjtött, az utóbbi öt évben ilyen harmatos szezonkezdetre nem volt példa a Ferencvárosnál.
ZTE – Ferencváros: 3-2 (3-1)
Zalaegerszeg, 9.000 néző, vezette: Solymosi Péter (Takács, Mészáros)
ZTE: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők V., Csóka, László – Kriston, Kaj (Balog Cs. 52.), Józsi, Koplárovics – Spasoljevic (Kozmér 88.), Spalevic (Djorovic 70.)
vezetőedző: Dajka László
Ferencváros: Szűcs L. – Takács Á., Lipcsei, Balog Z. – Budovinszky – Csepregi, Rósa D., Borbély (Csurka 38.) – Tőzsér, Jovánczai (Bartha 80.), Laczkó Zs. (Nógrádi 75.)
vezetőedző: László Csaba
Gól: Csóka (8.), Koplárovics (14.), Kriston (24.) illetve Lipcsei (9.), Budovinszky (75.)
Sárga lap: Jovánczai (33.), Csurka (47.), Budovinszky (64.)
Mondjuk, ez lenne a kisebbik gond, főleg, ha balszerencsével kapott volna ki az FTC a Fehérvár és a Honvéd ellenében, de nem, a zöld-fehérek meglehetősen zaklatott futballt produkálva teljesítettek az előző mérkőzéseken. Noha kétségtele- nül meggyengült a keret, ám ez még nem magyarázat arra, hogy a a leggyengébb védőmunkát éppen az FTC produkálja három forduló leforgása alatt a Borsodi Ligában (a REAC-cal egyetemben hét gólt kapott, amihez egy félidő leforgása alatt Zalegerszegen még hármat hozzá lehetett adni).
Elengedhetetlen volt tehát a változtatás a hátsó alakzatban. A Ferencváros szakmai stábja egész héten a háromvédős játékot gyakoroltatta, ami előrevetítette, hogy szombaton is ebben a hadrendben szerepel majd a csapat. Így is történt: Lipcsei Péter foglalta el a középső védő pozícióját, Budovinszky Krisztián pedig egy sorral előrébb lépve szűrőként kapott lehetőséget.
Noha a kezdeti percekben többet birtokolták a labdát a vendégek, negyedóra alatt mégis bizonyságot nyert, nem kifizetődő hétről hétre más és más összeállításban pályára küldeni a csapatot: 14 perc elegendő volt Dajka László alakulatának arra, hogy kétszer találjon be Szűcs Lajos kapujába. A ZTE masszív 4-4-2-es hadrendre, és kontratámadásokra rendezkedett be, ami olyannyira jó húzásnak bizonyult, hogy nem sokkal később a volt ferencvárosi Kriston Attila immár a harmadik zalai gólt szerezte.
Egyértelműen a kék-fehérek akarata érvényesült, annak ellenére is, hogy az első góljuk után egy perccel Lipcsei Péter még egyenlített, de ez a találat sem kidolgozott akcióból, hanem szabadrúgásból született, ráadásul komoly kapushiba is kellett hozzá. A Ferencváros a kétgólos hátránya tudatában már erőlködött, a zöld-fehérek játékosai indulatossá, agresszívvé válták. Nos, ez legalább emlékeztetett a korábbi csapatra: más kérdés, hogy esztendővel ezelőtt volt játéka, arculata a csapatnak, ma pedig nincs…
A szünetben László Csaba nem cserélt – az első félidőben Borbély Csaba sérülése miatt Csurka Zoltán állt be -, annyi történt, hogy Lipcsei Péter és Budovinszky Krisztián mind többet váltott egymás posztján. A zalaegerszegiek átadták a területet, bízva két mozgékony, jól cselező szerb csatárukban, Bojan Szpaszoljevicsben és Darko Szpalevicsben. A fradisták becsületére legyen mondva, hogy a kétgólos hátrány ellenére is támadtak, de nem sok hatékonysággal.
