„Kisflóri” nagy tervei

Ifjabb Albert Flórián hogyan került a ferencvárosi utánpótlás élére?
– Volt egy olyan elképzelés a szakosztályvezetés részéről, hogy meg kellene reformálni az utánpótlásnevelést a klubban. Engem érdekelt a feladat, hiszen már anno, amikor még Franciaországban játszottam, akkor is különös figyelmet szenteltem annak, hogy ott hogyan képzik a gyerekeket. Volt is erről egy anyagom, amit természetesen át kellett ültetni a magyar viszonyokra, mert sajnos a két ország lehetőségeit nem lehet összevetni. Az elnökség végül rábólintott az elképzeléseimre, aminek azért is örültem, mert nagy volt bennem a bizonyí­tási vágy. Az motivált, hogy ha már sajnos én nem kaphattam meg gyerekként azt a képzést, ami Nyugat-Európában szokás, akkor hadd kapják meg a ferencvárosi fiatalok. Összeállt egy tettre kész stáb a munkára. A kiválasztásnál fontos volt, hogy az edzőknek legyen Fradi-kötődésük, vagy ha nincs meg, akkor tudjanak azonosulni azzal, és legyenek legalább ex-válogatott focisták, akiknek ezáltal meglehet a kellő tekintélyük.

Azóta állandó a stáb?
– Van egy pörgési rendszer, amelynek lényege, hogy a kicsiknél három, mí­g az ifiknél kétévente kell továbbadni a csapatot. Ez azért jó, mert a tapasztalatok szerint ennyi idő után annyira megszokják a gyerekek az edzők hangorgánumát, arcmimikáit, hogy már kevésbé érzik azt, hogy újat tudnak tanulni. Egy új szakembernél viszont mindenki új esélyeket kaphat, jobban is figyelnek rá a kicsik, í­gy nincs meg a veszélye annak, hogy ellaposodik egy kapcsolat.

Azt mondod, fontos a kötődés. Már gyerekkorukban megismertetitek a srácokkal a Fradi-szellemiséget?
– A kisebbeknél a szülők próbálják ezt átadni, elmagyarázni ezt, mi nem tartjuk szükségesnek. Olyan 15-16 éves kortól – ez a profivá válásnak az első időszaka – viszont mi is fokozottabban foglalkozunk azzal, hogy megértessük velük ezt.

A korábbi években mindig azt lehetett hallani, hogy milyen nagyszerű eredményeket érnek el a magyar fiatalok külföldön, a felnőttek között viszont ugyanők már korántsem olyan eredményesek. Mi lehet ennek az oka?
– A saját érzésem az, hogy egy kicsit mindig becsaptuk magunkat. Jöttek a hí­rek arról, hogy egy magyar csapat megverte a Milant, vagy a Juventust. Tudni kell azonban, hogy ezek tartományi csapatok voltak, hiszen Olaszországban jópár kis Milan van, ahonnan csakis a legjobbak kerülhettek fel az anyacsapathoz.

Magyarországon lesznek országszerte kis Fradik?
-Volt róla szó, hogy létrejöjjön egy-egy az ország északi, keleti, déli és nyugati részén, ám nem ez a jövő útja. Ezt inkább országosan kellene kialakí­tani, hogy minden régióban legyen egy-egy hely, ahol központosí­tva van az egész az utánpótlás-nevelés.

Akkor mi lehet a jövő útja a Ferencvárosnál?
– Ha sikerülne egy sportosztályt létrehozni középiskolai szinten. Szeretnénk, ha a népligeti Hotel II-t megkapnánk erre a célra, hiszen ezzel számtalan lehetőség tárulna elénk. A népligeti sportcentrum Európai-szintű komplexum, ahol adottak a lehetőségek a munkára. Ezen kí­vül olyan dolgokra is nagyobb hangsúlyt tudnánk fektetni, mint az orvosi vizsgálatok vagy az étkeztetés. A gyerekeket negyedévente mérni kellene, a táplálkozásukra viszont azért kellene odafigyelni, mert sajnos a fővárosi gyerekek nagy része rendszertelenül étkezik: „bedob” egy hamburgert vagy egy szendvicset edzés előtt, holott kimutatható, hogy mekkora szerepe van a játékosok fejlődésében a megfelelő, korszerű táplálkozásnak. Szóval egy ilyen iskolában egész nap a gyerekekkel lehetnénk, figyelnénk arra, hogy tanuljanak is, utána pedig jöhetnének az edzések. Ez azért is lenne jó, mert jóval kisebb lenne az esély arra, hogy egy-egy gyerek elkallódik. Nem szeretnék most nagyon belemenni társadalmi kérdésekbe, de úgy vélem, még inkább kiugrási lehetőség lehetne ez a szegényebb gyerekeknek, hiszen a legtöbbre hivatottak mintegy 80%-a a kevésbé tehetős családokból jön. De ez nemcsak hazai jelenség: hogy csak Franciaországot vegyük alapul, ott nagyon sok a szí­nes bőrű játékos a klubcsapatokban, a válogatottban, mert bennük van meg inkább a bizonyí­tási, az akarat, mert nem ritkán sokan vannak testvérek, és a futball számukra a legideálisabb kiugrási lehetőség.