Kriston Attila viszont egyre jobban játszott, a volt fradista középpályás mind védekezésben, mind támadásban remekelt, sőt a pálya közepén egy köténnyel úgy megszégyenítette Budovinszky Krisztiánt, hogy a védő páros lábbal beleszállt a középpályásba. Ezért kiállítás járt volna, és ha a szabályok szerint jár el a bíró, akkor aligha szépít a Ferencváros…
A mérkőzés utolsó perceiben több lehetőséget is kialakított László Csaba együttese (sőt Rósa Dénes gólját lesállás miatt érvénytelenítette a játékvezető), de a Ferencváros ismét kikapott, és megnőtt az esélye annak, hogy a nagy átalakításba és az ezzel együtt párosuló eredménytelenségbe belebukik a vezetőedző…
Nyilatkozatok:
László Csaba a lefújás után érthetően elkeseredetten és szűkszavúan nyilatkozott a találkozóról. Vezetőedzőnk szerint nem érdemeltünk vereséget és volt a mérkőzésen olyan szituáció, melyet a kispadról nem lehetett egyértelműen megítélni, de elképelhetőnek tartja, hogy a játékvezető a mi kárunkra tévedett.
– Annak ellenére, hogy megint három gólt kaptunk, nem érdemeltünk vereséget – mondta László Csaba a lefújás után. – Továbbra is komoly gondok vannak a védekezésünkkel, olyan hibákat követünk el hátul, amilyeneket ilyen szinten már nem lenne szabad. Ennek ellenére legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Rósa Dénes góljánál nagyon kíváncsi vagyok a televíziós felvételekre. A kispadról nem lehetett egyértelműen megítélni, hogy tényleg lesen állt-e. Én szabályosnak éreztem Dini gólját, de biztosat csak a felvételek megtekintése után tudok mondani.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk sajnos újabb vereséget szenvedett, ezúttal a Zalaegerszeg otthonában kaptunk ki 3-2-re.
ZTE – Ferencváros: 3-2 (3-1)
Zalaegerszeg, 6.000 néző, vezette: Solymosi (Takács, Mészáros)
ZTE: Varga – Kocsárdi, Sebők, Csóka, László – Kriston, Kaj (Balog Cs. 51.), Spalevic (Djorovic 70.), Józsi – Koplárovics, Spasoljevic (Kozmér 88.)
Ferencváros: Szűcs L. – Takács Á., Budovinszky, Balog Z. – Csepregi, Rósa, Lipcsei, Borbély (Csurka 39.) – Tőzsér – Jovánczai (Bartha 81.), Laczkó (Nógrádi 76.)
Gól: Csóka (7.), Koplárovics (14.), Kriston (23.) illetve Lipcsei (10.), Budovinszky (77.)
Sárga lap: Jovánczai (34.), Csurka (47.), Budovinszky (65.)
Jó iramban és gyors gólokkal kezdődött a találkozó, a csapatok rögtön az elején egymásnak ugrottak. A hazaiak a 7. percben szereztek vezetést, amire mi Lipcsei szabadrúgásgóljával válaszoltunk három perccel később. Sajnos nem örülhettünk sokáig az egyenlítésnek, mert a zalaiak a 14. percben megint vezettek (2-1).
A házigazdák ebben az időszakban sokal szervezettebben játszottak nálunk, a mieinknél csak a lelkesedés volt dicsérhető. A lelkesedés azonban nem volt elég az újabb hazai gól elkerüléséhez, a 23. percben Kriston szerezte a vendéglátók harmadik találatát. A zalaegerszegiek tudatosan felépített támadásokat vezettek és elsősorban a beadások okoztak komoly gondot a kapunk előtt. Nekünk az első játékrészben csak felvillanásaink voltak a jó iramú találkozón.
A második 45 percben jelentősen változott a játék képe. A vendéglátók kétgólos előnyük birtokában lassították a játékot és főleg az eredmény tartására törekedtek. Hiába voltunk fölényben, sokáig nem tudtunk mit kezdeni a jól védekező Zalaegerszeggel. Tizenhárom perccel a vége előtt Budovinszky góljával felzárkóztunk 3-2-re. Ez a találat megzavarta a házigazdákat, mi pedig minden mindegy alapon elindultunk előre. Teljesen beszorítottuk a házigazdákat, akik már nem tudtak újítani és önfeláldozóan őrizték előnyüket. Tíz perccel a vége előtt Rósa is betalált a kapuba, de az asszisztens lest jelzett, a helyszínen nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy jó ítélet született-e. Az utolsó percekben még több ígéretes támadást vezettünk, de egyenlíteni sajnos nem sikerült. Ha végig olyan teljesítményt nyújtottunk volna, mint az utolsó negyed órában, akkor biztos nem szenvedünk vereséget.