Korábbi szavaidból is kiderül, hogy a képzés az igazán fontos a gyerekeknél. Az eredményesség számit?
– Van egy szint, amely nálunk az U17-es korosztály, amelynél már fontos az eredmény is. Ekkor már alkalmasnak kell, hogy legyenek a céltudatos futballra, ismerjék a játékrendszereket. Mi két és fél éve csináljuk ezt a munkát, a felnőttcsapatban már van egy-egy fecskénk, akik már „mutogatják” magukat, de azt mondom, hogy már ők is későn kerültek ide. Az elmúlt fél évben nagyon sok pozití­vummal találkoztam, kicsit robbanásszerűen is kiütközött az a sok munka, amit a srácokkal elvégeztünk, de tudjuk, hogy ez egy hosszú folyamat eleje. Nálunk az első igazán „jó” korosztály a 90-es, de még inkább a 94-es lehet majd. Ettől függetlenül vannak ügyesek a 88-asban, a-89-esben is, de a mi munkánk inkább a fent emlí­tett korosztályoknál jöhet majd ki egészében. A mi edzőink is folyamatosan képzik magukat, hogy még inkább megfeleljenek a feladatnak, ezért is tartom jó dolognak azt a képzést, amit Mezey Gyuri bácsiék itthon elindí­tottak, hiszen számos új dolgot ismerhetnek meg szakembereink is, de ugyanakkor elvárom tőlük, hogy a saját meglátásaiknak, ötleteiknek igenis adjanak helyt a munkájukban.

Egy korábbi cikkünkben arról beszéltél, hogy a következő években két klub, az FTC és az MTK adja majd a fiatal tehetségek nagy részét. Lehet, hogy a Fradi újra egy nevelőegyesület lesz?
– Erre nehéz válaszolni, mert a piac sok mindent meghatároz majd. Tudom, minden pénzkérdés is egyben, de a vezetők részéről én azt szorgalmaznám, hogy a legtehetségesebbekkel már most kössünk valamilyen szerződést, í­gy próbálnám meg itt tartani őket, mert a mai jogok alapján piti összegekért mehetnek külföldre.

Gondolom, ez nagy szí­vfájdalma egy ferencvárosi utánpótlás vezetőnek.
– A magyar focinak nem árt, mert ezek a srácok külföldön még jobban fejlődhetnek, csak ebből a Fradi közvetetten nem igazán profitál. Azért kell dolgoznunk, arra a szintre kell eljutnunk, hogy itthon is megteremtődjenek azok a lehetőségek, hogy egy fiatal ideálisan fejlődni tudjon. Sajnos kicsi a merí­tési lehetőség: régen korosztályonként jelentkezett vagy 150 gyerek, manapság meg négy korosztályra összesen vagy hatvanan. Nem beszélve arról, hogy régen egy iskolai tornán fel lehetett figyelni 4-5 gyerekre, ma meg a legtöbben felmentést kérnek testnevelésből. Komoly baj, hogy országszerte is nagy gondok vannak az utánpótlás nevelés terén, komoly vidéki bázisok tűnnek el pénzhiány miatt. Ez szomorú dolog, számunkra egyedül annyi a pozití­vum ebben, hogy azoknak a tehetséges gyerekeknek, akik nem hagyják el a sportágat, valahol mégiscsak játszaniuk kell, és ez lehet a Fradi is.

Milyen egyéb terveitek vannak még?
– Már régóta mondom, hogy kellene egy fiókcsapat a Fradinak a másod, vagy maximum a harmadosztályban. Az MTK-nak bejött a Bodajk, és mi is biztosan profitálnánk ebből. így jobban magunkhoz tudnánk kötni azokat a játékosokat, akik pillanatnyilag esetleg nem férnek be a felnőtt csapatba. A legtöbb fiatalra jellemző az, hogy az első évben van egy komoly felfelé í­velő szakasz, majd egy rövid stagnáló időszak után általában 1-2 év visszaesés következik. Ezek a játékosok egy fiókcsapatban újra magukra találhatnának, és nem kellene egyből elmenniük az FTC-től. Csak egy kis érdekesség: amikor én 97-ben abbahagytam a játékot, itthon majd mindegyik élvonalbeli csapatban volt vagy 3-4 Fradi-nevelés. Ezt jó lenne elkerülni, mert mi nem másoknak szeretnénk fiatalokat nevelni, hanem az Üllői útra. És akkor talán nem jönne be újra és újra Murphy-törvénye: a nálunk nevelkedett játékosok rendre betalálnak a Fradi-kapujába, nem ritkán győztes gólt szerezve.