93
A mérkőzés képei a fent látható Összefoglaló menüpont alatt érhetőek el.
92
Vége a mérkőzésnek.
90
Budovinszky ívelése után Rósa kapásból félfordulattal ét védő szorításában a kapu fölé lőtt. A negyedik játékvezető két perc hosszabbítást jelzett.
90
Budovinszky ívelése után Rósa kapásból félfordulattal két védő szorításában a kapu fölé lőtt. A negyedik játékvezető két perc hosszabbítást jelzett.
88
Cseréltek a hazaiak. Spasoljevic helyett Kozmér jött be.
85
Lipcsei passza után Bartha lövését Varga védte nagy bravúrral. A kapus már korábban elmozdult a másik irányba, de óriási bravúrral visszaért a lövésre.
83
Tőzsér 24 méterről fél méterrel tévesztette el a jobb felső sarkot.
81
Cseréltünk. Jovánczai helyett Bartha állt be.
80
Tőzsér távoli lövése kipattant Vargáról, Rósa közelről a hálóba emelt, de az asszisztens lest jelzett. Megzavarodtak a hazaiak, ezt megérezuték a mieink is. Izgalmas hajrá várható.
79
Csepregi futott el a jobb szélen, középre emelt, Rósa fejese a vele együtt felugró védőről Varga kezébe hullott.
77
Csökkentettük a különbséget! Lipcsei adott be szabadrúgást a kapu elé, a lepattanó labdát Budovinszky 7 méterről a hálóba továbbította (3-2).
76
Cseréltünk. Laczkó helyett Nógrádi jött be.
75
Saját tizenhatosuktól indulva sok passzal úgy értek fel a hazaiak a kapunkig, hogy közben egyszer sem értünk bele a labdába, szerencsére az utolsó pillanatban Lipcsei szögletre mentett.
74
Kriston két játékosunkat is becsapva futott el a jobb szélen és bár a beadása nem sikerült a lelátóról vastapsot kapott a hazai szurkolóktól, akik közül többen „Cselkirály!” bekiabálással biztatták a játékost.
70
Cseréltek a hazaiak. Spasoljevic helyett Djorovic jött be.
68
Takács tört előre nagy lendülettel, majd jobbra passzolt Jovánczaihoz, akinek kapásból kapu elé lőtt labdáját a berobbanó Rósa elől fejelték ki a védők. Közben egyre jobban esik az eső.
65
Kriston jó csellel csapta be Budovinszkyt, amikor védőnk felrúgta a hazaiak játékosát. A zalaegerszegi drukkerek és játékosok piros lapot követeltek, védőnk sárgát kapott.
62
Balog beadását kifejelték a hazai védők, Csurka 18 méterről kapásból lőtt, a labda alig kerülte el a bal alsó sarkot.
60
Egy perc alatt mindkét oldalon lesen állítottak meg egy akciót. A hazaiaknál Spalevic, nálunk Jovánczai ugrott ki, amikor az asszisztens jelzett, valószínűleg mindkét esetben helyesen. Az iram és a színvonal is visszaesett az első félidőhöz képest. A Zalaegerszeg lassítja a játékot, tartja az eredményt, mi pedig nem tudunk mit kezdeni ellenfelünkkel.
54
Egy újabb taktikai érdekesség a mieinknél. Lipcsei és Budovinszky többször helyet cserélnek egymással. Ilyenkor Lipcsei kerül a védelem tengelyébe, Budovinszky pedig védekező középpályást játszik.
51
Kajt ápolják az oldalvonal mellett. A középpályást Balog Cs. váltja. A mieink érdekes felállásban játszanak. Laczkó a balhátvédünk, elöl pedig Csurka szerepel a bal oldalon, Jovánczai középen, Tőzsér pedig a jobb oldalon.
49
Lipcsei 24 méterről lőtt a kapu fölé.
47
Csurka a térfelünk közepén szabálytalankodott az előretörő Kristonnal szemben, amiért sárga lapot kapott.
46
Elkezdődött a második félidő. Most támadunk arra a kapura, amelyikbe az előző szezonban négy gólt rúgtunk. Ennyi találat most is jól jönne.
45
Vége az első félidőnek. A hazaiak megérdemelten vezetnek, bár nincs két gól különbség a látottak alapján a csapatok között. A helyzetünk ezért nem teljesen reménytelen, hiszen mi sem játszunk rosszul. Múlt vasárnap a Pápa sokkal kilátástalanabb helyzetből állt talpra.
43
Jovánczai a védőnek háttal állva úgy fordult le ellenfeléről, hogy egy kötényt is kiosztott, amit a hazai szurkolók is megtapsoltak, lőni azonban sajnos nem tudott, mert Sebők utolsó emberként tisztázott előle.
41
Jovánczai fantasztikus szólóval négy ellenfelét is kicselezte, amikor megállították. A labda Tőzsérhez került, aki egyből Rósát indította. Rósa az alapvonaltól keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt, de a társak lemaradtak a beadásról. Érdekesség, hogy Tőzsér a találkozó jelentős részét a jobb szélen tölti, ahol nagyon idegenül mozog.
39
Borbély nem tudja vállalni a folytatást, helyette Csurka lépett pályára.
38
Borbély kapott egy ütést az arcára, egyelőre az oldalvonalon kívül ápolják.
36
Józsi 18 méteres lapos lövése elkerülte a bal sarkot.
34
Az elmúlt percekben több szabálytalanságot is elkövettünk, a bíró Jovánczainál unta meg a dolgot. Csatárunk a felezővonalnál feltartotta ellenfelét, amiért sárga lapot kapott.
32
Józsi csavart kapura egy szabadrúgást a tizenhatos sarkáról, de a középre tartó labdát Szűcs könnyedén megfogta.
29
Tőzsér lőtt kapura egy szabadrúgást 35 méterről, de a labda két méterrel elszállt a kapu felett.
27
Egy percen belül két szögletet is elvégezhettünk, mindkétszer Kristonról került az alapvonalon túlra a labda. A szögletek sajnos nem jelentettek komoly veszélyt a kapura.
24
Jó iramú, élvezetes meccs, bár az eredmény nem a szánk íze szerint alakul. A hazaiak tudatosabban, szervezettebben játszanak, de a mieink lelkesedésére nem lehet panasz.
23
Kettővel vezetnek a haaiak. Kriston egy kényszerítő után a visszakapott labdát 8 méterről félmagasan a hálóba lőtte (3-1).
20
Balog lőtt 17 méterről a kapu fölé.
17
Budovinszky lőtt 18 méterről a kapu mellé.
14
Megint vezet a Zalaegerszeg. Kavarodás után a lepattanó labdát Koplárovics 14 méterről a jobb sarokba lőtte (2-1).
12
Egy beadás után Sebők alig fejelt a kapu mellé.
10
Egyenlítettünk! Lipcsei szabadrúgásból talált be a hazaiak kapujába (1-1).
7
Vezet a Zalaegerszeg. Koplárovics szöglete után röviden szabdítottunk fel, a labda Csóka elé pattant, és a hazai játékos a hálóba lőtt (1-0).
3
Keményen kezdtek a csapatok. Előbb Csepregi ütközött ellenfelével, majd Rósa került a földre egy párharc után.
1
Elkezdődött a mérkőzés.
.
A csapatok befejezték a melegítést, pár perc múlva kezdődik a mérkőzés.
.
Csapatunkból Takács Ákos két sárga lappal lép pályára. Ha ma újabb figyelmeztetést kap, akkor az ötödik fordulóban nem léphet pályára a Kaposvár elleni hazai bajnokinkon.
.
A mieink az alábbi összeállításban kezdenek:Szűcs – Takács, Budovinszky, Balog – Csepregi, Rósa, Lipcsei, Borbély – Tőzsér -Jovánczai, Laczkó. A kispadon Udvarácz, Tímár, Csurka, Szálkai, Fitos, Bartha és Nógrádi foglal helyet.
.
A két együttes játékosai már a pályán melegítenek.
.
A mieink eddig három mérkőésen mindössze egy pontot gyűjtöttek, amivel a 15. helyet foglalják el a tabellán. A zalaiak az első körben kikaptak a bajnok Debrecen otthonában, utána viszont kétszer nyertek, az előjelek alapján, tehát ők az esélyesebbek. Mellettünk szólhat, hogy négy éve nem kaptunk ki Zalaegerszegen.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Zalaegerszeg elleni idegenbeli bajnokija.