Hogyan látod a mostani fiatalok eddigi szereplését a felnőttek között?
– Sajnos nehéz dolguk van. Az én időmben inkább volt kitől tanulni, ma több Lipcseire, Rósára lenne szükség, hogy ők is jobb teljesí­tményt tudjanak nyújtani. Sajnos, ha ez í­gy folytatódik, megvan a veszélye annak, hogy a fiataloknak csak kudarcokban lesz részük, í­gy pedig fejlődni nem lehet, sőt ez alaposan visszavetheti őket. Szakmai kérdésekbe nem tartom etikusnak, hogy belemenjek, de tény, hogy ezek a srácok nem azon a poszton játszanak, ahol a legtöbbet ki tudnák adni magukból. Erről már többször is beszéltünk az illetékesekkel, de nem volt keletje. Másik nagy szí­vfájdalmam az, hogy hoztunk hét játékost, de ebből a pénzből igazolhattunk volna inkább két magyar szinten kiváló futballistát, és akkor lenne egy olyan mag, amely mellett a fiataljaink is jobb teljesí­tményt nyújtanának.

Ez jó egyébként, hogy ennyi fiatal került fel most az első csapathoz?
– Nem. Azért nem érzem ezt jónak, mert nem tettek még le olyan dolgokat az asztalra, amivel feltétlenül megszolgálták volna ezt, hirtelen az ölükbe szállt a lehetőség. Kérdés, hogy ezt hogyan tudják majd feldolgozni. Induljunk most ki ismét abból, amikor én voltam fiatal: most attól tekintsünk el, hogy Albert Flórián névvel milyen pluszt vártak még el tőlem. Szóval nekem egy Kincsest, egy Bánkit, egy Toport kellett kiszorí­tanom a csapatból, a maiak közül viszont biztos vagyok abban, hogy páran érzik, már most többre hivatottak azoknál, mint akik a keret nagy részét alkotják.

Gondolom, az semmiképpen nem jó, hogy nincs meg a megfelelő kapcsolat a felnőttcsapat vezetőedzője és az utánpótlásedzők között.
– A szomorú az egészben, hogy meg volt. Ősszel egyre biztatóbb volt az együttműködésünk, amí­g futott a csapat szekere, meg UEFA Kupa volt, addig László Csaba korrekten állt a kérdéshez. Kijött a Ligetbe, í­géretet kaptunk több mindenre, úgy tűnt, hogy érdekli az, amit csinálunk. Ahogy viszont jöttek a tavaszi kudarcok, egyre kevésbé érdekelte, úgy kezdett el ellenünk nyilatkozni a sajtóban, olyanokat például, hogy nálunk nincs képzés, csak versenyeztetés. Érdekes, hogy korábban nem jelezte, hogy ilyen irányú problémája lenne. Nos, ezek után azzal vádolni bennünket, hogy nincs bennünk kollegialitás, több mint fura…

Utánpótlás csapataink

Klubunknál jelenleg – a Liga bajnoki, azaz a tartalék csapatot is ideértve – tizennégy utánpótlás együttes működik, emellett a 2000 után születettek számára előkészí­tő csoportban zajlanak a foglalkoztatások. Hivatalos, vagyis a Magyar Labdarúgó Liga által szervezett bajnokság U12-es korosztálytól zajlik.

A Ferencváros utánpótlás csapatai és azok edzői:

Liga bajnoki csapat Vépi Péter, Ebedli Zoltán
U19 Rubold Péter, Szakács Ferenc
U18 Balogh Gábor
U17 Takács László, Kaszás Pál
U16 Bücs Zsolt, Korolovszky György
U15 Tuboly Frigyes, Horváth László
U14 Goran Kopunovic
U13 Czuk Henrik
U12 Gyémesi Árpád – MLL
U11 Telek András
U10 Kerekes Barna
U9 Dávid József
U8 Czuk Henrik
U7 Deli Anikó

Fiatalos számok

Az utánpótlás költségvetése tavaly mintegy 37 millió forint volt, a Ferencvárosnál mintegy 250 gyerek futballozik. Ifjabb Albert Flórián elmondta, szeretné, ha a jövőben egy 12-15 milliós keret lenne olyan dolgokra, amelyek elengedhetetlenek lennének a megfelelő fejlődéshez: edzőtáborok, külföldi túrák. Ebből a keretből lehetne igazolni egy-egy nagy tehetséget, hiszen akad olyan fiatal, akiért már most egymilliót kér klubja. Albert szerint viszont ez a probléma megoldódhatna az emlí­tett iskolarendszerű képzés létrehozásával, amely mintegy 30 millió forintból megvalósulhatna. A szakosztályvezető szerint ez azért is hordoz óriási lehetőséget magában, mert a Népligeti Sportcentrum előtt talán Kőbányáig állának sorba a szülők és a gyerekek, annyian szeretnének ilyen körülmények közepette a Fradiban focizni.

(100%Fradi)